F1 2013 megjelenés
Október 8-án fog megjelenni a F1 2013, mely a bajnokság legfrissebb versenyeit hozza el, némi múltidézés mellett.
Október 8-án fog megjelenni a F1 2013, mely a bajnokság legfrissebb versenyeit hozza el, némi múltidézés mellett.
A Half-Life 3 2014-ben mutatkozna be az E3-on, legalábbis ha hihetünk John Guthrie pályatervezőnek.
Az Assassin’s Creed 4: Black Flag rendezője, Ashraf Ismail elmondta, hogy intuitívvá tették a játék egyes elemeit, például a lopakodást.
A The Incredible Adventures of Van Helsing egy magyar fejlesztésű játék, mely a Diablo-sorozat babérjaira tör.
Az Injustice: Gods Among Us nem áll le a szuperhősök verbuválásával, jelentette be a NetherRealm feje.
A World of Warcraft legendás tízmilliós előfizetői bázisa már a múlté, most már csak 7,7 millió aktív fizetős játékos van.
A FIFA 14 magyarországi kiadásának borítóképén Dzsudzsák Balázs szerepel Messi mellett. Megjelenés ősszel.
Az önálló kiadás ügyéről tárgyalnak kisebb cégek az MS jogi osztályával és úgy néz ki, pozitív irányba haladnak.
Az Elder Games bejelentette a Meridian: New World című 3D-s RTS-t, mely 2014 első felében készül megjelenni.
Az Activision-Blizzard kivásárolta a részesedését a Vivendiből. Az üzlet 8,2 milliárd dollárba került, amiből több mint kétmilliárdot Bobby Kotick állt.
Új rovatunk a DotA 2 világába enged betekintést, havi rendszerességgel összegezve a legfontosabb újdonságokat.
Ha még megvan egy régi Dragon Age mentésed, ne dobd ki, ugyanis a Dragon Age: Inquisition befogadja a meghozott döntéseket.
A Sony Computer Entertainment UK szóvivője hivatalosan is megerősítette: lesz Gran Turismo-film!
Donal Gibson bátyjával ellentétben szívesen vállalná Max szerepének magára öltését az új játékban.
Az RPG elemekkel megtűzdelt, kickstarteres autós őrület nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Shadow of the Eternals immár másodjára próbálkozik a Kickstarterrel. Reméljük, ezúttal nagyobb sikerrel.
A Ubisoft bejelentette, hogy a korábban Wii U-exkluzív, majd multiplatform Rayman Legends PC-re is meg fog jelenni.
Hamarosan megindul a FEAR Online bétatesztelése. Ez a sorozat tisztán kooperatív küldetéseket tartalmazó új része.
A Bigben Interactive és a Milestone közösen jelentette be: idén októberben megjelenik a WRC 4, szebb grafikával és újoncbarát játékmenettel.
Egy friss Total War: Rome 2 videó érkezett, melyben 10 percen át gyönyörködhetünk a játékmenetben.
A Battlelog lesz a Battlefield 4 gerince is, csakúgy, mint a harmadik részé -- most videóban mutatkozik be!
Most már nincs semmi akadálya annak, hogy a Syndicate-sorozat szellemi folytatása, a Satellite Reign elkészülhessen. Sikeres volt a Kickstarter-gyűjtés.
Előkerült a Mass Effect-széria és a Dragon Age 2 néhány kidobott koncepciórajza. Nézz be, hogy lásd, milyen lett volna Tali!
A Shadowrun Returns mögött álló Harebrained Schemes egy új játékot szeretne készíteni, ami kombinálná a videojátékok és a táblajátékok világát.