Néhány általános dologra hívom fel a figyelmet: a jobb felső sarokban van egy erőnlétmutató sáv, ami lassan csökken, ahogy haladunk előre a játékban. Ha teljesen elfogy, nem tudunk futni, mászni, követ cipelni stb. Úgy töltődhetünk fel, ha eszünk a teasüteményünkből vagy a bokorról szedhető gyümölcsökből, esetleg iszunk a vizünkből (vagy más iható vízből, például patakból, ivóvíz adagolóból).

Főleg a játék vége felé, a sziklamászások alkalmával lehet hasznos az E billentyű, amit, ha meg-nyomunk, segítséget kapunk, hogy hol lehet föl- és lemászni, merre mehetünk tovább.
Az alábbi leírás azokat a legszükségesebb lépéseket sorolja fel, amik nélkül nem lehet végigjátszani a játékot. Ezen kívül sok párbeszéd van, amik nélkül nem kerek a történet…

1. nap


1. hagyjuk el a lakóházunkat és induljunk el a déli partra, fel a dombra, majd a nyugati partra, ezután a délnyugati sziklához (itt vegyünk fel egy botot), és tovább a nyugati sziklához, ahol vegyünk föl a földről két követ és egy marék száraz füvet
2. a képernyő bal oldalán van egy kövekkel teli sziklahasadék, kezdjünk el felmászni rá (lépcső ábra), majd a száraz fűvel és a kövekkel gyújtsunk tüzet és a lánggal gyújtsuk meg a sziklatömböt kiékelő fatörzset
3. rögtön dobjunk is rá egy botot, hogy el ne aludjék…, majd másszunk le és vissza (ekkorra elalszik a tűz), és próbáljuk megmozdítani a sziklatömböt
4. másszunk le, induljunk visszafelé, fel a dombra, és lépjünk be a 10-es házikóba, ahol beszéljünk Edwinnel, a skóttal
5. hagyjuk el a házat és menjünk le a partra, ekkor hallunk három harangzúgást, és elalszunk…

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)

2. nap


1. hagyjuk el a házunkat, menjünk a keleti partra és az 5-ös házban beszéljünk Edwinnel
2. menjünk vissza a sziklahasadékhoz és segítsünk Hermann-nak, a belga-svájci németnek: lökjük meg a követ
3. feljutottunk a fennsíkra, menjünk tovább fel a harangtoronyhoz, vizsgáljuk meg a zárat, majd hagyjuk el a fennsíkot
4. menjünk a lakóházakhoz, a keleti partra, és beszéljünk az öbölnél lábát áztató néger nővel, Dorothyval
5. menjünk Adam lakóháza elé, majd tovább a domb lábához, végül a tűzfoltokhoz, itt kérjük el a huzalt a néma japán lánytól, Yukikótól
6. menjünk vissza a toronyhoz, út közben vegyünk fel egy botot, nyissuk ki zárat a huzallal, majd emeljük meg az ajtót a bottal… és még egyszer…
7. lépjünk be a toronyba és vizsgáljuk meg a száraz bokrot
8. hagyjuk el a harangtornyot, menjünk be a domboldalban álló 7-es lakóházba és beszéljünk Borisszal, az orosz olajbányásszal, majd kérjünk tőle gyújtósnak valót
9. mivel csak egy kis füstölnivalóért cserébe ad, menjünk fel a fennsíkra és balra tovább az északi sziklához, majd kattintsunk a bokorra
10. menjünk le megint a fennsíkról, lépjünk be a 8-as házikóba, és kérjük el az olasz örömlánytól, Mariától a harisnyáját
11. mivel nincs nála, menjünk a saját házunkkal szembeni 4-es számúhoz, és beszéljünk az ajtajában álló szakállas eszelőssel, Izmaellel: nem enged be, ezért kénytelenek vagyunk kupán vágni egy bottal, ezután már bemehetünk, és kivehetjük a kabátból a harisnyát
12. menjünk vissza az északi sziklához, útközben gyűjtsünk egy követ, párosítsunk is a bottal, amit szúrjuk le a földbe, erősítsük rá a harisnyát, és másszunk le a levelekért
13. menjünk most a 9-es házba és adjuk oda Borisznak a leveleket, cserébe kapunk tőle száraz füvet
14. menjünk vissza a harangtoronyba, útközben kapjunk fel egy követ és gyújtsuk meg a szokásos módon a bozótot
15. lépjünk ki a toronyból – újra kondul a harang, vége a napnak

