Tesztek

A 47-es ügynök visszatér, és jobban elemében van, mint valaha. Ezúttal jószerivel csak a fantáziánk szabhat gátat annak, hogy likvidáljuk célpontunkat, és ez igazán szórakoztató játékká teszi a Hitmant. Csak kár, hogy a kiadását elszúrták.

Azt mondják, ami volt, elmúlt, de ha tehetnéd, változtatnál rajta? Megmásítanád a múltat, hogy szebbé tedd a jelent? És ha már itt tartunk: önzésnek számít az egész univerzum sorsával játszani csak azért, hogy az elvesztett szeretteid újra melletted legyenek? A finn Remedy legújabb játéka többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ, ám hogy megleli-e őket, nemcsak a fejlesztőkön, hanem bizony rajtunk, játékosokon is múlik.

Ha olyan sorozatról beszélünk, aminek részei nem évente jelennek meg, ráadásul folyamatosan nagy kritikai sikernek örvendenek, igen nehéz az elválásról írni. Márpedig a FromSoftware alkotásától immáron nagy eséllyel muszáj érzékeny búcsút venni – könnyeink pedig már csak a nehézsége miatt is hullani fognak.

Már megint lőnek rám. Még nem tudom, hogy kik azok, de csak fosztogatók vagy fegyencek lehetnek, mert nem látok rajtuk lángszórót. A füstgránátot bekészítem, fedezékbe vetődöm, és elkezdek vaktában tüzelni. Közben befutnak a társaim is, akik mögül egy újabb csoport fegyveres érkezik, habzó szájjal. Ebből tuti halál lesz. Pedig olyan jó lett volna kimenekíteni a hátizsákomban lévő lila cuccokat. Most már mindegy, az elitek körbevettek minket, mindjárt éledhetünk újra a bázison. Ez a Fekete Zóna nem túl vidám hely.

Legtöbben már gyerekfejjel megtanuljuk, hogy másolni bizony nem a legszebb dolog, legyen szó a padtárs dolgozatáról, haverunk dumájáról vagy mások ötleteiről. A játékiparban azonban úgy tűnik, ez a viselkedés tabu helyett követendő példává vált…

A Star Nomad 2 egy folyamatosan változó, dinamikus univerzumban ejt le, ahol egyszerű kapitányként rajtunk áll, hogy milyen karriert akarunk magunknak – kár, hogy a gyakorlatban ez nem olyan izgalmas, mint amilyennek hangzik.

A harmadik világháború az MSM nevű szuperfémért folytatott harc. Egy olyan élő fémért, amely nagyon jól formálható, ellenálló, éppen ezért a haditechnikában is hatalmas érték lett. 2047-ben már a Naprendszer egész területén kutatják és harcolnak érte.

A skandináv mitológia Lokija igazi mókamester, és ugyan tréfái nem ritkán egész birodalmakat döntenek romba, (mint ahogyan azt a Thor című filmben is láthattuk) szíve mélyén ő bizonyára jót akar mindenkinek, és csupán a figyelmet óhajtja felhívni magára.

Mindig is politikus, diktátor, netán felkelő akartál lenni, aki a nagyhatalmak és az eltérő érdekek közt lavírozva egyengeti országa sorsát? Esetleg szeretted volna megtámadni valamelyik környező országot? Mindezt megteheted, fityiszt mutatva a mindenkori kormánynak.

Manapság rengeteg az indie, és ugyanennyire megy a múltidézés is. Az árkádok mélyéről érkezett shmup-lövöldék tengeréből pedig nehéz kiemelkedni, maximum a tartalommal vagy az árazással lehet felhívni az emberek figyelmét. A DARIUSBURST mindkettő terén különleges.

Mit kezdünk egy háziasított zombival? A füvet nyíratjuk le, a takarítást végeztetjük el vele? Ben egészen más utat választ, mikor összebarátkozik az élőhalottal, aki később az „életét” kockáztatva küzd meg egy gonosz műsorvezetővel az elrabolt fiú kiszabadításáért.

