Tesztek

A sztori-kampány után belevetettük magunkat a multiba és a klasszikus játékmódok mellett természetesen az átalakított zombimódot is pörgettük.

A Black Ops 6 már elérhető PC-re és konzolokra, a szokásos teszt helyett viszont kétfelé bontjuk az idei epizód elemzését – kezdjük elsőként a sztori-kampánnyal!

Elkészült az egyszer már elkészült trilógia befejező része, mely remélhetőleg végleg pontot tesz a modern hadviselés végére. Mert az egyértelmű, hogy ez így nem mehet tovább.

Nemrég landolt a Warzone 2.0, amely a népszerű battle royale élmény továbbfejlesztése mellett a DMZ-módjával az Escape from Tarkov babérjaira szeretne törni.

A Vanguard miatt megint sokan elpártoltak a szériától, úgyhogy ismét az Infinity Ward csapatán volt a sor, hogy kihúzzák a Call of Duty-t a gödörből.

A Battle Cry of Freedom egy, az amerikai polgárháborúban játszódó online lövölde, ennél fogva nem éppen adrenalinbomba.

Az Activision a valamivel modernebb fejezetek után ismét visszakanyarodott a második világháborúhoz.

Menetrendszerűen érkezett meg az éves Call of Duty, méghozzá visszatérve egy korábbi kedvenchez, feltámasztva ezzel a hidegháború fenyegető árnyékát.

A Call of Duty 4: Modern Warfare után négy évvel megérkezett a folytatás felújítása is, amin a Beenox még jobb munkát végzett, mint az előző programon.

A Call of Duty: Warzone egy ingyenes battle royale, mely alig jelent meg, és máris hatalmas népszerűségnek örvend. De vajon jogosan?

Minden eddiginél sötétebb és realisztikusabb kampány, amihez képest a Modern Warfare 2 No Russian küldetése csak gyerekmese volt… egy ilyen kijelentésre azért felkapja a fejét bárki, aki kicsit is otthon van a régóta futó széria történelmében, és bár az elnevezés fura, a fejlesztők pedig okoztak már csalódást, a remény mindig ott él az emberben.

A múlt újra menő! A Call of Duty és a Battlefield is elhagyta a jövőt, és úgy tűnik, hogy a Ubisoft is ráunt a Hold gyarmatosítására. Az Anno-sorozat 2009 után szakított a történelemmel, de most visszatér a gyökereihez, és megmutatja, hogyan fest az ipari forradalom egy városépítős játékba csomagolva.

A Treyarch mintha csak atomot dobott volna le, mikor kiderült, hogy a BO4 már nem tartalmaz egyjátékos kampányt, inkább a multira összpontosít, a robbanás pedig felégette az internet haragos népét. A kérdés azonban az, hogy mi a fontosabb – a 6-10 órás történet, vagy a több száz órát nyújtó többjátékos szegmens?

Kitolódtak a frontvonalak, a Call of Duty WW2 újabb helyszínein lehet önfeledten lövöldözni, ráadásul már végre nem kizárólag PS4-en.

Régi és valóban jó ismerőssel újra összetalálkozni majdnem minden esetben kellemes élmény. Persze vannak kivételek, mikor inkább menekülnénk, de a legújabb Call of Duty nem ilyen. Sokan panaszkodtak, hogy elég volt a rengeteg sci-fiből, repkedésből és ugrálásból, a WWII pedig nem okoz csalódást. Legalábbis nem akkorát.

Már csak azért is érdemes megvenni vagy letesztelni az aktuális Call of Dutyt, avagy az Infinite Warfare-t, mert az ember egyben a Modern Warfare felújított változatára is lecsaphat. Klasszikusokról pedig vagy jót írunk, vagy… na, ezen most hadd gondolkodjak a cikk végéig.

Már csak azért is érdemes megvenni vagy letesztelni az aktuális Call of Dutyt, avagy az Infinite Warfare-t, mert az ember egyben a Modern Warfare felújított változatára is lecsaphat. Klasszikusokról pedig vagy jót írunk, vagy… na, ezen most hadd gondolkodjak a cikk végéig.

A Modern Warfare 3 és a Ghosts után megfogadtam, hogy soha többet nem tesztelem a darabokra hullott, nyomokban Infinity Wardot is tartalmazó csapat játékait. Persze nehéz betartani az ilyen jellegű terveket, amikor űroperává alakítanak egy alapvetően militáns lövöldét.

Ami az FPS-sek szerelmeseinek a Call of Duty, az a videojátékosok fiatalabb korosztályának a Skylanders: minden évben menetrendszerűen érkezik a legújabb rész, ami igyekszik rálicitálni az elődjeire. Igen ám, de amíg az Activision lövöldéjétől egy ideje már nem nagyon várunk semmit, addig a műanyagfigurás akció-kaland még mindig képes meglepetést okozni.

Minden évben itt van, minden esztendőben bekajáljuk, hogy azután ismét nagyon várjuk a következőt. A Call of Duty már több mint videojáték, inkább életérzés, ami egy jó ideje a pörgős multira összpontosít a kampány helyett. Hol jobban, hol rosszabbul.

Sokan azt mondják, hogy az a legnagyobb baj a Call of Dutyval, hogy minden évben jön egy új rész. Pedig nem lenne ez baj, ha nem minden évben ugyanaz a rész jönne – vagy legalább lenne benne annyi újítás, hogy ne fájjon annyira.

Az Activisonnél kevesebben értenek jobban a franchise-építéshez, elég csupán a Call of Duty-szériára gondolni. A cég viszont néha elveszti a kontrollt – a pénzéhség még olyan hihetetlenül népszerű sorozatokat is kiégetett már, mint a Guitar Hero. A legújabb Skylanders ugyan még nem tart itt, hiszen továbbra is jó móka, de e mellé az egyik legpofátlanabb lehúzás is, amivel mostanában találkoztunk.

Nem forradalmi, de egy kicsit mégis az. Nem szép, de látványos és hangulatos. Nem Call of Duty, de sok dologban hasonlít hozzá. Sok itt a képzavar, ugye? Nos, ilyen érdekesen zavaros lett a Titanfall, a Respawn Entertainment várva várt üdvöskéje.

Próbálja szeretni az ember, de csak nehezen megy, pedig van benne minden, ami egy jó sztorihoz kell: világégés, jó helyszínek, kiváló alapgondolat – kár, hogy ezek hamarabb kikopnak, mint hogy élvezni kezdenénk őket.