Kicsit elkéstél az ötleteddel, Persian Warrior!
Már két éve be van tiltva a petárda! De csak nálunk. Az összes környező országban olcsón és törvényesen beszerezhető. Vagyis nem fogunk megszabadulni tőle,mert mindig lesz, aki behozza.
Ezaz4 Ráadásul a Schengeni csatlakozás miatt csak szúrópróba szerűen lesz ellenörzés, és Ausztriából simán áthozzák ide a petárdát!
Kicsit elkéstél az ötleteddel, Persian Warrior!
Már két éve be van tiltva a petárda! De csak nálunk. Az összes környező országban olcsón és törvényesen beszerezhető. Vagyis nem fogunk megszabadulni tőle,mert mindig lesz, aki behozza.
Mi is lőttünk tűzijátékot ám Közvetlenül miután ellocsoltunk majdnem 3 üveg pezsgőt Na jó azért maradt inni is, bár előtte meg elfogyott kb. 10 üveg tömény (házibuli rulzz) Szóval mi is tűzijátékoztunk, király volt, mert az utcából mindenki kijött lődözni, szóval olyan szikrákat csaptak az égen, hogy nomég . Persze előkerült egy két "dongó" is, tudjátok, ami színesen sisteregve pörög és szikrákat hány Persze hülye barátom, aki a legjobban döntötte gallér mellé az alkoholos szenvedélykeltőket, egyből közénk vágott egy hangos és durranó fajtát, ebből lett az, hogy mindenki veszettül menekült valami tereptárgy mögé Az ezt követő órák csöndes iszogatással, kevésbé csöndes tánccal (600W-os hangfal maxra tekert zenéjére) teltek Néhányan meg elvonultunk pókerezni, meg üvegezni A végén még a takarítás elmaradt Ja, az meg külön poén volt kb. 15 centis hóban hazavergődni hajnali 5 környékén Tegyük hozzá én egyáltalán nem rúgtam be, mert két hete anno mikor 4-en megittunk 1,5 liter Hubertust meg egy jó nagy üveg mézesbarackost (csak én kb. fél litert pusztítottam a Hubertusból, meg 3-4 felest a mézesbarackosból), olyan rosszul lettem, hogy napokig rá se tudtam nézni a piára, és még Szilveszterkor is csak óvatosan ittam, egy-egy felest maximum
Ja, hello blarskerin! Hát igen, már mi is megyünk holnap az oktatásügyi intézményekbe húzni az igát!
Helló!
Először is kösz a válaszokat (bár az oldalam még mindig nincs meg ).
Mi nem tűzijátékoztunk, viszont ittam, mint a gödény:
- pezsgőt
- Bacardi Breezert
- Unicumot (simát de egyszer majd kipróbálom a Nextet is, bár a mamámék szerint az egy felhígított édes buliital, hogy rászoktassa a gyerekeket az alkoholra )
Amúgy 10-től 11-ig végigdudáltuk fél Szegedet, én a legjobban, mert nekem hajókürtöm volt, és szólt, mint az állat. Egyszer megfújtam haveromnak MSn-en is .
Mi is lőttünk tűzijátékot ám Közvetlenül miután ellocsoltunk majdnem 3 üveg pezsgőt Na jó azért maradt inni is, bár előtte meg elfogyott kb. 10 üveg tömény (házibuli rulzz) Szóval mi is tűzijátékoztunk, király volt, mert az utcából mindenki kijött lődözni, szóval olyan szikrákat csaptak az égen, hogy nomég . Persze előkerült egy két "dongó" is, tudjátok, ami színesen sisteregve pörög és szikrákat hány Persze hülye barátom, aki a legjobban döntötte gallér mellé az alkoholos szenvedélykeltőket, egyből közénk vágott egy hangos és durranó fajtát, ebből lett az, hogy mindenki veszettül menekült valami tereptárgy mögé Az ezt követő órák csöndes iszogatással, kevésbé csöndes tánccal (600W-os hangfal maxra tekert zenéjére) teltek Néhányan meg elvonultunk pókerezni, meg üvegezni A végén még a takarítás elmaradt Ja, az meg külön poén volt kb. 15 centis hóban hazavergődni hajnali 5 környékén Tegyük hozzá én egyáltalán nem rúgtam be, mert két hete anno mikor 4-en megittunk 1,5 liter Hubertust meg egy jó nagy üveg mézesbarackost (csak én kb. fél litert pusztítottam a Hubertusból, meg 3-4 felest a mézesbarackosból), olyan rosszul lettem, hogy napokig rá se tudtam nézni a piára, és még Szilveszterkor is csak óvatosan ittam, egy-egy felest maximum
Ja, hello blarskerin! Hát igen, már mi is megyünk holnap az oktatásügyi intézményekbe húzni az igát!
