A 2011-es év a zombiké volt. Nemcsak mozikban, de a videojátékok iparában is beindultak a gőzhengerek, és sorra potyogtak az ölünkbe az újabbnál újabb agyvelőszürcsölőkkel megtöltött szórakoztató termékek. Ennek egyik jeles képviselője volt a Dead Island, amely kiválóan ötvözte a zombis játékok minden pozitívumát. Volt benne remek grafika, sok vér, kiváló harcrendszer, ráadásul még a kooperatív játékok kedvelőire is gondoltak a fejlesztők, hiszen akár négyen is nekiállhatunk szétcincálni a morgós agyhalottakat. Emellett olyan apróságok tolták ki a játék szavatosságát, mint a változatos loot-rendszer, a képességek sokasága, vagy a hihetetlenül nagy bejárható terület. Tény, hogy sok újságíróval egyetemben mi is remekül szórakoztunk a Techland alkotásával. A Dead Island egy remek játék volt, amit méltán nevezhetünk a történelem egyik legszórakoztatóbb zombis játékának. Egy ilyen sikeres program persze azonnal folytatásért kiált, nem csoda hát, hogy a szorgos lengyel kóderek nem sokat pihentek a hegyekben felgyülemlett pénzkötegeiken, hanem belekezdtek a következő fejezet elkészítésébe. Nos, ez lett a Dead Island: Riptide.
2. szabály: duplázz
A Riptide pontosan ott veszi fel a fonalat a történetben, ahol az előző rész abbamaradt. De mi is történt az előző részben? A Dead Island egy fiktív szigeten játszódik, Banoin, amely valahol Pápua Új-Guinea környékén található. Ez a földdarab egy trópusi paradicsom, ahol a gazdag turisták kókuszdióból szürcsölik a mai-tait, luxusbungalókban laknak, és mit sem törődnek a világ gondjaival. Ezen a szigeten dolgoznak, illetve nyaralnak hőseink is. Köztük van az egyetlen sikerdallal (Who Do You Voodoo?) befutott Sam B., a „kirakatzsaru” Xian Mei, az egykori futballsztár Logan Carter, na és persze az exrendőr Purna. Ők négyen egy hatalmas buli után arra ébrednek, hogy emberek potyognak a tetőkről, akik ahelyett, hogy halottak maradnának, inkább úgy döntenek, hogy belekóstolnak az emberi húsba.
Hőseink a bajban hamar egymásra találnak, és kiderül róluk, hogy immúnisak a szigeten elszabadult vírusra. Megpróbálnak kiutat találni a borzalmakkal megtöltött szigetről, de persze ez nem megy olyan könnyen, hiszen menekülés közben csapatuk folyton belebotlik a helyi túlélők egy-egy csoportjába, akiknek – sokszor önös érdekektől vezérelve – mindig igyekeznek megoldani a gondjaikat. Időközben csapatunkkal felveszi a kapcsolatot egy katona, Ryder White ezredes, aki azt állítja, hogy a vérük lehet a kulcs az ellenszer előállításához, ezért a segítségünkre van szüksége. Kismillió megpróbáltatást követően ellátogatunk hát hozzá is, hónunk alatt egy helyi bennszülöttel, aki valószínűleg az első fertőzött lehetett a szigeten, ja és persze neki sem árt a kórság. Na szóval, elhajókázunk az ezredeshez, aki egyébként egy szomszédos kis börtönszigetre fészkelte be magát, de a jóember teljesen bekattan (nahát!), beadja magának a vakcinát, és valami idióta mutáns óriás zombivá változik. Nem tehetünk mást, Rydert agyhelyen kalapáljuk, elcsenjük a helyiek helikopterét, és irány a szabadság! Persze jó lett volna, ha indulás előtt valaki feltankolja a gépet, vagy legalább ránéz az üzemanyag-kijelzőre. De akkor nem lett volna második rész, ugye…?
Nos, valahol itt kapcsolódunk be a történetbe a Riptide indítása után. Hőseink helikopteréből kezd kifogyni az üzemanyag, de mit ad isten, a tenger közepén találunk egy anyahajót, ahova letesszük madarunkat. Cseberből vederbe pottyanunk, ugyanis a fedélzet alatt egy víruskutató labor üzemel, ezért aztán a helyi zsoldosok örömmel vetik magukat ránk és társainkra, hogy aztán jól kitanulmányozzák, miért is vagyunk immúnisak. De ahogy ilyenkor lenni szokott, a nyavalya elszabadul, mi pedig hajótörést szenvedünk, és kezdődik minden elölről. Egy borotvával a kezünkben nekiállhatunk megmenteni a fél világot.
