The Witcher 3: Wild Hunt Tesztek
The Witcher 3: Wild Hunt teszt
Amennyiben a hype-nak lenne mértékegysége, az 2015-ben mindenképp egy egységnyi GTA V vagy Witcher 3 lenne: rég volt olyan esztendő, mikor szó szerint alig pár hét távolságra, ráadásul tavasszal jelent meg két monumentális, valami furcsa véletlen folytán sandbox játék, pláne olyan minőségű, mint amit a nyugati és a keleti csapat hozott össze. Mert ahogy a GTA V újraírt mindent, amit az akciójátékokról eddig tudtunk, úgy forgatja fel fenekestül a szerepjátékok műfaját a Witcher 3.
The Witcher 3: Wild Hunt hírek, újdonságok
És azt tudtad, hogy a The Witcher iskoláinak valójában semmi értelme?
Andrzej Sapkowski, a Vaják-kötetek írója egy kérdezz-felelek során elárulta, hogy a Farkas iskola teljesen véletlenül került bele Geralt történetébe, a CD Projekt RED azonban így is ragaszkodott hozzá.
Nemsokára itt a Gwent: A legendás kártyajáték fizikai, magyar kiadása!
A The Witcher 3: Wild Hunt legendás kártyajátéka minijátékból vált klasszikussá.
Egy valódi álommunkával kezdte a karrierjét a The Witcher 4 narratív igazgatója
Philipp Weber a The Witcher 3: Wild Hunt 10. évfordulója kapcsán felfedte, hogy meglehetősen egyszerű feladatot kapott, amikor csatlakozott a CD Projekt RED-hez.
Kapaszkodj! Jövőre újabb DLC-vel bővülhet a The Witcher 3: Wild Hunt
A legfrissebb bennfentes információk szerint 2026-ban újabb DLC érkezik.
És azt tudtátok, hogy Geralthoz majdnem úszómester kellett a The Witcher 3-ban?
A Wild Hunt 10. évfordulója kapcsán több érdekes kulisszatitkot is megosztott a CD Projekt RED, köztük egy olyan mechanikával, aminek nem igazán örültek volna a rajongók.
Sokkal többet is láthattunk volna Geraltból a The Witcher 3 ikonikus nyitányában
A legendás RPG 10. évfordulója alkalmából készült videóban a program narratív igazgatója elárulta, hogy rengeteget tanakodtak a szóban forgó jelenettel kapcsolatban.
Olyan sikeres a The Witcher 3, hogy a Skyrim elkezdheti félteni a trónját
A világhírű RPG 10. születésnapja alkalmából a CD Projekt RED felfedte, hány példány kelt el eddig Geralt utolsó kalandjából – van mire büszkének lenniük a fejlesztőknek.
A The Witcher 3: Wild Hunt fejlesztői valósággal rettegtek Batmantől
A PC Gamerrel beszélgetve a CD Projekt RED társ-vezérigazgatója elárulta, hogy eleinte meglehetősen alacsonyra céloztak eladások terén, ráadásul az Arkham Knightot is fenyegetésnek vélték.
A The Witcher 3 jubileumára a valóságban is elkészítették Geralt páncélját!
A CD Projekt RED egy olasz mestert kért fel a megtisztelő feladatra.
Nem tetszik a szintlépés a The Witcher 3-ban? Itt a megoldás!
A modolást megkönnyítő REDkitnek hála már a legelső The Witcher-játék szisztémáját is belevarázsolhatjuk a The Wild Huntba, ami számos új lehetőséget kínál.
Leárazott szörnyvadász, avagy egy maréknyi orenért lehet a miénk a teljes The Witcher-széria
A The Witcher 3: Wild Hunt 10. születésnapja alkalmából óriási akció indult Steamen, melynek keretében a CD Projekt RED összes játéka fillérekért kerülhet a kosarunkba.
10 éves a The Witcher 3: Wild Hunt, EXKLUZÍV interjút készíthettünk a fejlesztőkkel!
A The Witcher 3: Wild Hunt a mai napig a világ egyik legobb akció-szerepjátéka.
Ütős fegyverrel bővült a The Witcher 3 világa, de nem a CD Projekt RED-nek köszönhetően
A The Crooked Sword nevet viselő rajongói küldetés mindössze néhány perc alatt teljesíthető, a kaland végén pedig egy mindent elpusztító karddal leszünk gazdagabbak.
Kaer Morhen már sosem lesz a régi: elhunyt William Roberts, a The Witcher 3 Vesemirjének megszólaltatója
Mély fájdalommal közölte a The Witcher csapata, hogy elhunyt a legendás Vesemir angol megszólaltatója, William Roberts, aki tengernyi másik játékban is szerepelt.
A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe, The Witcher 3 fejlesztőket meglesve
Nem akármilyen titokra bukkant az egyik kitartó The Witcher 3 játékos!
Újabb kalanddal bővül a The Witcher 3 felejthetetlen története
Egy lelkes és tehetséges rajongókból álló csapat elhatározta, hogy előzménysztorit kanyarint Geralt utolsó megmérettetéséhez, ambíciókból pedig egyáltalán nincs hiány.
Geralt hangja megfejtette a The Witcher 3: Wild Hunt sikerének titkát
A CD Projekt RED világhírű RPG-jének 10. évfordulójához közeledve Doug Cockle elmerengett azon, hogy szerinte miért lett ennyire népszerű a díjnyertes alkotás.
Elindult a jegyelővétel a The Witcher koncertsorozatra, hazánk egyelőre kimarad
Az első bejelentett helyszínek között Magyarország még nincs ott, de reméljük a legjobbakat.
Végre kiderült, hány éves Geralt a The Witcher 3-ban
Az egyelőre sajnos csak lengyel nyelven elérhető új Vaják-regénynek köszönhetően fény derült a legendás szörnyvadász születési évére – sokakat meglephet a Fehér Farkas kora.
Jövőre lesz 10 éves a The Witcher 3 – Koncertsorozattal ünnepel a CDPR
A megjelenés 10. évfordulója alkalmából élőzenés koncertsorozatot szervez a CD Projekt Red.
Geralt mégsem lesz benne a The Witcher 4-ben?!
A Project Polaris-ról még nem sokat tudni, de amit tudni vélünk sem biztos, hogy úgy van, ahogy.
NA VÉGRE – Jövőre fizikailag is megjelenik a Gwent!
Korábban is be lehetett szerezni, de jókor és jó helyen kellett lecsapni rá.
A The Witcher 3 világába már beköltözött a halloween szelleme
A lelkes moddereknek köszönhetően nagyra nőtt tökök gyűrűjében is terelgethetjük minden idők egyik legismertebb szörnyvadászát.
Végre teljessé vált a The Witcher 3 legjobb befejezése
Egy moddernek köszönhetően kibővült picit a CD Projekt RED legendás szerepjátékának epilógusa, ebből azonban senki ne vonjon le következtetéseket a Polarisra nézve.