Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftTomb Raider III: Adventures of Lara CroftTomb Raider III: Adventures of Lara Croft


LARA’S HOME - gyakorlás és gyakorlatozás!



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftA 2. rész óta a házat kibővítették, és ugyanezt tették a külső és belső „gyakorlatozó” pályával is. Az egész ház olyan, mint egy mini-szint, titkokkal és feladatokkal fűszerezve. A hálószobából indulva vegyük fel a flare-eket a fegyverszekrényből, majd menjünk ki a lépcsőhöz. A tőlünk legtávolabb fekvő sarokban látunk egy benyílást, mely a padlásra vezet (akárcsak az előző részben). Gyújtsunk meg egy flare-t és menjünk fel: találunk itt egy ládát, melyet kétszer egymás után előre tolhatunk - tegyük ezt. E műveletet elvégezvén menjünk le a könyvtárba. Ide belépve jobbra fordulva látunk egy könyvet, amelyik kilóg a polcról. Toljuk meg, így kialszik a tűz a tűzhelyben, ahova most így már bemászhatunk és felhúzódzkodhatunk. Mozgassuk meg a ládákat, hogy újabb flare-ekhez jussunk. Majd találunk egy kapcsolót: megnyomva kinyílik a földszinten egy ajtó, de csak nagyon rövid időre (minden ügyességünkre szükség lesz, hogy beérjünk, mielőtt becsukódik, ezért ahol lehet sprinteljünk). Ha bejutottunk, látjuk, hogy ez Lara edzőterme: találunk egy tologatható ládát, melyet a plafonban található nyílás alá tolva feljutunk egy kisebb helyiségbe. Menjünk végig a folyosón az Akvárium-ig, ugorjunk a vízbe és máris mienk a versenypálya kulcsa! Ez nyitja a sövény-labirintus kapuját, melyet időközben versenypályává alakítottak át. Itt gyakorolhatunk a quad-bike-kal...A ház másik titkos helyéhez vezető utat a medencénél keressük. Nyomjuk meg a gombot, amit itt találunk. Ez kinyitott egy ajtót az előcsarnokban, amely mögött egy újabb kapcsoló rejtőzik. Ezt megnyomva mögöttünk nyílik ki egy ajtó, de csak nagyon rövid időre: pördüljünk meg, sprinteljünk, majd vessünk tigrisbukfencet, hogy a záródó ajtó alatt becsusszanjunk. Nem rossz a trófea a tűzhelynél, mi? Javaslom, hogy gyakoroljunk még a kinti akadálypályán, hiszen ez is megújult, hogy Lara új mozgáskultúráit is próbára tehessük (ráadásul a pisztolyokat is itt találjuk), aztán lövöldözhetünk az immár golyóálló felszerelésbe bújtatott komornyikunkra is...az óra akkor áll meg, ha a pálya útvonalán haladunk és a zászlóhoz érünk, különben kezdhetjük elölről az egészet.

INDIA - The Jungle



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftMielőtt lecsúsznánk az előttünk elnyúló hosszú lejtőn, forduljunk jobbra, ugorjunk egyet, csússzunk le, ugorjuk át a sárga követ és guggoljunk le. Máris megtaláltuk az első titkos helyet és miénk a shotgun. Most ugorjunk ki a hosszú lejtőre, és csússzunk le úgy, hogy közben ugorjunk ki a keresztben álló fatörzsre. Essünk le róla úgy, hogy baloldalra kecmeregjünk ki, az egészség-csomaghoz (vigyázzunk a guruló kőre!). Majd ugorjunk a fatörzs mögé, hogy felfedezzük a második titkos helyet a töltényekkel. Most már lecsúszhatunk a lejtő aljáig. Itt induljunk el bal kéz felé, másszunk fel az oszlopra: nézzünk alaposan szét, muníciót és harmadik titkos helyet találunk. Végre elindulhatunk, amit lehetőleg ne a futóhomok felé tegyünk. Rögtön összefutunk egy majommal, aki lecsap az egészség-csomagra, de azt pontosan az első kapcsolóhoz viszi. Vegyük fel és húzzuk meg (ki-ki mit), majd vissza az immár kinyitott kapuhoz. Gyújtsunk fáklyát, húzzuk meg a kapcsolót, forduljunk gyorsan balra és másszunk fel az emelvényre, így a jobbról érkező tüskés csapda csak a hűlt helyünket találja. Menjünk ki egészen a kiszögellés végére, kapaszkodjunk a kábel-csúszdába és ne engedjük el, amíg földet nem érünk. Nekifutásból ugorjunk egy nagyot, és máris bemehetünk egy lent elterülő tisztásra. (ha a vízbe esnénk a sodrás majd magával visz, (meg a piranhák okozta sokk) ússzunk végig a jobbra található alagúton és másszunk ki a vízből!)) Lőjük le a tigrist, menjünk be a középen található elkorhadt fatörzsbe és húzzuk meg a kapcsolót, majd térjünk ki a kő elöl. Menjünk arra, ahonnan a kő érkezett, és húzzuk meg az ott található kapcsolót. Így kinyílik egy kapu, melyen áthaladva előbb lőjük le a tigrist, majd vegyük fel a balra található töltényeket. Menjünk tovább, majd lőjük le az újabb tigrist. Kiértünk egy tisztásra, ahol lehetőleg kerüljük el a középen tátongó lyukat, majd folytassuk utunkat a kidőlt fa alatt lelőve a következő tigrist. Felmászhatunk a fára is, ahol a negyedik titkos hely vár ránk, de az igazi meglepetés csak most ér minket: függeszkedve essünk le, majd kezdjünk el úgy ugrálni, hogy közben valamelyik oldalra tartunk (így nem végezzük a karókban: ugráljunk csak egy ideig türelmesen, végül mégsem esünk a csapdába). Szedjük fel a töltényeket, essünk le a járatba, sétáljunk át a karókon, majd másszunk ki a felszínre. Térjünk vissza a fán ahhoz a részhez, mielőtt bementünk volna a titkos helyre. Menjünk tovább, át a karókon, nekifutásból ugorjunk, kapjuk el a kinyúló részt, másszunk rá, ugorjunk fel innen a lejtőre, de csúszás közben kapaszkodjunk meg a szirtben. Másszunk oldalra (nehogy leessünk!), majd másszunk ki. Kapaszkodjunk fel, ismét másszunk oldalra, használjunk flare-t, hogy észrevegyük a kapcsolót, húzzuk meg, majd pördüljünk meg és szaladjunk ki a járatból (szabad utat biztosítva az elindított kőnek). Miután elgurult, menjünk vissza és a kapcsoló fölött fölmászva miénk az ötödik titkos hely és némi muníció. Vissza a dzsungelbe! Észreveszünk egy majmot, majd hamarosan balról 3 kő gurul felénk (kerüljük el őket). Ha mindhárom legurult, ugorjunk be oda, ahonnan érkeztek. Vegyük föl az egészség-csomagot, és óvatosan essünk be a bokrok között a hatodik titkos helyre (ne felejtsünk el kapaszkodni esés közben, mert különben csúfos lesz a vég). Itt néhány flare-t találunk. A kijutás egy pontos ugráson és jól időzített kapaszkodáson múlik. Menjünk vissza a kövekhez, majd elhagyva őket a folyóhoz, ahol a vízben először jobbra indulva muníciót találunk. Ezután ugorjunk ki a kis szigetre, ugorjunk fel a szirtre, húzzuk meg a kapcsolót, mely egy ajtót nyit meg a távolban. A kis szigetről megfelelően nekifutva feljutunk egy újabb kábel-csúszdához. Földet érés után menjünk be a baloldali terembe, így a magasból könnyen levadászhatjuk a portyázó tigriseket. Következő célunk bejutni a vízesés mellet jobbra található nyílásba. Ehhez először is fel kell töltenünk vízzel a termet: irány balra a sötétbe, flare-ek, majd végállomás. Húzzuk ki a mozgatható követ, egészen addig, amíg egy közeli ajtó ki nem nyílik, majd menjünk be rajta, húzzuk meg a kapcsolót, menjünk be a megmozgatott kő mögé és essünk le a kinyílt ajtón. Újabb két kapcsoló meghúzásával egy másik ajtó nyílik ki, melyen áthaladva a következő helyiségben ismét egy kapcsoló fogad. Ezt meghúzva végre megtelik vízzel a terem. Immár bemehetünk a vízesés melletti nyílásba, másszunk fel a létrán, majd felmászva és egyet ugorva találunk egy újabb kapcsolót. Ez kinyit egy kaput a vízben: átúszva ezen egy újabb terembe érünk, ahol muníció és töltények fogadnak, no meg egy kevésbé szívélyes tigris. Ha mindezzel végeztünk, felmászunk a létrán, és lehetőleg lőjük le a majmot, aki ellopná előlünk az Indra Key-t (ezen a pályán a majmok még barátságosak, csak néha lopnak el egy-egy tárgyat). Miénk a kulcs, de még ne essünk le, még innen a magasból vegyük észre a tigrist és lőjük le. Most már lemehetünk, (csak a futóhomokot kerüljük el), és a kulccsal a kaput kinyitva vége az első pályának (a kapu mellett bal oldalt muníciót találunk).

