Szerény véleményem szerint, nagyon nincs is min meglepődni.
Az új játékok hardwer igénye nem a mi kis hazánk átlag fizetésű
pénztárjához igazodnak. Egy játék miatt pedig gépet fejleszteni
nem nagyon éri meg, mert soha nem éri utól magát a gamer.
Ráadásul még az új játékok ára sem pénztárca barát.
Akkor inkább pár évente vesz az ember egy konzolt 100-150 ezerből
és még mindig olcsóbban kijön, mintha a legütősebb pc-t rakná össze.
A konzolos játékok pedig kimondottan az adott gépre vannak hangolva,
és nem kell minimumon futtatni a játszhatóság kedvéért.
A pc-nek addig van előnye a konzollal szemben, míg nem lehet rajta filmet
szerkeszteni, netezni, stb., ha már erre is jók lesznek a konzolok, akkor
előbb-utóbb befelegezhet az otthoni számítógépeknek, mint kimondottan
csak játékra használatos eszköz.
Jó reggelt mindenkinek!
Jobbulást, Chocho! Bár most karácsony előtt jobban jársz, ha a barátnőd ápolgat egy kicsit suliba rohangálás helyet.
Én ugyan nem tudok angolul, de egy ilyen zsenit akkor is nagy tisztelettel nézek. Köszi!
Na gyerekek, újra megfáztam. De! Van jó hírem is! Arthur C. Clarke 90 éves lett tegnap, és ebből az alkalomból feltöltötte a YouTube-ra jókívánságait és legfrissebb gondolatait. Katt ide, angolosok előnyben.
Hali, Dantes!
Úgy látszik, a sulinak nem a megfelelő részébe jársz, azért nem találkoztál még a masszőrökkel. Kicsit jobban körül kell nézned!
Vagy csak kacsa volt a nagy hir
Tudom hogy nem nyerő dolog de nagyon elvok keseredve és nem tudom honnan kérjek még segítséget.
Van egy nyereményjáték ahol per pill egy p3as szervergépet lehet megnyerni.(Linket nem írok mert akit érdekel az inkább privben írjon nekem.)Ebben kérném néhány ember segítségét.A lényeg hogy az oldalon egy szavazatot kéne rámdobni.Jelenleg az első helyhez 12 kellene.Kötöttségekkel nem jár csak annyi hogy kb 2 hetente kaptok egy pc-s cuccokkal foglalkozó üzlettöl egy hírlevelet.
Amiért kellene a szerver az az hogy kezdő webes vagyok és végre szeretnék egy saját szervert üzemeltetni csak épp pénzem nincs rá sajnos.Akinek megér egy szavazatot egy jó weboldal az plz keressen meg pm-ben.
Az adminoktol előrre is bocs ha nem ide illő lenne az üzi.
Ma megkaptam a Gurut.Jó lett,mint mindig. Sajnálom,hogy nem a Splinter Cell lett a teljes játék,de azért a Rush for Berlinnek is adok majd egy esélyt.Vagy kettőt.
Ez az én bajom is velük. Sőt nekem azt sem engedi, hogy megnézzem a feltöltött képeket, mint korábban. Csak a saját friss képeimet nézhetem meg.
Ha most még a Képfeltöltést is tönkre teszik, akkor tele lesz a hócipőm velük!
Nekem se jó Blarskerin. Próbáld a képfeltöltőt. Mondjuk abban én csalódtam, mert a megújuláskor letörölték az eddigi képeket. Vagyis én nem találom őket.
"Kézen állni mindennek tetején... hintázni a világ peremén."
Van egy nagy kérdésem, srácok!
Ti sem tudjátok megnyitni a Képfeltöltés oldalt? Tegneap este óta bármikor rákkattintok, csak sikertelen kapcsolódást jelez a gépem. Se a régi képeimet nem tudom megnézni, se újakat feltenni.
Csak nálam van hiba, vagy mindenkinek ezt csinálja?
Hűű gyerekek, ha azt tudnátok, én mennyit futkostam karácsony-ügyben! De megérte, 24-én mind az én kis Drágámat, mind a családomat el fogom kápráztatni.
Viszont a vizsgaidőszak abszolút kibabrál velem... Folyton rohangálni kell, hol a jegyek beíratásáért, hol azért, hogy jegyzetet adjak/kapjak...ehh...
Jó reggelt mindenkinek!
Megint egy futkározós nap karácsony előtt. Tegnap megvettük a fát. Az árát tekintve lassan eléri a büntetőjogi kategóriát (rablás!). Előtte szombaton a feleségem hazahozta a kisebbik fiammal a szaloncukrot is.
De nekem ma el kell mennem személyit csináltatni, mert a régi lejárt. Remélem, nem lesznek sokan az Okmányirodán!
Jó reggelt mindenkinek!
Megint egy futkározós nap karácsony előtt. Tegnap megvettük a fát. Az árát tekintve lassan eléri a büntetőjogi kategóriát (rablás!). Előtte szombaton a feleségem hazahozta a kisebbik fiammal a szaloncukrot is.
De nekem ma el kell mennem személyit csináltatni, mert a régi lejárt. Remélem, nem lesznek sokan az Okmányirodán!
Jajj, Ladyslao? Az egy álat! (direkt 1 l-lel) Nem is emlékszem már... ő még a zöld PGO-n volt, vagy csak itt kezdett kísérteni minket? Ő volt az a hittérítő, vagy micsoda?
Inkább csak pizzát meg csajokat. CSét nem "szeressük".
Gordon. Emlékszel Fiktív Ferenc hsz.-ére? Te vagy Gordonka ő Szopó Jocó én meg Ladás Tamás. Rólad ez mindig eszember jut.
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.