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)
###

1. éjszaka


1. egy toronydarun találjuk magunkat, de nem az irányítófülkében…, rögtön egy minijátékkal kezdünk: a sárga golyót kell végigvinni a nyílbillentyűkkel irányítva a csigavonal mentén úgy, hogy sorrendben érintse a kis köröket
2. vegyük le a derékszíjunkat és kössük rá a csigára
3. másszunk fel és oldalazzunk jobbra
4. szedjük fel a bal oldali kötelet és kössük meg rendesen (ha nem tesszük, lezuhanunk és meghalunk), majd a jobb oldalin másszunk le
5. kössük fel a derékszíjat a kampóra és másszunk le (ha csak leugrunk, akkor leesünk és meghalunk)
6. menjünk el jobbra, lökjük le a vödröt, menjünk tovább, vegyük fel a rövid fémrudat és egészítsük ki vele a bal oldali foghíjas vaslétrát
7. másszunk le a létrán, menjünk balra és vegyük magunkhoz a védősisakot
8. vegyünk ki az elülső szerszámosládából egy maréknyi csavart
9. dobjuk bele a csavarokat a lengő vödörbe, ami ettől leesik (újabb lehetőség, hogy leessünk és meghaljunk, ha puszta kézzel akarjuk levenni a vedret)
10. a másik láda tetejéről vegyük fel a kalapácsot
11. a leghátsó kiálló profilvas végéről vegyük fel a rongyot, majd másszunk le a létrán az alsó szintre és menjünk át a hídon az építmény jobb oldalára
12. terítsük rá a rongyot a csöpögő olajfoltra (ha nem tesszük, elcsúszunk és lezuhanunk a mélybe), gyűjtsünk olajat a sisakba és szedjük le a jobb elülső oszlopról a hosszú fémrudat
13. visszafelé vegyük fel a rongyot és a fémrúddal pótoljuk ki a bal oldali létrát
14. másszunk le, tegyük rá az alsó olajfoltra is a rongyot, majd menjünk át a toronyhoz
15. másszunk fel a felvonóhoz, menjünk jobbra, vegyük fel a csövet, és a kalapáccsal próbáljunk meg hajtókart csinálni belőle, de csak egy feszítővas kerekedik belőle…
16. sebaj, menjünk vissza egészen a második szerszámosládáig és feszítsük fel a feszítővassal, majd a jobb egérgombbal vegyük ki belőle a hajtókart
17. menjünk vissza a felvonóhoz, olajozzuk meg a csigáját a sisakból, és hozzuk mozgásba a hajtókarral
18. szedjük le a bal oldali biztonsági láncot, olajozzuk be (ha nem tesszük, a csúszáskor túlhevül a drótkötél, elszakad, leesünk és meghalunk), és uccu, le a drótkötélen!
19. lépjünk a csévélőhöz, nyomjuk meg a piros gombot, vegyük fel a rácsról a kesztyűt és használjuk a kötélen, vagyis másszunk le
20. kattintsunk jobb egérrel a vezetékkötegre, és jobbról a másodikat dugjuk be az aljzatba
21. menjünk el balra, a kalapáccsal egyenesítsük ki a két felfelé hajló betonvasat, és tegyünk rá egy fapallót, majd annak a végére egy cementes zsákot, és még egy deszkát
22. menjünk a pallón át a szomszéd helyiségbe, másszunk fel a rácson, toljuk ki a létrát, vegyük fel a fűrészt és vágjuk le vele a kötélen himbálódzó hullát
23. másszunk le, jobb egérrel vizsgáljuk meg a hullát, vegyük ki a zsebéből a búcsúlevelet és a papírfecnit
24. menjünk hátra a felvonóhoz és üssük be a számzárba a papírfecnin szereplő számsort
25. próbáljuk meg megállítani a felvonót: előbb a kalapáccsal üssük a vészféket, aztán dobjuk rá a földön található vezetéket a hajtóműre, végül a feszítővasat szorítsuk a drótkötélhez

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)

