(A fontos tárgyakat NAGY BETŰVEL emeltem ki. Egy jó tanács indulás előtt: ha nem tudod, hogy hova lehet kattintani a képernyőn, nyomd meg a TAB-ort, így megjelennek a kattintható területek)

 

A reggeli:


Történetünk egy kellemes reggellel kezdődik, és Gromitot irányíthatod. Reggelit kell készíteni Wallace-nak. Húzd meg az ajtó melletti kart, hogy Wallace kikeljen az ágyából. Azon nyomban leadja a rendelést: tojást kér, pirítóssal és mézzel.
A méz a legegyszerűbb, csak húzd meg az ablak melletti kart és már készen is van.
Menj ki az ajtón. Megjött a posta. Kapd fel a leveleket és add oda Wallace-nak őket, ha akarod előtte vizsgáld meg a bejárati ajtó melletti esernyőtartót is. Csak számlákat kapott Wallace, szóval nincs túl jó kedve. Gyorsan magához is szólítja a tollát, hogy kitöltsön egy csekket. Vedd fel a KEREKES BORZOT, majd irány a konyha (ki a szobából, el a lépcső mellett, a leghátsó ajtó az). Kezdődhet a reggeli készítés: Nyomd meg a hűtő melletti piros gombot. Láthatod, hogy a tojás sütő szerkezet nem igazán működik. Helyezd el a KEREKES BORZOT a tyúk előtti részre. Próbáld ki megint a gépet. Ezúttal a kalapács csapott túl nagyot a tojásra. A konyha bejárata melletti kapcsoló a megoldás. Kapcsold gyengébb fokozatra, és már semmi sem áll a finom tükörtojás útjába.
A következő pont a listán a pirítós. Mi sem egyszerűbb: a bejárati ajtó melletti pirítós sütőre kattintva már el is készül. De egy mókus ellopja. Látható, hogy mindig ugyan oda ugrik. A hűtőből vedd ki a VAJat és tedd oda, ahova mindig ugrik a rágcsáló, ezzel megakadályozva őt a lopásban.
Add oda Wallace-nak a kész reggelit. Fogyasztása közben feltűnik Mr. Paneer  és lead egy rendelést ötven gallon mézre estig....

A mézkészítés:


