Játékadatbázis

Planetside Arena

Planetside Arena

A Planetside Arena a névadó Planetside 2 egy mellékága, mely ugyan nem globális konfliktusokra fókuszál, de ettől még igen hatalmas, összesen 500 fő megmozgató csatáknak nézünk elébe. Mindezt olyan fókuszált játékmódok teszik teljessé, mint a battle royale, Capture the Flag, Conquest, vagy éppen a jó öreg Team Deathmatch.

Witchfire

Witchfire

A Witchfire a Painkiller fejlesztőit tömörítő The Astronauts játéka, mely első pillantásra is a nevezett előd nyomdokaiban ját. Sötét fantasy világ, pergő és ügyességre alapozó akciók, no meg bazi nagy ellenségek jellemzik

Maneater

Maneater

A Maneater egy szokatlan akció-szerepjáték, melyben kezdetben egy újszülött cápát alakítunk, feladatunk pedig nem más, mint a túlélés a kegyetlen óceánban. Először csak a kisebb halaknak kell rettegnie, de a hogy egyre több áldozatot szedünk, úgy növekszünk és mutálódunk, hogy a hét tenger legrettegettebb ragadozójává cseperedhessünk fel.

Mortal Kombat 11

Mortal Kombat 11

Miután Cassie Cage legyőzte Shinnokot a Mortal Kombat X-ben, Raiden úgy próbálja megóvni a földi birodalmat, hogy elpusztítja az összes ellenségét. Ám megjelenik egy titokzatos istennő, Kronika, az "Idő Őrzője", ak elhatározza, hogy bármi áron rendet tesz az univerzumban, akár úgy is, hogy kitörli Raident az időből. A Mortal Kombat 11 új grafikus motorral, régi hősökkel és egy téren és időn átívelő történettel várja a sorozat rajongóit.

Batalj

Batalj

A Batalj a volt Dice veteránokat tömörítő Fall Damage játéka, melyet legjobban a körökre osztott akció-stratégia leírással lehet a legjobban jellemezni. Két játékos küzd egymás ellen egy-egy előre összeállított csapatot irányítva, a szimultán lejátszódó körök nem csak a taktikai lehetőségekhez adnak hozzá, a játékmenetet is gyorsítják. A BATALJ egy nagyon érdekes koncepció a körökre osztott stratégia és a multiplayer házasítására – a gond csak az, hogy nincs kivel játszani. A szerverek konganak az ürességtől, így a 25 eurós árát a játék nem éri meg, kellene neki egy kis marketing, hogy a szervereken embereket lehessen találni.

Operencia: The Stolen Sun

Operencia: The Stolen Sun

A Zen Pinball és Pinball FX sorozatokkal ismertté vált, magyar honú Zen Studios új fába vágta a fejszéjét, aminek mi csak örülünk, hiszen nem is akármit jelentettek be a hétvége folyamán. Az Operencia: The Stolen Sun ugyanis egy belső nézetes RPG lesz, ami a közép-európai folklórból táplálkozik.

The Last Campfire

The Last Campfire

A The Last Campfire a Hello Games rövidke puzzle-kalandjátéka, melyben egy elveszett szikrával keressük otthonunkat egy titokzatos, rejtélyekkel teli világban. A sötét rengetegben tett utunkat ősi romok szegélyezik és hozzánk hasonló elveszett teremtményekkel találkozhatunk, de a veszély is ott leselkedik.

Vagrus – The Riven Realms

Vagrus – The Riven Realms

A magyar Lost Pilgrims Studio műhelyében készült a Vagrus: The Riven Realms, ami egy stratégiai elemekkel meghintett, körökre osztott RPG. A középpontjában egy karavánvezető, egy vagrus áll, aki egy különös és veszélyes, sötét fantasy világban él.

The Bard's Tale Trilogy

The Bard's Tale Trilogy

The Bard’s Tale. Egy legenda, ami 1985-ben jelent meg, és újító megoldásaival nemcsak a játékosok kegyét nyerte el, de a műfaj fejlődését is meghatározta. Ma pedig, 33 évvel később újra megtapasztalhatjuk azt a kalandot, mely a télbe fagyott város megszabadításáról szól. A The Bard's Tale Trilogy az eredeti játékok újraalkotott verzióit tartalmazza, a mai korra jellemző megoldásokkal: van automapping, szabad irányítás, és a program nagyfelbontású textúrákat kapott. A játékmenet azonban maradt az eredeti, de ez ne ijesszen el senkit: érdemes kipróbálni a címet, ami megmutatja, hogy honnan indult az RPG játékok fejlődése.

State of Mind

State of Mind

Két egymástól független férfi, egy eset, vagy legalábbis egy-egy hasonló család, amin osztozkodnak, miközben az általuk ismert világok disztópiába és utópiába fulladnak – hogy melyik az igazi, sejtésük sincs, de azt mindketten jól tudják, hogy egyetlen valóság létezik, minden más csak hazugság. A Daedelic alkotása egészen egyedi élményt ad, miközben keveredik a disztópia és utópia, ami végül egy kiforrott egészben kel önálló életre. A hangulat, a történetvezetés, a sztoriban lévő mélység idővel a játék majdnem minden hibáját feledteti, és a kampány során felvázolt problémák rengeteg rétegre bonthatók le, érdemes kipróbálni!

