Játékadatbázis

Odallus: The Dark Call

Odallus: The Dark Call

A világnak ezúttal is egy hősre van szüksége, hogy az megküzdjön a túlvilági fenevadakkal és borzalmas szörnyetegekkel: az Odallus segítségével visszatérhetünk gyermekkorunk legszebb emlékeket produkáló videojátékaihoz, ráadásul igazán minőségi formában. Az Odallus: The Dark Call a legjobb NES-videojátékok hangulatát idézi, ugyanakkor, ebből kifolyólag rendelkezik azok gyengeségeivel is.

Terra Invicta

Terra Invicta

Egy idegen faj jelent meg a naprendszerünk peremén, és elkezdték kóstolgatni a védelmünket, miközben egy inváziós sereget építenek. Játékosokként az a feladatunk, hogy egy tudósokból, politikusokból, katonai vezetőkből és ügynökökből álló tanács segítségével egyesítsük a bolygó népeit, azzal a végső céllal, hogy az űrben megharcoljunk a megszálló erőkkel.

Wolfenstein 3D

Wolfenstein 3D

John Carmack és John Romero alkotása, a Wolfenstein 3D nemcsak az FPS játékok ősatyja lett, de elképesztő hatást gyakorolt magára a videójáték-iparra és a technológiára is. A program számos díjat megnyert, de Németországból ki is tiltották, a nemzetiszocialista jelképek használata miatt. Ennek ellenére kellően sikeres lett, másfél év alatt több, mint 100 ezret értékesítettek belőle. A programot a kritikusok "félelmetesen realisztikusnak, extrémen erőszakosnak" nevezték, ugyanakkor a "játék az alkalmazott technológiával képes volt emocionálisan berántani az embert egy fenyegető világba."

That Dragon, Cancer

That Dragon, Cancer

A That Dragon, Cancerben Ryan és Amy Green fiáról mintázott történetét élhetjük át. A kis srácnál, Joelnál 12 hónapos korában rákot állapítottak meg, az orvosok pedig csak nagyon kevés időt jósoltak neki, de rájuk cáfolt, és még négy évig küzdött a betegséggel. Na, ennek a harcnak láthatjuk a mélypontjait és a szívet megmelengető momentumait, interaktív tálalásban -- a feladatunk szimplán annyi, hogy ott legyünk a gyerekkel.

MXGP 2 - The Official Motocross Videogame

MXGP 2 - The Official Motocross Videogame

A Milestone célja az, hogy az eddigi leghitelesebb módon ültesse át a képernyőinkre a motorcross izgalmas világát, így a teljes 2015-ös szezont megkapjuk, és immáron a motorosunkat és a járgányát is személyre szabhatjuk. A MXGP2 ezen kívül már beltéri arénákat is tartalmaz, ahol bizonyíthatjuk a tudásunkat az offline módozatokban, mint a kampány során, és az online megmérettetésekben egyaránt.

The Elder Scrolls: Legends

The Elder Scrolls: Legends

A The Elder Scrolls: Legendsben Tamriel ismerős helyszínei tárulnak elénk a singleplayer kampányban, amelynek során a tíz, már jól ismert faj közül választva kalandozhatunk, a gondosan megválogatott paklinkkal az oldalunkon. A felhozatalunk a játékvilág lényeit és képességeit tartalmazza és öt kategóriába sorolhatóak (Strength, Agility, Intelligence, Endurance, Willpower), amelyek nem csak könnyítik az áttekinthetőséget, de ezek kombinációja különleges effekteket is adnak. Illetve, érdemes tudni azt is, hogy a választott kasztunknak megvan a preferált kártyakategóriája, így érdemes jól megfontolni, hogy kinek az oldalára állunk, ez ugyanis komoly behatással van a képességeinkre, bár olyan nincs, hogy egy bizonyos fajjal, valamelyik kártya nem használható.

The Climb

The Climb

A The Climb az otthonunk kényelmébe hozza el a biztosítókötél nélküli sziklamászás andrenalindús izgalmait, amint gyönyörű tájak titáni sziklafalait hódítjuk meg. A feladat papíron nagyon egyszerű: találd meg a csúcsra vezető utat, a gyakorlatban azonban mi sem lehetne ennél nehezebb. A sziklafalakon ugyanis nincs előre kijelölt hely, vagy vörös szalag, ami vezethetne, így saját magunknak kell megtalálnunk a helyes ösvényt, lehetőleg elkerülve az omladozó sziklapárkányokat és ezzel együtt a biztos halált.

