Tövig nyomjuk a gázpedált – Heti PS Store megjelenések
Két komoly érdeklődésre számon tartó versenyjáték mellett egy jópofa magyar alkotás is érkezett a héten PS4-re.
Két komoly érdeklődésre számon tartó versenyjáték mellett egy jópofa magyar alkotás is érkezett a héten PS4-re.
Johnny Depp nem fogja magára ölteni Gellert Grindelwald szerepét a harmadik Legendás állatok-filmben.
Eljött november 7-e, azaz az N7 nap, és Twitteren meg is jelent az első, homályos utalás arra, hogy ma bizony bejelentik a felújított Mass Effectet.
Jövő héten rajtol az Assassin’s Creed Valhalla, a Ubisoft pedig egy táblázatban összefoglalta, ki mikor kezdheti a játék előtöltését.
Szomorú hírt közölt nemrég a lengyel Bloober Team: a körülmények miatt el kellett tolniuk a The Medium megjelenését 2021-re.
A Kerbal Space Program 2 fejlesztése elég kacifántosan alakult, és nagyon úgy tűnik, hogy még nem is értünk a bonyodalmak végére.
A Worms Rumble alaposan felforgatja a Worms-játékok receptjét, a végeredmény pedig ezen a hétvégén a saját szemünkkel láthatjuk.
A nyolcvanas évek nem csupán az extravagáns öltözékek és a szintetizátorok fűtötte zene, hanem a drogok által hajtott erőszak évtizede is volt. Ezt hivatott életre kelteni a Cartel Tycoon.
Több időre van szüksége a Remedy-nek a nextgen változatok befejezésére.
A Free Guy és a Halál a Níluson sem jön már idén.
Fény derült a kiadó terveire a negyedéves üzleti jelentésből.
Felturbózott látvánnyal költözik át a következő generációs konzolokra a free-to-play akciójáték.
A Sony bejelentette, hogy kizárólag online árusítás lesz.
Ma debütál Magyarországon a Roald Dahl ikonikus regényét adaptáló Boszorkányok, ill. Nick Cave karantén alatt készült filmje.
Bár az Epic Games eheti ingyenes játéka körül volt egy kisebb kavarodás, most már minden tisztázódott és tölthető az ajándék.
A Marvel’s Spider-Man: Miles Morales első példányai kikerültek az emberekhez, ezzel együtt pedig a spoilerek is megjelentek a neten.
Megérkezett az esztendő egyik nagyon várt játéka a Fesztáv alkotójától, de mellé mindenhova beették magukat a gaz articsókák is.
A premierre allokált mennyiség mind egy szálig elfogyott Japánban, így nem fogadnak több előrendelést a konzolra.
Egy álláshirdetés miatt úgy tűnt, újabb Star Wars-játék készül az EA Motive csapatánál, de elmondásuk szerint nem ez a helyzet.
A népszerű japán rockbanda, a L'Arc-en-Ciel frontembere, Hyde énekel a játékhoz készült új dalban.
Nagyvárosi érzés vár ránk az NBA 2K21 jövő héten megjelenő következő generációs változataiban.
Fény derült a jövő héten megjelenő játék előrendelői bónuszaira.
Kiderült, mennyi szabad hely lesz ténylegesen az 512 GB-os SSD-vel érkező gyengébbik Xbox háttértárolóján.
Már csak 48 órád van rá, hogy lecsapj a Darkest Dungeon társasjátékos változatára, mi pedig elmondjuk, hogy ez miért jó neked.