Ilyet még nem láttunk: Chilében plusz jelenetként forgatták bele a sörreklámot a Star Wars trilógiába!
2024-ben nem számítottunk rá, hogy lehet még bárkinek újat mutatni a klasszikus trilógiával kapcsolatban, de tévedtünk.
2024-ben nem számítottunk rá, hogy lehet még bárkinek újat mutatni a klasszikus trilógiával kapcsolatban, de tévedtünk.
Egy szivárogtató szerint már májusban vagy júniusban leránthatják a leplet a Sucker Punch sikercímének második részéről, vélhetően egy PlayStation Showcase keretében.
A Lionsgate alelnöke egy kérdezz-felelek során osztotta meg, hogy hagyományos széria helyett animációs sorozatban láthatjuk majd viszont Stephenie Meyer regényeinek karaktereit.
A színésznő a Sony csúfosat bukó blockbusterének szemüvegén keresztül bírálta a jelenlegi filmkészítést, világossá téve, hogy nem akar többé részt venni hasonló projektben.
A Warner Bros. Discovery vezérigazgatója szerint nem minden AAA játék lehet annyira sikeres, mint a Hogwarts Legacy, így inkább a live service és a free to play címek felé veszik az irányt.
A Gematsu számolt be róla, hogy több japán kiskereskedőnél is előrendelhetővé vált a három játékot magában foglaló S.T.A.L.K.E.R.: Legends of the Zone Trilogy PS4-es változata.
Eric Roberts, Graham McTavish, Deep Roy és Alexander Ludwig mellé újabb remek színész csatlakozik, több mint 150 szereppel a háta mögött!
A Kineko Video jóvoltából felkerült YouTube-ra a Kuroszava Kijosi rendezésében készült Sweet Home, ami a Capcom klasszikusát is ihlette.
A színész tőle szokatlanul komoly szerepben tűnik fel, amit több előfizetőnek egyszerűen nem vett be a gyomra.
A napokban megjelentek az első képet az érkező remake-ból és ezt az eredeti film rendezője, Alex Proyas sem hagyta szó nélkül.
Egy felettébb látványos YouTube-videóban megnézhetjük, hogy milyen, amikor az EA legendás szériája átköltözik a való világba.
Legutóbb novemberben hallhattunk az impozáns Deluxe Editionről, melynek Xbox-os kiadásával kapcsolatban érkeztek most új hírek.
Március 5-én a késő délutáni órákban a Facebook sokakat kiléptetett, újra belejentkezést kért, de senkit sem engedett vissza.
Sok rajongó szerint a Candy Crush manapság már pay-to-win, de erre cáfolt most rá egy 70 éves néni. Le a kalappal!
Hamarosan megjelenik a Horizon Forbidden West Complete Edition és most végre megjött a hivatalos gépigény hozzá.
Vírusszerűen terjed egy videó, amin az látható, hogy valaki Fremen-ruházatban és home-made homokférgen száguldozik a moziban.
Az Arthur Morgant megszólaltató Roger Clark fogja narrálni Tore Olsson könyvét, amely a Rockstar Games sikercímeinek helyszíneit mutatja be részletesebben.
Austin Butler elárulta, hogy improvizálta Denis Villeneuve filmjének azon jelenetét, melynek során közelebb került színésztársához, Stellan Skarsgardhoz.
A Modiphius Entertainment gondozásában készül a BioWare legendás űroperájának társasjáték verziója, amely már ebben az évben felkerül a boltok polcaira.
A PlayStation család egyik legtehetségesebb csapatának élén álló Neil Druckmann szerint elég kemény fába vágták a fejszéjüket, így lesz néhány ősz hajszáluk a fejlesztés végére.
A neves informátor, Jeff Grubb úgy tudja, hogy a Respawn Entertainment Steve Fukuda vezetésével készülő játéka a népszerű széria világában kap helyet.
Mindössze néhány héttel a megjelenése után az akciós kosárban végezte a Ubisoft számtalanszor elhalasztott live service alkotása – legalábbis egy-két üzletben.
Az alkotás hősnőjét alakító Sofia Boutella nagyon nehezen emésztette meg, hogy a szakma a földbe döngölte a Netflixen debütált sci-fit, amibe rengeteg munkát öltek az alkotók.
A Warner Bros. Discovery streamingért felelős vezetője elárulta, mikorra várható a Trónok harca nagysikerű spinoffjának folytatása – Matt Smith jóslatánál némileg korábban lesz a premier.