Yakuza 6: The Song of Life

Yakuza 6: The Song of Life

A Yakuza-sorozat hatodik epizódjában Kirju Kazumát irányítva Kamurocho városának neonfényes alvilágába merülhetünk el, hogy végleg lezárja a Dragon of Dojima néven is ismert jakuza történetét.

Tabletop Simulator

Tabletop Simulator

A Tabletop Simulator a társasjátékozás élményét helyezi a monitorokra, és nem is csinálja rosszul. Elemek széles választéka áll rendelkezésre, aprólékosan testre lehet szabni, gazdag eszköztára van – és persze rengeteg modja, amivel tovább bővíthető a játék.

Trainz: A New Era

Trainz: A New Era

Ha vonatszimulátorokról van szó, akkor a műfaj kedvelői az OpenBVE, a Train Simulator-széria vagy a Trainz-sorozat adta triumvirátus valamely tagjának járataira váltanak jegyet – nem meglepő hát, hogy a TS15 tavaly szeptemberi startja után az ex-Auran tagokból álló N3V erősen nekifeküdt a Trainz-széria legfrissebb tagjának. A Trainz: A New Era teljes fizikai és vizuális ráncfelvarrást kapott, utóbbiból viszont nem sokat látni. Az új TrainZ mindenesetre inkább a borzasztó optimalizációja, semmint technikai mérföldkövei miatt lesz emlékezetes.

Thunder Wolves

Thunder Wolves

A Thunder Wolves egy árkád-akciójáték, melyben a legjobb helikopterekkel kell végrehajtani veszélyes misszókat. Annak, aki csak egy könnyed kikapcsolódásra vágyik, vagy arra, hogy szétlőjön néhány hátsót, elsőrangú szórakozást jelenthet, amennyiben elnézi kisebb-nagyobb hibáit: nem túl szép, és kihívás sincs igazán benne...

Turok: Dinosaur Hunter

Turok: Dinosaur Hunter

A Turok: Dinosaur Hunter az FPS-sorozat első, már klasszikus darabja, amiben a Tal'Set (Turok) nevű indiánt irányítva nem a lovasság vagy az idegenek, hanem dinoszauruszokkal kellett szembeszállnunk.

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Revolution

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Revolution

Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm Revolution új élményeket kínál a sorozat szerelmeseinek. Tonnányi új technika, fejlesztett mechanika, több mint 100 játszható karakter és támogató nindzsa és egy vadonatúj exkluzív karakter (Mecha-Naruto) várja a játékosokat.

Just Dance 2016

Just Dance 2016

Minden idők legnépszerűbb közösségi táncjátéka visszatért a Just Dance 2016 képében. Az Ubisoft csupa minőségi zene jogait szerezte meg a programhoz. Lesz itt Lady Gaga, David Guetta, Nicki Minaj, de Selena Gomez, és Angry Birds is. Emellett a játék újdonsága a Just Dance Controller mobil alkalmazás, amivel okoskészüléken is folytathatjuk a táncot.

Psychonauts 2

Psychonauts 2

Raz szerepében meglátogathatjuk a Psychonauts bázist, ahol rá kell jönnünk, hogy a társaságnak sokkal nagyobb szüksége van ránk, mit nekünk rájuk. A bázis szolgál az új központi helyszínként, ahonnan az új karakterek fejében küzdhetünk meg a legyőzésre váró démonaikkal, a régi és az új képességeinket is bevetve.

Anna's Quest

Anna's Quest

Az Anna's Quest című kaland egy klasszikus mese kiváló tálalásban 9-től 99 éves korig. Nagyszerűen felépített cselekmény, remek narratíva, kimagasló audiovizuális csomag jellemzi a Daedalic játékát, melyben ugyan van pár tervezői baki, ennek ellenére a műfaj rajongóinak kötelező darab!

Leo's Fortune

Leo's Fortune

A Leo's Fortune egy aranyos platformjáték, melyben egy beszélő szőrgombóc karakternek kell visszaszereznie az ellopott aranyát. Ellenfelek nincsenek a játékban, de így kis könnyen meg lehet halni, ugyanis a játékmenet a fizikára épül és különféle veszélyes helyeken keresztül kell a szőrgombócnak keresztül ugrabugrálnia, míg célját el nem éri.

