Tesztek

Azokból a régi jó dolgokból mégis megmarad valami, és nem ám csak a krumpliszirom, mert például az Age of Empires is feltámad halottaiból, hogy augusztus idusán bekopogtasson az MMO-k kapuján.

A keményvonalas szimulátorok kedvelői viszonylag sokféle portékából válogathatnak. Vannak vonatos, autós, repülős, vagy űrhajós szimulátorok, hajókkal foglalkozó azonban egyre kevesebb akad. Éppen ezért tűnt ígéretesnek a VSEV új játéka, hisz a hullámtörőkkel foglalkozó műfaj kihalóban van, így nem is kellett volna több, mint letenni egy jó játékot az asztalra, és máris meglett volna a várva várt elismerés. Kár, hogy a Ship Simulator Extremes ehhez nem lesz elég.

A Halo 3 már három éve a piacon van, elcsendesedtek körülötte a hullámok, így nem nagyon esik már szó arról (a COD: MW2 és a BF: BC2 mellett), hogy mennyire addiktív és élvezetes multiplayer résszel volt/van felvértezve – nem véletlen, hogy mind a mai napig több százezren csatlakoznak fel a szerverekre egy jó kis Spartan küzdelem erejéig. Ennek köszönhetően az elvárások a Reach esetében is igen magasra kerültek, de ahogy a kampányban, úgy a többszereplős módban sem csalódtunk.

A független (indie) játékok történelme visszavezethető egészen a hetvenes évekig, mikor még hivatalosan nem is létezett számítógépes játékipar, csupán néhány vállalkozó kedvű programozó alkotott szórakozásból. A 90-es években a legtöbb független alkotás shareware/freeware játékként futott be, melyet a játékosok egymás közt cserélgettek. Akkoriban a számítógépes játékipart a nagyobb kiadók tartották kézben, így az alacsony költségvetésű, mindennemű promóciót nélkülöző játékok fejlesztőinek szinte semmi esélyük nem volt a felemelkedésre, hacsak nem csatlakoztak egy nagyobb fejlesztőcsapathoz. A fordulópont végül a 2000-es években következett be, mikor az internet egyre nagyobb teret nyert magának: a világháló segítségével a független játékfejlesztők könnyedén árusíthatták játékaikat.

A vietnámi háború naturalista – látványvilágában meg tökéletesen nihilista (értsd pocsék) - ábrázolásmódja a ShellShock: Nam ’67-ben, azért csak-csak megrengette a világot (800,000 példány fogyott el), és már régóta érik a folytatása. Ám a Guerilla helyett ezúttal a Rebellion vette kezébe a gyeplőt, és rögtön harcba is küldte az élőhalottakat. Mit is mondhatnék erre: Vietnámi háború meg zombik, na, hagyjál lógva…

Jó másfél évvel a Halo 3 hatalmas sikere és a Szövetséggel folytatott háború  után ismét visszatérhetünk a Halo-univerzumba, ám ezúttal a fegyverek helyett a stratégiai irányítást kell a kezünkbe venni. Tesztünkből kiderül, hogy mit hozott ki a legendás Ensemble Studios a nem kevésbé legendás Halo sorozat RTS-be ültetett legújabb darabjából... 