17. szabály: ne légy hős
Az már első ránézésre látszik a játékon, hogy nem sok minden változott az első részhez képes. Bár a sziget új, a színek, a textúrák, a tereptárgyak és a bevilágítás majdhogynem teljes egészében megegyezik a két évvel ezelőtti verzióval. Feltápászkodunk, és irány az első épület, ahol túlélőtársaink épp azon dolgoznak, hogy valamiféleképpen útját állják a folyamatosan özönlő zombihadnak, s közben felelevenednek emlékeink az első részből. Az E gombbal rúgunk, a shifttel rohanunk, de hopp! Mi ez itt? Ja igen, vigyázni kell az állóképességünkre is, nem kaszabolhatunk le mindenkit ész nélkül! Eközben megjegyezzük, hogy a harcrendszer még mindig eszméletlen jó, meg hogy milyen király játék is a Dead Island, de mikor jönnek az újdonságok? Nos, arra még várni kell, hogy felfedjék magukat. Jól elrejtették őket a gonosz kis fejlesztők…
A Riptide első és talán legfontosabb újdonsága egy új karakter megjelenése, akivel csapatunk a hajón fut össze. Ő John Morgan, egykori tengerész, az Ausztrál Védelmi Erők katonája. Kiválóan bánik az úgynevezett ökölfegyverekkel, mint amilyenek a karmok vagy a bokszerek, és persze ő is immúnis a zombisító vírusra. John remekük illeszkedik a történetbe, és hasonlóan a többi szereplőhöz, képességei kiváló harcossá teszik, akár egyetlen rúgással vagy ütéssel széttrancsírozhatja egy élőhalott fejét. A gond csak az, hogy mivel a játék felkínálja a lehetőséget arra is, hogy beimportáljuk az első rész karakterét a folytatásba (megjegyzem, nagyon helyesen), ezért John nem túl gyakori választás a visszatérő játékosok részéről.
Sajnos új képességekből kevés akad, fegyvereinknek viszont szakértőjévé válhatunk, ami annyit tesz, hogy minél többet használunk egy adott típusú eszközt, annál jobbak leszünk vele. Szerencsére a szintkorlátot a készítők kitolták, így már egészen 70. szintig fejleszthetjük hőseinket, és jó hír, hogy a beimportált karakterek képességei megmaradnak, ám mivel kevés új lehetőség jelenik meg, a szintlépéssel járó új képességpontokkal jórészt csak a korábbi epizód képességfájának elhanyagolt részeit turbózhatjuk. Mondjuk ez nem igazán jelentett számunkra gondot, hiszen fegyverképességeink nőnek, és ezeknek köszönhetően is elég hatékonyan fejlődünk, ráadásul 50. szint felett már így is félig-meddig szuperhősöknek érezhetjük magunkat, annyira sok hasznos képesség lesz a tarsolyunkban. Új karakter indítása esetén viszont 15. szinttől indul a móka.
25. szabály: előbb lőj
A második legnagyobb változás természetesen maga a sziget, hiszen a történet immáron egy teljesen új területen játszódik. Hasonlóan az előző részhez, itt is egy hatalmas, szabadon bejárható világ fogad minket, ami telis-tele van elszórt tárgyakkal, fegyverekkel és alkatrészekkel, amiket persze ezúttal is érdemes szorgalmasan felszedegetni, hogy aztán kombinálva azokat remek zúzó- és vágóeszközök álljanak a rendelkezésünkre a zombiapokalipszis átvészeléséhez. Hatalmas újdonságként lett beharangozva az új időjárási effektek megjelenése is, ami valójában csak trópusi esőt jelent. Ez olyan hirtelen törhet rá a játékosokra, hogy valószínűleg még a sokat látott Aigner Szilárd is csak tátott szájjal bámulna a képernyőre, hogy most mi is történik. Egyik pillanatról a másikra beszürkül az ég, elered az eső, mintha csak egy másik világba cseppentünk volna. Hűha, a zombik máshogyan mozognak az esőben! Csúszunk a földön, ha futni akarunk! Úristen, micsoda fícsörök!
De nem akarjuk kigúnyolni a készítőket, biztos sokat dolgoztak azért, hogy mindezt összehozzák. Egyébként is, van még újdonság a Riptide-ban, ott van például egy új vezethető jármű, a motoros csónak. Ezt már nagyjából az első órában megnyithatjuk magunknak úgy, hogy szerzünk hozzá egy motort, felcsapjuk rá, és irány a sziget kínálta vadvízi szórakozás. A Riptide szigetvilága ugyanis számos amazonasi tájat biztosít arra, hogy a kis csónakunkkal csapathassunk egyik helyről a másikra, sőt egyes helyszíneket csakis így lesz lehetőségünk megközelíteni. Vízi kalandjaink közepette fel-felbukkannak majd az új zombiellenfelek is, akik a vízben puhítják selymesre bőrüket, s csak arra várnak, hogy csónakunkkal megpróbáljunk elsasszézni mellettük, hogy aztán belekapaszkodjanak, és kiharapjanak minket az ülésből. Ilyenkor lesz hasznos a jobb lábunk, ugyanis egy megfelelően időzített rúgással gyorsan visszaküldhetjük a delikvenseket a fürdőbe, vagy ha elég gyorsan teperünk a csónakkal, akkor azt is elkerülhetjük, hogy fel tudjanak kapaszkodni. És ha már megemlítettük az egyik új ellenfelet, akkor nem szabad elfeledkezni a többiekről sem, akik közt akad olyan, aki robbanó húscafatokat dobál gránátként (grenadier), vagy ott a hatalmas öklű wrestler, aki simán agyoncsaphatja szerencsétlen karakterünket.