3. nap


1. menjünk fel a harangtoronyba és állapítsuk meg, hogy megint be van zárva
2. beszéljünk a 10-es ház előtt Dorothyval
3. menjünk vissza a harangtorony felé és az északi fennsíkon beszéljünk Edwinnel
4. a 10-es házban beszéljünk Danicával, a bosnyák nővel
5. menjünk az északi tengerpartra és beszéljünk Hermann-nal és Mariával
6. vegyünk fel egy követ és célozzuk meg vele a kampót; ha eltaláljuk, leesik a tengerpartra
7. menjünk egy képernyőnyit jobbra, le a partra és vegyük fel a homokból a kampót
8. menjünk vissza a harangtoronyhoz, közben gyűjtsünk két botot, az egyikkel párosítsuk a kampót, így kapunk egy kampósbotot, amivel feszítsük is fel az ajtózárat
9. egy bottal emeljük meg az ajtót és rögtön támasszuk is ki vele
10. menjünk be és mozdítsuk el a követ a kampósbottal, majd vegyük ki a rejtekhelyről az írást
11. a harangtorony előtt beszéljünk Edwinnel
12. az 1-esben beszéljünk Mariaval és tegyük az asztalára a levelet
13. hagyjuk el a házát, menjünk a délnyugati sziklához, és beszéljünk Yukikóval

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)
###

2. éjszaka


ebben a részben érdemes gyakran menteni, mert sok minden megy időre!

a vasúti átjáróban


Next Life (Reprobates)1. tekerjük le az ablakot, vegyük le a külső visszapillantó tükröt, és használjuk az ablakon
2. vegyük ki a kesztyűtartóból az ernyőt, és jobb egérgombbal nyissuk ki
3. hajtsuk le az utasoldali napellenzőt (a kulcs leesik)
4. engedjük ki a kéziféket
5. kattintsunk az anyósülésre, majd nyomjuk meg a kézifék mellett, a kartámaszon lévő kis gombot
6. kattintsunk jobb egérgombbal az ülésre, és az ernyővel kotorjuk közelebb a kulcsot, majd vegyük fel
7. tegyük a kulcsot a gyújtáskapcsolóba és indítózzunk

a felborult kocsiban


Next Life (Reprobates)8. kapjuk le a bal ablaktörlőt, hajlítsunk belőle villát a B-oszlopon, és halásszuk be vele a tűzoltó készüléket
9. oltsuk el vele a tüzet
10. kattintsunk a tűzoltó készülékkel a biztonsági öv csatlakozójára
11. a körbeforgó sávokat állítsuk meg egérkattintással úgy, hogy egy teljes tortaszelet legyen végig világoszöld (nem is olyan egyszerű!)

az építkezésen


12. menjünk a kiszakadt szalagkorláthoz és nézzük meg a másik kocsit
13. menjünk vissza a kereszteződéshez, majd jobbra a lakókocsihoz
14. vegyük fel a földről a jobbos csizmát és mellőle a deszkát
15. tegyük a deszkát a vonórúdra, és menjünk jobbra, az építkezéshez
16. itt beszéljünk a fickóval és vegyük fel a téglát a földről
17. törjük be vele a lakókocsi ablakát és menjünk be az ablakon át
18. sebtében menjünk a konyhába (jobb egérgombbal), és vegyük fel a kést
19. próbáljuk meg elzárni a gázt, de lejön a gomb, ezért a késsel nyissuk ki az alatt lévő szekrényt, és ott zárjuk el a gázt a gázcsappal
20. nyissuk ki az ajtót, vegyük föl a földről a balos csizmát
21. menjünk az építkezésre, párosítsuk a két csizmát és használjuk a pocsolyán, lépjünk az áramütötthöz
Next Life (Reprobates)22. a jobb és bal egérgombbal irányítva forgathatjuk körbe a külső sávot; a cél megakadályozni a villámok bejutását, és segíteni a vércseppekét
23. rámoljuk ki a kocsi csomagtartóját: szert tehetünk egy szigetelőszalagra, egy emelőre és egy vontatókötélre
24. a kulccsal nyissuk ki a fészer ajtaját és vegyük fel a fogót és a tűzoltó készüléket
25. szigeteljük le a fogót a szigszalaggal és vágjuk el a biztosítékdobozba futó vezetéket
26. a fészer oldalának támasztott deszkát vessük át a pocsolyán, és máris ki tudunk menni,
27. menjünk vissza a kocsinkhoz és oltsuk el teljesen