INDIA - Temple Ruins



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftMenjünk a fák mögé, és biztos távolságból végezzünk a két kígyóval. (Ha egy kígyó megmar, akkor a méreg hatását csak egy egészség-csomag mulasztja el, egyébként szép lassan elfogy az életünk és meghalunk. Lehetőleg ne minden marás után használjunk el egy-egy egészség-csomagot, hanem nézzünk körül az adott helyen újabb kígyók után kutatva, majd miután tiszta a terep, jöhet a sebek nyalogatása.) Az egyik kígyó mögött van egy kapcsolót, azt húzzuk meg, így kinyílik egy ajtó a talajban. Essünk le, gyújtsunk fáklyát, lőjük le a kígyót, majd vegyük fel az egészség-csomagot, és irány a következő helyszín: itt a víz körüli lépcsőkön értékes dolgokhoz juthatunk. Most pedig egy kis izgalom: menjünk a terem jobb oldalára, lehetőleg várjuk meg azt a pillanatot, amíg a piranhák jó messzire elúsznak, majd ugrás a vízbe, hogy átússzunk a szemközti partra, ahol egy kapcsoló vár. Ezt aktiválva irány ismét a víz és a kinyitott kapun átúszva kiérünk egy földes részre. Ugorjunk át a köves részre, majd a második vízesés mögött ismét ajándék vár. Nekifutásból ugorjunk át a faágra: nézzünk szét a faágak között, muníció és flare-ek a jutalmunk (igen könnyű leesni, aztán ismét lehet piranházni). Végül az ágról nekifutásból ugorva átjutunk egy olyan kiugróra, ahonnan egy újabb nagy ugrással elérjük a vízeséseket. A másodiknál leeshetünk és mögé bekúszva töltényeket találunk. Kússzunk addig, amíg végre fel tudunk állni, majd essünk le óvatosan. Balra van egy kiszögellés, ahova át kell ugranunk, majd a barlangba bekúszva lőjük le a két kígyót. A következő teremben egy szép szobor és (a terem jobb oldalán) egy mozgatható kő vár. A szobor mellett muníció a kő mögött pedig egy újabb terem található. Ide belépve látunk egy újabb szobrot, mely meg is elevenedik, kezdjük el lőni, de mindig csak akkor lőjük, amikor nem védi magát! Ez egy központi terem ezen a pályán három kapuval, melyek közül a középsőhöz kell kulcsokat szereznünk a jobb és baloldali segítségével. (a megelevenedő szobrok színe más, mint azoké, amelyek csak egyszerűen szobrok, így előre tudni fogjuk, honnan várjuk a támadást) Ha végeztünk vele, essünk be a földön ásott lyukba, húzzuk meg a kapcsolót, majd mozgassuk meg a kapcsoló melletti követ és lépjünk be (lehetőleg kúszva); csak úgy repkednek a mérgezett tüskék. Másszunk le a nyílásba és vegyük fel az egészség-csomagot, majd gyorsan másszunk is ki mielőtt a kő szétlapítana. Ezzel megtaláltuk az első titkos helyet. Kússzunk végig a tüskék repkedésétől nem zavartatva, vegyük föl a töltényeket, az egészség-csomagot és a flare-eket, majd menjünk vissza a lelőtt szoborhoz. Menjünk be a nyitott ajtón, majd ugorjunk jó nagyot, mielőtt a futóhomokba lépnénk: mindig mozogjunk, így Lara nem fog elsüllyedni! Másszunk ki a túloldalt, forduljunk meg és nekifutásból ugorjunk és kapaszkodjunk fel a kiszögellésre. Húzzuk meg a kapcsolót, majd az ajtón belépve ugorjuk át a csapkodó kardot és sprinteljünk, hogy a két, oldalról érkező tüskés csapda ne érjen el minket. A következő helyszínen találunk egy kapcsolót, de még NE húzzuk meg! Először vegyük észre a tologatható követ, majd azt toljuk fekvésétől számítva balra egészen addig, míg arra fölmászva fel nem tudunk húzódzkodni egy újabb terembe. Itt egy létrán felmászva meg is találjuk a második titkos helyet: egy szobát tele sok-sok tárggyal. Meghúzva a kapcsolót ereszkedjünk vissza az eredeti termünkbe. Most már itt is meghúzhatjuk a kapcsolót, majd a követ a helyére tolva kinyitott kapun keresztül beugorhatunk a vízbe. Húzzuk meg a kapcsolót a vízben, majd át a kinyílt ajtón és újabb két vízi kapcsoló meghúzása után végre átúszhatunk a kapun és kiléphetünk a vízből. Levegővétel után vissza a vízbe, hogy meghúzhassuk a két, egymással szemben elhelyezkedő kapcsolót: megkezdik áldásos működésüket a teremben található tűzköpő szobrok. A harmadik célja a harmadik titkos hely őrzése, ezt meghúzva az is feltárul előttünk, igaz csak rövid időre. A tüzek fényében immár láthatóvá válnak azok a láthatatlan platformok, melyeken ugrálva elérkezünk egy újabb kapcsolóhoz. Ezt meghúzva kinyílik a terem sarkában egy ajtó, de ez is csak rövid időre, úgyhogy szaladjunk be: ez egy hosszú terem, egyik végében tüskés csapdával, másikon pedig a kulccsal, amihez egyelőre nem tudunk hozzáférni. Találunk egy kapcsolót is: húzzuk meg, sprinteljünk a kulcshoz (Key of Ganesha), majd megpördülés és sprint ki az ajtón, miután a csapda elhaladt, menjünk vissza annak eredeti helyére és vegyük fel a muníciót és az egészség-csomagot. Visszatérve az eddig vízzel teli terem mostanra beomlott: felmászva jobbra ki tudunk menni a teremből, de előbb vegyük fel a flare-eket. A lépcsőkön felfelé inkább háttal ugráljunk, majd a dübörgést meghallva fussunk vissza az átjáróba, így a kő mögöttünk száguld majd el. A lépcső tetején választásunk van, menjünk inkább jobbra: itt haladva is beindul a baloldali járat guruló kőcsapdája, csak így nem présel agyon minket. Húzzuk meg a kapcsolót, menjünk ki az ajtón, de ne nézzük meg, mi rejtőzhet a falban látható lyuk mögött, hacsak nem mentünk