Ilyen ez a Destiny, ami valóban a végzeted, mert ha belekezdtél, nehezen hagyod abba. A játék egyik legfontosabb titka szinte megfejthetetlen, olyan, mint valami erős drog, aminek a hatása alatt leginkább a program szépségét látod egy mesés világban, de a dealerek azért hámozzák a bőröd rendesen, a végén pedig te kérsz elnézést. Hogy a karakteres és sokszor álleejtő helyzeteket produkáló látvány, az erős sztorivezetés, vagy éppen a már-már hibátlannak tűnő gunplay az, ami még magával ragad, az már személyes dolog, én ezek összességére esküszöm még olyankor is, amikor sokadik alkalommal kell megvenni a játékot. Legalábbis az első résznél így volt.

Lilába váltva

A második rész pedig menetrend szerint viszi tovább az előd összes fontos elemét, így a kisebb kiegészítőket, amiket aztán egy nagy követ. Ez utóbbi a Forsaken, aminek futtatásához a régi vásárlóktól nemcsak az alapjáték van megkövetelve, hanem a korábbi két DLC is, így mindenképpen az jár jobban (ismét), aki még nem tett semmit ebbe a pénztemetőbe. Merthogy a régi motorosok most már 40 000 felett járnak, míg a friss beugrók a felénél, cserébe persze a visszatérőknek nem kell farmolniuk – márpedig abból bőven kijut az utolsó frissítések óta. De nézzük először a sztorit, ami egy méltán közkedvelt személy elvesztésével indít, meglehetősen borongós hangulatban, hogy utána egy igazi bosszúsztoriba és kozmikus horrorba torkolljon. Sokat nem lehet és nem is érdemes róla elárulni, de annyi biztos, hogy a hazai Digic ismét kitett magáért, és már a fantasztikus átvezetők miatt is érdemes nekiállni a sietve kábé négy órát felemésztő kampánybővítésnek.

Merthogy alapesetben a Destiny és így a Destiny 2 vagy a Forsaken számára csak egy kis részlet a sztori, amiben, mint mindig, felemelő és hatásos pillanatok várnak, hogy ezúttal főellenfeleket kutass fel és győzz le, majd megbirkózz az eddigi egyik legveszélyesebb szörnyszülöttel, amit láttál a sajátos univerzumban. De ez csak a kezdet, ahogy eddig is. Mind a szintezés, mind a felszerelésből adódó power level emelkedett, méghozzá nem is keveset, és előbbi persze a kampányon túl a kompetitív akció és a mellékszálak, raidek és strike-ok során is emelkedik. Vannak új fegyverek (annyit mondok, hogy íj, ami tök jó, de nem egyedül), páncélszettek, és persze lehet fejleszteni is, azonban most már komoly mennyiségű összetevő kell a beolvasztáshoz, szóval, ha ragaszkodsz valamelyik lila vagy sárga cuccodhoz, ahhoz jó sokat kell farmolnod. De ha rám hallgatsz, addig is használsz valami jobb kék felszerelést, különben a szükséges szint alatt gyakran meghalsz.

Szóval a frissítésekkel és a bővítménnyel alaposan meg lett kavarva az eddigi recept, így kicsit a túltolt farmolással teli első rész és az elnéző második keverékét hozva, ami rengeteg speciális feladattal lett megspékelve, nem beszélve a könnyebben nyomon követhető kihívásokról a triumphs-rendszerben, meg a legfontosabb újdonságról, ami a Gambit. Itt egy PvEvP hibrid játékmódot kapunk, aminél két csapat gyilkolja két helyszínen a gépi ellenfeleket a kihulló összetevőkért, amikkel aztán megidézhetnek egy (vagyis több) legyőzendő főellenfelet. Aki mer, az nyer. Pláne, hogy időnként a másik csapat világát be lehet támadni, így DS-szerű módon, fantomként lehet nehezíteni az opponenseket a céljuk elérésében. Nagyon szórakoztató és változatos játékmódról van szó, ami mindig tartogat meglepetéseket. Ezzel együtt pedig ismét van ok, miért ne hagyjuk ott a játékot, hiába drága, hiába mocskos az üzleti modell, mert bizony, ha belekezdtél, nehezen hagyod abba, ha pedig építed a karaktered, sőt immáron szereted a komoly versengést, végleg ott ragadsz. Én szóltam.