Én az oblivionba akér hiszitek akár nem beleuntam . Mondjuk lehet szért mert eléggé sza@r helyen mentettem mert éppen nincs sok életem, varázslattal nemtok csinálni mert lemerültem , és rádásul jön a sok enemy és ledarálnak
Akkor most ki kell ábrándítanom itt egypár embert
Én nem éppen szeretem az olyan nevelgetős játékokat, mint a Sims Aztán aban a tipikus megyek azt gyilkolok stílusú játékokat sem csípem annyira
A kedvenc játékom egyértelműen a Gothic Ez a nekemvaló játék Rengetegszer végigvittem már minden lehetséges módon Egyedül a Gothic 3-mal nem játszottam, de ez köszönhető a vacak gépemnek, amit hamarosan élvezettel fogok kihajítani az ablakon Alig várom már az új gépem!!! Az első dolgom a Gothic 3 telepítése lesz (a szükséges programok után), aztán kipróbálom, hogy megy-e max. grafikán. Ha megvolt a Gopthic, akkor nekiesek a Morrowindnek! Elkezdtem játszani, de nem jutottam túl sokáig, mert nem teljesen lehetett úgy játszani, hogy többet állt a gép, mint ment Éés a harmadik helyen az Oblivion szerepel. Igaz, hogy a Githic nagy ellensége, de ez engem nem zavar Attól még végigviszem
Aztán ott van még a nagy kedvenc, a Hitman nah, végre egy olyan játék, ahol nem az a lényeg, hogy mindenkinek nekironts ész nélkül Szinte az összes küldetést sikerült megcsinálnom a lehető legcsendesebben Azért csak majdnem, mert helyenként a bugok bezavartak
Látod, látod milyen komoly vagyok. Ezt nézd milyen komoly: . Na jó nem hülyülök többet.
Jajj... Dragon83 nagyon komoly!!!
Amúgy jól teszi... Komolynak kell lenni ebben a kegyetlen világban . Itt nem lehet mosolygoni, minden bokorban farkas, ami ember embernek... Szóval értitek . Elmosolyodsz, máris kivágnak, mint egy fát .
Amúgy, ha komoly témáról beszél, nem röhöghet, SZVSZ . Legalábbis elég érdekesen venné ki magát, hogy ha valami komoly dolgot mondok, azt a röhögéstől megszakadva mondom el .
S a megfelelő pillanatban való komolyság! Na, az a szép dolog! Mikor tudjuk, mikor lehet viccelődni, s mikor kell valamit komolyra venni... Dragon83 szerintem eszerint "beszél" .
Értem, szóval két legyet egycsapásra Én nem vagyok hajlandó elvinni a gépemet servisbe. Akkor inkáb vigye el más nah, igen, egyszer ez a vacak gépem elfüstölt... Ki lett benne cserélve az alaplap meg a CD meghajtók. Csak az a baj, hogy az a hülye, aki elvitte javítani a gépem, a megkérdezésem nélkül cserélte le az alkatrészeket vmi jó vacak bazári izére. Ne tudjátok meg, hogy a pokol melyik bugyrába kívánom az illetőt!!!!
Nekem a system32 mappába zabálta be magát... Vissza akartam állítani a .dll-t, de hirtelen eltűnt az ominózus fájl . Szervizbe meg azért vittem, mert ez a legtisztább, főleg, ha nem csak ez lett volna a baja, hanem valami más is
Ser mindenkinek! Húzós héten vagyok túl... Ugyanis történt ama furcsa eset kedden, hogy a NOD32 felismert egy Winfos .dll fájlt, mint vírusgazdát. Júzer mit tesz? Naná, nem töröl, mert az a rendszer b*szogatásán kívül semmi jót nem csinál. Átnevez. A hülye. Ugyanis ekkor mi történik? Internet elszáll... Azaz éppen csatlakozik, viszont ekkor is olyan, mintha nem lenne csatlakozva. Egy oldal sem jön be, semmi, aminek a nethez köze van nem működik. Megoldás? Úgy összesítésben 24 óra intenzév káromkodás, némi hajtépés, idegeskedés, monitorrugdosás. Persze a Winfos javítása nem jön be, a hiba továbbra is fennáll... Hát mit tesz a júzer? Beviszi a gépét a szervizbe, és ott megcsinálják a teljes formatot, Winfos-újratelepítést. Legalább ebből a szempontból nincs rossz tapasztalatom, ma reggel 9-kor vittem be, és délben hazahoztam. Csodálatos...
