Diablo 3 Tesztek

Diablo 3 konzolteszt

Diablo 3 konzolteszt

Csupán másfél évig tartott, míg a Blizzard összeszedte magát, és konzolra is átvitte tavalyi sikerjátékát. Több évtizede nem volt már konzolos Blizzard-cím, így mindenképp nagy fába vágta a fejszéjét a stúdió. Örömmel mondhatjuk, hogy tökéletesen vették az akadályt!

Diablo 3 teszt

Diablo 3 teszt

Vannak fejlesztők, akik alulról indulnak és sikerre viszik egy-egy játékukat. Léteznek olyanok, akik évente adnak ki új részt jól bevált sorozatukból, s ott van a Blizzard, a csapat, akik soha nem kapkodják el a munkát. Ők a játékipar különcei, azok, akiknek elég 10 éven belül két-három szoftvert kiadni, amikkel aztán megdöntenek minden eladási rekordot, és kényelmesen hátradőlnek a következő 10 esztendőre. Igazi, irigylésre méltó sikertörténet az övék, ami egy újabb lépcsőfokához érkezett: befutott a 12 éve megjelent Diablo 2 folytatása.

Diablo 3 hírek, újdonságok

Diablo 3 konzolon? Vagy mégsem?

Diablo 3 konzolon? Vagy mégsem?

Mégpedig azért, mert a Blizzard hivatalos oldalán megjelent álláshirdetés szerint kedvenc cégünk vezető tervezőt, programozót és producert keres, mégpedig a Diablo 3 konzolverziójához!

Diablo 3: akár konzolra is

Diablo 3: akár konzolra is

A konzolos közösség egy nagy álma válna valóra, ha a Diablo 3 Xboxra és PlayStation 3-ra is megjelenne, ez az ábránd pedig nem is olyan elképzelhetetlen.

Diablo 3 - Friss újdonságok, új kaszt

Diablo 3 - Friss újdonságok, új kaszt

Bár már elmorzsoltuk könnyeinket amiatt, mert viszonylag kevés teret szorítottak a szervezők az idei BlizzCon-on belül a Diablo 3-nak, azért a tegnapi napnak is bőven meglett az eredménye, hiszen olyan újdonságok láttak napvilágot, amik hallatán minden valamirevaló Diablo-fanatikus instant türelmetlenebbé válik kedvence harmadik részének megjelenését illetően.

Az idei BlizzCon hivatalos programja

Az idei BlizzCon hivatalos programja

Idén már bizonyította egyszer a Blizzard a StarCraft 2-vel, hogy ha kellően sok munkát fordítanak egy kizárólag PC-re megjelenő játékra, akkor az meghozza a várva várt eredményt és az ezt jelentő eladási rekordokat. A StarCraft 2-vel azonban korántsem áll meg kedvenc fejlesztőcsapatunk vonata, hiszen december 7-én érkezik a World of Warcraft: Cataclysm és a nem túl távoli jövőben a Diablo 3 képe is feltűnik a horizonton. Az idei BlizzConon ebben a három témában hallgathatunk majd érdekfeszítő előadásokat.

A Diablo 3 legfrissebb újdonságai

A Diablo 3 legfrissebb újdonságai

A Blizzard mindig is képes volt arra, hogy végletekig húzza az emberek idegeit a közelgő játékaival kapcsolatban, és természetesen nincs ez másképpen a Diablo 3 esetében sem. A GamesCom remek lehetőséget kínált nekik, hogy újabb finomságokat osszanak meg a nagyérdeművel, ami maradéktalanul sikerült is nekik.

Ekkor lesz a BlizzCon

Ekkor lesz a BlizzCon

Néhány éve már nem csak a QuakeCon miatt várhatjuk az őszt, hisz a Blizzard saját show-ja is ez időtájt jelentkezik. Most már tudjuk, idén pontosan mikor szegeződünk a monitorokra.