Not a Hero

Not a Hero

A Not a Hero egy C64/NES programokat idéző akciójáték, teletömve poénokkal, vicces pillanatokkal, A Not a Hero tükörsima játékmenettel rendelkezik, egy 8 bites indie őrület, amely szabadjára engedi minden alantas ösztönünket, miközben folyamatos pörgésével bármikor rávehet minket az önfeledt mészárlásra, ami vicces helyzetektől sem mentes.

Toren

Toren

A művészkedős játékok új erőre kaptak az indie térnyerésével, azonban nem minden arany, ami fénylik, szokták mondani. Művészeti szempontból a Toren mindenféleképp kiemelkedő darab. Az art design különleges, és minden ismerős látványelem mellé jut néhány egyedi vonású apróság is. A játék kép világa olyan, mintha a grafikusok és tervezők Ueda Fumito és Guillermo del Toro képzeletbeli akadémiáján diplomáztak volna., azonban a félkész vagy félprofi megoldások sorozata elszomorító a játék potenciálját figyelembe véve.

Hard West

Hard West

A Hard Westben a poros városok sokszor brutális világa keveredik a vérfagyasztó rémálmokkal, egy olyan izometrikus nézetű RPG keretében, ami bevallottan az XCOM-ból merítette az ihletet a harcrendszerhez. Zombik, cowboyok, mágia és útonállók, ezek jellemzik a Hard West véres világát.

Black Desert Online

Black Desert Online

A gyönyörű fantasy környezetben megálmodott programban két királyság ádáz harcában csöppenünk bele. A hatalmas bejárható világot dinamikusan változó napszakok és időjárási körülmények varázsolják még életszerűbbé, változatos harci stílusokra és parkour mozdulatokra is képes karakterünket pedig elképesztő részletességgel alkothatjuk meg a szerkesztőben.

Fear Equation

Fear Equation

A Fear Equationben a feladatunk az, hogy egy vonat vezetőjeként gondoskodjunk a szerelvények lakóiról. A mi kezünkben van, hogy merre menjünk, kik lépjenek ki ellátmányt kutatni, és az is, hogy megszervezzük a küzdelmet, ugyanis nem véletlenül kerültünk egy vonatba. A világot egy rejtélyes köd lepte el, ami képes arra, hogy valóra váltsa a rémálmokat, amik aztán célba veszik a menekülni próbáló túlélőket, így aztán folyamatosan figyelnünk kell, hogy ki és miről álmodik, majd ennek függvényében készülődni az elkerülhetetlen ostromra. De figyelem! A saját hatalmunkra is vigyázni kell, az utasoknak ugyanis saját érdekeik is vannak, amiket jobb ha nem mellőzünk.

Sanctuary RPG: Black Edition

Sanctuary RPG: Black Edition

Fura egy szerzet a Sanctuary RPG: Black Edition. Egy dolog, hogy egyesíti a roguelike, a dungeon crawler és körökre osztott szerepjátékok erényeit, de száműzi a jelenkor rákfenéjének számító poligonok és pixelek keltette mesterséges feszültséget oly módon, hogy ASCII-karakteres formában idézi meg a szöveges kaland- és szerepjátékok aranykorát, méghozzá SID-szerű chiptune-ba bújtatva. Bizarr? Az. A mai generációra jellemző színes-szagos felület hiánya elsőre rendkívül puritánnak tűnhet, ám a harmincas éveiket taposó kockáknak egykoron bizony az írott szöveg volt a szárnyaló képzelet féktelen doppingszere...

EA Sports UFC 2

EA Sports UFC 2

Az EA Sports UFC 2 sokkal közelebb áll egy szimulátorhoz, mint a legtöbb verekedős játék, hiszen a kevert harcművészetekben alkalmazott technikákat a valóságnak megfelelően vethetjük be az ellenfelek leterítésére a meccsek során. Az új fizikai modell mellett mindezt a friss és sokoldalú kiütési rendszer is segíti, egy rosszul időzített akciót keresztbe verve egy-egy brutális ütéssel vagy rúgással akár pillanatok alatt pontot tehetünk a mérkőzések végére. A bevitt találatokra a lehető legrealisztikusabb módon reagálnak a bunyósok, minden eddiginél látványosabb K.O.-kat produkálva.