A regelésem után a Harcjárművek topicban elkezdtem egy sorozatot a Duna Flottilláról, ami a maga korában igen komoly és félelmetes haderő volt. Annyira, hogy az angolok a fenyegetés miatt a szerbek megsegitésére megterveztették az Insect-osztályú monitoraikat, melyek azonban késve készültek el, ezért más hadszintereken kerültek bevetésre.
Sajnos a dunai monitorok nem keltettek komolyabb viszhangot, ezért felhagytam a sorozattal.
Az sem igazán keltette fel senki érdeklődését, hogy az I. világháború első tengeri csatáját az Adrián vivták, mégpedig egy magyar kiscirkáló egy francia csatahajó és egy angol nehézcirkáló kötelék ellen. Elsüllyedése előtt a Zenta cirkáló még találatokat is ért el a francia hajók egyikén.
Nagyon szeretem a hajókat!
Ha a Harcjárművek topicban jó messzire vissza keresel, ott leirást is adtam, meg képeket is linkeltem a Maros-Leitha és a Szamos-Körös monitor-párokról
Két könyvem is van ami csak a Dunai flottillával foglalkozik.
szerk: egyébként a tipus a svés Erickson mérnök által tervezett és az amerikai polgárháborúban az Unió számára épitett Monitor-ról kapta a nevét. Azért kérdeztem, melyikre gondolsz.
Hali!
Hazaértem az egész napos cipelésből. Anyámékhoz, nagyanyámékhoz mentük, meg össze-vissza. Fáradt vagyok és csak egy jó maszírozásra vágyok és arra, hogy bebújjak a puha ágyba és alvás. Örülnék, hogy hétvége, de tanulni kell holnap a p-be
Már én is törtem rajta a fejemet, de van vele két baj.
Meglehetősen kicsi a hálószobánk, ahol a gépem áll. Ráadásul az irósztalomnak van egy lábtartója, amitől a forgószéket nem lehetne beguritani alá, mikor nem használom. Ha meg kint marad, nem férünk el mellette.
A másik ok hasonlóan prózai. Egy görgős székre, meg egy új asztalra nincs pénzem.
Kérj egy nagyobb monitort!
Nekem az új monitortól a nyakam kezd egy kicsit megfájdulni. Eddig egy kicsit lefelé kellett néznem, most meg felfelé. És ez szokatlan
A videóvágás tényleg nehéz feladat. Egypár videót én is csináltam Movie MAkerrel és tényleg nehéz. Főleg, hogy zenét vágtam alá és folyton elcsúszott, de végülis sikerült.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Gondolom nem is úgy írtam, csak egy játék valódi énjéről beszélünk, és az igaz, hogy az egész csak spontán jön, de a videóvágás hiddel az nem olyan könnyű.
Lehet, hogy most kicsit elvonatkoztattunk a játéktól, de pl az ut3 teszt, meg mindent feltárt a gémről és mégis uncsi volt...
ŐŐ rendben.
Domigery én voltam az egyik kommentár.) annyi a közöm én vágtam stb.
Ami meg a az előbbit illeti, kevés igazság van benne, de azért van. (frzoltan)
Jó reggelt mindenkinek!
Látom, tegnap sikerült egy kisebb lavinát elinditanom monitor ügyben. Pedig csak az t akartam elmondani, hogy a feleségem és a fiaim mivel leptek meg. A monitorokhoz nem értek. Eddig egy hibátlanul működő 15 collos LG-m volt, amit eszemben sincs kidobni. Csak tegnap majdnem dobtam egy hátast, mikor a nagyobbik fiam beállitott egy kollégájával, meg egy valóságos TV-vel, hogy ez még a karácsonyhoz tartozik.
Sziasztok! Nekem egy CRT Relisys van, nagyon jó monitor, de szerintem lassan leváltom. Nem tudom mi lesz vele, mert egy rohadt jó monitor, kidobni nem fogom. Nekem egy Super Power billentyűzetem van, teljesen hagyományos, fekete, és hangos
Meg vagy egy Hama is, de azt ritkán használom. Szerintem tök pénzkidobás volt 1500-ért, most azért mert vannak rajta médiagombok..... Egér meg egy már veterán Samsung optikai egér, talán van már 3-4 éves, de rohadt jól működik! Egérpad nélkül, az asztalon futkározik.
Természetesen füstölt és bűzlött is
De végülis jó volt mert vettek szép új 17"-os monitort, ami kíméli a szemet is. Azért érdekes volt mert itt ültem a gép elött amikor kiégett, és fura volt, hogy csak a kép ment el a hang meg minden ment tovább.
Jaj, emberek, kitépem a hajam! Excelt kell begépelni, de egy olyan nagy táblázatot! Annyira utálok ilyeneket gépelni!
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.