Kiderült, mennyit kaszált a mikrotranzakciókkal az Activision Blizzard az elmúlt negyedévben
Az Activision Blizzard üzleti jelentéséből az is látszik, mennyire sok bevételt hoznak a mikrotranzakciók a kiadónak.
Az Activision Blizzard üzleti jelentéséből az is látszik, mennyire sok bevételt hoznak a mikrotranzakciók a kiadónak.
A Starfield megjelenésére egy ideig sajnos még várnunk kell, most azonban Todd Howard egy sor érdekes részlettel jelentkezett.
A szebb napokat látott színész ezúttal egy vidámpark portásaként keveredik életveszélyes kalandokba. Itt a Willy’s Wonderland teaser előzetese.
A Ziggurat Interactive nem hazudott: valóban újra kiadják a BloodRayne első két részét, ráadásul a debütálás sincs messze.
Egy ideje lehet olyan pletykákat hallani, hogy remastered készül a Mass Effect trilógiából, a bejelentés pedig egyre valószínűbbnek tűnik.
Már elérhető a hét darab vadonatúj puzzle szett.
Napra pontos megjelenési dátumot kapott az ismert regény alapján készülő Orwell's Animal Farm.
A világnak egyszer vége lett, de egy második katasztrófa már ott van a horizonton: vándorolj el a Föld utolsó városába egy frakció vezetőjeként, kérj segítséget a jövőből és igyekezz népedet felkészíteni a kataklizmára – bármi áron!
A legfrissebb piackutatási adatok alapján a Xiaomi már a harmadik a rangsorban az eladott készülékek számát tekintve.
Kihasználja a PS5-ben és az Xbox Series konzolokban rejlő plusz erőt a Fortnite, mely az első naptól elérhető lesz az új gépeken.
Egy hivatalos reklám buktatta le a megjelenési dátumot.
A Marvel’s Avengers játékbeli boltjában több tétel ára is permanensen csökkent a rajongói visszajelzések hatására.
November 12-én debütál a Godfall PC-re és PS5-re, most pedig az is kiderült, milyen gép kell majd a looter slasher elindításához.
A Watch Dogs: Legion a második helyen nyitott az Egyesült Királyság fizikai eladásait tömörítő listán, csak a FIFA 21 tudta megelőzni.
A Call of Duty elképesztően sikeres évet tudhat maga mögött, ez a növekedés pedig a PC-s tábor körében volt a legjelentősebb.
A BuzzFeed nemrég bejelentette, hogy innentől kezdve saját filmeket is készít, első produkciójuk pedig az e-sport világáról szól.
Ízelítő a Nightmare House 2 alkotóinak új játékából.
Korábban egyik kiegészítő iránt sem volt ekkora elköteleződés a megjelenés előtt a játékosok részéről.
Úgy tűnik, a Cyberpunk 2077 többszöri csúszása nem tett jót.
A játék – a nevével ellentétben – meglehetősen szűkmarkúan bánik a kihelyezett szögesdrót mennyiségével. Nyugi, anélkül is meg fogsz halni. Sokszor.
Másfél perces reklámot kapott az Assassin's Creed Valhalla.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
Egy zsarolóvírusok terjesztésével foglalkozó csapat nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amit állításuk szerint a Crytektől szereztek meg.
Még az utolsó mérkőzésre is maradt spiritusz a küzdő felekben, és bár néhány meccs könnyedén eldőlt, jó néhány végeredmény csak fergeteges fordítás után alakult ki.