[Top 5] PlayStation-játékok, amiket szívesen látnánk PC-n
Miles Morales kalandja a napokban kiszabadult a PlayStation fogságából, de maradt még jópár cím, ami hasonló kezelésben részesülhetne.
Miles Morales kalandja a napokban kiszabadult a PlayStation fogságából, de maradt még jópár cím, ami hasonló kezelésben részesülhetne.
Nemrég elkészült egy új mod a játékhoz, ami leginkább azoknak kedvez, akik szeretnek a világukba látogató NPC-kel küzdeni.
Aang és barátai a küzdőtér után a kockavilágban is rendet tesznek, újabb kollaboráció van ugyanis a láthatáron.
Egy november elején megjelent modnak köszönhetően a sorozat főszereplője immáron akár az átvezetők során is könnyedén elhalálozhat.
A színész harmadszor is szívesen magára öltené a legendás álarcot, a stafétát pedig napjaink egyik legnépszerűbb ifjú tehetségének adná át.
Egy modnak hála a játék első főellenfelének legyőzése a lehetetlenhez közelít, a méretes robot ugyanis a Gangnam Style hírhedt táncmozdulatait gyakorolja.
A Valve áruháza pár hete ért el egy fontos mérföldkövet az egyidejűleg online levő felhasználók kapcsán, de a minap még ezt is sikerült megdönteni.
A széria alkotója egy interjúban arról beszélt, hogy nem lenne egyszerű PC-re portolni a játékot, de nem állnának el az ötlettől.
Elődjéhez hasonlóan a Miles Morales PC-s verziójához is özönleni fognak a modok, az egyik első karakter rögtön a Pókember: Irány a Pókverzum! című filmből ugrott át.
Sokak szerint a legendás színész is szerepelt James Gunn őrült karácsonyi filmjében – Hamill a maga módján tisztázta a kérdést.
Megkésve bár, de törve nem, végre eljutottunk odáig, hogy felfedezzük a magyar csapat alkotta, dínókkal és veszélyekkel teli szigetet.
A Capcom verekedős játéka Koreában már megkapta a korhatár-besorolást, ez alapján pedig könnyen lehet, hogy a fejlesztés a végéhez közeledik.
Sejthető volt, hogy nem áll túl jól a Crystal Dynamics játékának a szénája, de egy informátor szerint a dolgok rosszabbak, mint ami kívülről látszik.
A fejlesztők valamiért úgy gondolták, hogy a rajongók szeretnék ismét szemügyre venni a Netflix szériájának nilfgaardi páncéljait.
A 20 éve fejlesztés alatt álló Tamriel Rebuilt célja, hogy hozzáadja a játékhoz Morrowind szárazföldi részét, a mod pedig most két új kiegészítővel bővült.
Többször is szóba került már, hogy a komolyabb játékok mellett a könnyed fillereket is kifejezetten szeretjük, és a Scout! ilyen, méghozzá elég okos.
A játékban ólálkodó csalók jobbára csak bosszúságot okoznak, jelen esetben viszont mókás megoldást találtak arra, hogy feldobják a hibáktól hemzsegő alkotást.
A DALL-E nevű MI elképzete, hogy mi lett volna, ha a legendás színész nem Mace Windu, hanem a csipogó droid szerepét kapja – a végeredmény finoman szólva is bizarr.
Egyszerre mókás és szürreális az a nemrég érkezett mod, ami mindenki fejét összezsugorítja a Bethesda játékában.
Egy játékos meglehetősen bizarr jelenségbe futott bele a minap, ami bizonyítja, hogy néhány hiba egészen mókás képsorokat szülhet.
Az Alyx történetét folytató ambiciózus mod végre mindenki számára elérhetővé vált – természetesen teljesen ingyen.
Ha valaki egy régebbi gépen kezdett bele a kalandba, jobb ha felkészül, hogy a mentésekkel ellentétben a teljesítmények nem vihetők át a jelen generációs konzolokra.
Még tart a Black Friday az online áruházban, melynek keretében újabb játék szerezhető be ingyen – borkészítők előnyben.
Agent 47-nek immáron egyedül kell rájönnie, hogy ki a megfelelő célpont – persze csak a Minilancer nevű mod telepítése után.