a lakókocsiban


Next Life (Reprobates)28. menjünk vissza a lakókocsiba, vegyük ki a kabátzsebből a zsebkendőt, jobb egérgombbal vegyünk ki egyet és nedvesítsük meg
29. nyissuk ki a faliszekrényt, vegyük ki belőle az elsősegélydobozt
30. a nedves zsepivel töröljük meg a sebünket, majd használjuk magunkon a dobozt
31. vegyük fel a polcról az elemlámpát, a rádióból vegyük ki az elemeket, tegyük bele a zseblámpába, végül hagyjuk el a lakókocsit

sérültek ellátása


32. menjünk a hídhoz, majd a zsilipekhez, az emelővel nyissuk ki a bal oldali zsilipet, majd eresszük le a jobb oldalit
33. menjünk a kiszakadt szalagkorláthoz és kössük rá a vontatókötelet, a másik végét pedig az árokba csúszott kocsi lökhárítójához, vágjuk ki a jobb első ajtót a fogóval és húzzuk ki a nőt a kocsiból
34. zsebkendővel húzzuk ki a nyelvét (ha nem tesszük, megfullad), vágjuk le a földön heverő táska vállpántját a késsel, és kössük el vele a nő lábát, majd használjuk az elsősegélydobozt is
Next Life (Reprobates)35. szedjük le a vezetőt a kormányról és olvassuk el az igazolványát
36. menjünk le a csatornába, nézzük meg a rácsot, tegyük le az elemlámpát a lépcsőre, kattintsunk jobb egérgombbal a rácsra, és az ablaktörlővel vegyük ki a gyógyszeres dobozt
37. vegyünk ki belőle jobb gombbal egy kapszulát, a késsel vágjuk ketté (egészben nem tudnánk beadni az eszméletlen sérültnek), és adjuk be a vezetőnek
38. a késünkkel szedjük le a dísztárcsát, és az építkezés mellől hozzunk homokot, amit szórjunk rá az olajfoltra (ha ezt elmulasztjuk, nem tud majd időben megállni az arra érkező kocsi a kanyarban, és elgázol bennünket)
39. szedjük fel az úttestről a fényvisszaverőt, és szereljünk le még egyet a fogóval a szalagkorlátról

4. nap


1. vegyük magunkhoz a teasüteményt és a vizet, kelleni fog!
2. beszéljünk Mariával
3. vegyünk fel 3 botot és 2 követ
4. menjünk a harangtoronyba, próbáljuk bottal kinyitni az ajtót; mivel nem megy, párosítsunk egy követ és egy botot, így menni fog
5. görgessük a követ az ajtó elé és gyújtsuk meg a kötél végét
6. tegyünk rá botot vagy teasüteményt és várjunk, amíg elalszik a tűz, majd vegyük fel a kötelet
7. menjünk a partra és beszéljünk a lányokkal
8. a keleti sziklánál beszéljünk Simonnal, a goromba amerikai ügyvéddel
9. menjünk vissza a lányokhoz, beszéljünk velük és vigyük el Dorothynak a cipőjét
10. a keleti sziklánál másszunk le, a kötelet használjuk a fán és másszunk még lejjebb, be a barlangba
11. gyorsan (!) gyújtsunk tüzet és vegyük fel a lándzsát
12. a harangtorony előtt beszéljünk, akivel csak lehet
13. gyűjtsünk össze 3 követ és 3 botot, majd menjünk az északi partra (a képernyő jobb oldalán)
14. beszéljünk kedves Hans barátunkkal, és használjuk a sziklahasadékon háromszor a kő-bot párosítást, majd hagyjuk el a partot

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)
###

5. nap


1. a nyugati parton vegyük fel az 5. üzenetet
2. szedjünk össze egy botot és az északi parton görgessük félre vele a sziklatömböt
3. menjünk be a barlangba, vegyük fel az üveget és adjuk ki a résen, majd kattintsunk a szikla melletti résre (ha iszunk a patakból, erőnk teljében leszünk)
4. menjünk fel a lépcsőn és az oszlopból vegyük ki a bottal a kampót és párosítsuk a bottal, így nyerünk egy kampósbotot
5. a fenti kőrakásból vegyünk ki egyet és dobjuk az egyik hajógerendára
6. a hajó orránál vegyük fel a láncot és kössük a sziklára
7. várjuk meg, amíg jön Eva, majd Hans, ekkor dobjunk egy követ a másik gerendára
8. a kampósbottal vágjuk el és vegyük fel a kötelet
9. a 10-es házban megkapjuk a Michelle-től az 1. üzenetet
10. a keleti sziklánál kössük a kötelet a földön heverő fatörzsre és másszunk le
11. vegyük föl Hermann sapkáját, és menjünk le a kis tengerpartra
12. fogjunk a kampósbottal egy halat, próbáljunk felmászni: nem megy, ezért a kampósbottal készítsük elő a terepet, így már menni fog
13. az északi parton tegyük a halat a madárcsapdába
14. a 2-es házban adjuk vissza Hermann-nak a sapkáját
15. a keleti sziklánál beszéljünk Hansszal

