Az első rész valamikor még N64-en látta meg a boltok polcait, a játékosok gépeit – ez a felvonás egy az egyben ki is maradt életemből. Elsőként GameCube-on hozott össze vele a sors, amit már termetes hype övezett, de nekem tisztességes idő eltelte után tetszett csak meg. Ennek az oka a legújabb részre is teljes mértékben áll, mégpedig, hogy nehéz, nehezen ad sikerélményt, a tisztességesnél némileg több időt, és elszántságot igényel a győzelem. Mielőtt ez bárkit elriasztana, e néhány órás tanulási szakaszt letudván az egyik legjobb, legjobban kiegyensúlyozott verekedős játékkal találjuk szemben magunkat. Szinte elképesztő, ahogy az ember egyre többet foglalkozik vele, úgy döbben rá folyamatosan, hogy mennyire odafigyeltek arra, hogy semelyik kiválasztott harcosnak ne legyen eltúlzott ereje, de a teljesen eltérő jellemzővel rendelkező karakterek mindegyike kitanulható legyen annyira, hogy értő kezekben az egész brancs ellen nyerőek lehessenek. Mindez tekintettel arra, hogy negyven figurát vonhatunk irányításunka alá, igencsak impozáns teljesítmény.
A választható szereplők listája, vagy akár a képek láttán a szokásos nintendós (fúúúj, cuki) előítélet lehet úrrá a szemlélőn, de ez ismét megtévesztő, mert ugyan a vér nem fröccsen és csontok sem törnek, kőkemény összecsapásokra képes a gárda. A sorozat rövid történetében első ízben vonulnak fel a Nintendón kívüli eredettel rendelkező sztárok, nevezetesen Snake a Metal Gear-sorozatból, vagy az ikonikus kék sün, Sonic.
Választás után, ha óhajtjuk, felhasználónevünk alá teljesen személyre szabhatjuk az irányítást (támogatták az összes Wii-re elérhető vezérlőt), aztán belevethetjük magunkat a kínálkozó játékmódokba. A cél valamelyest eltérő a hagyományos verekedős programokban megszokottól, hisz rögtön kezdésnek itt négyen, egy időben apríthatják egymást. Szóval itt nincs a szereplőknek életereje, hanem egy mutató dolgozik. Nulla százalékról indulva kell ezt feljebb és feljebb tornáznunk ellenfeleinknél, ez jelzi, hogy mekkorákat repülnek egy-egy pofon után. A nyertes nem az, aki 100%-ra tornázza fel társait (bőven e fölé is lehet menni), hanem aki a végén a pályán marad – vagyis az veszít, akit véglegesen kicsapnak a képernyőből. Visszatérni meghatározott alkalommal lehet, a szereplők eltérő módon mentik is magukat: megkapaszkodnak, visszateleportálnak, repülnek. Védekezni persze lehet, bár a minden résztvevőnek meglévő speciális támadása ellen ez hasztalan, ráadásul a kivédett támadásokat se nyelhetjük be a végtelenségig, így állóháborút – szerencsére –, nem lehet vívni.
További harcot színesítő sajátosság a felbukkanó tárgyak használatában rejlő lehetőség, a teljesen eltérő felépítésű pályák (nem csupán a háttér változik, nem mellékesen mindegyik egy korábbi Nintendo-játékot imitál), valamint a megidézhető segédszereplők.
Ami tovább fokozza a kínált élményt az eddigieken felül és alátámasztja a végértékelésnél kiosztott magas pontszámot a játékmódok különbözősége, mennyisége, továbbá tartalmi telítettsége. A Subspace Emissary például karakterenként eltérő menetű platform-kalandjátékot kínál fel, egész jó történetvezetéssel, még jobb átvezető filmekkel megspékelve, karakterenként más és más helyszínekkel. És ez csupán csak egy a megannyi feladat, minijáték, rekord, megnyitható trófea, karakter, zene, matrica között – csillagos ötös a tartalomért. Sőt, hogy ne feledjem, pályákat is összedobhatunk és azt a neten terjeszthetjük is.
