A River Tails: Stronger Together cselekménye egy tipikus, gyerekeknek szóló, családbarát mese benyomását kelti: történetünk elején megismerjük a kis, lila vadmacskát Furple-t, aki összeakasztja a bajszát a hegy rettegett farkasával. A lakhelyéül szolgáló hegytetőről lezuhanva ismerkedik meg és barátkozik össze a kissé flegma tekintetű folyami hallal, Finnel, aki pedig a szomszédos pirájákkal keveredik összetűzésbe. A játékos (vagy kooperatívban játékosok) ezen a ponton kapja meg az irányítást, hogy a két hőst segítve és terelgetve szembenézzen az elé táruló kihívásokkal és veszélyekkel.
Egyedül a vadonban
Kalandunkat megkezdve lehetőségünk van kiválasztani, hogy egyedül vagy kettecskén akarjuk-e belevetni magunkat a Disney-rajzfilmeket idéző vadon sűrűjébe. Mivel a játék tesztelésekor egy potenciális partnerjelölt sem volt a közelemben, így kénytelen voltam egymagam belevágni a mókába. De bár ne tettem volna, egyedül játszva ugyanis már pár óra után Dark Souls-ot megszégyenítően nehéz és frusztráló tud lenni a River Tails: Stronger Together.
A kezdő fejezet első 1-2 pályáján még persze könnyedén fogunk átevickélni és ugrálni, ha pedig játszottunk a Brothers: A Tale of Two Sons című remekművel, akkor ismerős lesz a két analóg karral történő irányítás (kontrollerünk ball stickje Finn, jobb stickje pedig Furple). Ezek mellé kapunk még 2-2 gombot az ugráshoz és az arra kijelölt fogantyúk megragadásához, melyekkel a továbbjutást tudjuk biztosítani a főhősök számára. A River Tails egy tradicionális, aszimmetrikus 2D-3D platformer, amelyben az a fő feladatunk, hogy fejezeteken keresztül segítsük a két főszereplő előrehaladást, és megóvjuk őket az elhalálozástól. És itt kezdődnek az egyszemélyes kampány igazi problémái, mivel ahogy haladunk előre, úgy válnak egyre bonyolultabbá a feladatok, megjelennek például a menekülős és időre menő szegmensek – az elmaradhatatlan főellenfelekről már nem is beszélve. Karakterinket tehát rendszerint egyszerre fogja fenyegetni két különféle veszély, melyekre egyedül képtelenek vagyunk időben reagálni. Ha pedig az egyik állatkánk meghal, akkor nincs kecmec, visszatérünk a legutóbbi ellenőrzőponthoz – ezek viszont hol megmagyarázhatatlanul közel, hol pedig túlságosan is távol helyezkednek el egymáshoz képest. Összességében nézve nem az a baj, hogy van kihívás, hanem az, hogy túl sok jut egy emberre, így a kooperatív élményhez képest teljesen kiegyensúlyozatlan az élmény. Az egyszemélyes mód tanulsága lényegében az, hogy sürgősen barátokat kell szereznem.
Co-op a lelke mindennek
Az "Együtt minden jobb." állítás tehát hatványozottan igaz a River Tails esetében. Többedmagunkkal játszva ugyanis egészen más arcát mutatja a program, hiszen mindaz, ami nem működött egyedül, az hírtelenjében elkezd úgy muzsikálni, ahogy azt eredetileg vártuk. Míg magányosan nehézséget okozott a két karakter egyidejű navigálása és a veszélyek elkerülése, addig együtt játszva ez a probléma (értelemszerűen) megszűnik, mivel egyikünk irányítja a lila vadmacskát, a másikunk pedig a folyami halat. Ennek köszönhetően a kihívás mértéke is csökken, a játék pedig egy sokkal barátságosabb arcát mutatja azáltal, hogy képesek vagyunk megosztani a feladatokat. Persze azért így is okozhat pár frusztrált pillanatot, viszont ketten játszva ez legalább megoszlik, így az élmény is kellemesebb és szórakoztatóbb. Együtt ráadásul sokkal nagyobb kedvünk van felkutatni a pályákon elszórt szivárványmadarakat, megcsinálni az időre menő kihívásokat és felfedezni a karakterek otthonául szolgáló gátat, valamint annak rejtett aktivitásait.
A vadon legmélyén
A program legnagyobb hibája viszont a kamerakezelés és a rosszul belőtt perspektíva. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy a játék a két karakter helyzetét figyelembe véve mindig próbálja szűkíteni vagy tágítani a látóteret, ez pedig érdekes szituációkhoz vezethet. Többször fogunk például találkozni azzal a jelenséggel, hogy egyáltalán nem látunk rá az éppen irányított karakterünkre, néha pedig a pálya bizonyos elemei takarják ki a képernyőnk felét (néha többet is), így nem tudhatjuk, milyen veszélyek vannak előttünk. A rosszul kezelt szögek miatt helyenként egyszerűen képtelenek vagyunk megsaccolni, hogy pontosan hova is kell ugranunk, milyen távolságra vagy magasságra van tőlünk az elérni kívánt platform. És bár a játék nem egyszer megpróbál minket segíteni azzal, hogy megváltoztatja a perspektívát oldal- vagy felülnézetre, sajnos ez sem mindig javít a dolgon. Ha pedig mindez nem lenne elég (az lesz, higgyétek el), jónéhány technikai hiba is sújtja a korai hozzáférésű verziót (beragadó karakterek, láthatatlan akadályok, apróbb megakadások, csak hogy néhányat említsünk).
A fejlesztők ígéretei közt egyébként szerepel az online multiplayer lehetősége (bár a Steam Remote Play funkciójával ez már most is kivitelezhető), továbbá új fejezetek, pályák és persze folyamatos hibajavítások is. Ha a csapat mindezek mellett megpróbálna javítani a kameragondokon, a felmerülő technikai hibákon és az egyszemélyes módot tényleg egyetlen személyre szabná, akkor a River Tails: Stronger Together egy rendkívül ígéretes indie platformer benyomását keltené. Jelen állapotában azonban kissé felemásnak érzem a végeredményt, mivel az élmény túlságosan is kétszemélyesre lett tervezve, emiatt pedig úgy gondolom, hogy a Steamen elkért 19.50 euróért (~ 7800 forint) csak egy fél játékot kapunk. A kétszemélyes módban viszont van potenciál, tud szórakoztató lenni és rejt magában pár órányi szórakozást, így egy combosabb leárazást követően ideális választás lehet barátoknak, testvéreknek vagy gyermeklelkű felnőtteknek.
