DRS-használat

Ahhoz, hogy hatékonyan menjen az előzés, nem szabad megfeledkezni az ezt elősegítő DRS (Drag Reduction System, vagyis légellenállás-csökkentő rendszer) használatáról. A verseny ideje alatt száraz körülmények között a kijelölt zónákban szükséges aktiválni, ahol a hátsó szárny kinyitásával csökkentheted a légellenállást, ami által az autó extra sebességre tud szert tenni.

KERS-használat

Akárcsak a DRS, a KERS (Kinetic Energy Recovery Systems, vagyis mozgási energia visszanyerő rendszer) is nagy segítséget tud nyújtani az előzésnél, de még nagyobbat a hatékony védekezésnél. Az autód fékezésekor keletkező energiát egy elektromos rendszer gyűjti össze, amit 85 lóerő pluszteljesítmény formájában használhatsz fel egy kör alatt 6,6 másodpercig. Ez nagyon hatékony tud lenni.

Laposan gyorsítani

Aki már próbálkozott valamilyen komolyabb autós játékkal, az tudja, hogy a sikeres kigyorsítás legalább annyira fontos, mint egy jól belőtt féktáv. Erősebb nehézségi fokozaton könnyen megpördülhetünk a nagyobb gázadásnál, ezért igyekezzünk minél laposabban kijönni a kanyarokból. Erősen ajánlott, hogy esős versenyeken történő részvétel előtt gyakoroljunk sokat, mivel itt még több múlik ezen.

Ők csak menjenek

Ne feledd, hogy a többjátékos – vagy akár az egyjátékos – módban nem az nyeri meg a versenyt, aki elsőként fordul el az első kanyarban. Felesleges lökdösődni, inkább ajánlott lassan, de biztosan haladni a célig. A multiplayerben a legtöbb játékos az első fordulóban akarja megnyerni a kihívást, ami rendre brutális ütközésekhez és kicsúszásokhoz vezet. Okosan és óvatosan kell menni, ez a trükk.

Változó körülmények

A kapcsolódó tesztben említettük, hogy az időjárási körülmények dinamikusan változnak, ahol akár az is előfordulhat, hogy a pálya egyik részén esik, míg a másik felén száraz körülmények között kell autóznunk. Ebben az esetben felesleges azonnal a boxba rohannunk új gumikért, hiszen lehetséges, hogy amit az esős szekción az óvatosságunk miatt elbukunk, azt a száraz szekción bőven visszahozzuk.

Maradj a pályán

Sok esetben vonzónak tűnhet a pályalevágás, de felesleges kockáztatni, mivel ennek sokszori megismétlése büntetéssel jár. Igaz, bizonyos helyeken jobban ki lehet tolni a határokat, és nem kevés előnyre lehet így szert tenni, viszont az alaphangon 10 másodperces büntetés miatt ez egyáltalán nem éri meg. A játék egy kicsit sem megbocsátó, szóval minden esetben tartsuk be a szabályokat.

Ne szenvedj

A végére hagytuk az egyik leghasznosabb tippet: hiába érzed az ereidben, hogy te vagy a következő Schumacher, ha több időt töltesz a pályán kívül, mint az aszfaltcsíkon, akkor nyugodtan kapcsolj be néhány segítséget. Hamar megutálhatod a játékot, ha túl keményre állítod be a nehézségi szintet. Csak saját magad szívatod azzal, ha próbálod teljesíteni a lehetetlennek tűnő versenyeket.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!