Persze nem mind arany, ami fénylik, így van ez most is: a Nintendo, noha mindent elkövetett annak érdekében, hogy ismét páratlant alkosson, az online területen nem jeleskedik ez a játékuk sem. Igaz, nem a hálózat megy rosszul, hanem a lehetőségek szűkösek. Nincs rangsor, nehéz velünk egyező szinten lévő ellenfeleket találni, a hangkommunikáció kimaradt és barátainkat is különböző kódok alapján vehetjük csak fel. Körülményes… sajnos.
Az SSBB egy olyan játék, ami méltán érdemelte ki azt, hogy seperc alatt milliók pakolták a kosarukba, de emellett egy igazi folytatás. Évek aprólékos munkája nyugszik benne, szinte felsorolhatatlanul sok felfedezni, megtanulnivaló. Éjszakákba nyúló játszás garantált.
A választható szereplők listája, vagy akár a képek láttán a szokásos nintendós (fúúúj, cuki) előítélet lehet úrrá a szemlélőn, de ez ismét megtévesztő, mert ugyan a vér nem fröccsen és csontok sem törnek, kőkemény összecsapásokra képes a gárda. A sorozat rövid történetében első ízben vonulnak fel a Nintendón kívüli eredettel rendelkező sztárok, nevezetesen Snake a Metal Gear-sorozatból, vagy az ikonikus kék sün, Sonic.
Választás után, ha óhajtjuk, felhasználónevünk alá teljesen személyre szabhatjuk az irányítást (támogatták az összes Wii-re elérhető vezérlőt), aztán belevethetjük magunkat a kínálkozó játékmódokba. A cél valamelyest eltérő a hagyományos verekedős programokban megszokottól, hisz rögtön kezdésnek itt négyen, egy időben apríthatják egymást. Szóval itt nincs a szereplőknek életereje, hanem egy mutató dolgozik. Nulla százalékról indulva kell ezt feljebb és feljebb tornáznunk ellenfeleinknél, ez jelzi, hogy mekkorákat repülnek egy-egy pofon után. A nyertes nem az, aki 100%-ra tornázza fel társait (bőven e fölé is lehet menni), hanem aki a végén a pályán marad – vagyis az veszít, akit véglegesen kicsapnak a képernyőből. Visszatérni meghatározott alkalommal lehet, a szereplők eltérő módon mentik is magukat: megkapaszkodnak, visszateleportálnak, repülnek. Védekezni persze lehet, bár a minden résztvevőnek meglévő speciális támadása ellen ez hasztalan, ráadásul a kivédett támadásokat se nyelhetjük be a végtelenségig, így állóháborút – szerencsére –, nem lehet vívni.
További harcot színesítő sajátosság a felbukkanó tárgyak használatában rejlő lehetőség, a teljesen eltérő felépítésű pályák (nem csupán a háttér változik, nem mellékesen mindegyik egy korábbi Nintendo-játékot imitál), valamint a megidézhető segédszereplők.
Ami tovább fokozza a kínált élményt az eddigieken felül és alátámasztja a végértékelésnél kiosztott magas pontszámot a játékmódok különbözősége, mennyisége, továbbá tartalmi telítettsége. A Subspace Emissary például karakterenként eltérő menetű platform-kalandjátékot kínál fel, egész jó történetvezetéssel, még jobb átvezető filmekkel megspékelve, karakterenként más és más helyszínekkel. És ez csupán csak egy a megannyi feladat, minijáték, rekord, megnyitható trófea, karakter, zene, matrica között – csillagos ötös a tartalomért. Sőt, hogy ne feledjem, pályákat is összedobhatunk és azt a neten terjeszthetjük is.
Persze nem mind arany, ami fénylik, így van ez most is: a Nintendo, noha mindent elkövetett annak érdekében, hogy ismét páratlant alkosson, az online területen nem jeleskedik ez a játékuk sem. Igaz, nem a hálózat megy rosszul, hanem a lehetőségek szűkösek. Nincs rangsor, nehéz velünk egyező szinten lévő ellenfeleket találni, a hangkommunikáció kimaradt és barátainkat is különböző kódok alapján vehetjük csak fel. Körülményes… sajnos.
Az SSBB egy olyan játék, ami méltán érdemelte ki azt, hogy seperc alatt milliók pakolták a kosarukba, de emellett egy igazi folytatás. Évek aprólékos munkája nyugszik benne, szinte felsorolhatatlanul sok felfedezni, megtanulnivaló. Éjszakákba nyúló játszás garantált.