előtte (klassz egy halálnem, mi?). Menjünk addig, amíg észre nem vesszük a majmot, lőjük le, mielőtt megléphetne az egészség-csomagunkkal, majd függeszkedjünk le a lyukon és essünk le. Hát már csak a másik kulcs hiányzik! Húzzuk meg a terem maradék két kapcsolóját, menjünk be a kinyitott ajtón, vágjunk át a következő termen (lelőve a majmokat és megcsodálva a vízi kapcsolót, mely víz hiányában nem üzemel), majd a vizes teremnél álljunk pontosan középre, így nem gyulladhatunk meg. Ússzunk a túlpartra, húzzuk meg a kapcsolót, majd ússzunk át a kinyitott víz alatti ajtón úgy, hogy tapadjunk a padlóhoz és a falhoz, így nem ér el az itt repkedő a mérgezett tüske (egy jó tanács: őrizzünk meg egy mentést mielőtt meghúzzuk a víz alatti ajtót aktiváló kapcsolót - a két tűzköpő lángnyelve közötti kapcsoló -, ugyanis néha visszafelé nem tudunk kiúszni a nyitott ajtón, mert a program falnak számolja!!!). Beérve a terembe lassítsunk, így nem zúz majd agyon a lepotyogó plafon (alaprím). Jobbra kiúszva miénk az egészség-csomag, ugrás vissza a vízbe, tüske lehetőleges elkerülése, kimászás a túloldalon. Innentől Lara ugróiskolázik: kicsit, nagyot, pontosat, kapaszkodósat kell ugranunk. Ha a tetőn vagyunk és velünk szemben egy kígyó fekszik, akkor fussunk neki és kapjuk el a platform szélét, majd függeszkedjünk ki annak bal széléig, húzódzkodjunk fel és lőjük le azt (itt ugyanis nem tud megmarni). Most át kell ugranunk egy csapdákkal teli terembe: ugorjunk át úgy, hogy a kiszögellés végét kapjuk el és függeszkedünk, hiszen a guruló kő így is leindul, de nem présel agyon. Ezután kússzunk át a mérgezett tüskék alatt, majd álljunk fel, hogy át tudjunk ugrani a csapkodó kardok felett. Alattunk tüskés csapda tátong, de ha valamelyik szélről esünk be, akkor nem csúszunk a tüskékbe. Sétáljunk át a tüskéken, kússzunk be a kis terembe, lőjük le a kígyót és vegyük föl a muníciót: ez volt a negyedik titkos hely. Most ugrás a vízbe, újból ugróiskola a tetőig, majd kúszás, kardugrás, és voila, ott vagyunk, ahol az imént, csak most át kell ugranunk a tüskés csapdát. Az egyik sarokban van egy mozgatható kő, vele kezdődik a tologatós móka (itt egymás után újabb és újabb köveket kell húzogatnunk tologatnunk, úgy, hogy a végén mögéjük tudjunk kerülni). Jutalmunk egy kapcsoló, amely megtölti vízzel azt a szobát, amelyiken annak idején csak keresztülszaladtunk és lelőttük a két majmot. Tehát nyomás ide vissza. Húzzuk meg az immár víz alá került kapcsolót, ússzunk be a másik Key of Ganeshá-ért, aztán nyomás vissza a főterembe, a hatalmas kapukkal. Használjuk kulcsainkat, így megnyílnak a kapuk: ahogy belépünk a plafonon lévő tüskés csapda megindul lefelé és a kapuk bezáródnak. Ugorjunk gyorsan a létrára és másszunk, másszunk felfelé. Felérve újabb terem és kapuk: jobboldalt mozgatható követ lelünk, melyet kihúzva, arra felmászva és onnan nekifutásból ugorva felmehetünk egy kapcsolóhoz, melyet húzzunk meg. Még feljebb is ugorhatunk, ahol egy újabb kapcsoló vár, szintén húzzuk meg, így kinyíltak a kapuk. Két guruló kő nehezíti életünk, de kikerülni igen könnyű őket. A kapukon belépve jobbra vagy balra vezethet utunk, mindkét lehetséges útvonal ugyanoda vezet: könnyedén kijátszhatjuk a tűzköpő szobrokat. Beérünk egy nagyobb terembe, ahol is három szobrot pillantunk meg, az egyik egyből életre kel és támad, a második csak akkor, amikor felmászunk a harmadik szoborhoz (A két szobrot a legkönnyebb úgy elintézni, hogy a harmadik előtt állva először lepottyanunk a padlóra, majd ugyanazzal a lendülettel visszakapaszkodunk, megpördülünk, fegyvert elő és lövünk, amíg nem védekeznek. Ezt kb. hatszor eljátszva mindketten elterülnek.) Ugorjunk le az újból kővé vált szobrokhoz, vegyük el tőlük kardjaikat - sárgán világítanak -, vissza a harmadik szoborhoz, adjuk kezébe friss szerzeményeinket, és máris megnyílt a továbbjutás. A következő terembe érve válasszuk ki, melyik lyukon keresztül szeretnénk keresztülkúszni. Ha kiértünk, új terem vár, de ezen csak rohanjunk keresztül, az igazán érdekes az utána következő terem: újabb életre kelő szobor és két halott (elég esztétikusan elrendezve). Ha a szobor már nem fenyeget többé, akkor az egyik halott lábainál miénk lehet az első Key of Ganesha, de szükségünk van egy másikra is: induljunk el a zárt ajtó felé, majd ahogy közeledünk, az kinyílik előttünk. Belépés előtt gyújtsunk flare-t, sprinteljünk be, húzzuk meg a szembe lévő kapcsolót, pördüljünk meg és húzzuk meg a második kapcsolót, majd rohanjunk be a kinyitott ajtón (ha mindezt lassan csináljuk, akkor a fentről érkező tüskés csapda kisajtolja belőlünk a lelket), amely mögött miénk a második Key of Ganesha. Ezután visszatérhetünk oda, ahol a hullák voltak: átmehetünk abba a terembe, ahol víz van, csak óvatosan ereszkedjünk bele, mert az áramlatok egyenest a tüskés csapdákba akarnak szívni. Előbb a két oldalon lévő kapcsolót húzzuk meg, majd ilyen módon az áramlatokat kikapcsolva most már felvehetjük a harmadik Key of Ganeshá-t, és kiúszhatunk a vízből. Most már visszatérhetünk abba a terembe, ahol a három zárat láttuk, a kulcsokat használva végre kinyílik az utolsó ajtó és vége a második pályának.