Északi-sark, 1981. Alélt emberünk ébredezik egy hajóroncs tőszomszédságában, körülötte tombolnak a mínuszok. Mint kiderül, Alexander Nyeszterov tudóspalánta botlott bele a nukleáris meghajtású North Wind jégtörőbe. Ez a hajó egyedülálló volt a maga nemében, míg 1968-ban jéghegynek nem ütközött, és megrekedt az Északi-sark közelében. Hamarosan az is kiderül, hogy a hideg nem csak az acélóriást zárta jégbe, de konzerválta a halottakat, s velük együtt az emlékeiket is, sőt történt valami a fedélzeten, valami felfoghatatlan, amitől néhányan megbetegedtek, átváltoztak, és most sötét titkok gyilkos őrzőiként vadásznak a betolakodóra. A katasztrófa utolsó pillanatai kóbor foszlányokként lebegnek még a hideg falak között, miközben egy népmese lapjait és a kapitány feljegyzéseit kapjuk megsárgult papírokon az arcunkba. Sokan talán a műfaj miatt véres falakat, emberi torzókat asszociálnának, ne tegyék, vért szinte nem is látni, a tragédia mélyebb, emberibb, és gyarlóbb. A játék tulajdonképpen egy nyomozás, a feszültség pedig az acélt csikorgató hidegben, a tompa vason visszaverődő morajlásokban, és a sok szempontból egyedülálló történetben rejtőzik.

A tavalyi év pókemberes játékai után nem jöttünk különösebben lázba, mikor az Activision bejelentette a legújabb hálószövő-kalandot. Megújult harc és játékmenet, olvashattuk mindenfelé, de legyintettünk, hiszen a padlás tele van a marketingszövegekkel. Aztán persze akkor lepődik meg igazán az ember, mikor nem is várja...

Gearbox. Ismerősen cseng ez a név? Ha kicsit mélyebbre nyúlunk memóriánkba, rájöhetünk, hogy mostanában a Borderlands és a legújabb Aliens-játék kapcsán lehet róluk hallani. 2008-as produktumuk a Brothers in Arms: Hell’s Highway volt, mely bár megosztotta a nagyközönséget, minősége azért nem árnyékolja be a texasi csapat eddigi munkáját. Csak hogy képbe legyünk: nekik köszönhetjük többek között az Opposing Force és Blue Shift nevű Half-Life kiegészítőket, valamint aktív közreműködésüket a sokak által istenített HALO-ban. De kanyarodjunk vissza az előbb említett BiA-trilógiához, mert most e taktikai FPS-sorozat első része fekszik boncasztalomon. Nem is szaporítom tovább a szót -- hosszú az út a 30-as magaslatig!

A Wizardry 8 a belső nézetes, csapatalapú, körökre osztott szerepjátékok mára halott műfajának egyik utolsó képviselőjeként 2001-ben, egy kereken húszéves sorozat befejezéseként jelent meg: a fejlesztő Sir-Tech azóta bezárta kapuit, a Wizardry-saga ezzel teljes lezárást kapott. Méghozzá nem is akármilyent! Na de ne szaladjunk ennyire előre…

Bár a magyar közönség nagy hányada valószínűleg még sosem hallott róla, a Metroid Prime az a Nintendónak, ami a Halo a Microsoftnak, a Killzone a Sonynak, vagy a Doom a PC-s játékosközösségnek.

Már Ő maga sem volt biztos benne, hogy mit akar elérni. Egy örökkön álló menedéket keresni a halál ellen? Egy fegyvert lelni, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel? Minden olyan bizonytalannak tűnt, ahogy a porlepte járólapokat egy fekete ragály fonta ölelésébe, s a paták dobogása egyre lassult. Egyfajta válaszként hasított bele a felismerés, hogy a terem, melyet vízfüggöny szigetelt el attól a helyiségtől, ahol az őt üldöző bestia ragadt, egy időkapunak adott helyet. „Tehát nem bírja vizet. Ez még jól jöhet.” Csak ennyit tudott mondani a kimerültségtől ziháló alak, kinek hátát egy, a végénél elágazó pengéjű kard verdeste. A homlokán gyöngyöző vizet fekete hajába simította, majd a mellvértjébe ültetett aranyló korongra szegezte tekintetét, mely élénken vibrált, jelezve, hogy mágiaérzékeny objektum van a közelben. Éppen elmélyedt volna gondolataiban, mikor egy velőig hatoló üvöltés rázta meg; ez azonban nem csalódottságról, hanem végtelen dühről árulkodott, melynek gazdája az őt üldöző monstrum volt. A férfi nem hagyta, hogy emlékei maguk alá temessék, inkább aktiválta a teremben lévő kapcsolókat, majd elindult, hogy visszatérhessen a múltba. A mellkasán pihenő medál egyre jobban lüktetett, némi hezitálásra késztetve az üldözöttet. Pár másodperccel később erőt vett magán, és magát biztatva annyit mormogott: „Egyszer már sikerült; most is sikerülnie kell!”. Ezzel belépett a portálban örvénylő homokba, mely keretként magába zárta. Izmai megfeszültek, a varázs ereje a földről felemelte, szemei akarata ellenére lecsukódtak. Temérdek gondolatai közül kiemelkedett a legdominánsabb, erőt adva neki: „Perzsia hercege vagyok. És nem fogok meghátrálni!”

