Játékadatbázis

Jóból is megárt a sok, tartja a szólás, és milyen igaza van! A második világháborús RTS-ekre (és ha már itt tartunk: az FPS-ekre is) is igaz a népi bölcsesség: ma már azok a legvérmesebb rajongók is hajlamosak hidegrázást kapni a végeláthatatlan sorokban özönlő klónok egy-egy újabb darabjára, akik egyébként Sherman tankokkal fekszenek és 88 mm-es légelhárító lövegekkel kelnek. Na ebbe a miliőbe érkezett meg a Company of Heroes, hogy az unottan ásítozó közönségnek pár másodperc alatt a torkára forrassza a "na még egy partraszállós-tankos RTS" mondatot, és változtasson vissza mindenkit lelkes rajongóvá...

Kissé furcsa erről a címről írni, ugyanis az ember vagy gonosz, vagy nem mond semmit... A játék tulajdonképpen ugyanaz, amit az Akella eddig hasonló címeiben, a Sea Dogs és a Pirates of the Caribbean sorozatok darabjaiban (no meg mindezek "múzsájában", a Sid Meier-féle Pirates!-ben) megszokhattunk: hajó- és karakterfejlesztés, kalandozás a 17. századi karibi térségben, epikus csaták vízen, fedélzeten és szárazföldön.

Ukrán stratégiai játék sprite-os - de látványos - grafikával, remek zenével, és valami iszonyatosan vontatott játékmenettel. A fanatikusoknak megér egy próbát - a többieknek azt javasoljuk, fussanak!

A Codename: Panzers - Cold War története elszakad a második világháborús miliőtől, és egy alternatív történelmi szálon haladva mutatja be, milyen lett volna, ha az ötvenes évek hidegháborúja nem is olyan hideg. A sztori szerint a Szovjetunió és a NATO (melyet persze az USA vezet) konfliktusa a harmadik világháborúba torkollik -- ezt dolgozza fel a játék kampánya, melyet kooperatív móddal megtámogatott küldetések és kidolgozott többjátékos mód egészítenek ki. A Cold War persze játékmenet terén marad a gyökereknél: most is egy valós idejű, ám az építkezést többségében hanyagoló stratégiai játékról van szó, melyben egy kisebb osztagot irányítva kell elfoglalnunk a térkép taktikai szempontból fontosnak számító pontjait.

Aki nem ismerné, vagy nem rémlik neki, esetleg elfelejtette volna, a Desperados egy Commandos-klón, abból is a kegyetlenül nehéz, vagy - nézőpont szerint - kihívós illetve szívatós fajta, vadnyugati köntösben. Azaz van egy bazi nagy pálya, amin úgy félszáz ellenség őrködik, járőrözik, figyel, és neked a térkép egyik sarkából a másikba kell eljutnod észrevétlenül, és ott (meg néha közben) különféle feladatokat megoldani. Ha észrevesz az ellenség (meglát, meghall), meghalsz. Ha civilt nyírsz ki, meghalsz. Ha sikerül a küldetés, örülsz. De nagyon.

A Shattered Union ismét a terrorizmus világába kalauzol minket, s a gonosz terroristák ellen kell harcolni benne ismét, ezúttal egy körökre osztott stratégiai játék formájában. A történet szerint egy nukleáris csapás teljesen lerombolta Washington-t, ezért az amerikaiaknak és szövetségeseiknek megoldást kell találnia a felépülésre és természetesen az ellencsapásra. Mi leszünk az egyik tábornok, aki majd reményt hoz az országnak.

Ki ne gondolt volna már gyerekkorában arra, hogy filmrendező lesz, és egy napon majd könnyfakasztóan katarzisztikus filmeket fog forgatni és bemutatni? Ugye mindenki, de legalábbis sokan. Nos, Peter Molyneux ( "a játékfejlesztés pápája" ) megadta nekünk a lehetőséget 2005-ben (s ezzel Stöki vesztett is egy üveg whiskey-t), hogy ezt átélhessük a The Movies című játékban.

A Dawn of War első kiegészítője, mely a címéhez hűen két új kampányt nyújt az örök fagyba burkolózó Lorn bolygón. Ez a környezet nagyon feldobja a hangulatot, főleg a grafikán is megfigyelhetnek némi polírozást az éles szeműek. Az új modellek még részletesebben és látványosabban néznek ki, mint az alap játékban: minden csavart és plecsnit látni rajtuk, nem is beszélve arról, hogy ezúttal az azonos típusú egységek is észrevehetően eltérnek egymástól, vagyis itt végre nem az RTS-ekben megszokott klónhadsereget vezetjük harcba. Látványos újítás, hogy embereinek látszik a leheletük is, és ezúttal a holttestek és roncsok nem tűnnek el nyomtalanul a harcmezőről - egy idő után igen brutálisan véres csatatérré változtatják a tájat. Az alapjáték egyik legnagyobb hiányosságának rótták fel, hogy a mindössze tizenegy küldetés során csak egy fajt próbálhattunk ki, a többi nép a multi mókákra maradt. Ezt felismerve a Relic a kiegészítőlemez tíz összetett küldetésébe belepasszírozta mind a négy alapfajt - de természetesen a fő szerepet az új oldal, a Birodalmi Gárda képviseli.

