Igazság szerint már akkor rosszat sejtettem, mikor a telepítés előtt a felirat arra kért, hogy először a Black Plague-et, vagyis a második részt tegyem fel újra. Ez rögtön annyit jelent, hogy a grafika, a zene és minden egyéb változatlan marad, és valószínűsíti, hogy leginkább új pályákat kapunk a pénzünkért (mondjuk 10 dollár körüli összegért még ezt sem nevezném rablásnak). Sokat nem tévedtem, mert az amúgy angol nyelvű játék falaira magyarul festették a „Nézz a lábad elé” szintű intelmeket, vagyis a képi elemek valóban az előző epizódból jönnek. És hogy mi más még? Nos, semmi.

Az első pályán rögtön durva déja vu-m van: ládákat taszigálok ide-oda, súlyos kőtömböket helyezek kapcsolókra, megszerzek egy energiagömböt, majd belesétálok egy portálba... Na mindegy, ennyi belefér, lássuk a rettegős, óvatoskodó második pályát. No nézd csak, megint ládák, megint súlyok, megint egy Portal. Bármennyire is nehezemre esik elfogadni, a fejlesztők a harmadik részt a Valve 2007-es kultjátékának jegyében készítették el. Oké, ez durva sarkítás, de tény, hogy a nyomozós, rejtvényes Penumbrából mostanra egy ugrálós, leginkább a józan paraszti észre és problémamegoldó-készségre építő platformjáték lett. Ha a Frictional az első részben mutatja ezt, akkor nem is lenne semmi baj, most viszont komolyan átrázva érzem magam – alapos ijesztgetést vártam, nem pedig egy-egy elszabott ugrás miatti idegeskedést.

Lássuk, mi mindent vettek még ki a játékból. A második részhez hasonlóan itt sem tudunk harcolni, no de nem azért, mert itt is a bújócska az egyetlen fegyverünk, hanem mert egyszerűen nincs kivel megküzdeni. Pontosan nulla darab szörny és rém les majd ránk az amúgy igencsak rövidke kaland során, és ez hatalmas hiba – a hangulat jó részét az adta, hogy nem lehetett tudni, mi vár minket a következő ajtó mögött. Olyannyira megváltozott ez is, hogy most pontosan tudjuk, mi vár minket egy-egy újabb helyiségben: ládák.

Mikor megbékéltem azzal, hogy ez most nem rémiszteni fog, hanem az agysejtjeimet mozgatja meg, egész élvezni kezdtem a játékot – pontosan addig a pillanatig, míg a negyvenharmadik, dobozok segítségével megoldható fejtörőt is letudtam. Úgy tűnik, hogy a történetért felelős gárdával együtt a rejtvényügyi szakemberek is szabit vettek ki, mert hogy csak és kizárólag platformos ugribugri meg ládás tetris legyen, az azért sok.

Nem ez az egyetlen dolog, ami miatt olyan érzésem van, hogy a fejlesztők inkább csak összedobálták az első két rész maradékait, mintsem igazán nekiálltak volna egy helyre kis befejezésnek. Például annak ellenére találunk fájdalomcsillapítókat, hogy ellenségből ugye egy darab sincs. A zseblámpa maradt, pedig se szükségünk nem lesz rá, sem az elemek nem merülnek le. Néha úgy éreztem, hogy egyes pályaelemek csak azért vannak, hogy ne két lépés kelljen egy-egy szint teljesítéséhez, és a „történet” is csak azért került a programba, hogy a narrátor hangja megtörje az amúgy teljes csendet.

Kár ezért a sorozatért, az első két rész egyszerűen többet érdemelt volna ennél. Igaz, hogy elméletileg az abszolút budget-kategóriában jelenik meg, de ez sem mentség arra, hogy az Overture és a Black Plague alkotói egy sima lopással, egy ötlettelen platformjátékkal jelenjenek meg.