Egy halom csali, pár ketrec, egy nagy hajó, bátor és büdös legénység – no meg rákok, tenger és hullámok. Ezt ígéri nekünk a Folyékony Sárkány Stúdió, mégpedig egy olyan recept alapján, ami a Discovery Channelnek már bejött: Sig Hansen kapitány kalandjai immár nem csak a tévében hódítanak, hanem mi magunk is kipróbálhatjuk magunkat ebben a korántsem hétköznapi melóban.

Van olyan, hogy az egyszeri játékos nem vágyik összetett játékokra. Nem szeretne bonyolult történetet, mély játékmenetet, forradalmi újításokat, hanem egyszerűen egy kis könnyed kikapcsolódást akar, például puskavégre kapni egy halom ellenséges lényt és mihamarabb cafatokra lőni őket. A Sigma Team az ilyen igények kielégítésére szakosodott csapat, olyan sokatmondó játékcímekkel, mint a Zombi Shooter vagy az Alien Shooter. A műfaj iránti keresletet jelzi, hogy mind a zombis, mint az alienes sorozatnak már több folytatása és oldalhajtása is fejlődött. Ezek közül a legsikeresebbnek idáig a Vengeance alcímmel rendelkező epizód bizonyult.

A Gearbox Software játékfejlesztő stúdió igen érdekes eset a társai között. Őket legfőképp a Brothers In Arms sorozat megálmodójaként ismerhette meg legfőképp a közönség, de bizony olyan óriások létrehozásában is részt vettek társfejlesztőként, mint a Half Life egyes kiegészítői, a Counter Strike, avagy a HALO. Elméletben tehát minden adott lett ahhoz, hogy idén már egy igazi kiugrással rukkoljanak elő, - főleg, hogy a cég a létszámát is növelte az eltelt évek alatt.

Biztosan vannak közöttetek olyanok, akik annak idején szívesen járogattak játéktermekbe, ahol egy húszasért jófajta bunyós játékokkal vagy éppen lézerpisztolyos lövöldékkel lehetett múlatni az időt. Fiatalabbak kedvéért: ez a pisztolyos móka úgy nézett ki, hogy adott volt a masina, amiből jó esetben két fegyver meredt ki, a monitoron pedig, ma már úgy mondjuk, FPS-nézetből haladhattunk előre és lőhettük halomra az ellenséget, akár a haverral vállvetve. A menetirányba beleszólni valónk nem nagyon volt, a játékosnak csupán a fegyvert kellett kezelnie. Ugyan az otthoni számítógépek fejlődésével a játéktermek kissé perifériára szorultak, itt-ott még fellelhető ilyen lézerfegyveres ketyere (a múltkor az egyik plázában láttam is ilyesmit).

A Sony még 2004-ben adta ki a Singstar című játékát PlayStation 2 konzolra. A két mikrofonnal hazavihető első lemezen 30 együttes, illetve énekes ismertebb dalait találhattuk meg. Nem kellett más, csak a jól bevált PS2, és indulhatott is a buli. Aztán a PlayStation 3 megjelenése után a program átköltözött az új generációra (bár a kiadó a PS2-re is folytatja a megjelentetést), óriási sikert aratva, az online hálózat lehetőségeit kihasználva: akinek ugyanis nem volt elég az alapjáték, az vehetett dalokat az interneten, illetve feltölthette videóit a világhálóra.

