Lol Akkor remélem lesz jövőre is, kíváncsi vagyok rád (jó értelemben). Egyébként szvsz volt néhány jó produkció(már mint úgy az egész sorozatban). Hogy miért pont ez a könyök nyerte, hát van egy sejtésem, de ebbe ne menjünk bele. Nekem nem tetszett, mert az egész sorozatban ugyanazt csinálta (igaz egy mesemondónak mi mást kéne).
Amúgy, hogy válaszoljak is: megvagyok Csak éppen most még jobban ki jött rajtam a betegség Eddig úgy nézett ki kezdek jobban lenni, de most egyfolytában folyik az orrom, stb.
Tudom miről beszél
Tessék levetkőzni, kipakolni a szekrényből, feltekerni a hangerőt erre, aztán bemászni a szekrénybe és tombolni egy jót (csak vigyázni, hogy szét ne essen a szekrény).
Bocs a floodért, de én most megyek és holnap nem leszek itt érthető okokból.
Ezért most írom, hogy: Minden PGO-snak boldog karácsonyt!
És Bulldog kalácsot is!
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Van egy javaslatom, Dantes!
Jövőre fellépünk ketten együtt, mint új látványszinház! Keritünk vakahonnét két rozsdás szekercét és mi leszünk a Látványos Orkok! A produkció nagyon egszerű. A szekercéket lóbálva, üvöltve kikergetjük a zsürit, meg a szerkesztőket a stúdióból.
A Csillag SZületikkel kapcsolatban az én véleményem az, hogy az Árpi vagy mi a neve nem mesélt rosszul, de nem ezért nyerte meg, hanem azért mert szegény. Szerintem a 4 for dance volt a legjobb a mostaniak közül. Az egészből pedig az Atrakcion vagy hogy kell írni(a látványszínház ami tegnap is volt benne).
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Végre elkészültem a Kalózos sztorim nyomtatott betűs átszerkesztésével!
Akit érdekel, az aláirásombanszereplő linken, Sir Nicolas Sharp modern irású naplója cimen megtalálhatja a jobb oldalon alul.
Ha valaki átrágja magát rajta, szivesen olvasnám véleményét a Saját könyv topicban az irományomról. Előre is köszi!
Hogy sorban irogassak mindenkinek:
Nem unalmas, mert kimásoltam a linket. A hsz megirása után csak egy másolással beteszem a linket a Kép beszúrása > Linkelés ablakba és kész.
Gondoltam, a szavakon túl is lehet egy kis karácsonyi hangulatot csinálni a PGO-n.
Azért van minden nap másik kép, hogy ne unjátok meg nagyon egyiket sem. Ma, advent utolsó vasárnapján már amúgy sem a csengő, hanem a négy égő gyertyás koszorú az aktuális.
Jedimaster!
Gyógyulj meg minél előbb! Egy jó kis izzadás, meg "egy fütty fenyőviz" biztosan segit rajtad. Bár az utóbbival csak óvatosan, mert az egy adag izesitett pálinkát jelent
Hát igen. Nem tom elképzelni, hogy tudott az a kis kölyök nyerni. Ennyi erővel jövőre a repedt fazék hangommal én is benevezek. Anyám azért hová süllyed ez a tévé. De nem baj. Legalább egyre többen menekülnek a számítógép csodás világába Ja és MÁR CSAK EGY NAP ÉS KARÁCSONY!!!!!
Lol Akkor remélem lesz jövőre is, kíváncsi vagyok rád (jó értelemben). Egyébként szvsz volt néhány jó produkció(már mint úgy az egész sorozatban). Hogy miért pont ez a könyök nyerte, hát van egy sejtésem, de ebbe ne menjünk bele. Nekem nem tetszett, mert az egész sorozatban ugyanazt csinálta (igaz egy mesemondónak mi mást kéne).
Amúgy, hogy válaszoljak is: megvagyok Csak éppen most még jobban ki jött rajtam a betegség Eddig úgy nézett ki kezdek jobban lenni, de most egyfolytában folyik az orrom, stb.
Jó reggelt!
Hát igen ma kell meggyújtani az utolsó gyertyát. Blarskerin, tetszik, hogy minden nap másik képed van. Nekem a tegnapi tetszett legjobban, de ez se rossz.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Smoke én is ott szoktam nézni a tv műsort. MEg az imdb linket, és a kommentekbe beleolvasok. Ott mindenki azt írta, hogy jó. Ezek után már nem lehet rossz, max közepes.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Hát én is kiváncsi vagyok. Olvastam a az egyik oldalon kommenteket és ott csak olyan van ami dícséri. Bár ettől még lehet, hogy nem tetszik. MAjd meglátom.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Arra a filmre én is kíváncsi vagyok,úgyhogy lehet hogy majd belekukkantok.De az is lehet,hogy nem,inkább elkérem majd tesóméktól.Ki tudja,mit hoz a jövő...
Mindjárt kezdődik a Lemony Snicket - A balszerencse áradása. Szerintem jó lesz. Bár még nem láttam. Inkább nézem ezt, mint a Csillag születik-et. Bár eddig azt néztem, de csak azért mert nem találtam jobbat.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Na emberek, előre is bulldog karácsonyt kívánnék mindenkinek! Szilveszterre buli van szervezve, de egyelőre nem tudom, egyáltalán menjek-e, mert tegnap sikerült kegyetlenül kiütnöm magam, 4-en ugyanis (bár 6-an voltunk, de ketten nem ittak) megittunk kb. 1,5 liter Hubertust (!) és 0.7 liter fütyülős mézesbarackost, és az egész estét mozgásképtelenül töltöttük, közben lenyomva egy-két zavaros póker-meccset xD. Viszont iszonyú másnapos vagyok, és egy pohár sör gondolatára is felkavarodik a gyomrom . Ezen az alapon félek a szilvesztertől .
Jut eszembe: van a Witchernek demoja? Szeretném megvenni, de a gépigény nagyon nagynak tűnik az én gépemhez képest, és ki kéne próbálni...
fyktyvf: hogy ne lenne demója. Mai top játékonál ráböksz a Witcherre és az adatlapnál ott a demó.
Az ajándékozásig még valahogy azért ki kell birnod két napot. A holnapi teljes napot, meg a holnaputánt gyertyagyújtásig.
Bár nem tudom, kinél mikor kerül sor az ajándékok átadására.
Mi késő délután szoktuk elkezdeni a fa diszitését és este, vacsora előtt adjuk át az ajándékokat.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.