INDIA - Ganges River



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftNe rohanjunk ész nélkül a quad-bike-hoz! (Ráadásul ne essünk a vízbe, mert soha többé nem mászunk ki belőle élve!!! A sodrás segítségével végignézhetjük az egész pályát, aztán elintéznek a piranhák.) Keressük meg azt a helyet, ahol le lehet mászni a létrákon, majd néhány igen pontosan időzített ugrás után eljutunk az első titkos helyre. Nincs is más dolgunk, mint hogy visszamásszunk a járműhöz, de ne hagyjuk itt a töltényeket. Pattanjunk fel a quad-bike-ra, manőverezzünk óvatosan, majd adjunk teljes gázt, hogy átugrassunk a szakadékon. Mielőtt a következő ugratást elvégeznénk, szálljunk le, és menjünk a szakadékhoz. Keressük meg a létrát és másszunk le. Máris megtaláltuk a második titkos helyet. Másszunk fel, pattanjunk a járgányunkra, vegyünk lendületet és ugrassunk át, majd amikor egy aranyszínű ajtóhoz érkezünk, szálljunk le, innen ismét gyalogos feladat következik. Jól nekiszaladva át tudunk ugrani egy kiszögellésre, majd kúszva bejutunk egy terembe, ahol kígyók várnak ránk és egy lyuk középen (ne essünk bele!). Továbbmenve eljutunk az aranyszínű ajtóhoz, melyet belülről egy kapcsoló segítségével ki tudunk nyitni. Felpattanunk a járműre és elérkezünk egy elágazáshoz: a jobboldali jóval rövidebb útvonalat rejt, de erre fordulva nem tudjuk megtalálni a pálya összes titkos helyét, és így nem juthatunk el a titkos pályára!!! Aki azért szeretné tudni mi vár rá, ha a másik útvonalon teljesíti a pályát, ím: forduljunk jobbra az elágazásnál, majd ugrassunk át a folyó felett, öljük meg a majmokat és vegyük el tőlük az egészség-csomagot. Menjünk tovább a zöld szikláig, ahol is kutassuk ki mindkét nyílását - közben persze vigyázzunk az alattomos kígyókra. Az egyikben felmászhatunk és megtalálhatjuk az első Gate Key-t. Kövessük a járatot, amely újabb majmokhoz és a zárakhoz vezet. Meg fogjuk látni a kaput is, és a futóhomokot is észleljük. Fel kell húzódzkodnunk egy szirtre, majd balra ugrálgatva újabb majmokat lőhetünk le, és muníciót szerezhetünk. Jobbra elindulva eljutunk egy épülethez, melyben majmok és a második Gate Key lapul. Figyeljünk a tűzköpő szoborra, majd húzzuk meg a kapcsolót, hogy kinyithassuk a kaput. Ekkor egyre több majom érkezik, de könnyű lesz elbánni velük is. Menjünk vissza abba a terembe, ahol a zárakat láttuk, használjuk rajtuk a kulcsokat, szaladjunk a quad-bike-ért és ugrassunk át vele a futóhomok felett. Kerüljük meg a második kulcsot rejtő épületet és térjünk vissza a dzsungelbe. Még egy hatalmas ugratás és vissza is értünk a „főútvonalra”. (Rövidebb ez az útvonal, de annak, aki a titkos pályát is látni szeretné, végzetes hiba erre jönnie!) Az elágazásnál tehát egyenesen folytassuk utunkat: adjunk nagy gázt és a túlpartra érkezve a falnak ütközve fékezzünk. Ebben a teremben egy nagy szakadék van, szálljunk le a járműről és menjünk ki a szélére, máris észrevehetjük a következő titkos helyet. Ugorjunk fel és húzzuk fel magunkat, máris a harmadik titkos helyen vagyunk, jutalmunk pedig néhány szigony. Menjünk vissza a járgányhoz, majd folytassuk utunkat addig, amíg egy újabb elágazáshoz nem érünk: mindkét útvonal ugyanoda vezet. Kövessük az utat, amely a magasban kanyarog, és ugratókat tartogat számunkra, különösen az utolsót nehéz „átszárnyalni”. Szálljunk le, majd másszunk le a létrán, már innen láthatjuk a következő titkos helyet. Legelőször is lőjük le a keselyűt. Aztán néhány igen pontosan kivitelezett ugrás és felhúzódzkodás elvisz minket a negyedik titkos helyre. (a lift úgy működik, hogy rá kell állnunk a quad-bike-kal) Amikor a végső vízeséshez érünk, vízbe ugrás előtt essünk le jobbra egy kiugró szirtre, majd gyorsan lőjük le a keselyűket. Ugorjunk át a falrésbe kapaszkodva, így eljutottunk az ötödik titkos helyre. Ugorjunk a vízbe, majd másszunk ki belőle, aztán másszunk fel a kőszirtre, és már végeztünk is a harmadik pályával.

INDIA - Caves of Kaliya



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftEz a pálya voltaképpen helyszín a leszámolásra az első főellenféllel és két részből áll: először egy labirintusban bolyongunk, aztán főterem és élet-halálharc. Az első elágazásnál forduljatok balra és vegyétek fel a flare-eket, a következő elágazásnál kússzunk balra, majd forduljunk ismét balra, essünk a lyukba és vegyük fel a flare-ket. Eztán vissza a pálya elejére, majd most jobbra induljunk el, kúszás, majd guruló kövek elöli futás a programunk. A környéken töltényeket találunk, majd követ mozgatunk, végül pedig flare-eket, és leereszkedünk egy lyukba. Rengeteg kígyó és guruló kövek a jutalmunk (egyszerre lehetőleg csak egyiket csináljuk, mert a lövöldözés-ugrálás ilyen sűrített programnál veszélyes lehet az egészségünkre). Vegyük fel az egészség-csomagot és máris megérkeztünk az első főellenfélhez: érkezésünk után irány a baloldali platform egyik széle, fegyverek elő aztán tűz és közben ugra-bugra, mert különben a pokol hője emészti el Lara kisasszonyt. Ha lelőttük, csak akkor vesződjünk a gránátvetővel és a többi cuccal, majd utoljára vegyük magunkhoz az Infada Stone-t. Itt végződik India és a negyedik pálya.
###