Pince. Az aprócska kaptárnak nagyon nagy mennyiségű virágra lesz szüksége, ha estig megfelelő mennyiségű mézet akar Wallace leszállítani. Vedd fel a virágot az asztalról, és tedd bele a méh etető gép bal oldalán lévő csőbe. Egy csepp méz a jutalmad (és hogy láthatod, miként is működik a masina). Wallace rá is döbben, hogy több virágra van szükség! Vedd fel a polcról a robotegér (sajt detektor) TÁVIRÁNYÍTÓját, majd hagyd el a pincét. Járd be a házat: a konyhában vedd fel a PIRÍTÓSt, az emeleten pedig a GORGONZOLA SAJTot. Menj ki a házból és beszélgess Miss Flittel. Ő bizony nem fog neked virágot adni, csak MAGOKat. Érdemes körbe kattintgatni a virágait a beszélgetésekért :)
Ültesd is el a MAGOKat a földes részre, mire Flitt kisasszony megemlíti, hogy 2-3 hónap alatt szépen meg fognak nőni. Ekkor Wallace-nak eszébe jut, hogy eltett egy szórólapot, amin izom növelő szert reklámoznak (ugyan ezt dobta ki Gromit is az elején). Talán át tudja alakítani növény növelőre. Összetevők:  Grotein, Energides és Strongium.
Az utcán beszélgess Major Crummal, akinek megdönthetetlen bizonyítéka van arról, hogy az ellenség támadja a várost. Másodszorra a bizonyítékot is megmutatja, ami egy csiga, mely a házába húzódott, tehát tudja, hogy jön a légi támadás. Vedd fel a CSIGÁt. Vizsgáld meg a bőröndjét is. Kiderül, hogy Grotein szeleteket tart benne, hiszen háborús időkben kell az ellátmány. Nem fog adni belőle, mert csak vészhelyzetben használható.
Menj vissza a kertbe és add oda Flitt kisasszonynak a csigát. Úgy elkezd sikoltozni, mint egy sziréna. Major Crum egyből azt hiszi, hogy légi támadás van, így bemenekül Wallace-ék pincéjébe. Irány a ház. A konyhában a szekrényből próbáld meg kivenni a teát, amiben Strongium van. A mókus ezt is ellopja. Menj ki a kertbe, láthatod, hogy  a mókus a fán van. Add oda neki a PIRÍTÓSt, mire az elejti a teát, ami egyenesen Flitt kisasszony mellkasára esik. Wallace nem nagyon tudja kifejezni ezt szavakban, szóval verbális úton nem lesz meg a Strongium. (egyébként érdemes végighallgatni minden beszélgetést ezzel kapcsolatban. Felettébb kínos pillanat egy angol úriembernek, mint Wallace :) ).
Most menj szépen le a pincébe, de előtte vedd fel a DÖGCÉDULÁt az esernyőtartóból. Ha a táskára kattintasz kapsz egy Grotein szeletet, de amint megpróbálod elhagyni a pincét, Major Crum Wallace szájába tömi azt, hogy legyen ereje a fronton. Menj vissza a pincébe és beszélgess Crummal. Elővesz három fényképet, hogy régi történeteket meséljen. Kérdezd ki mind a háromról, mire a beszélgetés odáig jut, hogy ki kéne mennie a frontra. De kéne neki dögcédula, sisak és valaki, akire rábízhatja a Grotein szeletek őrzését. Vedd le a méhkaptár tetejét (amit csak akkor tudsz megtenni, ha a jobb szélen lévő lemezjátszón bekapcsolod az angol himnuszt) és add oda Crumnak a DÖGCÉDULÁval egyetemben. Beszélgess vele, mire kijelenti, hogy nincs kire bíznia a Grotein szeleteket. Kattints Gromitra, hogy ez a probléma is megoldásra kerüljön. Miután Crum távozott, kérj Gromittól egy GROTEIN SZELETet. Hagyd el a pincét, sőt az házat és az utcát is: irány a város!
Itt egyből találkozol  Mr. Paneerrel, aki oda adja neked a térképet, amivel séta nélkül tudsz a helyszínek közt váltani. Vegyél el egy WENSLEYDALE SAJTot az ingyenes minták közül. A rendőrség épületének oldalán bekukucskálva meglátod, hogy a sajtdetektor robotot bezárták a sajtbolt feldúlásáért. Egyébként az egérben található az Energides. Ha rendőrség bejárata melletti táblára kattintasz, a rendőr kihallgatja az elkövetőt, akit csak akkor enged el, ha az megbánást tanúsít. Ehhez persze segítséget kell nyújtanod. Először kattints a rendőr sisakjára, hogy levegye azt. Tedd bele a GORGONZOLA SAJTot. Majd a rácsokon keresztül dobd be a WENSLEYDALE SAJTot, ami így az ágy alá esik. Most jöhet a kihallgatás. Kattints a táblára, majd nézz be a rácsokon és vedd elő a TÁVIRÁNYÍTÓt. Először a rendőr azt kéri, hogy nézzen rá, amikor vele beszél. Állítsd a szenzorokat a Gorgonzola sajtra. Következő kérdés: rosszul érzi-e magát, azért, amit tett. Állítsd a kart Wesleydale sajtra, hogy az egér a sarokba szaladjon „szégyenében”. Az utolsó kérdés, hogy újra megteszi-e, ha szabadon engedik. Állítsd a kart a Rotterdam sajtra, amit nem talál az egér, szóval bólogat, hogy nem. Ezzel ki is szabadul a robot, Wallace pedig egy ENERGIDES boldog tulajdonosa.
Most beszélgess az újságárussal, majd vizsgáld meg az ablak alatt virágokat, mire a férj véletlen lelöki az egyiket. Ezt fel is veheted, meg is etetheted a méhekkel, igazából nem számít. Most beszélj ismét az újságárussal, aki meginvitál téged egy kis játékra. Szavakat kell mondanod neki, amiből ő összerak egy sértést a férje számára. Az újságárus bódéban található tárgyakból jönnek a szavak. Első kettőre mindegy, hogy mit mondasz, de a harmadik legyen a „Mouth Melters – Mild” a negyedik pedig a „Stuff for Gentlemen”. Ezzel a férj lelöki a lila virágot is, amire nagy szükséged van. Irány a kert, ahol a még ki nem nőtt virágágyásra rakd le a virágot és hívd fel rá Flitt kisasszony figyelmét. A teafilter le is esik a mellkasáról, ezzel Wallace beszerezte az utolsó hozzávalót is: a STRONGIUMot. Irány a konyha.

Rakd be a GROTEIN SZELETet, a STRONGIUMot és az ENERGIDESt a mixerbe, hogy elkészüljön a csoda növesztő szer. Wallace az elültetett magokra önti, amitől hatalmas százszorszépek nőnek. Tépd le őket és etesd meg a méhekkel.