A Rome: Total War 3D-be helyezte a sorozatot, és a Római Birodalom fénykorát dolgoztatta fel a vállalkozó kedvű játékosokkal. A recept adott volt: egy, immáron 3D-s térképen diplomáciai ügyeket intéztünk, kereskedtünk, területet foglaltunk, míg a 3D-s csatatéren a területfoglalásnak ellenállókat vertük le hatalmas seregünkkel. A Barbarian Invasion című kiegészítő elfeledteti velünk eme dicső századokat, és a Római Birodalmat megbuktató barbár hordák fénykorába kalauzol minket.

Milyen stílusról is beszélünk, amikor a Fire Department 3-ról van szó? Egy olyan stratégiai játékról, amelyben különböző idegen erők, konkurens űrbázisok, megvadult orkok, illetve felbőszített újságírók helyett a tűz lesz az ellenségünk: a program négy osztályt ad meg a természeti csapásból az A-tól (alapvető tűzesetek, gyakorlatilag egy kellemesen átsörözött délután után bárki képes lenne őket eloltani) a D-ig (amelyek megfejtése és megfékezése külön játék a játékban), ezek kezelésére pedig különböző eszközöket adnak meg majd a számunkra, hogy a legprecízebb stratégiát felállíthassuk a lángok eloltásához. Különböző „gyalogos” oltók (összesen kilenc eltérő van belőlük, úgy mint műszaki tisztek, civil védelmi erők, bombakeresők stb.) és járművek (ebből 15 különféle van, például helikopter, autók, hajó) állnak a rendelkezésünkre, hogy megfékezzük a pokoli tüzeket. A játék terepéül szolgáló öt ország (Franciaország, USA, Németország, Anglia és Ukrajna) teljes mellszélességében kiáll a szoftver mellett, értsd, mindig megkapjuk a helyszínnek megfelelő kinézetű felszerelést – sajnos, itt a kinézeten van a hangsúly, mert nincs technikai különbség egy amcsi, és teszem azt egy ukrán tűzoltó között; bárcsak így volna igazából is…

A klasszikus UFO: Enemy Unknown (az USA-ban X-COM: UFO Defense) alkotópárosa, Julian és Nick Gollop nevével fémjelzett Mythos Games az ezredfordulón nekiállt az eredeti játék 3D-s remake-jének The Dreamland Chronicles: Freedom Ridge néven, ám nem talált rá kiadót. A befejezetlen projektet megvásárolta a cseh ALTAR Interactive, és alaposan átdolgozva végül 2003-ban piacra dobta UFO: Aftermath címmel, ami elég jó fogadtatásban részesült, így még két részt készítettek a srácok, ez volt az UFO: Aftershock (2005) és az UFO: Afterlight (2007); a trilógia a PC Guru 2010/12-es számának melléklete volt.

12 éve az X-COM, Enemy Unknown, UFO Defense, vagy ahogy mi leginkább ismerjük, "Ufó" című játék egy csapásra meghódította a világ stratégia-rajongóit, és instant klasszikussá vált. Volt benne minden, ami kell: hosszú távú stratégia, taktikus harc, építkezés, menedzsment, kihívás... A játékból meglehetősen kalandos életű sorozat lett, aztán valahogy az egész elhalt - hogy aztán egy cseh fejlesztőcsapat a halottnak tűnő legendából 2003-ben új játékot klónozzon UFO Aftermath címen. És hamarosan befutott a folytatás is - jelen játék képében.

A Tycoon játékok nagy népszerűségnek örvenedenek. Sokan szeretnek szöszmötölni egyes területeken, s ennek megfelelően számtalan dolgot kipróbálhattunk már a Tycoon játékokban. Vezethettünk mozdonyt, építhettünk vasutat, börtönt is menedzselhettünk, vidámparkot, sőt, még magát a Poklot is. Most eljött az idő, hogy New York utcáit járjuk be, és Sim City-módjára egyengessük sorsát.

A Black and White 2 első kiegészítése, melyben néhány új épület, pálya és egység kapott helyet - no meg a rivális istenség, akivel összecsaphatunk, hogy eldöntsük, kit imádjon ezentúl, vagy kitől rettegjen a nép, az istenadta nép...