LONDON - Thames Wharf



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftRögtön kezdéskor megpillantjuk az első titkos helyhez vezető utat, tőlünk jobbra. Egyszerűen csak le kell jutnunk hozzá, mégpedig úgy, hogy a fránya szögesdrótok ne szurkáljanak halálra. (csak a lejtős falrész felé kell ugranunk). Másszunk vissza a pálya elejére. Essünk le, forduljunk meg, célunk a kapcsoló: nyomjuk meg, majd a túloldalon ez által lenyílt zöld ajtóhoz kell mennünk (ugrálással is lehet: egészség-csomag a jutalom), de kábel-csúszdával is. Lőjük le az elősiető őrt és miénk lesz a Flue Room Key. Nyomjuk meg az újabb kapcsolót, majd csimpaszkodva essünk lejjebb egy szinttel, végezzünk a hollóval, függeszkedve menjünk ki a platform oldalára és látni fogunk két kúszójáratot. Az egyik rejti a második titkos helyet. Kússzunk be a falrésbe a lenyitott zöld ajtónál, nyomjuk meg az újabb kapcsolót (vigyázat, mert előtte leomlik a talaj), ezután forduljunk vissza és nyomjuk meg a következő gombot. Ettől elmozdul a festőállvány. Másszunk le az első pályarész legaljára, öljük meg az őrt, vegyük fel a dobozok mögött található flare-eket. Menjünk vissza fel, egészen a pálya elejéig, ugorjunk át szembe, nyomjuk meg a gombot, így a festőállvány olyan helyzetbe kerül, hogy végre használhatjuk a Flue Room Key-t. Ugorjunk át az állványra (nehogy beverjük a fejünket, mert akkor leesünk), lőjük le a hollót, majd használjuk a kulcsot. A gombot megnyomva tűzcsapdák lépnek működésbe: lavírozzunk el köztük. Vissza a festőállványra, majd be abba a terembe, ahol leomlott a talaj. Itt újabb résbe mehetünk, amit az előbb megnyomott kapcsoló nyitott meg: még ne menjünk be, ugorjunk fel, kapaszkodjunk, aztán csússzunk le balra, és máris megleljük a harmadik titkos helyet. Másszunk vissza és essünk a lyukba, lassan bejutunk a Water Control Room-ba, lőjük le a katonatisztet. Két lezárt kapcsolót és a folyosón két szobát találunk, az egyik tele van vízzel, a másikban nincs víz. Nyomjuk meg a gombot, ettől vízzel teli lesz az üres terem is: menjünk be, szedjük fel a tárgyakat, nyomjuk meg a gombot. Ez egy ajtót nyit ki, amelyik az eredetileg is vízzel teli teremben volt: ússzunk át rajta, (előtte nem árt azonban meghúzni a kart) a hatalmas hajócsavarok lelassulnak az alacsonyabb vízszinttől, és át tudunk köztük úszni, majd egy sötét szobába jutunk. Itt egy dobozt kell tologatnunk, úgy hogy a szobában szaladgáló robotizé a kapcsolószekrénybe forduljon (csak óvatosan!). Siker esetén felnyílik az egyik eddig lezárt kapcsoló. Nyomjuk meg. Most már bemehetünk oda, ahova eddig nem tudtunk (az eredetileg száraz teremben). Ússzunk be, lőjük le a katonát és nyomjuk meg a gombot, erre egyrészt kinyílik a másik lezárt kapcsoló, másrészt leülepedik a víz a teremben, harmadrészt kinyílik a padlóba épített ajtó. (függeszkedjünk, ne ugorjunk a mákszemnyinek tűnő vízbe!!!) A gombot megnyomva most ismét vízzel teli lett a terem, ússzunk hát be a kinyitott ajtón. Szedjük össze a tárgyakat a nagyteremben, majd lőjük le az őrt, óvatosan bánjunk a szögesdróttal és máris megérkeztünk a katedrális tetejére. Lőjük le az őröket, majd tologassuk a középen található mozgatható követ: egy egészség-csomag a jutalmunk a negyedik titkos helyen. (Ha ügyesen ugrálunk, megszerezhetjük a Cathedral Key-t is, melyet majd a titkos pályán kell használnunk!) Mielőtt befejeznénk a pályát, egy helyen észrevesszük, hogy a kerítésen lyuk van, lemászunk és megtaláljuk az ötödik titkos helyet is. Ezzel vége is az ötödik pályának.

LONDON - Aldwych



Tomb Raider III: Adventures of Lara Croft(Egy személyes megjegyzés, mielőtt felfedeznénk: nekem ez a pálya váltotta ki a legtöbb gondot, piszokul meg van tervezve, és össze van kuszálva!) Mielőtt a vízbe esnénk, kapaszkodjunk meg és vegyük fel a töltényeket, aztán irány a víz. Lőjük szét a rácsot és menjünk be az így keletkezett lyukon: másszunk fel, lőjük le a hobót, majd toljuk helyére a mászható felületű dobozt. Essünk le a jegypénztárakhoz és lőjük le az újabb hobót. Másszunk fel az előbb odatolt dobozon és máris a mienk a Maintenance Room Key. Menjünk le a jobboldali metróhoz, ugorjunk át a nyíláson és fussunk a zárt ajtóhoz. Használjuk a kulcsot, így fényárba borul az egész metró, és a kapcsolószekrény előtt pedig észreveszünk egy Old Penny-t. Vegyük fel. Menjünk a lenti metrójárathoz: fussunk a síneken abba az irányba, ahol fentebb a kulcsot használtuk. Ugorjunk a beugróba a metró elöl: lőjünk le mindenkit, vegyünk fel lehetőleg mindent, ugráljunk fel a létrára, majd arról hátraszaltózzunk, lőjük le újabb támadónkat. Kapaszkodjunk a plafonon található rácsba, hogy átmásszunk. Ezt a termet többször meglátogatjuk még. Itt jön egyik kedvenc részem, a marógépes: mindenki próbálja el egy párszor, igazán szórakoztató, főképp igen klassz bejutni az első titkos helyre: pedig itt nem vár más, mint az általam egekig magasztalt MP5-ös. (a megoldás: háttal csússzunk be a terembe, csimpaszkodás után essünk le, ugorjunk balra, nekifutás után ugrás, kapjuk el a szembe lévő rést, csimpaszkodással oldalazzunk jobbra, essünk le, majd ismét csimpaszkodással menjünk egészen jobbra, húzzuk fel magunkat, csináljunk egy hátraszaltót 180°-os fordulattal, kapjuk el a nyílást, majd essünk eggyel lejjebb, kapjuk el a szegélyt és húzódzkodjunk fel, PFH! Leírni sem könnyű, hát még kivitelezni) Ezután másszunk ki a mélységből, majd nyomjunk meg egy gombot, mely a sokszor használatos teremben nyit ki egy ajtót. Menjünk vissza ebbe a szobába és a kinyitott ajtón felmenve, előbb öljük meg a hobót, majd a dobozt toljuk a megfelelő helyre. Menjünk el egészen a zöld színben úszó helyig, ahol két kapcsolóval találjuk magunkat szembe: mindkettő széfeket nyit meg (bizony ez itt valamilyen bank lerakata), de csak igen rövid időre, úgyhogy szinte végig sprintelnünk kell. Csak a megfelelő sorrendben végigmenve az ajtókon sikerül elérni célunkat (tipp: első meghúzásra a gép mindig megmutatja, melyik ajtót nyitja ki, ekkor ne csináljunk semmit, másodszorra próbáljunk odaérni!) A széfekben is vannak kapcsolók, ezeket aktiválva áll össze az út az első Solomon’s Key-hez. Ha megvan, menjünk vissza oda, ahol agyon akart nyomni a marógép: most ez utóbbit felülről szemlélhetjük meg, majd beugorva egy terembe máris miénk a második Solomon’s Key. Menjünk vissza a jegypénztárakhoz, ahol is az egyikbe az Old Penny-t beválthatjuk Ticket-té. Menjünk át a baloldali metrólejárathoz, lőjük be a rácsot, mögötte a második titkos hely lapul. Szaladjunk addig, amíg egyszercsak kiugrik elénk egy hobó, sprinteljünk utána és ugorjunk be vele együtt a nyílásba: így nem gázol el a metró, majd végezzünk vele. Nyomjuk meg a gombot, majd menjünk át az általam logikai teremnek tartott micsodákhoz. Jó sok kapcsoló, ajtók rajzokkal, elég egyszerű a megoldás, hiszen minden kapcsoló mellett ott a rajz, hogy az melyik ajtót fogja mozgatni. Célunk bejutni a Mason’s Room-ba. (ezt a részt azért nem írom le, mert igazán tetszett és mindenkire ráfér egy kis logikai-agytekervény-torna) Ha bejutottunk, lehetőleg ne lépjünk a leomló padlókra, az Uzi-kat mindenképpen vegyük fel. A karddal zárt ajtó melletti függöny mögött található az Ornate Star. Használjuk Solomon’s Key-jeinket, kinyílik a kardokkal zárt ajtó, mögötte feltűnik egy újabb tárgy, a Masonic Mallet, no meg egy-két újabb csapda. Ússzunk ki a vízbe a most kinyitott másik ajtón, majd keveredjünk föl a jegykezelő automatákig, kezeltessük a jegyünket és haladjunk tovább. A balra lévő ajtónál tudjuk használni az Ornate Star-t, és ez lesz a harmadik titkos hely. A lánccal lezárt ajtó pedig a Masonic Mallet felhasználási helye. Menjünk az álló szerelvényhez, lőjük le a sokadik hobót, majd nézzünk tüzetesebben szét a sötétben, máris megtaláltuk a negyedik titkos helyet. Metrózzunk el (sajnos a cikkben tévesen liftnek hittem a metrószerelvényt) a pálya végéig, de még ne csússzunk le a lejtőn. Ajtónyitás hangját halljuk és hirtelen előrohan egy hobó, ne öljük meg, csak kövessük, hiszen elvezet minket egy kis szobába, ahol - miután természetesen lelőttük a hobókat -, két kapcsolót találunk. Nyomjuk meg mindkettőt, majd irány a metró, vissza oda, ahol kinyílt az ajtó: mienk az aknavető és ez volt az ötödik titkos hely. Menjünk vissza a metróval és csússzunk le valamelyiken a két lejtő közül, ezennel vége is a hatodik pályának.