3. éjszaka


1. vegyük fel az ágyról a rongyot és tegyük a vizes padlóra
2. vegyük ki a villanykörtét, vegyük fel a földről a csődarabot, majd az időközben nedvessé vált rongyot
3. a ronggyal töröljük le a folyosón a koszos ablakot és zajongjunk a csővel az ajtón (ne az ablakon!)
4. beszéljünk fél órát Edwinnel...
5. próbáljuk ki a kapcsolót, beszéljünk vele újra, próbáljuk betörni a szellőző rácsát a vasrúddal
6. beszéljünk vele újra, majd dobjuk le a vasrúddal a szellőzőt és próbáljuk meg bedobni az izzót
7. újra beszélgetés, majd kössük rá a villanykörtét a bőrszíjra
8. beszéljünk vele újra, vegyük fel a kulcsot és nyissuk ki vele a hullaház ajtaját
9. menjünk be a hullakamrán és a bonctermen át az irodába, a faliújságról vegyük le a kulcsot, és szabadítsuk ki Edwint
10. beszéljünk vele mindenről, majd menjünk az előkészítőbe és vizsgáljuk meg mindkét hullát
11. menjünk vissza és beszéljünk a piszokkal, közben telefon hallatszik, vegyük fel
12. hívjuk oda Edwint, tegyük le a vasrudat az asztalra
13. miután magunkhoz tértünk, menjünk ahhoz a raktárhoz, ahová Edwin be volt zárva és jobb egérgombbal kattintsunk a vérfoltra
14. vegyük fel a távrecsegőt, és állítsunk csapdát Edwinnek
15. vegyük fel a kisasztalról a szikét, és vágjuk le vele a lámpa zsinórját, olvassuk el a könyvet a boncteremben, kapjunk ki egy tetemet a hullahűtőből és tegyük a kocsira, majd toljuk be a boncterembe, vágjuk meg a szikével, végül érintsük a villamos vezetéket a hullához
16. kattintsunk a hullára, mire megjelenik Edwin
17. menjünk utána a folyosón, be az ajtón, vegyük ki a gyufát a bal oldali fiókból és vegyük fel a bonceszközt a jobb oldali asztalról
18. csukjuk be az ajtót és toljuk elé a kisszekrényt, vegyük fel a leesett képet és használjuk a nagy szekrényen (jobb oldalt)
19. fordítsuk ki, menjünk be, vágjuk le a szikével a lelógó kötelet, majd abból egy kis darabot
20. vegyük le az olajlámpa buráját, tegyünk bele kanócot és gyújtsuk meg a gyufával
21. a labor felől kössük a kötelet a szekrény lábához és bentről húzzuk vele vissza
22. vegyük fel az állványról az álarcot, vágjunk a szikével rést a szekrénybe, nézzünk be rajta, használjuk az álarcot Edwinen és kattintsunk jobb egérgombbal rá

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)
###

6. nap


1. beszéljünk a 8-as házban Jadwigával, a lengyel nővel
2. menjünk a sziklahasadékhoz és jobbra fönt a sziklán kattintsunk Danica szemüvegére
3. az északi parton vegyük ki a sirályt a csapdából
4. beszéljünk a 7-es házban Evával: megkapjuk tőle a 2. üzenetet
5. menjünk a déli partra, ahol Michelle futkározik, várjuk meg, amíg megáll, hogy kifújja magát és akkor szólítsuk meg: kapunk tőle egy hajgumit
6. egy bottal párosítva készítsünk belőle csúzlit és lőjük le vele Danica szemüvegét: lesz egy üvegszilánkunk
7. a 8-as házban vegyük magunkhoz az uszonyt
8. az üvegszilánkkal vágjuk ki a torkunkból (!) a nyomtatott áramkört, és küldjük el a sirállyal
9. a keleti sziklánál másszunk le a kidőlt fa törzsére, majd az üvegszilánkkal vagdossuk el a gyökereit
10. vágjuk el az utolsót is: útra kelünk... (ha nem vágtuk ki magunkból az áramkört, a vízen ér a harangszó, és belefulladunk a tengerbe)