Az Empire Earth kiegészítő lemeze. A két új többjátékos mód nem hoz szinte semmi újdonságot az amúgy kimagasló multi mókákhoz; a civilizációkészítővel viszont ezúttal saját, személyre szabott népünkkel is hadba vonulhatunk. Összességében az alapjáték kedvelőinek feltétlenül érdemes egy pillantást vetni a kiegészítőre, de komolyabb újdonságra ne számítson senki.

A mérsékelt sikert arató C&C klón, az Act of War kiegészítő lemeze, mely a vízi haderőre helyezi a hangsúlyt. A rövid szólómód mellett kapunk egy kissé kiegyensúlyozatlan többjátékos üzemmódot is, mindezt meglehetősen brutális gépigénnyel. A játék egyetlen előnye, hogy igen ritka manapság a modern haderőre építő RTS...

A Spellforce zsenialitását az adta és adja a folytatásban is, hogy egyedi módon képes ötvözni a szerepjáték- és a stratégia-elemeket. Mindezt olyan gördülékenyen és természetesen, hogy képes mindkét játékos tábort elbűvölni és magával ragadni - igazából nem is értjük, miért nincs ez így minden azóta megjelent játék esetében. A második rész főszereplőjét egy Diablo-szerű képességfa segítségével alakíthatjuk vérszomjas harcossá, vagy éppen nagy erejű varázslóvá, itt dönthetjük el, milyen irányban szeretnénk fejleszteni, valamint taníthatjuk meg a különféle mágiákra. Emellett különféle kiegészítők, ruhák és ékszerek, páncélok és varázserejű tárgyak elképesztő tárháza vár ránk, és a hozzánk csapódó karakterekre. Összesen öt társunk lehet, akik fontos részét képezik a történetnek, és végigkísérnek minket a pályákon. Szintén átmentették az első részből az egyetlen egérkattintással váltható izometrikus és 3rd person nézet rendszerét. A sok remek ötlet azonban nem lenne elég, ha nem támogatná érdekes történet. Az első rész, és annak mindkét kiegészítője gazdag és fordulatos sztorival rendelkezett, ami nagyban hozzájárult az eddigi sikerekhez.

A Rise of Nations viszonylag nagy sikernek örvendett megjelenésekor, amit a Thrones and Patriots címet viselő kiegészítője emelt olyan játékok közé, mint az Age of Empires vagy a Civilization. E két játék említése pont találó a Rise of Nations kapcsán, hiszen a játék e két cím stílusát ötvözi. Hatalmas civilizáció építése, birodalom kiépítése, a hagyományos nyersanyaggyűjtéssel és valósidejű harccal. Ezt a vonalat viszi tovább a Rise of Legends is, ám a kissé unalmas hagyományos történelmi korszakot elhagyva egy másik világba repít minket.

Vietnam és a második világháború után a magyar csapat legújabb taktikai RTS-e a fiktív jövőbe kalauzolja a játékost, egészen pontosan 2008-ba. A kerettörténet kicsiny sárgolyónk egy elképzelt globális válságáról regél, amiben három pólus vesz részt: a Rend néven emlegetett egyesülésbe tömörült terroristák, a fejlett országok antiterrorista törekvéseit képviselő WOFOR és végül a kínaiak, akikről eleinte nem is tudja az ember, melyik oldal felé húznak.

Egy új vár (fortress), négy új, hozzá tartozó hős (Hangvul, Rolf, Tolghar és Wulfstan), hét fejleszthető új szörny (Defender, Spearwielder, Brawler, Bear Rider, Rune Priest, Thane és Fire Dragon), négy semleges dög (Wolf, Snow Ape, Mummy valamint a Manticore), hét renegát, csak külső épületben toborozható illetve ellenségként megtalálható egység (Enforcer, Crossbowman, Vindicator, Battle Griffin, Zealot, Champion és Fallen Angel), karavános rendszer, 10 új többjátékos térkép (ha esetleg a fanatikusok által készítettek nem elégítenek ki), valamint ha még ez sem elég, egy random generátor és szimultán lépés lehetősége multiplayer során... Ezt kínálja a Heroes of Might and Magic első küldetéslemeze, a Hammers of Fate.

Sim City három és fél, ezúttal 3D-ben, és szociális problémákkal nyakon öntve. A fejlesztők annyira megpróbálták tiszteletben tartani a Sim City sorozatot, hogy elfelejtettek egyediséget csempészni munkájukba. Azzal, hogy a CL arcátlanul lenyúlt mindent a Maxis sikercíméből, főként azt érte el, hogy az embernek semmi kedve nincs ezzel játszani, inkább előveszi a polcon porosodó Sim City 4-et, ami minden tekintetben jobb a City Life-nál...