RPG készül Zack Snyder közelgő netflixes filmje alapján
Zack Snyder megerősítette, hogy fejlesztés alatt áll egy RPG, ami a Rebel Moon univerzumában játszódik.
Zack Snyder megerősítette, hogy fejlesztés alatt áll egy RPG, ami a Rebel Moon univerzumában játszódik.
Több mint 120 ország, köztük Magyarország versenyzői mérik össze tudásukat az 500 000 dolláros összdíjazásért.
Ha egy kis borzongásra vágysz a mai nap levezetéseként, akkor a GOG készült neked egy kis meglepetéssel!
A színész ma már alaptartozéka a Halálos iramban-filmeknek, de volt idő, amikor még meg kellett győzni, hogy részt vegyen bennük.
Letartóztatták a 4Chan egyik felhasználóját, pedig azt hitte, hogy ha mindent a Minecraftra fog, akkor nem kell mitől félnie – tévedett.
Augusztus elején érkezik a legújabb Tini Nindzsa Teknőcök film, amihez most befutott a szinkronos előzetes.
A kék sündisznó legutóbbi kalandja még bőven tartogat meglepetést a rajongóknak, a következőre pedig nem is kell sokat várniuk.
Tim Stamper valószínűleg nem gondolta, hogy rácáfolnak majd, ami szörnyű következményekkel jár.
Néhány napon velül végre visszatér Leon S. Kennedy közkedvelt kalandja, de ez még csak a kezdet.
A digitális áruház bezárásához közeledve egy rajongó igyekezett megmenteni pár hamarosan végleg eltűnő exkluzívot.
A Top Gun és Mission Impossible-filmek sztárjának tetszését már biztosan elnyerte a produkció.
Hamarosan megérkezik a Netflix kínálatába a Jeff Lemire képregényén alapuló sikersorozat folytatása.
A Kid Onion Studio csapatának tagjai a munkájukat hátrahagyva vágtak bele álmuk megvalósításába, első próbálkozásuk pedig már itt is van a küszöbön.
A legendás filmsorozat paleontológusát alakító színész először beszélt állapotáról és kezeléséről.
Kiszivárgott a 2K következő meglepetése, melyben ismét kockákból összerakott járművekkel száguldozhatunk.
A Capcom hamarosan felújítva visszatérő klasszikusa még sosem festett ilyen elragadóan.
Chad Stahelski szerint az HBO adaptációja feloldotta a videójátékos átkot, készülő filmje kapcsán pedig egy eléggé meglepő kijelentést tett.
Az Epic Games népszerű battle royale játékába is megérkeztek az ikonikus karakterek, ám közel sem felhőtlen a rajongók öröme.
Legújabb VR-összeállításunkban dinoszauruszok elől bujkálunk, társasjátékozunk, várost építünk és visszalátogatunk a Dimitrescu-kastélyba.
Az új Samsung Galaxy A54 5G és Galaxy A34 5G fényesebb kijelzőjével, fejlettebb kamerákkal és az előző modelleknél hosszabb akkumulátor-üzemidővel kínál kiemelkedő teljesítményt.
Az Elden Ring legendás játékosa nemrég új kihívásba kezdett, melynek keretében úgy próbálja meg végigvinni a programot, hogy minden ellenfél maga a rettegett Malenia.
Egy rendkívül jól sikerült modnak köszönhetően végre fix kameranézetből is odasózhatunk az életünkre törő zombiknak.
Az Ellie-t alakító Bella Ramsey nemrég elárulta, hogy mikor kezdődik a következő felvonás forgatása – sokat kell még várnunk a premierre.
City 17 egy igazán barátságtalan hely, és erre már abban a pillanatban rájöhet az ember, amint Gordonnal megérkezik a városba.