Nem lelt új otthonra az Odaát előzménysorozata
Hivatalosan is búcsút inthetünk a Winchesteréknek, a Warner Bros. Television ugyanis nem járt sikerrel az átköltöztetéssel.
Hivatalosan is búcsút inthetünk a Winchesteréknek, a Warner Bros. Television ugyanis nem járt sikerrel az átköltöztetéssel.
A Green Hell VR, a Layers of Fear VR és a Blair Witch VR fejlesztőcsapata egy újabb izgalmas játékkal tér vissza.
Újabb mesterséges intelligencia által kreált előzetes született, csak most épp az egyik leghíresebb magyar sorozatból.
Kicsit rázósan indult az új Diablo korai hozzáférésű megjelenése, legalábbis ami a Sony konzoljainak felhasználóit illeti.
Nem biztos, hogy a legutóbbi filmadaptáció és a netflixes sorozat után érdemes lenne erőltetni az élőszereplős Resi-filmeket.
Szerintetek ki húzhatja be a 2 millió forintos nyereményalap oroszlánrészét a TippmixPro CS:GO Masters tavaszi szezonjában?
Állítólag a második részben begyűjtött masináinkkal is belevághatunk Oahu szigetének felfedezésébe, a Ubisoft Forwardon pedig további információkat kapunk.
Alaposan felrázta a közösséget, mikor kiderült, hogy A Gyűrűk Ura világának egyik legismertebb szereplője színes bőrűként lesz ábrázolva az új Magic: The Gathering kártyán.
A két új területnek köszönhetően rendkívül nagy terepen zajlik majd a hálóhintázás, de nem csupán emiatt lesz érdekes a folytatás.
A Meta Quest Games Showcase keretében leplezték le az alkotás címét, a június 12-én megrendezésre kerülő Ubisoft Forwardon pedig már mozgás közben is láthatjuk.
Fapados Eredet érkezett, amelyben Ben Affleck minimális színészi játék közepette próbál egy veszélyes hipnotizőr nyomára bukkanni.
Felnőtteknek szól majd Christopher Nolan július 20-án érkező filmje, melynek Imax kópiái legalább olyan hosszúak, mint maga az alkotás.
Stephen King rövid novellájából nehéz bármilyen épkézláb horrorfilmet készíteni, így túl sok elvárásunk nem volt a nyár első nagyobb horrormozija kapcsán.
A PC-re érkező játék a konkvisztádorok ellen harcoló aztékokra koncentrál.
Befutott a heti ingyenjáték, amely most azoknak kedvez, akik szeretik a többjátékos, borzongató élményeket.
Tom Holland visszatér a Pókember filmes franchise következő részében, csak lehet, hogy sokkal később, mint várnánk.
Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest.
Egy iparági bennfentes szerint a GTA 6-ban az ország egy része is játszható területként jelenik meg – természetesen Vice City mellett.
A hónapban több mint 20 új sorozat vagy évad érkezik, illetve jól ismert filmek is elérhetővé válnak júniusban az HBO Maxon.
A két részletben érkező Rebel Moon a jelek szerint nem csak a Netflix műsorán lesz látható.
A Konami szerint csakis a játékosok visszajelzésein múlik, hogy a széria többi darabja is hasonló kezelésben részesül-e, mint a Snake Eater.
Ezúttal a Gwent: The Witcher Card Game fejlesztőitől válik meg a csapat, holott korábban csak átcsoportosításról volt szó.
Amy Pascal, a Pókember: A pókverzumon át producere elárulta, hogy egészen biztosan érkezik egy Miles Morales főszereplésével készülő film, de a Pókember negyedik része is formálódik.
A Prime Video Australia berendelte a nagysikerű szitkom remake-jét, amelyben már nem Michael Scott fogja összetartani a csapatot.