5. szabály: csak semmi kötöttség
Ezenkívül akadnak még olyan apróbb újítások a Riptide-ban, melyek kicsit tovább finomítják a játékmenetet. A küldetéseknél például már nem kizárólag konkrét koordinátát kapunk az NPC-ktől, hanem csak rámutatnak a térképen egy területre, és nekünk kell megtalálni a kívánt holmit. Nem nagy cucc, de kicsit feldobja a játékot, és a rendszer hasonlóan működik, mint mondjuk egy MMO-játék esetében. Aztán természetesen lesznek új receptek a fegyverkészítők számára, van egy új jelzőfény-pisztoly, ami lángba boríthatja az ellenfeleinket, egy szigonypuska, szögbelövő, és a zúzó-vágó cuccaink is kicsit strapabíróbbá váltak.
Emellett újfajta mellékküldetések is megjelentek a TAB lenyomására előbukkanó navigációs menünkben, melyek kizárólag csapattársaink számára végrehajtható feladatokat rejtenek. Cimboráink ezek elvégzésével jobb fegyverekhez jutnak, nem beszélve arról, hogy egyre jobb minőségű fegyvereket vásárolhatunk tőlük, amikkel mi is hatékonyabban csaphatunk pépesre pár zombifejet. A dolog szépsége az, hogy társaink felfegyverzésének még értelme is van, ugyanis az előző résszel ellentétben már nem láthatatlanul követnek minket, hanem célállomásokon megpihenve várják, hogy visszatérjünk, s ezeket a helyeket időközönként meg-megrohamozzák a fertőzöttek, a kollégák pedig a fejlesztéseknek köszönhetően nagyobb eséllyel vehetik fel velük a harcot.
26. szabály: egy kis naptej sosem árt
Sorolgatom itt az újdonságok sokaságát, de ez ne tévesszen meg senkit! Ha őszinték akarunk lenni, akkor bizony rá kell jönnünk, hogy ezek a nóvumok olyannyira észrevehetetlenek a játékban, hogy ha nem lennének most itt összeírva, akkor valószínűleg a világon senkinek nem tűntek volna fel. És ez a Riptide legnagyobb hibája. Kapunk egy új vezethető járművet. Na és? Van egy új szereplő. Hűha! Másképp kell megtalálni a tárgyakat a küldetésekben. Neee! Időjárás… Na ne röhögtess! Annyira kevés a valódi előrelépés a Riptide-ban, hogy igazából csak az új sziget az, ami miatt néha-néha úgy tűnik, hogy nem egy DLC-ről, hanem egy teljes árú folytatásról van szó. Igen, ezért a játékért 9.000 forintot kérnek a boltban, szóval mielőtt vitatkozni kezdesz velünk, hogy neked valójában tetszett a Riptide, szerinted ér annyit, mint mondjuk egy Far Cry 3?
Jó, igen. Az új terület klassz, meg a játék is ugyanolyan jó, mint alapverzió volt, kevesebb a bug, de igazából minden ugyanúgy néz ki, mint az előző részben. Nem érezni azt, hogy ez egy teljesen új epizód lenne, csupán annyit látunk, mintha egy nagyobb DLC-t, vagy akár egy patchet kaptunk volna. Egyszerűen ez a tartalom, ami bekerült a Riptide-ba, nagyon kevés. A javítások persze üdítőek, hogy most már sokkal jobban működik a kooperatív mód, meg hogy van pár új recept, de játék közben ezeket valahogy észre se vesszük. Ha mindezt megkaptuk volna annyiért, mint mondjuk a Far Cry 3: Blood Dragont (kb. 4500 forintért), akkor egy szavunk sem lenne, de ez így egész egyszerűen nem más, mint egy gyorsan összecsapott kiegészítő, amit teljes játékként akarnak ránk sózni a készítők. Nagy szerencséjük, hogy az előző rész olyan kiváló matéria volt, hogy mind a mai napig örömmel játszik vele az ember, ezért sokan megbocsátóak a Riptide-dal kapcsolatban, de mi nem tudunk szó nélkül elmenni egy ilyen lehúzás mellett. Mi egy teljesen új részt akarunk! Új szereplőkkel, megújult harcrendszerrel, új képességekkel, új fegyverekkel és környezettel. Tényleg olyan nagy kérés ez?
