Nem lesz PS3 Super Slim a GamesComon
A VG247 informátora azt a hírt hozta, hogy a PlayStation 3 még vékonyabb kiadását nem a GamesComon fogja bejelenteni a Sony.
A VG247 informátora azt a hírt hozta, hogy a PlayStation 3 még vékonyabb kiadását nem a GamesComon fogja bejelenteni a Sony.
Új játékmenet-videó érkezett az ősszel esedékes FIFA 13-ból, melyben a játék kinectes érdekességeit vehetjük szemügyre.
Nem az első fejlesztő panaszkodik arra, hogy Androidon sok a kalóz. Most a Mad Finger Games szólalt fel az ügyben.
A Távol-Keleten a Nintendo már elkezdte kiküldeni a 3DS letöltőkártyáit, amiről most megtudtunk pár új információt.
A Dél-Kaliforniai Egyetemen a Star Trek-szériában látott Holodeck-utánzaton dolgoznak a hallgatók, s már van is egy működő prototípusuk.
Négy év után az Electronic Arts maga mögött tudhatja az NFL-el kapcsolatos bírósági ügyet. Kompenzációt kell fizetniük, s korlátozottan köthetnek szerződést.
A Ubisoft egyelőre nem költ sokat a Nintendo Wii U-ra való fejlesztésre. Első körben hét játékot adnak ki a konzolra, de ebből öt átirat.
Az EA Canada még nem kezdte el a következő generációs FIFA tervezését, hiszen még mindent meg tudnak valósítani a jelenlegi gépeken.
A Wipeout-játékokat jegyző Studio Liverpool szerint a következő konzolgeneráció a közösségi élményről fog szólni első sorban.
A Wii U-val kapcsolatban végre valami tényleg érdekeset is sikerült bejelenteni: a startcímek 1920x1080-ban futnak majd a gépen, beleértve az Arkham Cityt és a fantasztikusan jól kinéző Assassin's Creed III-at is.
A luxemburgi csapat a fél játékvilág ellen pert indított, a rajongók pedig dühös e-mailekkel reagáltak. A cég alapítója szerint ő nem szabadalmi troll, csupán egy ember, aki kiáll azért, ami az övé.
9 millióan regisztráltak a BigPoint akció-szerepjátékának bétaváltozatára, mely ma hivatalosan is kilépett a tesztfázisból. A játék ingyenes, így aki szeretné, nyugodtan kipróbálhatja.
A játék már most egy rekord birtokosa, holott alig egy hónapja kapható: eddig egy játéknak sem sikerült 2012-ben öt héten át a brit eladási lista csúcsán maradni, de a DC Super Heroesnak ez sem volt akadály.
A Critical Path projekt 37 nagynevű játékfejlesztő közreműködésével készült két évig, és interjúk sokaságát foglalja magába a játékvilág minden apró témáját illetően, úgymint filozófia, pszichológia, vagy épp politika.
Lehetséges, hogy bezárják a csehországi Vatra Gamest, a csapatot, mely a legutóbbi Silent Hill játékot fejlesztette. Kár lenne a srácokért, a játék ugyanis nem lett rossz.
Hivatalosan is bejelentették a Dexter című tévésorozat második játékadaptációját. A Dexter: The Game 2 ősszel fog megjelenni, mi már nagyon várjuk.
Yves Guillemot UIbisoft-vezér szerint ötévente új konzoloknak kellene jönni, mert ez a hosszú ciklus túl nagy kockázatot jelent a kiadóknak. Érti ő, hogy drágák a gépek, de most már bajban van az ipar.
Az EA hivatalosan is bemutatta a közelgő új FIFA egyjátékos módját. A karrierben eztán a nemzetközi csapatok is helyet kapnak majd. Megjelenés ősszel, PC-re, Xbox 360-ra, PS3-ra és minden kisebb konzolra, mobilra.
A nemsokára PC-re is megjelenő játék egy új szereplővel bővül, melyet a steames bétatesztereknek fedtek fel először egy kép formájában. Mármint azt, hogy lesz új karakter, maga a lény még kész rejtély.
Az EVE Online-ban újra vásárolhatunk PLEX-et PayPalon keresztül. A fejlesztők kényszerből állították le a szolgáltatást egy időre, sokakkal kitolva így. Most viszont nyugodt lehet a lelkünk, űrbéli száguldásunknak semmi sem szab határt.
Dupla lemezes zenei kiadvánnyal jelentkezik az augusztusban megjelenő Darksiders II. A hivatalos soundtrack lemezen és digitális formában is kapható lesz, amint kiadták a programot.
A Ubisoft külön csapatot hozott össze csak azért, hogy letölthető tartalmakat készítsenek az Assassin’s Creed III-hoz.
A játékosok egy súlyos hibát találtak a Diablo III-ban. Ennek használatával halhatatlanná lehet tenni a wizard kasztot normal és hardcore módban egyaránt.
Az Uniloc több nagyobb céget is beperelt, annak reményében, hogy ki tud csikarni belőlük valamennyi pénzt. A vád: szabadalomsértés.