Ekkor várhatók a Steam év végi leárazásai
A Valve a folyamatos szivárgásokat és találgatásokat megelégelve közzétette, mikor számíthatunk a platform akcióira.
A Valve a folyamatos szivárgásokat és találgatásokat megelégelve közzétette, mikor számíthatunk a platform akcióira.
Az Intel szerint még közel sincs vége a komponensek hiánya okozta válságnak, azonban a PC-s eladások tovább nőhetnek.
A Múmia-filmek és a Doom Patrol sztárját, ha minden igaz egy DC-filmben láthatjuk legközelebb.
A zenekar korábbi PlayStation-ös próbálkozását követően újabb videójáték mögé állhatnak be, ezúttal más platformon.
A Square Enix elég szokatlan módot választott következő szuperhősös kalandja rajtjának megünneplésére.
A vásár után most a pihenésé a főszerep – vagy legalábbis lenne, csakhogy a Tavernák Tiefenthalban kemény munka vár egy fogadó tulajdonosaként, a feladat pedig annak felvirágoztatása, estéről estére!
A Rockstar Games a látványvilág felújítása mellett tartalom terén is belenyúlt a három klasszikusba.
A Sony Santa Monica csupán felügyeli majd díjnyertes alkotása portolásának munkálatait, de a fejlesztésért más felel.
Az Activision lövöldözős sorozata következő felvonásának megjelenéséhez közeledve most új videókot mutatta be karaktereit.
Az Ember Lab örömmel jelentette be, hogy varázslatos túlvilági alkotása igazán szépen teljesít a virtuális kasszáknál.
A The Last of Us és a Red Dead Redemption 2 rajongói mostantól megvásárolhatnak egy új kifestőt, amelynek bevételét az Extra Life jótékonysági szervezet javára fordítják.
Egészen hasznos dolgokra tehetünk szert a kampány során, amiből a fejlesztők most meg is mutatnak néhányat.
Két évtizedes tartozását igyekszik törleszteni a Star Trek: hat klasszikus játék tért vissza a GOG jóvoltából, a jövőben pedig továbbiak várhatók. Megnéztük a kínálatot – íme a második élménybeszámoló!
Élvezzük ki ezt a remek időt, de ne csak otthon: megérkezett a horrorjáték új frissítése, melyben a szabadba látogathatunk.
A Ridley Scott által gondozott sci-fi drámasorozat új promója 2022 eleji premierdátumot sejtet.
Megnézhetjük, mennyiben fejlődött a grafika a korábbi játékokhoz képest.
Az Anti Defamation League friss tanulmányának elkészítésében több, mint 14 millió fiatal vett részt.
A szóbeszéd szerint hamarosan egymásnak ereszthetjük a Warner Bros. univerzumainak ikonikus karaktereit.
A lassacskán már három évtizeddel ezelőtt bemutatkozott, de még mindig hatalmas népszerűségnek örvendő sorozat elveszítette egyik közkedvelt színészét.
Gazdát cserélt Goichi 'SUDA51' Suda eddig a GungHo Online Entertainment tulajdonában lévő stúdiója.
Ezúttal a Genesis küldött egy gamer asztalt, mely a szokásostól eltérően fehér színben pompázik, de így sem marad le a többi versenytárs mögött.
Akár már most elkezdhetjük felkészíteni számítógépünket a felújított klasszikusok érkezésére.
A tervezettnél később ugyan, de ígyse olyan sokára lelövi a szervereket a 343 Industries.
A 343 Industries nemsokára új előzetesben ad betekintést Master Chief következő kalandjába.