LONDON - Lud’s Gate



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftFontos dolog, hogy itt addig nem fognak megtámadni a hobók, amíg Lará-val nem lősz! (már csak a lövés puszta tényére rád rontanak, nem kell, hogy beléjük lőj) Ne arra menjünk, amerre kísérőnk visz, hanem menjünk be a baloldali járatba, végül bejutunk egy terembe, ahonnan a lehető leggyorsabban távozzunk, különben végez velünk a tüskés plafon csapdája. Csak óvatosan lépkedjünk a szögesdrótban, egészen addig, amíg egy sötétebb helyre be tudunk menni: máris megtaláltuk az első titkos helyet. A plafonon látható lyukon keresztül távozzunk, majd ismét vigyázzunk a szögesdrótnál. Nyomjuk meg az utunkba eső gombot, vegyük fel az egészség-csomagot, majd kezdjünk el felmászni a hálón. Mikor a zöld ajtó fölé érünk ugorjunk hátra 180°-os fordulattal, majd ismét ugrás-forgás, aztán húzódzkodás és már a mienk a második titkos hely. Másszunk végig a hálón felfelé, kússzunk el egészen a folyosó végéig, vegyük fel a muníciót és csak eztán menjünk a terembe. Végezzünk a katonatiszttel, toljuk a helyére a követ, nyissuk ki az ajtót és lőjük le a másik katonatisztet is. Bejutunk egy gyönyörű, egyiptomi mintákkal borított terembe is: célunk a legtetejére jutni. Menjünk fel a létrán, toljuk a követ odébb, másszunk fel rá és vissza az egyiptomi terembe, keveredjünk fel az új oszlopra, majd ennek segítségével vissza oda, ahol az őröket lelőttük, húzzuk odébb a követ és máris bejutunk vissza a terembe. Másszunk fel középre és észreveszünk egy kapcsolót, melyet húzzunk meg, így bezáródik egy létrás ajtó. Az egyik középső oszlopról elrugaszkodva függeszkedve bejutunk egy újabb kapcsolóhoz: ezt meghúzva végre kinyílik a terem tetején a hőn áhított ajtó. Nincs más dolgunk, mint feljutni, majd bemenni rajta, rögtön elkezdünk csúszni, gyorsan ugorjunk és kapaszkodjunk, mert a talaj leomlik alólunk. Ha már itt járunk, akkor ugyan vegyük fel az Embalming Fluid-ot, hiszen ezt kérték tőlünk. Kússzunk tovább, gyorsan lőjünk le két katonatisztet, vegyük fel a rakétát, ezután pedig belépünk a Szfinx-hez. Függeszkedve jussunk el a Szfinx feje felé és essünk rá. Alaposan nézzünk körül, mert a következő titkos hely elég nehezen megközelíthető helyen fekszik: egy oszlopra kell majd átugranunk, utána nekifutásból ugorva egy lejtőre felhúzódzkodnunk, hogy csúszás közbe újból ugrani és kapaszkodni tudjunk: végül csak megvan az a fránya harmadik titkos hely! Jussunk le, lőjük le ellenfeleinket és másszunk fel a tologatható dobozhoz, melyet toljunk úgy, hogy bejuthassunk a negyedik titkos helyre. Tologassuk addig a két dobozt, amíg végre visszajutunk a kiindulási helyünkre. (itt visszamehetünk egészen arra a helyre, ahol az Embalming Fluid-ot felszedtük, hogy beleessünk a vízbe, de akár használhatjuk is azt a kiindulási pontnál lévő oltáron - inkább ez utóbbit cselekedjük) Vízbe esünk, de egyből mienk lesz a víz alatti motor, mellyel könnyűszerrel lőhetjük le a krokodilt: minden tárgyat szedjünk fel a környéken és sűrűn vegyünk levegőt! Eztán beszív majd egy erős áramlat, és többé nem tudunk ide visszajutni. Most vízi kapcsolókat húzogatunk és nyitódó ajtókon úszunk át. Egy nagyobb terembe jutunk, de még ne menjünk ki a vízből, jobbra úszva újabb kapcsoló és terem, majd mienk az ötödik titkos hely. Most már kijöhetünk a vízből, csak óvatosan, mert különben a hatodik titkos helyre nem tudunk bejutni, ugyanis a békaember bezárja azt: ezért lehetőleg lőjük le, mielőtt ilyet tehetne. Azért lőjük le a katonatisztet is, mivel nála lesz a Boiler Room Key. Itt aztán jön majd egy hosszabb víz alatti kalandozás, ahol a levegőmennyiség igen pontosan ki van számolva: lesznek békaemberek és krokodilok is bőven. (A lényeg a következő: jegyezzük meg merre milyen színű víz alatti szoba van és milyen helyen és szögben található bennük az ajtó, ugyanis minden kapcsoló meghúzásakor mutatja a játék, hogy mit nyitott ki. Tehát kapcsoló, mutatás, majd be az ajtón, újból kapcsolózás, stb.) Végre kinyitottuk az utolsó ajtót is, siessünk át, mert sokat kell úsznunk. Kiérve a partra másszunk ki, essünk a túloldalon a vízbe, kapcsoló, tűz megszűnik, átugrálás (közben balra tárgyak), elfutás a dugattyúk alatt, csimpaszkodás, majd kulcshasználat, ajtó kinyit, kapcsolózás, visszaúszás a messziségbe. Őrök, majd zuhanás, ha nem voltunk elég elővigyázatosak...ehelyett inkább hatalmas ugrásokat ajánlanék, kapaszkodással a végén, majd kúszást és máris végeztünk a hetedik pályával.