Képzeld el, hogy halott vagy és egy hullaházban ébredsz a világ legfurcsább városában! Nincsenek emlékeid, nem tudod ki vagy, mi a neved, hogy kerültél ide, miért nézel úgy ki, mint egy hulla, ráadásul az első lény, akivel találkozol egy lebegő, beszélő koponya. A Black Isle stúdió nagynevű szerepjátékának hősével pont ez történt. És ez még csak a kezdet!

„A nevem Philip. Rád bízhatok egy titkot? Jól figyelj, mert lehet, hogy többször már nem lesz lehetőségem elmondani. Apám elhagyta anyámat, mielőtt megszülettem volna. Tudtommal rák vitte el nem sokkal azután, hogy én megfogantam. Pár nappal anyám temetése után ez a feltételezés hitelét veszítette, mikor is egy levelet kaptam tőle. Levél egy halott embertől? Kétlem. A boríték, melyet küldött, tartalmazott egy kulcsot, mellé utasításokat, valamint egy bocsánatért esedező írást. Megvoltak a kételyeim ezzel az egésszel kapcsolatban, de az emberi kíváncsiság az élet velejárója. Ennek köszönhetően kötöttem ki Grönland kihalt északi vidékén... és talán az apámnál.”

Az EA szerencséje az, hogy zseniális emberek dolgoznak a Sims-pakkok futószalag-termelésére szakosodott stúdiójában, hiszen -- bár a cucc-csomagok még így is kiverik a biztosítékot -- állandóan sikerül meglepni minket egy halom jó ötlettel, ami miatt nem érezzük az izzadság- vagy rókabőrszagot. Nincs ez másként jelen expanzióval sem.

A játékipar régi krédója, hogy a klasszikus kalandjáték halott műfaj, hogy a kalandelemek beépültek más műfajokba, és önmagukban nem képesek elvinni a hátukon egy játékot. Erre szépen rácáfolt tavaly az újjászületett Sam & Max sorozat, de azért nem lehet ebből elhamarkodott következtetéseket levonni. Ahhoz viszont nem kell szakértőnek lenni, hogy megállapítsuk: a régi, unalmas megoldások ismételgetése biztos zsákutca, a Kheops Studio fejlesztői mégis ezzel próbálkoznak.

Azt hiszem, már senkinek nem szükséges bemutatni a fejlesztőgárdát, mely ugyan hosszú évek folyamán, de kivívta magának a kellő tiszteletet és megbecsülést a PC-s futball-kedvelő közönség körében. Remek szériájuk legifjabb verziója tovább nyargal az elődök által kitaposott ösvényen, ám minden eddiginél vaskosabb gólt lő a virtuális fociprogramok virtuális hálójába.

Pókember karaktere kellően népszerű ahhoz – főleg, mióta bevette a filmvásznat is –, hogy a kiadók potenciált lássanak a hősön alapuló játékok kiadásában. Sajnos a karakter önmagában még nem garancia a jó játékra, s noha a próbálkozások egyre jobbak, a középszernél tovább eddig nem nagyon jutott senki. Jelen tesztünk alanyát hegesztő Beenox sem először randevúzik a hálószövővel, s bár nem alkottak forradalmit, olyan nagyon elrontaniuk sem sikerült a legújabb Pókos játékot.

Végre közeledünk az idei játékfelhozatal legizgalmasabb időszakához. Megjött a Bioshock, a Halo 3 – ilyenkor számtalan jobbnál jobb játék megjelenését időzítik a karácsonyi ajándékozási dömpinghez. A rengeteg cím között azonban akad egy olyan különlegesen értékes alkotás is, melyről szinte megtiszteltetés írni is. Ez pedig a World in Conflict.