Véget ér a Flash sorozat
A sorozat cselekménye valószínűleg nem keresztezi majd a mozifilm eseményeit, a két produkció premierje azonban közel került egymáshoz.
A sorozat cselekménye valószínűleg nem keresztezi majd a mozifilm eseményeit, a két produkció premierje azonban közel került egymáshoz.
Egy komplett állatkert menedzselésének komplex feladatát adja a kezünkbe az Ark Nova, amely kártya-vezérelt stratégiaként igyekszik olyan slágerjátékká válni, mint amilyen az elmúlt évek során a Mars terraformálása volt.
A népszerű színész már többször is bebizonyította, hogy mekkora kocka, most pedig gépe pár komponensének cseréjével mutatta ezt meg.
A lázadás korai időszakába kalauzoló széria meglehetősen látványosnak ígérkezik, mely az ismerős történet ellenére is tartogathat izgalmakat.
Hosszabb betekintést kaptunk a Firaxis szuperhősős alkotásának játékmenetébe a varázslatos karakter főszereplésével.
A legendás űrhajó legénységének újabb tagjától kell végső búcsút venniük a rajongóknak.
Hiába a rengeteg kérés, a Player First Games egyelőre nem tervezi játszható karakterré tenni azt, aki kopog, megoldották hát a modderek.
Továbbra is hihetetlenül népszerűek az RP szerverek a játékban, egy rajongó pedig nem volt rest jelentős összeget fizetni annak érdekében, hogy egy streamer ismét játszhasson.
A végletekig kimunkált másolatokat harcban ugyan nemigen lehetne bevetni, cserébe a szoba falán jól mutat.
A Krafton leleplezte a következő crossovert, a Ubisoft legendás szériája is beköszön a battle royale-ba.
Az Accolades nevű extrát nagy reményekkel vezette be a Sony, de végül csak kevesen éltek a lehetőséggel, így most megszabadulnak tőle.
A népszerű streamer rengeteg zaklatásnak van kitéve, ezek miatt pedig már-már radikálisnak tűnő biztonsági intézkedések mellett döntött.
A nemrégiben érkezett módosítás sokaknál kicsapta a biztosítékot, nem tartják ugyanis fair lépésnek, ennek pedig hangot, pontosabban hashtaget is adtak.
A DALL-E nevű mesterséges intelligenciának még a történelem, sőt, az Ősrobbanás előtti idők dizájnjára is vannak ötletei.
Igazi vonat legendák elevenednek meg és sorakoznak fel az asztalon, méghozzá bármelyik játékban, csak ne sajnáljuk rá a pénzt.
A Neon Giant sokat sejtető bejegyzéssel adta a világ tudtára, hogy még nem végeztek a cyberpunk RPG-vel.
A jövő hónapban debütáló alkotás meglepő perspektívát, és világok találkozását kínálja.
Az egész ráadásul nem is nagyon igényel programozói tudást, így minden játékos alkothat benne.
A Valve azt ígéri, hogy a már meglévő foglalásokat az év végéig teljesíteni fogják.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
A Life is Strange: True Colors-hoz fog kapcsolódni az a könyv, amelynek története egy jól ismert szereplő köré fog felépülni.
A 2019-ben megjelent Outer Wilds című játék hamarosan PS5-re és Xbox Series X/S-re is megérkezik.
A cég megelégelte a Steam áruházában található képek sokszor félrevezető jelöléseit, így szinte teljesen megtiltja azokat.
A Meta pénzügyi jelentése szerint a virtuális valóságért felelős divízió nem épp nyereséges, ettől függetlenül nem állnak le a támogatásával.