Bizony, természetesen idén is körbeutazzuk a világot, vagy legalábbis a nagy részét a Száguldó Cirkusszal virtuálisan, méghozzá pontosan úgy ahogy szeretnék. A játék velejét adó és a legteljesebb F1 élményt kínáló karrier módokat ugyanis kábé a végtelenségig lehet testreszabni. Végigjárhatjuk a saját pilótánk útját a F2-tól a sorozatos F1 bajnoki címekig, menedzselhetünk saját csapatot a My Teamben, és még csak nem is kell ragaszkodnunk a valós versenynaptárhoz. Kivehetjük a nekünk nem tetsző pályákat, vagy pont ellenkezőleg, összehozhatjuk poénból vagy kihívásra éhesen netalántán mazochizmusból a csak városi és Tilke pályákat tartalmazó calendart is, ha akarjuk. És persze van egy rakat assist meg mindenféle egyéb beállítás, sőt, a beállításoknak is vannak beállításai, mert külön be lehet kapcsolni, hogy még több opciót mutasson a karrier setupolós menü… nem tudom, tudtátok-e követni, de a lényeg, hogy mindent IS lehet állítani. Az F1-játékok karrier módjában amúgy az a jó, hogy tényleg nagyon mélyek, részletesek, immerzívek és kiforrottak, viszont az a rossz benne, hogy már évek óta ugyanolyanok, és ez most 2023-ban is igaz.

Ami viszont újdonság az az, hogy megint van Braking Point. Ez az F1 játékok Drive To Survive-ra hajazó sztorimódja tulajdonképpen. A 21-esben hozták be, tavaly kimaradt, de most megérkezett a folytatás, amiben most már több karaktert is irányíthatunk. Tudom, hogy anno az első Braking Point megosztotta a játékosbázist, voltak, akik nem értették, mit keres egy sztorimód egy F1-játékban, de szerintem szórakoztató ez a mód is, én örültem, hogy visszahozták. Ez egy jó ötlet volt. Meg ott van még az F1 World is, ami mindenféle challengekkel megspékelt My Team módot rejt, de ide vannak még bezsúfolva a gyors játékmódok, tehát az egyéni bajnokságok, a gyorsversenyek meg az online leaderboardos time trial is. Sőt, itt találjuk a rangsorolt többjátékos módot is. Őszintén szólva nekem kicsit fura volt, hogy ezt így építették fel, de végül is megtaláltam mindent, amit kerestem, szóval azért annyira nem is akarok panaszkodni emiatt.

Ami viszont lényeges, hogy a vezetési modell is átesett egy kisebb ráncfelvarráson, aminek szerintem itt is volt az ideje. Persze az F1-játékok félszimulátorok, nem vártam tőlük sose Assetto Corsa szintű fizikát, de a tompa és gyenge forcefeedbackkel és azzal, hogy a hibákat nem igazán lehetett javítani akkor sem, ha időben elvetted a gázról lábad, nem voltam kibékülve. Most ez valamilyen szinten tényleg változott, ha megcsúszik a kocsi segge, egészen könnyen meg lehet fogni, ugyanakkor attól, hogy a hiba nem végzetes, időt veszítünk a csúszkálással és továbbra is figyelni kell a finom gázadásokra a kigyorsításoknál. Ez tök jó. Viszont a forcefeedback érzésem szerint maximum egy leheletnyit lett erősebb és részletesebb, azon még dolgozhatnának egy kicsit a Codemastersnél. Ahogy a F2-es autók fizikáján is, mert az még oké, hogy nem annyira erősek és kevesebb leszorító erővel rendelkeznek, de azt, hogy ennyire nem fordulékonyak meg agilisek a F1-es autókhoz képest, már nehezen hiszem el, abszolút furcsának tartom.

Viszont a vezetési és versenyzési élményhez hozzátartozik a programhoz csomagolt mesterséges intelligencia is. Az AI annyira fejlett, hogy rendkívül sokoldalú. Láttam tőle szép tiszta előzéseket, intelligens, de fair védekezést, jól megválasztott defenzív íveket, de képes kegyetlenül torpedózni is és nagyvárosi dugók szimulálására is az első körben a lassú kanyarokban. Egészen sokoldalú, hiszen tud szépen helyet hagyni és úgy játszani, de ha akarja, beteszi melléd ott is, ami tuti fix, hogy nem ajánlott előzési pont, sőt lehet, hogy két F1-es autó el se fér egymás mellett azon a szakaszon. Csak van, hogy őt ez nem érdekli: néha átmegy full aggro üzemmódba, meg persze szokott hibázni is, időnként beragad a rajtnál vagy néha elvét egy-egy féktávot. Amúgy összességében mondható egészen realisztikusnak is, mert ezek közül bármelyik megtörténhet egy online vagy valós versenyen is, de azért én az agresszivitásukból visszább vettem volna, és az AI is igazán kaphatna büntetéseket a veszélyes manőverekért meg kontaktokért, mert jelenleg, én úgy vettem észre, hogy a mesterséges intelligencia által irányított pilótákat nem nagyon szokta ilyenekkel bombázni a játék.

