Alex Kidd in Miracle World DX – Téged is vár Miracle World
A visszatérő klasszikus új előzetessel hangolja rá a régi és új rajongókat a hamarosan érkező kalandra.
A visszatérő klasszikus új előzetessel hangolja rá a régi és új rajongókat a hamarosan érkező kalandra.
A 2014-es előd nyomdokait követve ismét labdaként szabadíthatjuk rá hőseinket az ellenfelekre.
A Sony felfedte melyik címek voltak a legkelendőbbek a PlayStation Store kínálatából májusban.
A Panic egy élő közvetítés keretében rántott le új részleteket várva várt apró kis konzoljáról.
A Ubisoft idén sem áll le az Assassin’s Creed Valhalla támogatásával, hamarosan pedig az ezzel kapcsolatos terveket is megismerhetjük.
Nemrég felröppent a pletyka, miszerint a Scarlet Nexus egyből a Game Pass kínálatába is bekerül majd, de a kiadója szerint ez nem igaz.
Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy az idei E3-on a Valve is előáll valami nagyszabású bejelentéssel, de a szervezők már pontosítottak ezen.
Tisherlék alaposan belehúztak és fellőtték magukat a tabella virtuális dobogójára.
Bobby Koticknak nemrég lefelezték a fizetését, egy befektetési tanácsadó szerint azonban ennek nem lesznek komoly hatásai hosszútávon.
Zsinórban ötödik alkalommal söpörte be a díjat a noblechairs ICON gamer szék széria.
Tom Felton aktívan kampányol az eredeti Harry Potter széria folytatásáért. Ezúttal egy interjúban is beszélt ambícióiról.
A Halálos iramban 9 különleges családi múltfeltárással készül: erről beszél premier előtt Dom Toretto a film új, feliratos előzetesében.
Natasha Romanoff magyarul is megszólal: friss előzetesen a Negyedik Fázis pont egy hónap múlva debütáló nyitófilmje.
A Netflix a nyolcvanas-kilencvenes évek újabb sztárját reaktiválja. Magyar feliratos előzetesen Az utolsó titkos ügynök.
Megérkeztek az első forgatási fotók az Indiana Jones 5-ről. Ezúttal motorra pattan kedvenc régész professzorunk.
A vasút egyik aranykorszaka tért vissza egy klasszikus játék felújításában, a Stephenson’s Rocket azonban nem Knizia-életművének egyik legfényesebb darabja.
Az eddig látottak alapján a Strange Scaffold új címe igazi múltidéző vérfürdőnek ígérkezik.
A Devolver Digital még E3-as műsora előtt felfedett egy új játékot a Free Lives csapatától.
A Mantra gondozásában készülő és a Graffiti Games kiadásában megjelenő játék 2022-ben várható.
A 2K és a Gearbox is ott lesznek a Summer Game Fest nyitóestjén, ráadásul az is kiszivárgott, hogy mit akarnak itt leleplezni.
Mozivászonról a Netflixre költözött, a szolgáltató pedig hamarosan folytatja a Stockholm alvilágában játszódó gengsztertörténetet.
A június egyik legfontosabb megjelenése kétségkívül a Scarlet Nexus, ami egy bennfentes szerint egyből bekerül a Game Pass kínálatába.
A Days Gone hordái már jelenleg is elég masszívnak mondhatóak, egy vadonatúj PC-s moddal azonban tovább növelhetjük őket.
Tishlerék ma összesen kilenc pontot tudnak megszerezni elméletben, de vajon a gyakorlatban hányat sikerül bezsebelniük?