Ráadásul a május 24-i születésnapomat se tudtam neten ünnepelni
De jó itt újra!
Minek vitted servisbe? Hiszen sejthető, hogy ott is csak annyit tudnak csinálni, hogy egészet leformázzák aztán újrateszik a Windows-t. Ezért én nem cipeltem volna, az tuti Egyszerűbb megoldás, ha saját magam telepítem újra a rendszert, hisz nem nagy munka Amúgy szerintem az én gépemen is lehet vírus, mert nem használok vírusirtót, és 24 órából 25-öt neten vagyok Mielőtt letámadnátok, ez azért van, mert mindössze 128 MB RAM-om van (nem nevet). Azt nem tudom, hogyan fut rajta az XP, mikor a minimum követelménye a 256 MB RAM DE nem baj, ennek a gépnek már úgyis kampec, mert hamarosn lesz új gépem
Egyébként lenne egy hülye kérdésem: Hogyan lehet az off topikban offolni??
Ser mindenkinek! Húzós héten vagyok túl... Ugyanis történt ama furcsa eset kedden, hogy a NOD32 felismert egy Winfos .dll fájlt, mint vírusgazdát. Júzer mit tesz? Naná, nem töröl, mert az a rendszer b*szogatásán kívül semmi jót nem csinál. Átnevez. A hülye. Ugyanis ekkor mi történik? Internet elszáll... Azaz éppen csatlakozik, viszont ekkor is olyan, mintha nem lenne csatlakozva. Egy oldal sem jön be, semmi, aminek a nethez köze van nem működik. Megoldás? Úgy összesítésben 24 óra intenzév káromkodás, némi hajtépés, idegeskedés, monitorrugdosás. Persze a Winfos javítása nem jön be, a hiba továbbra is fennáll... Hát mit tesz a júzer? Beviszi a gépét a szervizbe, és ott megcsinálják a teljes formatot, Winfos-újratelepítést. Legalább ebből a szempontból nincs rossz tapasztalatom, ma reggel 9-kor vittem be, és délben hazahoztam. Csodálatos...
Ráadásul a május 24-i születésnapomat se tudtam neten ünnepelni
De jó itt újra!
fyktyvf: Ez a winfos melyik kömyvtárba férkőzött be? Mert nekem is volt ilyen nemrég... Nálam a rendszervisszaállításhoz huncutkodott be, de a viszaállítási pot törlése után husss, eltűnt
Ser mindenkinek! Húzós héten vagyok túl... Ugyanis történt ama furcsa eset kedden, hogy a NOD32 felismert egy Winfos .dll fájlt, mint vírusgazdát. Júzer mit tesz? Naná, nem töröl, mert az a rendszer b*szogatásán kívül semmi jót nem csinál. Átnevez. A hülye. Ugyanis ekkor mi történik? Internet elszáll... Azaz éppen csatlakozik, viszont ekkor is olyan, mintha nem lenne csatlakozva. Egy oldal sem jön be, semmi, aminek a nethez köze van nem működik. Megoldás? Úgy összesítésben 24 óra intenzév káromkodás, némi hajtépés, idegeskedés, monitorrugdosás. Persze a Winfos javítása nem jön be, a hiba továbbra is fennáll... Hát mit tesz a júzer? Beviszi a gépét a szervizbe, és ott megcsinálják a teljes formatot, Winfos-újratelepítést. Legalább ebből a szempontból nincs rossz tapasztalatom, ma reggel 9-kor vittem be, és délben hazahoztam. Csodálatos...
Ráadásul a május 24-i születésnapomat se tudtam neten ünnepelni
Szerintem a fáradság, az alkohol és egyes hallucinogén angyagok túlzott bevitele okozhat ilyen tüneteket. Hallucináltak és sok fényhatás amit érzékeltek csalt elő belőlük ilyen megnyilvánulásokat.