The LEGO Movie 2 Videogame

The LEGO Movie 2 Videogame

A LEGO kaland 2 mozifilm eseményein alapuló The LEGO Movie 2 Videogame során idegen megszállók romba döntik LEGO-várost, így Emmet, Lucy és más hősies karaktereken a sor, hogy világukat hátrahagyva megmentsék barátaikat a Systar-rendszer furcsa lakóitól.

Car Demolition Clicker

Car Demolition Clicker

A Car Demolition Clicker egy apró játék, ami sokat ígér, de keveset fog. Azt ígéri, hogy autókat intézhetünk el, robbanthatunk fel, szedhetünk szét a lehető legváltozatosabb módon, ami alapvetően jó szórakozást adna, ha a megvalósítás jó lenne. De nem az: kevés az autó, a pusztítás nem elég látványos, egyszerűen nincs elég fantázia a játékban ahhoz, hogy megérje vele tölteni az időt. Lehet találni ennél sokkal jobb clickert is, a kért árat pedig érdemes olyan játékra fordítani, ami megéri az árát, különösen egy vásár időszakában.

Mugsters

Mugsters

A Mugsters egy apró akciójáték, amelyben földönkívüliek igázzák le a Földet, az embereket pedig rabszolgasorba taszítják. Kissé rajzfilmes, de ennek ellenére tisztes és néha kimondottan aljas kihívást nyújtó logikai platformer ez, aki szereti a stílust, annak érdemes kipróbálnia, még jelenlegi árán is, de egy leárazáskor pláne – különösen, ha közben még fejlődik, javul és bővül is egy keveset. A műfaj kedvelőinek kellemes kihívást és jó mókát biztosít, helyi co-opban pláne, a fizika lehetne jobb is, viszont van benne gyors akció, rejtvények és kihívás!

Grimmwood – They Come at Night!

Grimmwood – They Come at Night!

Mind hallottunk vagy olvastunk legalább egy Grimm mesét, melyekben van egy visszatérő elem, a baljós sötét erdő. Ne térjünk le az útról, szórjunk morzsákat, hogy kitaláljunk. De mi van akkor, ha ez az egyetlen hely ahová menekülni lehet egy véres háború nyomai elől? A Grimmwood - They Come at Night! című játék egy túlélő MMORPG, ahol a játékosok jobban egymásra vannak utalva, mint máshol. Ebből az ötletből lehetett volna egy remek játékot csinálni, de kevés benne a tartalom és nagyon lassú a játékmenete. Az a pár jó dolog, ami van benne, nem ellensúlyozza eléggé a hibáit.

Hero-U: Rogue to Redemption

Hero-U: Rogue to Redemption

A Transolar Games többször bizonyította, hogy kiválóan tudják ötvözni a kaland- és RPG-játékok elemeit (Quest of Glory, Shannara, Castle of Dr. Brain), ezt a tökélyre csiszolt technikát pedig a Hero-U-ban vitték tovább, ahol is pont ugyanolyan élvezetes és működőképes a recept, mint korábban. Shawn O’Conner, az általunk irányított karakter a szerethető idióta archetípusa: mindenre van valami szarkasztikus megjegyzése, és lelkes, mint hülye gyerek karácsony másnapján. Shawn egyébként eldöntötte, hogy a város legjobb tolvaja lesz, nem egyszer hangoztatja játék közben, hogy egy nap ő válik az egész Tolvaj Céh fejévé. Kitűnő élményt ad a Hero-U: rengeteg tartalmat kínál, hatalmas újrajátszhatósággal. Igazi kaland a műfaj kedvelőinek és másoknak is - érdemes kipróbálni.

This is the Police 2

This is the Police 2

A This is the Police kritikái anno rendre megjegyezték, hogy a stílusos és eredeti vázon úgy csüngtek az ismétlődő elemek, mint a Connor családon a terminátorok, és a hamar kiismerhető játékmenetre is ráhúzták a vizes lepedőt. A fejlesztő Weappy most alaposan visszavágott, no nem az ismétlődések kiküszöbölésével, hanem új játékelemekkel, és további műfajok beinjektálásával. A második felvonás jó irányba fejlődött, stílusos, ráadásul rengeteg műfajt – kaland, szimuláció, kártyajáték, menedzsment, stratégia – tömörít, és jó a kivitelezés. Kár, hogy csak egyetlen végigjátszásra tervezték.

MotoGP 18

MotoGP 18

A Milestone 2017-ben csak egy üres vázat adott át a motor világbajnokság rajongóinak, így joggal reménykedhettünk abban, hogy a fejlesztők az új felvonásban kiköszörülik a csorbát. Nem így lett. Bár a MotoGP 18 kitűnő grafikát és optimalizáltságot, nagyon kellemes és testreszabható irányítást és kiváló fizikát kínál, játékmódok terén még a tavalyinál is üresebb, emiatt az egyszeri játékos számára hamar eltűnik a motiváció, ami előre vinné a játékkedvet, mert sajnos a teljesítményeken kívül nincsen sok extra tartalom, amiért küzdeni kellene... Kár érte, talán majd 2019-ben.