LONDON - The City



Ez az egész pálya egy nagy üldözőverseny Sophia Lee-vel. A hölgy ugyebár félistent csinált magából, így golyó nem fogja, de egy trükkel el lehet pusztítani. Ha középmagasságig eljutottunk a térfelünkön, akkor csüngenünk kell abba az irányba, ahonnan bejöttünk és észreveszünk egy nyílást, melybe bele tudunk kapaszkodni, csimpaszkodással kievickélünk a szélére, majd bemászunk a lyukon, a pálya egyetlen titkos helye fogad. Kimászáskor függeszkedve pottyanjunk le a földre, majd másszunk fel a pálya tetejére - úgy hogy közben a gombot is megnyomtuk -, (a mi térfelünkön), itt jön a kulcsfontosságú ugrás: a térfelünk jobb oldaláról kell átrepülnünk a bal oldalára. Ha összejött az ugrás, akkor lőjük szét a kapcsolószekrényt és Sophia máris a múlté, igaz mindezt vérfagyasztó sikollyal teszi. Ne lépjünk a fémpadlóra! Át kell ugranunk a hajdani Sophia oldalára, felmászni a legtetejére, jobbra fordulni a fémpadló előtt és megnyomni a kapcsolót. Kikapcsoltuk az áramot, és mienk lehet az Eye of Isis: imigyen végződik a nyolcadik pálya.
###

SOUTH PACIFIC - Coastal Village



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftA pálya érdekessége, hogy a faluba két útvonalon lehet eljutni, mindkettőnek saját titkos helyei vannak, viszont a furcsa az, hogyha mindenhol mindent megtalálunk, akkor nem három, hanem négy titkos hely büszke felfedezőivé válunk (szolid bug, vagy csak egyszerűen poén?). A pálya elején ússzunk jobbra a lagúnába, ahol is a víz aljáról a Smuggler’s Key mosolyog majd ránk. Másszunk ki a köves szirtre és vegyük föl az egészség-csomagot, aztán vizsgáljuk meg azokat a fránya sziklákat: ugrálgatni tudunk rajtuk, egészen az első titkos helyig, ahol is muníciót találunk. Ezt elvégezve, ússzunk ki a fövenyre, látni fogjuk, hogy két útvonalunk adódhat, vagy lecsúszunk egy barlang gyomrába, vagy bemegyünk egy kunyhóba, ahol frissen szerzett kulcsunkat használhatjuk. Ez utóbbit javallom! Tehát: nyissuk ki az ajtót a kulccsal, másszunk le és futva ugorjunk, hogy elkerüljük a csapdát. Itt aztán megint kúszunk, mászunk, függeszkedünk, ugrálunk, kapaszkodunk és bennszülöttekre lövöldözünk (én zuluk-nak hívom őket, pedig semmi de semmi közük hozzájuk). Figyeljetek a zöld liánokra, amire mászni és függeszkedni is lehet (semmiképpen se essünk a vízbe, csak miután végeztünk a krokodilokkal). Ha felértünk a tetőre, akkor át fogunk szaladni egy függőhídon (ezt lentről is megcsodálhatjuk majd), meghúzunk egy kapcsolót (közben lehetőleg ne lőjenek meg a mérgezett tüskék). Csak úgy tudjuk megszerezni a négy titkos helyet a három lehetségesből, ha most visszafordulunk ahelyett, hogy teljesen triviálisan leugranánk a faluba. Találjuk tehát meg a negyedik titkos helyet, forduljunk vissza és menjünk egészen az óceán homokos partján elterülő csúszdáig, és csússzunk le rajta. Ugorjunk át a mocsaras rész közepén található sziklára, óvatosan álljunk fel és jó ütemérzékkel nekifutásból ugorjunk le róla (lehetőleg mérgezés nélkül). Most elérünk majd egy hatalmas fatörzshöz, melyre fel tudunk mászni: itt találjunk meg majd az első Serpent Stone-t és egy kis ügyeskedés után a második titkos helyet a töltényekkel. Ha mindez megvan, lehetőleg óvatosan jussunk le a földre, és irány a vízesés. Ugorjunk bele úgy, hogy középen érjünk földet: induljunk el a vízeséssel szembe jobbra, egészen addig, amíg egy sötét szobába nem érünk, itt megtaláljuk a második Serpent Stone-t, eztán menjünk vissza a vízeséshez. Most ugorjunk át a túloldalra, másszunk fel a létrán, majd egy újabban, és hamarosan szembe találjuk magunkat a harmadik, egyben utolsó Serpent Stone-nal. Helyezzük be köveinket az őket megillető foglalatokba és megnyílik előttünk az út a faluba. Lőjünk le minden bennszülöttet és kutassuk át a kunyhóikat (rakéta és egészség-csomag a jutalmunk, bár ez utóbbi egy kissé mocsaras helyen tanyázik). (Ez volt a játék azon része, ahol az ember csak tekereg a faluban, nyomkodja vagy forgatja a kapcsolókat, aztán pedig imádkozik, hogy megtalálja azt a valamit, amit ki- vagy lenyitott.) Először induljunk el balra, lesz egy kapcsoló, amit elfordítva jobbra nyílik majd meg egy járat. Menjünk tehát arra, közben lövöldözzünk, ahogy az egy akcióhősnőhöz illik, a sötét helyre érve gyújtsunk fáklyát, így észrevesszük a titkos lejáratot és máris megtaláltuk a harmadik titkos helyet. Másszunk ki és irány a létra és a fára épített kunyhó, itt majd minden lenyílik, ami lenyílhat, amint közelebb lépünk hozzá. Ugorjunk át, itt tűzcsapda (nem árt előtte felemelni a rácsot az egyik kunyhóban található kapcsolóval), bennszülött és szívatás, majd fogaskerekek fogadnak: ugorjunk ki a kunyhók tetejére, sétáljunk át a szúrós csapdán, ugorjunk át a másik kunyhóba és forgassuk el az utolsó kapcsolót: ez immár kinyitotta a vízben addig zárt járatot. Ússzunk lendületesen, a krokodil ne zavarjon minket, a járat úgyis túl szűk neki, szaladjunk át a függőhídon, majd lehetőleg időben álljunk meg (még mielőtt leesnénk), ugorjunk át a kunyhóhoz és máris befejeztük a kilencedik pályát.

