Kiderült, mikor érkezik az Assassin’s Creed Valhalla következő DLC-je
Az Assassin’s Creed Valhalla új kiegészítőjében Párizst dúlhatjuk fel, és szerencsére már a rajt sincs olyan nagyon messze.
Az Assassin’s Creed Valhalla új kiegészítőjében Párizst dúlhatjuk fel, és szerencsére már a rajt sincs olyan nagyon messze.
Egy újabb kezdetleges nevező az igencsak telített looter-shooter műfaj trónjára.
A Kojima Productions elárulta, hogy megjelenése óta hány példány kelt el első játékából világszerte.
Új előzetesen mutatotkozott be a három választható hős egyike a 1C Entertainment legendás sorozatának folytatásában.
Civilizációépítés fél óra alatt. Megújult tálalással tért vissza a társasjátékok egyik modern klasszikusa, modernizálva a történelemkönyvekbe kerülésért folyó harcot.
Idő előtt lelepleződhetett a vikinges kaland következő kiegészítőjének megjelenési dátuma.
Ha már eleged van a világból, itt a remek alkalom, hogy porig rombold.
A Lucifer már majdnem véget ért a harmadik, majd az ötödik évad idején, de a hatodik évad tényleg az utolsó lesz.
Csak nemrég jelent meg a Devolver Digital gondozásában a Death’s Door, de sokan máris a nyár egyik legjobb játékaként emlegetik.
Szinte minden kisfiú álma, hogy egyszer tűzoltó legyen, és az Indie Boards & Cards bizony az asztalon megelevenedve teljesíti ezt a kívánságot.
Kisképernyőre tervezve: Liam Neeson eredetileg Netflixre szánt akciófilmje jó iparosmunka, nagyvászonra viszont kevés.
Drakula feltámadt sírjából, a Láthatatlan ember Dr. Jekyllel és Mr. Hyde-dal harcol, Sherlock Holmes pedig a tomboló szörnyetegek után nyomoz.
Ezen a héten meglehetősen szegényes volt a megjelenések listája, de néhány érdekes indie játék azért csak becsúszott.
Egy rajongó nem sajnálta a pénzt mindössze pár másodpercért egy régen törölt projektről.
Szerzőinknél a hétvége sem telhet játék nélkül, és páran most meg is osztják veletek, hogy mivel töltik a hétfő előtti csendet.
Hosszú évekig mindenki azt hitte, hogy az összes példány megsemmisült, de úgy tűnik mégsem.
Hosszú ideje nem kaptunk már új Silent Hill játékot, a Post Trauma indie fejlesztője pedig megunta, hogy a Konamira várjon.
A CI Games már jelezte, hogy a Sniper Ghost Warrior Contracts 2 első DLC-je ingyenes lesz, most pedig be is mutatta a kiegészítőt.
Jövő héten végre megérkezik Sam Raimi okkult horrorfilmje a hazai mozikba. A magyar forgalmazó kiadta az első szinkronizált előzetest.
Lőpor turmix: ahol anya, lánya és barátnőik vérmes gengszterekkel szállnak szembe, ott bizony a vér és obszcenitás sem hiányozhat.
Nemrég élesedett az Epic Store nyári vására, mely komoly leárazások hadával várja a játékosokat a következő bő két hétben.
A BioWare ugyan kihagyta az Electronic Arts bemutatóját, de talán végre megtudhattuk, hogy mikor számíthatunk egyik játékukra.
Hamarosan bebiztosíthatjuk példányunkat a Panic fergetegesnek ígérkező félkarú konzoljából.
Hét végi premierlavina: folytatódik A nagy pénzrablás alkotójának gengsztersorozata, debütál a Vérvörös égbolt és A királyság titkai spin-off.