Diablo 3 női monk bemutató

Diablo 3 női monk bemutató

Az egyébként igen mulatságos Jace Hall Show keretén belül láthatjuk a világon elsőként a Diablo 3 női monkjának artworkjeit.

Nem lesz 2010-ben sem Diablo 3

Nem lesz 2010-ben sem Diablo 3

Bár sokan abban reménykedtek, hogy a Diablo 3 még a StarCraft 2 előtt megérkezhet, azonban a Blizzard lehűtötte a kedélyeket.

''Pár év múlva'' jön a Diablo III

''Pár év múlva'' jön a Diablo III

A Blizzard elkövetkezendő évekre időzített tervei napvilágot láttak egy ügyes fotósnak köszönhetően, és a kép alapján úgy néz ki, hogy bár a cég nagyon sok projekten dolgozik, egyelőre egyiket sem sietik el.

Újabb Diablo 3 vita

Újabb Diablo 3 vita

Mivel már elég régóta elcsendesedett a Diablo 3 színvilágát övező hercehurca, így éppen ideje volt, hogy kirobbanjon egy újabb, ehhez a témához kapcsolódó vita.

Diablo 3: Skálázható a brutalitás

Diablo 3: Skálázható a brutalitás

Hogy ne kerüljön összetűzésbe semelyik besorolást végző hivatallal a Blizzard, úgy fejleszti a Diablo 3-at, hogy bármikor tudjanak alakítani a játék brutalitásán.

Epic Fail a GamesComon

Epic Fail a GamesComon

Idén a GamesCom és a BlizzCon egy időben zajlik, ám az Activision/Blizzard kedveskedett a Németországban állomásozó újságíróknak is, hiszen egy buli keretében lehetett figyelni az amerikai programot. Azonban a számításba egy kis hiba csúszott...

Diablo III: Monk - első kézből!

Diablo III: Monk - első kézből!

A Blizzard bejelentette a Diablo 3 következő karakterét, ráadásul pár perccel azután, hogy Anaheimben kiderült, a Monk a legújabb harcos, már a kezünkbe is vehettük az egeret.

GamesCom 2009, első nap -- Miguel jelenti

GamesCom 2009, első nap -- Miguel jelenti

Vége az első, meglehetősen fárasztó napnak, így lássuk, hogy mit láttunk több kilométernyi séta és több órányi várakozás között. Köln amúgy állítólag szép város — mi csak a szálloda és a pavilonok közti hidat láttuk eddig...

Íme a Diablo 3 kezelőfelülete

Íme a Diablo 3 kezelőfelülete

Jól szemlélteti a Diablo 3 körüli őrületet, hogy a különböző rajongói oldalak mind soron kívül foglalkoznak azzal, hogy a Blizzard leleplezte a játék kezelőfelületét.

Blizzard: Nem megyünk az E3-ra!

Blizzard: Nem megyünk az E3-ra!

Bár nemrég jelentették be a szervezők, hogy az idei E3 ismét akkora buli lesz, mint régen, ez a Blizzardot nem hatotta meg: ők nem mennek el.

A Diablo 3 és a DRM

A Diablo 3 és a DRM

Rob Pardo nagyszerű hírt hozott, ugyanis a Diablo 3-ba semmilyen zavaró másolásvédelmi rendszer nem fog kerülni.

Színtiszta varázslat a Diablo 3-ban

Színtiszta varázslat a Diablo 3-ban

Kiderült, mi lesz az új kaszt a Diablo harmadik részében, amely sokak jóslatával megegyezik, az enyémmel azonban nem. Figyelem, olyan, mint egy varázslat!

Diablo 3 - scavenger

Diablo 3 - scavenger

A Blizzard néhány új kép társaságban leleplezte a Diablo 3 új szörnyetegét, amit scavenger névre kereszteltek, Abd al-Hazir beszámolója alapján pedig meg is ismerhetjük.

Lesz még Diablo

Lesz még Diablo

A Diablo 3 vezető tervezőjével készített interjúból kiderül, hogy a Diablo 3 után még számíthatunk további részekre.