Bus Simulator 18

Bus Simulator 18

Újabb év, újabb busz-szimulátor. A játék maga logikusan felépített: adott egy szemmel láthatóan európai kisváros, amit valami miatt Sunny Springnek hívnak. Ebben a városban kell nulláról felépíteni a buszokra alapozott tömegközlekedést. Ehhez az előre kijelölt megállóhelyekre építve (lehetőleg jövedelmező) járatokat kell kialakítani, buszokat vásárolni, hozzá járművezetőket felvenni és aztán vezetni. Sokat. Merthogy nemcsak az alkalmazottaknak kell a volán mögé pattanni, hanem nekünk is. A téma remek, a buszok szépen modellezettek, a modder közösség lelkes - tehát a témára fogékonyaknak ajánlott játék ez, még akkor is, ha van pár idegesítő hibája.

Unravel Two

Unravel Two

Az Unravel 2016-ban jött, látott és belopta magát a játékosok szívébe, így a svéd Coldwood Interactive 2018-ban elérkezettnek látta az időt, hogy az EA Playen nemcsak hogy bejelentse a co-op móddal felvértezett folytatást, hanem még aznap meg is jelentesse. A kaland ezúttal két Yarni körül összpontosul, ugyanakkor az Unravel Two csak helyi kooperatív módban játszható, ennek ellenére kifejezetten élvezetes darab. Megkapó mese, egy csodálatos és élvezetes utazás, a fejlesztők ismételten képesek voltak arra, egy varázslatos élménnyel ajándékozzanak meg minket.

X4: Foundations

X4: Foundations

Az X4 Foundations a legendás játéksorozat következő felvonása, mely még több lehetőséggel, még részletesebb játékmenettel várja az űrszimulátor rajongókat. Akár kereskedni, bányászni, kalózkodni, vagy zsoldosnak állni van kedvünk, itt mindenre adott a lehetőség. Az X4: Foundations minden szempontból nézve egy fantasztikus űrszimulátor alapja. Jelenlegi formájában azonban csak egy tartalmas, hangulatos váz. Azonban nem szép, nem felhasználóbarát, de több lehetőséget tartogat, mint a műfaj összes többi játéka együttvéve.

Cattle Call: Hollywood Talent Manager

Cattle Call: Hollywood Talent Manager

Gondoltál már arra, milyen lehetne Ari Goldnak lenni a Törtetőkből? Szeretnéd tudni, milyen egy kényes dívát vagy egy lusta színészt pesztrálni? Hogyan jutathatsz el valakit a névtelenségből a hírességek közé? Nos, a magyar fejlesztésű Cattle Call: Hollywood Talent Manager ezt kínálja.

Capcom Beat ’Em Up Bundle

Capcom Beat ’Em Up Bundle

A Street Fighter és a Mega Man csomagjai után azt gondolhatnánk, hogy a Capcom már csak a bevételre hajt, amikor egy újabb pakkot ad ki, ám ez a bundle tényleg egy csoda. Régi és klasszikus címeket - pl. Final Fight, Knights of the Round, The King of Dragons - összesen hetet kínál, kevesebb, mint hatezer forintért. Van online játék, lehet állítani a hátteret és egyéb apróságokat, tehát van móka, kacagás, öröm, akkor is, ha az nem teljes. Hiányzik ugyanis pár kultjáték, ilyen a The Punisher, vagy az Aliens vs. Predator, ennek ellenére érdemes megvenni ezt a pakkot, mert szórakoztató, árkád élményt ad.

Trials Rising

Trials Rising

A Trials Rising lényegében ugyanaz, mint az elődje, a Fusion volt, csak a fejlesztők mindent a négyzetre emeltek. Szebb a grafika, dögösebb a zene, ötletesebbek, ennél fogva nyaktörőbbek az ezúttal valós helyszíneken átívelő versenypályák, illetve még több, még színesebb cuccot gyűjthetünk be jutalomként, amikkel aztán talptól skalpig és kipufogótól gázkarig felcicomázhatjuk motorosunkat és motorunkat.

Monster Hunter Generations Ultimate

Monster Hunter Generations Ultimate

A Monster Hunter: World kirobbanó sikere után a Capcom óvatos tapogatózásként kiadta a sorozat első Nintendo Switch részét, ami ugyan inkább mondható egy kibővített remasternek, de így is tökéletesen hozza az elvárt Monster Hunter élményt – ráadásul bárhol és bármikor. A legszembetűnőbb újdonság egyértelműen a grafika, ami gyakorlatilag egy teljesen új játékot varázsol a Generations Ultimate-ből. Amit a Capcom kínál Switchre: rengeteg tartalom, feljavított grafika és számos játékélményt javító újdonság, ugyanakkor ez belépő epizódnak nem nagyon ajánlott, a sorozatot ismerőknek azonban jó választás.