Tesztek

Felújított formában tért vissza az Onimusha 2, mi pedig megnéztük, hogy 23 évvel a megjelenése után vajon ugyanolyan élvezetes-e a démonirtás, mint PS2-n volt.

Ezúttal egy folyton feltámadó élőhalott oszladozó kezében nyugszik a világ sorsa.

A free to play modellre való átállással párhuzamosan érkezett meg a Destiny 2 legújabb kiegészítője, amely teljesen új fejezetet igyekszik nyitni a nem éppen sima múlttal rendelkező franchise életében. Ám ahogy mindig, most is minden jóra jut valami rossz...

Újabb (haha) tíz év helyett már most megy a Destiny 2 visszafogott bővítgetése, hogy előbb-utóbb megágyazzanak egy következő sorszámozott folytatásnak, és miközben a kiadó-fejlesztő páros elégedetten játszik a vásárlók idegeivel és pénztárcájával, ők még élvezik is.

Nincs fél éve, hogy a guardianek az Egyiptomra hajazó Merkúron akasztották össze bajszukat a Panoptes nevű főmuftival, aki úgy gondolta, hogy a virtualitásban a jövő, de úgy tűnik, hogy a Destiny világában mindig van valami pionír, aki úgy érzi, fenekestül kell felforgatnia az ismert univerzumot.

Még csak pár hónapja startolt el a végzetünk javított, szebb és jobb, de nem annyira folytatásszagú második része, máris itt az első kiegészítő. Mindez kevés szép emléket idéz fel a régi Destiny-játékosokban, örülni pedig most sem nagyon lehet, még ha nem is olyan borzalmas a helyzet, mint három esztendeje volt.

Közel másfél hónapot kellett várni, hogy a konzolos megjelenés után befusson a Destiny 2 PC-s változata, aminek köszönhetően végre mi, PC-sek is megismerhetjük, mire föl repkedtek a magasztos jelzők a játék kapcsán. Nem akarunk előre szaladni, de persze, hogy PC-n a legjobb.

Van olyan játék, amely több mint egyszerű digitális kikapcsolódás, ami valamiért sokkal fontosabb, olyan extrával vagy extrákkal bír, melynek-melyeknek hála igazi élményt nyújt, sok-sok év után is kellemes emlékek társaságában gondolunk vissza rá. Bár a Destiny nem kevés negatív tapasztalatot szült 2014-es megjelenése óta, sokak életét felforgatva a játékosokkal szemben valóban legendává vált. Sőt személy szerint a végzetemnek mondanám, pont, ahogyan azt címe is sugallja.

Egy esztendő sem maradhat Destiny-adag nélkül: bár ilyenkorra már a második részt kellett volna nyüstölnünk, inkább csak egy újabb bővítményt kaptunk, amely mindössze toldozza-foltozza a problémákat, de nem oldja meg azokat – ám ezen a ponton még ez is elég a sikerhez.

Tartja magát az egy évtizedet felülmúló tervéhez a Bungie: megérkezett a Destiny első, kifejezetten monumentális kiegészítője, amely többet kínál, mint egy letölthető tartalom, de kevesebbet, mint egy folytatás.

Ha nem is övezte felfokozott várakozás a Destiny második kiegészítőjét, sokan mégis azt remélték, hogy a Bungie tényleg beváltja a szavát, és az extra fejlesztési időt az alapjáték és az első DLC által elkövetett hibáik elkerülésére fordítja. Sajnos a végeredmény nem ezt mutatja...

Az év legdurvábban promózott játékától világmegváltást várni talán jogosnak tűnhet, de ekkora terhet egyetlen stúdió vagy kiadó sem akar a vállára, még ha ők maguk is tették oda azt a mázsás súlyt. Sajnos nem is bírták el...

„Év játéka” összeállításunkban az Assassin's Creed: Unitynak ítéltük a csalódás különdíjat, pedig legalább annyira kellemetlen élmény volt a Destiny is. A Bungie-nak az elmúlt év legvégén nyílt először lehetősége javítani, de a monumentálisnak szánt FPS első letölthető tartalma sem egészen olyan lett, mint amilyennek lennie kellene.

A Spellforce 2-t szerettük, igaz, már hat év telt el a játék PC-s bemutatkozása óta. Még szerencse, hogy az elmúlt esztendők nem szegték a fejlesztésért felelős DreamCatcher kedvét, így amint lett kiadója a játéknak, rögvest nekiláttak összefoltozni.

A párizsi Kheops Studio 2003 szeptemberében alakult, elsősorban volt Cryo Interactive / Dreamcatcher munkásokból. Azóta félévente kiadnak egy kalandjátékot, melyek szépek, hasznosak, bár sok nyomot nem hagynak maguk után. A legtöbb címük történelmi ismereteket is terjeszt, az ilyen projektekhez ugyanis állami támogatás dukál...