Jó reggelt mindenkinek, vagyis inkább már jó étvágyat, mert dél van.
Látom hajnali fél 2 körül volt a legnagyobb aktivitás a fórumon. Én meg 1-ig vártam, hogy valaki feljöjjön, aztán mivel senki nem volt, elmentem aludni. Bár lehet, hogy ahhoz a magasröptű prüttyögéshez nem tudtam volna hozzászólni.
Ha már it tartunk, megmagyarázná nekem valaki mi a paszujom volt az?
Eskü, megnéztem a Jim Carrie-s videót is. Az mondjuk nem sokat segített...
Jó reggelt mindenkinek, vagyis inkább már jó étvágyat, mert dél van.
Látom hajnali fél 2 körül volt a legnagyobb aktivitás a fórumon. Én meg 1-ig vártam, hogy valaki feljöjjön, aztán mivel senki nem volt, elmentem aludni. Bár lehet, hogy ahhoz a magasröptű prüttyögéshez nem tudtam volna hozzászólni.
PoC3-ra én is kivi vagyok, de....Ó már! Neked miért van 8800GTX-ed meg 6700-ad meg 4giga Geiled nekem meg miért nincs? : Most kis zöld irígy uborka vagyok, tudod?!
Természetesen nem kell válaszolnod...
AdyBaby írta:

Akkor ezt vedd egy üres hsz-nek
Na jó. Észrevettétek, hogy minden nap egyre melegebb lesz? itt, Debrecenben 33 fok van és köztudattan 13-óra környékén érjük el nap csúcshőmérsékletet...
A félreértések elkerülése kedvéért nekem nem az LG márkával volt problémám, hanem a kereskedő hozzáállásával. Kb 8éve használok egy LG CD írót, és soha semmi gond nem volt vele. Mellesleg az új DVD író is LG amit vettem.
Kredenc: Tökéletesen igazad van, hogy messziről jött ember azt mond amit akar. Célom nem az "üzletlánc" lejáratása volt, ezzel az üzletpolitikával megteszik azt ők maguk. Részemről ezt a témát lezártnak tekintem. Buktam kb 6000 forintot és kész. A szervíz kérdését pedig mindenki könnyen leellenőrizheti és levonhatja a következtetéseket. Nekem az is megfelelt volna ha az adott üzlet küldi be a központi szervízbe bevizsgálásra, majd néhány nap múlva mehetek az új íróért. Nyilván napi kapcsolatban vannak. Egyébként az eladó csak annyit mondott, hogy ő vásárláskor szokta mondani, hogy granciális kérdésekben a központi szervíz illetékes, már amikor el nem felejti.
Mint korábban írtam a témát lezártnak tekintem, és ezen a fórumon többet nem írok ezzel kapcsolatban.
üdv Mindenkinek
Ezt azért esetleg érdemes elolvasni:
Bár megtettem volna én is korábban!
Baylee írta: Mindenesetre nem mintha az LG márkában nem csalódtam volna..................
Urambocsá' nekem is LG-m van, immár 3.éve. Anno ez még 11.000 Huf volt. Az égegyadta világon semmi baja. Teszi, amit tennie kell, maximálisan meg vagyok elégedve vele. Hozzáteszem azóta én sem vagyok oda érte, de egy ilyen HSZ alapján, amit elégedettvevő koma leírt nem vonnék le messzemenő következtetéseket semmilyen márkával kapcsolatban sem...
Szerk: Mellesleg éjszakázok, és széjjel szedtek a vendégek...Iszonyú mekkora barom az ember fia. "Ő tud mindent, meg ő igenis tudja, cége van, blablabla..." Erre olyan panasszal, és azzal kapcsolatos kártérítési igénnyel lépett hozzám, melyért alsóhangon 5 évet kapok, ha teljesítem...Eszem áll meg, komolyan...Meg Ő tudja, meg Ő vágja....KisAnyád! :
A félreértések elkerülése kedvéért nekem nem az LG márkával volt problémám, hanem a kereskedő hozzáállásával. Kb 8éve használok egy LG CD írót, és soha semmi gond nem volt vele. Mellesleg az új DVD író is LG amit vettem.
