Crysis Tesztek

Crysis

Crysis

Minden idők leggyönyörűbb játékáról cikket írni már önmagában is megtiszteltetés. Nem beszélve arról, ha a látványt sikerül olyan körítéssel tálalni, mint a Crysis esetében. A játék megjelenése óta sikert sikerre halmoz. Kimagasló értékelésekkel nyitott, majd ahogyan szépen lassan lenyugodtak a kedélyek, úgy derült fény pár hiányosságára is. De mindezek ellenére még így is az év egyik legkiemelkedőbb alkotásáról beszélünk, amit minden bizonnyal sokáig emlegetnek majd etalonként más szoftverekkel szemben.

Crysis hírek, újdonságok

Cevat Yerli megszólal

Cevat Yerli megszólal

A Crytek nagyfőnöke végre-valahára hallatott magáról, és nyilatkozott a sokak által szapult Crysis magas gépigénye kapcsán.

Az első Crysis folt

Az első Crysis folt

Bár a Crysis talán még jobban megosztja a játékosközösséget, mint a Far Cry, annyi bizonyos, hogy az EA egyik legnagyobb dobásáról van szó, és ahhoz sem fér semmi kétség, hogy grafikáját hosszú hónapokig nem fogja lekörözni semmi. Azonban nem hibátlan.

Crysis és a konzol?

Crysis és a konzol?

A tavalyi év egyik legnagyobb durranása, minden kétséget kizáróan legszebb játéka a Crysis című akciójáték volt. Az ember úgy gondolná, hülyére keresik magukat rajta a készítők, de nem.

Egy kis erőfitogtatás

Egy kis erőfitogtatás

A minap egy zseniális videót találtam a Crysis fizikai motorjának főszereplésével, no meg kismillió doboz közreműködésével. A látvány mégis lélegzetelállító, hála a látványos prezentációnak...

Crysis folt a láthatáron

Crysis folt a láthatáron

Ahogy a mondás tartja, a jóra érdemes várni. Kifejezetten igaz ez a Crysis című Crytek csodára, hiszen a fejlesztőktől azt kaptuk, amit ígértek: az eddig látott legszebb grafikát, testünkre simuló nanoruhát és izgalmas játékmenetet. A játék tökéletes lett... vagy mégsem?

Crysis 2 információk

Crysis 2 információk

Aratott az első rész, készül a folytatás, lesz még itt trilógia is. Van mit megemésztenünk, s rögvest itt van az új infó, miszerint lesz miért izgulnunk a Crysis 2 várása közben.

Crysis multiplayer baki

Crysis multiplayer baki

A Crytek csapata egy elég cikis hibára bukkant a minap, mely kétségtelenül könnyedén átugrotta az egyszerű baki kategóriát. Könnyen lehet, hogy páran már pórul is jártak ez ügyben.

Crysis - valóban trilógia lesz

Crysis - valóban trilógia lesz

Eddig is sejtettük, azonban csak most vált teljesen biztosra a dolog: kaptunk egy Crysist, de fogunk még örvendezni a testvéreinek is. Bizony, folytatódik a nagy dzsungeltúra...

Crysis: az aranylemez

Crysis: az aranylemez

Láttunk belőle több tucat fotót, több gigányi mozgóképet, és olvastunk róla ki tudja hány ezer karaktert. Megérkezett a lenyűgöző demonstráció is - egy szó, mint száz, mindent megtettünk, amit csak lehetett a témában. Mi is, és a fejlesztők is...

Crysis nyereményjáték

Crysis nyereményjáték

Újabb nyereményjátékra invitálunk Titeket, a tét ezúttal nem más, mint egy eredeti, dobozos Crysis. A feladat ezúttal összetettebb lesz, mint eddig, ám azt hiszem, megéri az időt és energiát...

Crysis: a demonstráció

Crysis: a demonstráció

Évek óta vártunk rá. Úgy hittük, a játék grafikájával meg fogja változtatni a történelmet. Szerkesztőségünk tagjai (tisztelet a kivételnek - ]{r.) odáig voltak érte. Eljött hát az idő, hogy végre te magad is kipróbáld a Crytek legújabb játékát. Eljött a Crysis demó ideje!