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)

7. nap


1. vegyünk fel a földről két botot, menjünk fel a deszkahídra és be a kunyhóba, majd a bottal szedjük ki a kampót az ablaktáblából és állítsunk össze egy kampósbotot
2. másszunk vissza a partra, majd fel a falépcsőn, menjünk jobbra a kúthoz, vegyünk föl egy követ és dobjunk le vele egy kókuszdiót
3. menjünk jobbra a szentély elé és a kampósbottal emeljük fel a járólapot: alatta egy igazgyöngy nyakláncot találunk
4. menjünk a fennsík széléhez és szedjünk sárga bogyót
5. menjünk vissza, másszunk fel a harangtoronyba, vágjuk le a kötelet a kampósbottal és párosítsuk vele, másszunk egy szinttel lejjebb, célozzuk meg a kampós kötéllel a szemben lévő boltíves részt és gyorsan kattintsunk rá a lengedező kötélvégre (ha rosszkor kattintunk, leesünk és meghalunk)
6. másszunk fel a kút kávájára, a kötél segítségével ereszkedjünk le, vegyük le a falról a zászlót, nyissuk ki a mackót az 1599-es számmal (először kattintsunk az első számjegyre, utána a kerékre, amíg az az egyeshez nem ér, majd alul a második számjegyre és ismét a kerékre és így tovább), vegyük ki a bálványszobrot, másszunk vissza és kössük le a kötelet
7. menjünk a falu bejáratához, helyezzük a szobrocskát a bálványoszlopra, menjünk be a faluba és adjuk oda a láncot a kislánynak (mellettük van egy gyümölcsbokor, erről szedhetünk és erőt meríthetünk)
8. másszunk be a sziklahasadékon, vegyünk fel a földről egy követ, és dobjuk vele kupán a bennszülöttet
9. menjünk a szikla peremére, majd tovább jobbra, kössük a kötelet az ágra és másszunk le
10. menjünk tovább egyenesen előre, másszunk fel a lapos sziklára, ugorjunk át a túlsó oldalra, jöjjünk vissza a vízesés felé (ha iszunk belőle, erőnk teljében leszünk), a szikla oldalában lévő lyukba szúrjuk bele a kampósbotunkat, másszunk fel és menjünk még feljebb az útelágazáshoz
11. menjünk jobbra, be az őserdőbe, párosítsuk a kókuszdiót a sárga bogyókkal, adjuk oda a cocának, amitől az erőteljesen balra dől majd (ha csak sárga bogyót adunk neki, nem fogja megenni, ha csak kókuszt, akkor jót röhög rajtunk, ha pedig nem adunk neki semmit, csak rákattintunk, akkor mindjárt egy másik kalandjátékba csöppenhetünk, annak is a végébe)
12. lépjünk át a fatörzsön és lökjük le a hátsó sziklát
13. menjünk vissza az útelágazódáshoz és most balra vegyük az irányt, a kőrakásból dobáljuk át egyesével a köveket a patakba (négyszer), majd tömködjük be a kövek közötti réseket a zászlóval
14. bottal lökjük le a mélybe a fatörzset, majd vegyük vissza a zászlót
15. az útelágazásnál másszunk vissza, vegyük ki a sziklából a kampósbotot és menjünk hátrafelé a sziklaperemen
16. ugráljunk át a képernyő bal oldalára, és illesszük bele kampósbotunkat a sziklába vájt lyukba, majd másszunk föl a tisztásra
17. induljunk el jobbra, a bokron át, majd fel a hegyoldalba épített kőlépcsőkön (ha egyenesen megyünk, csapdába esünk és meghalunk), ezután balra, a sziklacsúcsra
18. a kígyókra dobjuk rá a zászlót, menjünk tovább, másszunk fel a sziklán és tovább be az őserdőbe a kunyhóig, lépjünk be és olvassuk el a naplót

