Amikor kettesben belevetettük magunkat a Warmind expanzió kínálta extra tartalomba, annyit mondtam: az a szerencséjük ezeknek a nyomiknak, hogy valami hihetetlenül zseniális gunplay és hangulat van ebben a játékban, így ha csak összetákolnak pár méternyi sivatagot, majd belehajítanak néhány lényt, már azzal is elvan az embert. És ezzel szinte mindent el is mondtam a Destiny-jelenségről és a kiegészítőkről, amik általában 6000 forintért nyújtanak minimális plusz tartalmat, megszórva pár jófajta jelenettel, pátosszal, nagy volumenű eseményekkel – mindezt olyan remekül tálalva, hogy a vásárló a végén még meg is tapsolja magát, amiért nem inkább egy humblibundlit vett olcsóbban, sokkal jobb és tartalmasabb csomagként. Ez mondjuk ebben az esetben azért is vicces és aktuális, mert a májusi csomag nagy húzó ereje 12 euróért (kb. 3800 forint) pont a Bungie folytatása lett – ennek hála bárki lecsaphatott a remek lövöldére, ami ennyiért ajándék, még akkor is, ha csak a szimpla kampányt játszod végig. De mielőtt elkalandoznék, vissza a túlárazott DLC-k világába, amik néhány óra sztorit, pár PvP pályát és egy-egy PvE Raidet tartalmaznak – noha utóbbi általában rendesen odateszi magát a játékosok megizzasztásában. Ebbe a sorba pedig a Warmind is tökéletesen beleillik.   

Legionáris kulimász

A „mintha itt már jártam volna” érzet sem a véletlen műve, mivel a legfrissebb expanzió a Marsra vezeti a cselekményt, bár főleg fagyos barlangokban és az állandóan rohamozó takenek között, miközben a hős(ök) azért utazik/utaznak a planétára, mert arról egy vészjelzés érkezik. A kaptártudattal rendelkező szörnyetegeken túl persze feltűnik a bolygó őshonos létformája, a drabális, maszkulin kocsmai arcokkal teli légió, így adott a lehetőség a csetepatéra, ami még egy öntudatára ébredő fegyvert is eredményez. Az meg persze brutális mészárlást és hatalmas pillanatokat hoz, de nem akarom elvenni senkitől a felfedezés élményét.

Hozzáteszem, hogy a Warmind alulmúlja szinte az összes korábbi kiegészítőt, a kampányával pedig kábé kettő, maximum két és fél órát tesz hozzá a történethez. Persze ezenkívül ott vannak a Crucible-be kerülő PvP pályák, a Strike-ok és a legfontosabb a csapatorientált hősöknek, a Raid, avagy a nagyjából hatórányi összefogást igénylő Spire of Stars. Utóbbi az, ami miatt nehéz azt mondani, hogy nincs tartalom a DLC-ben. Mert ugyan a történet nem lett túlragozva, a néhány újonnan kapott felszerelés sem mondható nagy vonzerőnek a csábításnál, azért egy összetett Raid sokakat elvarázsolhat, de ez is leginkább klánok, jól összeszokott csapatok esetében működik.

Farm for life

Amiről nem beszéltem, de egyértelmű: a harmadik szezonnal és a kiegészítővel megemelkedtek a szinthatárok, van új fegyver, kicsit variáltak itt-ott a játékmenetben, de semmi olyan nagy extra nincs, ami nélkül nem lehetett volna egyébként meglenni. Összességében még mindig lehúzásnak érzem ezeket a bővítményeket, az irányadó kizárólag a The Taken King lehetne, ami aztán tényleg bőven bírt újdonsággal.

Mindezek mellett azonban azt is el kell mondanom, hogy a Warmind kampánya amilyen rövid, annyira élvezetes, és ugyan a végjátékhoz vezető út sokszor ismerős lehet (pályakialakítás, helyzetek, ellenfelek), a zene annyira telitalálat, annyira nagyszerűen működik a játékmenet, illetve annyira ütős az új bevethető fegyver, hogy többször is azon vettem észre magam, hogy ujjongva aprítom a nagy számban rohamozó opponenseket. Összeszokott párosként taktikázva gyilkoltunk a lezárásig, amikor pedig a Destiny 2 legnagyobb meglepetése ért: a szó szerint leghatalmasabb és legemlékezetesebb boss a franchise történetéből. Szóval visszatérve, igen, a Bungie-nak az a nagy szerencséje, hogy nagyon komolyan összekalapálta a Destiny alapjait, de még e mellett is elmondható, hogy a Warmind bár rövid, kevés benne a nagy újdonság, de ami van, azt továbbra is nagyon lehet élvezni.