Crysis hivatalos gépigény

Crysis hivatalos gépigény

Tessék felkötni azokat a bizonyos bugyogókat, ugyanis a Crysis gyönyörű látványvilágot ígér, azonban ezért nagyon mélyen be kell nyúlnunk a pénztárcánkba. Megéri? Aki látott egy Crysis videót, az tudja a választ.

Crysis és a konzol

Crysis és a konzol

És akkor november 16-án az Úr megvilágította azt a helyet, ahol addig sötétség uralkodott. Hatalmas fénysugarai mérhetetlenül gyorsan közeledtek a türelmetlen játékos felé. Megvilágosodtunk.

Crysis: pozitív meglepetések, demó dátum

Crysis: pozitív meglepetések, demó dátum

Krízis van - jelentette be az EA szakembere, miközben berohant hozzánk a szerkesztőségbe, aztán elájult. Először értetlenül néztünk, aztán, miközben feltakarították szegénykét, átkutattuk és kiderült, mégis miről beszélt.

Crysis - ismét zakatol a béta

Crysis - ismét zakatol a béta

Az egyetlen, a felülmúlhatatlan, a Crysis. Ezúttal is érkezett egy multiplayer béta, azonban ezzel együtt máris tudunk még valamit: ezúttal sem nekünk érkezett.

Érdekességek a Crysis bétájáról

Érdekességek a Crysis bétájáról

Gyakorlatilag futótűzként terjedtek el a pánik, illetve rémhírek a Crysis bétája alapján, amelyeket mi a józan ész joggyakorlata alapján inkább nem részleteztünk nektek. Annál inkább a Crytek reakcióját a dolgokra, hiszen a gazt is a gyökerénél érdemes kitépni.

Crysis multiplayer béta

Crysis multiplayer béta

Az év talán legjobban várt (akció)játéka már csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, így hamarosan mi magunk is kipróbálhatjuk az amúgy is agyonreklámozott nanoöltözéket. Addig is mire számíthatunk még?

Crysis demót kapunk hamarosan!

Crysis demót kapunk hamarosan!

Kapaszkodjon mindenki a bugyogóba - vagy amibe tud -, ugyanis pontos dátumot kaptunk a Crysis demonstrációja kapcsán! Habár nem sokat látok a könnyeim miatt, ám megpróbálok részletes leírást adni a történtekről.

Crysis trilógia?

Crysis trilógia?

A Crytek érdeklődése Magyarország iránt már sokakat foglalkoztat, ám ezúttal egy picit más vizekre evezünk. Vagyis a fejlesztő ugyanaz, a téma pedig legalább annyira érdekes.

Crysis és a nano finomság

Crysis és a nano finomság

Kinek kell ide valami különleges képesség? Van itt nekünk egy remek búvóhely a dzsungel közepén, számtalan rosszfiú, no meg egy szinte már Herkulessé alakító nano öltözék. Mi kell még?

Crysis gyűjtői változat infók

Crysis gyűjtői változat infók

Álomgép bekészítve? Az 5.1-es hangrendszer felkészült a megterhelésre? A malacpersely rendelkezik a kifizetendő összeggel? Az idegrendszer bírja majd a pár hétnyi, nyugalommmentes időszakot? Mi jöhet még?

A Crysis zenéje

A Crysis zenéje

Hadd ne fussam le a szokásos tiszteletköröket. Most nem „infóbombával” támadlak titeket, és nem „bombasztikus” és „káprázatos” videókkal (sőt, "betekintőkkel") jelentkezem. Csupán egy emberkéről írok, akinek a munkája nagyban hozzájárulhat a játékélményhez (vagy esetleg azt majd nagymértékben köszönhetjük neki, ha már a sztori és... de hisz tudjátok).

Crysist kapunk novemberben

Crysist kapunk novemberben

A karácsony előfutáraként is vehetnénk jelen játékunkat, hiszen a Crysis című akciócsoda idén novemberben fog megérkezni. Hogy mit kapunk a pénzünkért? Tömény mámort!

Crysis: Új a sztori. Vagy majdnem. Illetve...

Crysis: Új a sztori. Vagy majdnem. Illetve...

Juszt sem fogom elemezni az én hozzáállásomat a Crysishoz. Majd ha kijött a cucc, és játszottam vele, térjünk vissza rá. A szerkesztőség nagyobbik fele és a játékosok jó része persze odáig van érte; megértem én, csinos darab. Térjünk inkább a tárgyra...