A SNES klasszikus Star Wars játékai mostantól elérhetőek PC-re
Annak idején SNES érában nem egy remek Star Wars játék jelent meg, amiket mostantól PC-n is kipróbálhatunk majd, ha minden igaz.
Annak idején SNES érában nem egy remek Star Wars játék jelent meg, amiket mostantól PC-n is kipróbálhatunk majd, ha minden igaz.
Februárban érkezik a The Coma fejlesztőinek új játéka, első körben Early Access formában, de csak rövid ideig.
Az erdőtűz, a koronavírus és a TikTok sem maradt ki.
A Ragadozó is bekerült a battle royale-játékba, a Predator öltözék a Battle Passon keresztül szerezhető be.
Ma rajtolt el a Hitman 3 az IO Interactive-tól, azonban a jelek szerint sajnos nem sikerült teljesen hibátlanul ez a debütálás.
Az EU nemrég a Valve-t és öt kiadót is elmarasztalt, amiért a játékaik Steam kulcsai nem használhatóak egyes országokban.
A 25 éves e-sportoló kezét már korábban is műteni kellett, most viszont végleg lemondott a profi Call of Duty-karrierről.
A Destiny 2 működését idén egy kicsit megváltoztatja a Bungie, a játék társrendezője pedig nagy reményeket fűz ehhez az újításhoz.
Az Among Us fejlesztőit többször érte már az a kritika, hogy lassan készítik a frissítéseket, most pedig elmagyarázták, ez miért van.
Nehogy lemaradjatok az Epic ingyenes játékáról!
Még csak egy napja indult a kampány, de máris hatalmas siker, ami a játékot (és a miniket... hát persze, hogy a miniket) elnézve nem is csoda.
Két új játékon is dolgozik jelenleg a Sumo Digital.
Érdekes illusztrációkat osztott meg nemrég a stúdió vezető látványtervezője, Hyoung Nam az ArtStationön.
Egy álláshirdetés egyértelművé tette a helyzetet.
Pontosabb és részletesebb specifikációkat tett közzé a Bloober Team.
Januárban is fantasztikusan teljesít a Facepunch Studios túlélőjátéka, amivel többen játszanak, mint eddig bármikor.
Jövő héten érkezik a The Medium, ennek kapcsán pedig a játékhoz kiadott előzetesek is alaposan megszaporodtak mostanában.
Újabb trailert kapott az orosz Atomic Heart, mely ezúttal azt mutatja be, milyen jól néz ki a program bekapcsolt sugárkövetéssel.
A Game Pass felhozatala jelenleg is elég erős, a hónap második felében pedig még több remek játék felbukkanására lehet számítani.
Neil Druckmann nemrég elárulta, melyik az az öt már bejáratott IP, ami alapján szívesen készítene pár játékot.
Lengyelországból érkezik A dolog által inspirált horrorjáték.
Kiderült, mikor érkezik a különleges kalandjáték.
Szépen illeszkedik egymáshoz a két játék látványvilága.
A Steamen már elérhető az agytekervényeket alaposan megdolgoztató logikai játék, melyért ráadásul még fizetni sem kell.