Természetesen a hivatalos F1 és F2 csapatok mellett megtalálható az idei versenynaptár összes pályája, ami azt jelenti, hogy a két újonc, a qatari Lusail International Circuit és vegasi utcai pálya, amiből az előbbi egy nagyon király és elég tempós pálya, az utóbbi meg pont olyan (vezetési és versenyzési élmény szempontjából), mint a többi utcai pálya. Ugyan nem a hivatalos versenynaptár részei, de a játékba bekerült Paul Ricard, a korábbi kínai nagydíj helyszíne és az én egyik nagy kedvencem, a technikás és nehéz, de nagyon élvezetes Algarve International Circuit. Ezekkel vagy F2 szezonokban találkozhatunk vagy egyéni bajnokságokban, gyors versenyekben használhatjuk őket, így színesítik kicsit a játékélményt. Ami viszont közös az összes pályában, hogy gyönyörű grafikával, részletesen és egészen pontosan, valósághűen lettek lemodellezve. Az „egészen” jelző viszont nem véletlenül van ott, mert bár a Codemasters a tavalyi játék óta elkezdte lézerscannelgetni a pályákat, a nagyrészük még mindig nem ezzel a technológiával kerül be. Tudom, hogy ez egy drága módszer, de most, hogy az EA a kiadó, szerintem illene ráfordítani azokat a pénzügyi erőforrásokat a lézerscannelésre, mert a legtöbb magát komolyan vevő versenyjáték azért ezt így szokta csinálni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A lézerscannelés mellett más fontos funkciók is hiányoznak a F1 23-ból, amiket a hasonló kategóriába tartozó címek esetén csuklóból ki lehetne pipálni. Mert bár a VR-ra már van lehetőség, a triple screen támogatás hiányzik, pedig sokan ilyen setuppal tolják, hogy extra periférikus látómezőt nyerjenek. A PC-s port nem rendelkezik egér-támogatással sem, ami azért problémás picit, mert ha valaki kormánnyal játszik, nem biztos, hogy kéznél van a billentyűzete vagy kényelmes azt használnia a menüben való navigálásra. Szőrszálhasogatásnak hangzik, talán az is, de a többi címnél, amit kormánnyal játszom, tudok egeret használni a menüben. Az F1-játékokban is nagyon klassz lenne, ha adnának erre lehetőséget a fejlesztők.

És ha már a negatívumoknál tartunk, akkor gyorsan nyergeljünk át a bugokra is, mert természetesen vannak az egészen apróktól a szinte gamebreaking szintűekig. Első és legfontosabb, amit gyorsan ki is emelek, hogy tök jó, hogy már vannak piros zászlós versenyújraindítások, csak kár, hogy nem működnek jól, mert holt mindegy, hogy a versenyújraindítás után mi történik, fixen az előtte megszerzett pozíciód fog visszaköszönni a végső eredménytáblázaton. Aztán az a szitu, hogy nekem az Xbox One kontrolleremet nem sikerült működésre bírnom a játékban. Igen, persze ez egy inkább szimulátorok felé húzó simcade cím, ami kormánnyal adja ki igazán az élményt, de kíváncsi voltam, hogy az új vezetési modellel és fizikával milyen a kontrolleres irányítás, csakhogy nem sikerült megtudnom, mert a kontrolleremnél a gázinputtal komoly problémák adódtak. Egészen konkrétan a maximális gázinputot csak a töredékének érzékelte, nem tudtam gyorsítani, kicsit olyan volt, mintha beragadt volna a pitlimiter, és erre nem is találtam semmilyen megoldást. Ezektől függetlenül lekötött és elszórakoztatott az F1 23, viszont erősen bízom benne, hogy jövőre már képesek lesznek egy bugmentes és átgondoltabb kiadást is összehozni a Codemastersnél!