Kredenc: Tökéletesen igazad van, hogy messziről jött ember azt mond amit akar. Célom nem az "üzletlánc" lejáratása volt, ezzel az üzletpolitikával megteszik azt ők maguk. Részemről ezt a témát lezártnak tekintem. Buktam kb 6000 forintot és kész. A szervíz kérdését pedig mindenki könnyen leellenőrizheti és levonhatja a következtetéseket. Nekem az is megfelelt volna ha az adott üzlet küldi be a központi szervízbe bevizsgálásra, majd néhány nap múlva mehetek az új íróért. Nyilván napi kapcsolatban vannak. Egyébként az eladó csak annyit mondott, hogy ő vásárláskor szokta mondani, hogy granciális kérdésekben a központi szervíz illetékes, már amikor el nem felejti.
Mint korábban írtam a témát lezártnak tekintem, és ezen a fórumon többet nem írok ezzel kapcsolatban.
Pitty-putty-fritty-frutty-TROTTY!
Hát...Nem keresek jól sajna, de legalább van az a kicsi is. Mocikámat és magam fenntartom belőle, aszt ennyi. Előre semmi. De suli mellett jó.
Ati? Jut is eszembe. 1950pro 38k alatt van. Asszem nagyon elgondolkodtam...Hümm-hümm-pümm-dümm...:
Gothic nem bejön sajna. Én Elder Scrolls, TQ:IT és Company of Heroes Of Course!
Motorozni jó! Brumm-brümm-bromm-bremm-brimm! Vili?! (hajhaj...)
1950pro 38k alatt van? Akkor itt az ideje, hogy meghirdessem a két db 7600GS-emet!
Jójeggejt! Felkeltem, és kávézok. Utána bepakolom a családot az egérkamionba, és megyünk ki a telekre, zacskót fújni kerekre.
Hehe, inkább hajnalt!
Amúgy nekd is jó reggelt!
Engedd meg nekem, mint első fecskének, hogy válaszoljak.
Horrorok? Hmm....
Én most néztem meg a PoC3-at és...!!
Jó aláírom: popcornmovie, de!
Én inkább az összecsapott filmektől tartok. A horrorok jöhetnek, csak jók legyebek
Na, mentem aludni.
Találkozunk 10-kor
PoC3-ra én is kivi vagyok, de....Ó már! Neked miért van 8800GTX-ed meg 6700-ad meg 4giga Geiled nekem meg miért nincs? : Most kis zöld irígy uborka vagyok, tudod?!
DragonHunter írta: Tisztára úgy képzellek el mint az éjjszaka a múzeumban c. filmben.
Tyííí...Ne is mondd! Miután megnéztem a Silent Hillt moziban utána éjszakáztam másnap. Egész éjszaka a rettegtem, mert egyszer azt hallottam/fantáziáltam, hogy valami kislánynak a hangja egyszer a nevemet suttogta a hallban...Utálom a horrorokat. Rettegek tőlük, akár a cápáktól meg a kígyóktól...Na ezt jól felelevenítettem basszus...
Na jól teleírkáltuk a topicot
Amúgy Jó Reggelt Mindenkinek így 4 körül!
Hehe, inkább hajnalt!
Amúgy nekd is jó reggelt!
Engedd meg nekem, mint első fecskének, hogy válaszoljak.
Horrorok? Hmm....
Én most néztem meg a PoC3-at és...!!
Jó aláírom: popcornmovie, de!
Én inkább az összecsapott filmektől tartok. A horrorok jöhetnek, csak jók legyebek
Hát akkor rázd
Tisztára úgy képzellek el mint az éjjszaka a múzeumban c. filmben.
Na jóccakát!
DragonHunter írta:
Tisztára úgy képzellek el mint az éjjszaka a múzeumban c. filmben.
Tyííí...Ne is mondd! Miután megnéztem a Silent Hillt moziban utána éjszakáztam másnap. Egész éjszaka a rettegtem, mert egyszer azt hallottam/fantáziáltam, hogy valami kislánynak a hangja egyszer a nevemet suttogta a hallban...Utálom a horrorokat. Rettegek tőlük, akár a cápáktól meg a kígyóktól...Na ezt jól felelevenítettem basszus...
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.