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)
###

8. nap


Next Life (Reprobates)1. Dieter nekünk adja a lemerült sugárfegyverét, ezen kívül vegyük fel a földről az ivóvizes palackot és akasszuk le az ajtófélfáról a kötelet és a fejszét
2. menjünk ki a kunyhó elé és kövessük Dietert (ha E betűt nyomunk, mindig kapunk segítséget a következő lépéshez, ez főleg a későbbi hegyi túránál hasznos, mert például ha egy túl messze lévő sziklára akarunk átugrani, lezuhanhatunk és meghalunk)
3. a lávafolyamnál lépjünk fel a kis dombra és a fejszével vágjuk ki a kiszáradt pálmát, majd keljünk át az így keletkezett hídon
4. a túloldalon menjünk tovább fel és végig az ösvényen a hegy lábához: ez egy kőomlás, innen többfelé mehetünk
5. először válasszuk a lenti utat, majd a középsőt (a legalsónál lezuhanunk, túl nagy a lyuk), majd a fölsőt (a hegycsúcsra vezetőt) és végig fölfelé, amíg el nem akadunk, ekkor használjuk a fejszét, így tovább tudunk menni; eljutunk egy léghajóroncshoz
6. másszunk be és a bent található tápegységet használva szert tettünk egy feltöltött sugárfegyverre
7. lökjük le a két mozdítható követ, készítsünk egy kötélre erősített fejszét, kössük a kiszögelléshez és másszunk le
8. menjünk tovább végig a szurdokban, majd lőjük le a gépembert (amint az hátat fordít nekünk)
9. menjünk vissza egészen a kőomlásig, itt vegyük az irányt felfelé, a hegycsúcsra, majd tovább a tűzhányótölcsér bejáratáig, másszunk fel arra a dobozszerű építményre, és onnan tovább a kutatóállomásra
10. másszunk fel a létrákon és vegyük el a feltöltött sugárfegyvert a gépembertől
11. másszunk vissza a leszállópályára, hogy elrejtőzzünk a közeledő léghajó elől
12. amint beállt a csarnokba, másszunk vissza a létrán, menjünk mi is be, és rögtön rohanjunk jobbra, a ládák mögé, majd egy picit vissza, de maradjunk a láda mögött (a sarokból nem tudunk lőni, de ha kijövünk a láda mögül, lelő a piszok), amint odaér az ajtóhoz a gépember és megfordul, lőjük hátba
13. menjünk a folyosóra és lőjük meg a töltőn csüngő gépembert, mivel ez nem segít, magát a töltőállomást lőjük szét! (ha ezt elmulasztjuk, hamarabb fog véget érni a játék, mint szeretnénk...)
14. lépjünk be a vezérlőterembe és vegyük fel a zsebkést az asztalról, valamint halásszuk ki a bejárati ajtó melletti szemetesből a szerelmeslevelet
Next Life (Reprobates)15. menjünk ki a folyosóra és le a szemben lévő lépcsőn át az alagsorba, a lépcsőfordulóban vegyük fel a számítógépes kirakójátékot (és rakjuk is ki), a késsel pedig vágjuk le, nos... igen, a halott kutató mutatóujját!
16. az ujjat használva az ajtónyitón menjünk be a személyzeti lakrészbe, nyissunk be a klotyóba és vegyük ki a vízből a kutatás leállítását elrendelő parancsot, majd nyissuk ki a vendégujjal a 6-os öltözőszekrényt és vegyük ki a benne lógó ruha zsebéből az iratok megsemmisítését elrendelő parancsot és a hordozható számítógépet, majd hagyjuk el a szobát
17. a számítógépbe írjuk be a belépési jelszót: „candy” (ld. a számítógépes kirakójátékot), kattintsunk a levelezés ábrájára, és adjuk meg az újabb jelszót: „sandra” (ld. szerelmeslevél), nyissuk meg a lomtárban lévő elektronikus levelet, amiben egy újabb jelszó van: „97getout43bkw”
18. menjünk a vezérlőterembe, nyomjuk meg a piros gombot az asztalon, az ujjat érintsük a térhatású képernyőhöz, majd adjuk meg az e-mailben talált jelszót
19. menjünk vissza a léghajóhoz és beszéljünk Evával, akitől kapunk egy csavarhúzót
20. menjünk az alagsorba és a hátsó ajtó melletti csövet szedjük le a csavarhúzóval, majd párosítsuk is vele, így lesz egy meghosszabbított csavarhúzónk
21. az új eszközünkkel szedjük le a szellőzőjárat rácsát és lépjünk be: a távátvivőben találjuk magunkat
22. az ujjal indítsuk el a távátvitelt és nézzük meg a záró képsorokat,valamint a vége főcímet

Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)Next Life (Reprobates)