A Japánból érkező csatázós játékoknak van egy szűk, ám odaadó rajongói köre. A különböző műfajoktól kölcsönzött játékelemeket grandiózus harcokba csomagoló zsáner legújabb képviselője egy közkedvelt anime-sorozatra építi a kampányát, így két fan-bázist is könnyedén üthet egy csapásra.

Ha egy ARPG és egy koreai MMO-rajongó összeülne, valószínűleg hasonló játékot kevernének ki, mint a Devilian: egy csipetnyit Diablo-klón, egy kicsit TERA, amiben dúskeblű és cuki főhősök kaszabolnak. Jól hangzik, ám a megvalósítás kevésbé grandiózus.

Az 1997-es Csillagközi invázió óta tudjuk, hogy űrrovarokat pusztítani rendkívül jó mulatság, ha nem testközelből éljük meg. Az Armorines: Project S.W.A.R.M. és a Helldivers mellett az Earth Defense Force az a játék, ami kifejezetten erre épít, ráadásul nem is először.

Neo képességeit is megszégyenítő akciójelenetekkel vár a Superhot, egy formabontó FPS, amiben az idő múlása összhangban van a játékos mozgásával. Ilyet még biztosan nem láttál, és habár valóban nagyon innovatív az ötlet, a szórakozás múlandó.

Ha felújításra váró címekről van szó, van miből válogatnia a Nintendónak. A kazalnyi klasszikusból most épp a Twilight Princess került a restaurátorok keze alá, mi pedig nagy lelkesedéssel üdvözölhetjük köreinkben az egyik legjobb nagygépes Zelda-epizódot, immáron HD formában!

Januárban attól volt hangos a játéksajtó, hogy a Valve hivatalos Half-Life 2 kiegészítővé emelt egy rajongói modot. A Prospekttel szemben támasztott elvárások egyszeriben gigászira nőttek, főleg hogy a játékot a népszerű Opposing Force expanzió folytatásaként jelentették be.

Három, egymástól gyökeresen eltérő képességekkel bíró, asztronauta törp nekivág a világegyetemnek, hogy új otthonra leljenek népüknek. A We Are The Dwarves ezzel a nem mindennapi felütéssel lök bele minket egy nehéz, de élvezetes kalandba.

Bérgyilkosnak lenni csak addig jó móka, amíg dől a pénz, és amíg van gyomrunk a melóhoz. Utána viszont jön a fásultság, egyre nehezebb a tükörbe nézni, érkeznek az álmatlan éjszakák… az egykori megbízók pedig nem biztos, hogy támogatnak minket a visszavonulási terveinkben.

Van játék azoknak is, akik szeretnek versenyezni, de nem zavarja őket, ha nem a fizika vagy a fair play szabályai mentén kell eldönteni, hogy ki a legjobb. Kis extra: az Obliteracers nevű őrületet akár tizenhatan is játszhatják egy gépen.

Hat év várakozást követően végre PC-re is megérkezett a visual novelek aktuális királya, egyenesen a műfaj egyik legerősebb istállójából, a Spike-tól – ha mindig is arra vágytál, hogy nyomozónak csapj fel egy elitiskolában, most itt a lehetőség!

Ha JRPG, akkor Final Fantasy, Dragon Quest vagy a Tales-játékok. Bár a műfaj manapság már nem olyan népszerű, mint egy bő évtizede, azért most is felüdülés egy-egy jól sikerült darabban elmélyülni. Még akkor is, ha egy újrakiadásról van szó.

27 év után remake? Az eredeti Shadow még Amigára jelent meg ’89-ben, majd egy rakás platformra portolták, emlékezetünkben pedig sajátos stílusa és brutális nehézsége miatt ragadhatott meg. Az újragondolás azonban mindezek mellett olcsó és látványos is a maga módján.

Januári számunkban Böjti kollégától már olvashattatok egy részletesebb írást a The Flame in the Floodról, ám akkor csupán a végtelenített módot vesézte ki. Február végén viszont kézhez kaptuk a befejezettnek tekintett változatot, amelyhez megérkezett a Kampány-mód.