Diablo 4 – Félórás játékmenet érkezett, bemutatkozott még két hős
Újabb játékmenet videót kapott a Diablo 4, ezúttal összesen harminc percig csodálhatjuk a programot, valamint feltűnik két új hős is.
Újabb játékmenet videót kapott a Diablo 4, ezúttal összesen harminc percig csodálhatjuk a programot, valamint feltűnik két új hős is.
Ma kerül a boltok polcaira a Need for Speed: Heat, és az első tesztek alapján a sorozat jobban sikerült darabjai közé tartozik.
Napra pontos megjelenési dátumot kapott a Superliminal, a jó hír pedig az, hogy nem is kell már rá sokat várni.
Decemberben megújult külsővel és bővített tartalommal tér vissza az elhunyt DJ zenéit tartalmazó ritmusjáték.
A nagy múltú brit videojátékos magazin különleges címlapokkal jelentkezik az évtized utolsó számával.
A Paradox egyik vezető tisztségviselője szerint a jövőben lényegében elkerülhetetlen, hogy egy Fortnite film kasszát ne robbantson.
Ezen a héten sem maradunk ingyen játékok nélkül, ezúttal a Ruiner és a Nuclear Throne vihető szabadon, de csak korlátozott ideig.
A színész szerint a Death Stranding sokkal jobb játék lett, és teljesen oda van Kodzsima Hideóért.
A játék producere, Ono Josinori elárulta, hogy a Capcom még nem mondott le teljesen a PS4-re bejelentett játékról.
Nemrég szárnyra kapott a pletyka, hogy a Banjo-Kazooie eredeti fejlesztői visszatérnének a játékhoz, a Playtonic azonban cáfolta ezt.
Súlyos hibára lelt rá a CNN egyik riportere: az Epic Games Store-ban lehet mások által megvásárolt játékkal is játszani.
Steames teljes játékkal, 1 exkluzív interjúval, 33 játékteszttel, 3 bemutatóval, BarCraft italkuponnal és ESET-kóddal vár a novemberi PC Guru.
Nemrég jelentették be a Diablo 4-et, és csak villanásnyi bepillantásokat kaptunk a játékmenetbe, most itt a kárpótlás.
Hamarosan elérhetővé válnak a novemberi PS Plus játékok, melyek közül a második a Nioh című program, amely félig a valós történelmen, félig a fikción alapszik.
Az Overwatch 2 történetközpontú küldetéseket is kap a Story Mission játékmódnak hála, amit többedmagunkkal játszhatunk majd ki.
Egy friss álláshirdetésben név szerint is említették a Horizont, így szinte biztos, hogy ez lesz a következő játékuk.
Más publikációkhoz hasonlóan a nagy nevű online lap is készített egy összesítést az évtized legjobb játékaival.
A jelek szerint Keanu Reeves annyira megszerette a Cyberpunk 2077-t, hogy az eredetileg tervezettnél jóval többet szerepel a játékban.
Végre megkapta első magyar előzetesét az év legformabontóbbnak ígérkező családi vígjátéka, a Ne játssz a tűzzel. Premier januárban.
A Diablo 4-gyel kapcsolatban szóba került, hogy a játékos karaktere mögé is helyezhetnék a kamerát, mint a Witcher 3-ban.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Blizzard nem tervezi a StarCraft 3-at, de a második rész fejlesztői szerint a játékosok ezen változtathatnak.
Bár a Death Stranding még csak ezen a héten fog megjelenni, Kodzsima már új projekteken gondolkodik, és a horror zsánerhez is vissza szeretne térni.
Bekerült a Polyphony Digital játékának pályafelhozatalába Spa-Francorchamps, emellett négy új autót is kaptunk.
Nagyjából a Terminator: Resistance nyitányát nézhetjük végig tíz percben, hogy kicsit pontosabb képet alkothassunk a játékról.