Neked nem is kell fizetned, mert akkor még ingyenes volt, és ha nem rendeled meg a nem tudom mit akkor nem kell ezután se. Fogalmam sincs mi történhetet az oldaladdal.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Képzeljétek, egyszer csak megszűnt a G-portálos oldalam . Tegnap éjjel már nem találtam, pedig délben még minden rendben volt. Megnéztem, hogy nem a G-portállal van-e valami, de a többi G-portálos oldal ment rendesen. Többen azt mondták, hogy nem fizettem be a kreditet (évente 50), de én csak Júliusban kezdtem ezt az egészet, és egyébként is, akkor küldtek volna figyelmeztető levelet. Már írtam a Webmesternek is, de még nem jött válasz. Nem tudjátok, mi lehet a baj? Talán föltörték ? Persze a G-portál nem enged belépni, nehogy talán esetleg éppen kérdezgethetnék az ottani fórumban, mert kéri az oldalcímet is, de az már "nem létezik". De ha mégis véletlenül kitörölték, akkor is van róla mentésük, úgyhogy aggodalomra nincs ok. Persze nekem is megvan még, mert a Gooogle is elmentette, szóval még inkább nincs ok az aggodalomra . Bár én így is aggódom, mert nagyon sok munkám van ebben az oldalban .
Szóval ha tudtok valamit, netán valamelyketek oldalával is hasonló történt, akkor egy kis segítséget (vagy tájékoztatást) kérnék, mert saját erőből nem
sikerülhet visszahoznom...
Tengerimalac, nem hörcsög. Szerintem az nem inteligencia kérdése, lehet, hogy a tengerimalac megérzi az ilyet. MErt csak akkor jelzett, ha olyan jött aki itt lakik. Mondjuk nekem ezt csak mesélték, mert én még nem éltem.
Tengerimalac, nem hörcsög. Szerintem az nem inteligencia kérdése, lehet, hogy a tengerimalac megérzi az ilyet. MErt csak akkor jelzett, ha olyan jött aki itt lakik. Mondjuk nekem ezt csak mesélték, mert én még nem éltem.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
A kutyusok, ha szeretik őket, csodákra képesek! '80-ban katona voltam és egy órával a hazaérésem előtt a kutyám jelezte otthon, hogy jövök. Pedig akkor még Szegedet sem értem el vonattal!
B.U.É.K. mindenkinek!!!
Nos, szeretnék csinálni egy modot de én egyedül kevés vagyok hozzá. Úgyhogy aki szeretne segíteni az írjon MSN-re(lopika@citromail.hu), programozni tudók előnyben de aki kreatívitásával szeretne hozzájárulni az os jöhet msn-en értekezünk ha érdekel valakit egyáltalán.
Hogy mi a szórakoztató a kutyák meghülyitésében?
Van egy régi, de igaz sztorim. Unokatesóm a deszka keritésünkön keresztül rádurrogott riasztó pisztollyal a kutyámra. Szegény jószág akkor majd összecsinálta magát.
De! A következő évben unokatesóm, meg a felesége odaköltöztek hozzánk a melléképületbe. Akkor vált szórakoztatóvá a dolog. Unokatesóm naponta imádkozott a Cézárnak, hogy kimehessen a kapun. Kilószámra vette neki a kolbászt, meg a csokiparányt. A kutyám szépen be is falt mindent, de akkor sem engedte ki az unokatesómat.
Az imádkozás általában azzal ért véget, hogy unokatesóm nekem kezdett kiabálni, hogy vigyem el az útból a kutyámat, mielőtt ő elkésik a munkából.
Annyit azóta sem nevettem emberen, mint azokban a hónapokban az unokatesómon!
Ha már szilveszteri durrogtatás, legaláb valami kis házi tűzijátékot lövöldözzenek, azt lehet nézni. De a szimpla durrogó petárda primitív dolog.
Olcsó játék hülyegyerekeknek.
Rolyal-jáj te kamuflage vagy mi-azok a legveszéjesebbek
Én nem is hallotam a petárdákat,úgy ugatot nálam a zene,szerintem az egész ház azt várta mikor fingunk ki
Na Jóreggelt mindenkinek! óó de jó volt...
10kor értem haza, aztán ebédeltem és bevágódtam az ágyikóba ...
allig látok, van valami orvosság erre? kezdő ivászatos vagyok . jah persze BUÉK!
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.