Az óriás méhek:


Ugyan az 50 gallon méz le lett szállítva, de újabb problémával kell szembenéznie a városnak! Hatalmas méhek támadása! Ismét Gromitot irányíthatod. Rá vár a méh probléma megoldása. Menj ki a szobából. Láthatod, hogy egy méh lemegy a pincébe, Wallace pedig rájön, hogy a formula nem csak a virágokat növesztette meg, hanem a méheket is. Menj a konyhába Wallace után. A jelenet után átkutathatod a házat. A konyhában vedd fel a SERPENYŐt, majd a földről az ÜZENETRÖGZÍTŐt. Menj ki a konyhából, vizsgáld át Wallace ruháit is vedd fel a térképet és a TÁVIRÁNYÍTÓt. A pincébe csak azért érdemes lemenni, hogy lásd miként táncikálnak a méhek. Az emeleten láthatod, hogy egy méh alszik az ágyon az altató dal hatására. Vedd fel az ÜTŐt majd, menj le a földszintre, húzd meg az ébresztő kart, majd az emeleten vedd fel az altató LEMEZt. Irány az udvar.
    Itt rakd a bal szélső kerti törpe kezébe az ÜTŐt. A fán lógó Miss Flitt szájbarágósan elmagyarázza, hogy az SOS ÜZENETet add oda Wallace-nak. Menj a hátsó udvarra a garázs melletti ajtón és dobd le a LEMEZt a pincébe. Itt az ideje egy kis lövöldözésnek. A földszinten segíts Crumnak lelőni a méheket. Először is lődd meg a stoptáblás törpét, hogy megjelenjen egy tó, majd lődd le azt a méhet, amelyik felette repked. Amikor bele esik a tóba lődd meg megint a törpét. Most jöhet a kuka, amiről lerepül a teteje, majd a fa tetején lévő mókusház, minek hatására Flitt kisasszony ölébe hull némi eleség a mókusnak. Lődd le a méhet a kuka felett, majd lődd meg a mókust. Lődd meg a fészer ajtaját, hogy kijöjjön a fűnyíró robot, lődd meg a méhet, amelyik felette repked és lődd meg a robotot, hogy visszamenjen. Ezzel el is van rendezve a kert. A városban is rendet kéne rakni.
    Itt három méh terrorizálja a sajtboltot, a rendőr meg csak annyit mond, hogy valahogy el kéne őket kapni. Add oda az újságárusnak az ÜZENETRGZÍTőt, hogy hazamenjen, majd a SERPENYőt helyezd el a ponyvát tartó rúd alá. Menj a sajtbolt mellé, és rázd meg az ereszcsatornát. Ezzel megoldódott a város méh problémája. Mielőtt távozol vedd fel a SAJTot a földről. Vissza a házba.
    Lent a pincében a TÁVIRÁNYÍTÓt Wensleydale-re állítva hívd magadhoz az egeret, majd menj ki a hátsó udvarba, dobd le a sajtot a pincébe. Menj vissza a alagsorba, szállj be a robotba és irányítsd a sajthoz. A kaptár tetején vedd fel a LEMEZt és tedd a lejátszóra, hogy az összes méhecske álomra szenderüljön. Menj be a konyhába, ahol Wallace végre meghallja szegény Flitt kisasszony segélykérését. A jelent során egy hatalmas méhkirálynő elrabolja Wallace-t. Gromitnak nincs más lehetősége, mint utána eredni a mézszállító autóval.

Az üldözés:


A Telltale Games történetének második legjobb üldözési jelenetét láthatjuk (az első a Strong Bad negyedik epizódjában volt).
Amint megkapod az irányítást kattints a rádióra. Nyisd ki a kesztyűtartót és vedd ki a KARt. Majd nyomd meg a középső gombot, hogy kinyíljon a tetőablak. Végül kapcsold be az automata pilótát.
Mássz ki a tetőablakon és rakd a KARt a helyére, emeld fel vele a létrát. Miután átszáguldottál a tyúkólon és eltört a létra, mássz vissza a kocsiba és nyomd meg a bal szélső gombot, hogy a csirke eltűnjön a szélvédőről. Mássz megint ki és fogd meg a TOLLat az ablaktörlőn. Mássz fel a létrán és csiklandozd meg a királynőt a TOLLal, hogy elejtse Wallace-t. De ezzel még nincs vége az üldözésnek.
    Az alagútban nincs értelme lövöldözni a királynőt, legalábbis még nem. Jobb egérgombbal lépj vissza Wallace irányítására. Nyisd fel a méztartály fedelét és önts bele a növekedés szérumból. A rádiót kapcsold arra a csatornára, aminek hatására a királynő elneveti magát. Most térj vissza Gromithoz (nézz bele a periszkópba) és amikor a királynő nevet lődd szájba.

GRATULÁLOK. Lejátszottad Wallace és Gromit nagy kalandjának első negyedét.