SOUTH PACIFIC - Crash Site



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftMiénk lett a mocsár titkos térképe, így most már precízen kivitelezett nekifutásos ugrásokkal át is tudunk rajta kelni: DE még mielőtt az utolsó ugrást elvégeznénk, forduljunk balra és ugorjunk egy nagyot, így meg tudjunk találni az első titkos helyet. Miután átkeltünk a mocsáron, húzzunk elő valami komolyabb fegyvert, mert itt egymás után két velociraptor ront majd ránk. Amikor elérünk egy nagy fatörzshöz, mögé be tudunk mászni: készüljünk azonban újabb raptorokra, majd velük végezve vegyünk föl mindent, ami itt van, húzzuk meg a két kapcsolót és máris kijutottunk. Kerüljük meg a repülőt és menjünk arra a tisztásra, ahol katonák lövöldöznek a húsevőkre, itt bármennyire sok rést látunk is a falban, csak a híd előtt jobbra kanyarodó igazi, a többi csak bemélyedés. Menjünk be ezen, másszunk fel a létrán, ugorjunk az ágra és végezzünk az ágakon rohangáló raptorokkal, majd lőjük le a kötélen lógó példányt is, mely így kiválóan tereli el a piranhák figyelmét. Csak azután ugorjunk a vízbe, mikor már megtaláltuk az egyik ág végében rejtőző második titkos helyet. Másszunk ki a vízből a túlparton, fussunk be a koromsötét szobába, pördüljünk meg és sprinteljünk a vízbe, majd biztonságos helyről lőjük le a ragadozókat. Menjünk vissza a sötétbe, de készüljünk arra, hogy bármelyik kapcsolót is húzzuk meg, újabb húsevők törnek majd ránk; a doboz tetejére mászva a legkönnyebb őket meggyőzni arról, hogy nem Lara a mai menü. Ha mindhármat meghúztuk, akkor a doboz tetejéről fel tudunk mászni egy újabb koromsötét szobába, ahol megleljük a Lt. Tuckerman’s Key-t, de rögtön újabb támadókat kapunk. Menjünk vissza a roncshoz, és az elejétől balra találunk egy ösvényt, majd látunk egy katonát, akit belépésünkkor megtámad két raptor: ne lőjünk, hanem sprinteljünk át előttük, csússzunk le (itt elbámészkodhatnánk a raptor hulláját fogyasztó kis-dinókon, de csak akkor tegyük ezt, ha a közelben mentettünk), majd ismét sprint egészen a barlang mélyén jobbra egy kis domb közepén látható hullához - gyorsan vegyük föl a Commander Bishop’s Key-t, mely hatására megjelenik a T-Rex. Ha nem lőttük agyon a raptorokat, és a katona sem halt meg, akkor mindannyian nekirontanak a dinoszaurusz-korszak csúcsragadozójának! (óriási tömegjelenet!!!, azért a biztonság kedvéért sprinteljünk fedezékbe, ugyanis őkelme csak ránk pályázik) Húzzuk meg az első kapcsolót (szembe a dombbal), majd sprinteljünk a másodikhoz és azt is használjuk rendeltetésének megfelelően. Megnyílik az út a lépcső felé, de mi inkább gyorsan fussunk vissza, ugyanis az összes velociraptor, melyet eddig életben hagytunk a pályán elkezd szembe rohanni (rá lehet őket uszítani a T-Rex-re), de ha mindet lelőttük, egy akkor is érkezik. Addig ne hagyjuk el ezt a térséget, amíg a tisztáson a harmadik titkos helyet meg nem találtuk: egy ágat keresünk, melyre fel tudunk mászni és így újabb egészség-csomaggal gazdagítjuk magunkat. A gépre baloldalt elölről tudunk felkapaszkodni (csak tudnám, hogy minek van ott akkor az a nagy fa és miért vált még a kamera is perspektívát? - bár állítólag innen is fel lehet jutni, csak jóval bonyolultabban), essünk bele, használjuk a két kulcsot, ezzel helyreállítottuk az áramellátást, essünk még eggyel lejjebb, szaladjunk a gép elejébe, nyomjuk meg a kapcsolót, majd sprinteljünk a gép farába, ahol most már használatra készen áll a rakétavető. CHAOS RAMPANT RULEZ!!! Itt aztán mindenki kedvére lövöldözhet a raptorokra, szegény katonákat is szét fogja szaggatni egy-egy rakéta szele (csak az MP5-ös muníció marad utánuk, mint szolid mementó); miután az összes raptort lelőttük (erről a részről egyébként nekem egyből a Trespasser jutott eszembe, ott voltak ilyen rögzített fegyverek és lehetett lőni velük a raptorokra), eresszünk meg egy-két lövést a szemközti falba és másszunk át. Amikor elindulunk a lépcsőn lefelé vége is lesz a tizedik pályának.

SOUTH PACIFIC - Madubu Gorge



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftEz a pálya a vízmosások nyomán vezet: kezdéskor rögtön szembefutunk két baziliszkkel, gyorsan lőjük le őket (az egyik a hegyvonulatról, a másik a vízpart felől érkezik), majd óvatosan másszunk le a köveken, ugorjunk a középső kőre majd a túlpartra (oldalra csimpaszkodást kell egy csomó helyen használni!) és nyomjuk meg a jobbra eldugott kapcsolót. Ha eztán visszamászunk a kiindulási helyszínre, akkor máris töltényekkel gazdagodunk és kajakozhatunk. Ez utóbbit NEM javaslom, ha a titkos pályával szeretnél játszani. Menjünk vissza a középső kőre, de most balra induljunk el, nyomjuk meg az újabb kapcsolót, majd függeszkedéssel menjünk át a túloldalra, itt csimpaszkodjunk, majd elhaladva a zárt ajtó előtt előbb-utóbb egy kapcsolónál kötünk ki. Nyomjuk meg, majd az így már nyitott ajtón menjünk be, balra vízesést látunk, amely mögött nem más, mint az első titkos hely lapul. Újabb függeszkedés, majd pontosan bemutatott nekifutásos ugrások és kapaszkodások (ne verjük be a fejünket!) várnak, aztán jobbra fordulunk. Itt hátrafelé szaltó, kapaszkodás a szegélybe, csimpaszkodás oldalra, kimászás és máris mienk a második titkos hely. Innen visszatérve a főcsapásra hamarosan beérünk egy terembe, ahol egy újabb kajak vár, ezt most már használhatjuk: előbb nyissuk ki a kaput, aztán gyakoroljuk az irányítását, majd uzsgyi! (nagyon nagy fegyver a kajaknál a hátrafelé lapátolás, szinte bármilyen meredeken képes megállítani lélekvesztőnket, ekkor pedig pontosan tudunk célozni a következő feladathoz) Most következik Lara száguldása (és remélhetőleg nem hanyatlása): egy pár akadály, majd megérkezünk egy nagy terembe, ahol egy hatalmas követ látunk láncon lógni. Előbb evezzünk arra, ahol egy fehér színű vízesés dübörög - mögé evezve máris mienk a harmadik titkos hely, bár a tárgyakat még nem tudjuk felvenni. A láncos teremből vezet egy szolidabb lejtésű vízmosás felfelé, vágjunk bele, majd megérkezünk egy hangulatos kis barlangba, ahol végre nincs sodrás, így elhagyhatjuk járművünket (lehetőleg a partra ugorjunk, előbb a baziliszket, majd csak utána a krokodilt vegyük célba). Itt most megmutathatjuk függeszkedési tudományunkat, eljutunk az előbb megcsodált vízeséshez, ahol immár felvehetjük a tárgyakat, majd újból függeszkedések jönnek (közben még egy-két tűzköpő is nehezíti a dolgunkat). Amikor beérünk az alagútba, szaladjunk a falig és bukjunk le (a kő a fülünk fölött fütyülve zúg tova), lépjünk a terembe, majd függeszkedéssel haladjunk tovább, így nem indítjuk el az újabb kő-csapdát. Ugorjuk át a tüzet és lehetőleg kerüljük el a lezuhanó követ is. Ismét a vízmosásoknál vagyunk, ugráljunk arra a kőre, ahol látjuk a kábel-csúszdát, majd használjuk (próbáljuk meg időben elengedni, így nem fogunk a vízbe esni, sem a lyukba). Másszunk fel és végezzünk a baziliszkkel, majd húzzuk meg a kapcsolót és végezzünk az újabb ellenféllel. Ugorjunk ki, így visszajutunk a kajakunkhoz, evezzünk oda, ahol az előbb a láncos követ láttuk, most már csak egy hatalmas nyílás éktelenkedik a helyén, óvatosan essünk le (ígyis-úgyis sérülni fogunk). Végezzünk a krokodillal, húzzuk meg a víz alatti kapcsolót, siessünk a felszínre, hiszen két újabb hüllő ront ránk, lőjük le őket is, majd hagyjuk el a tizenegyedik pályát a kijáraton keresztül.

SOUTH PACIFIC - Temple of Puna



Már kezdéskor jobbról fúvócsöveznek a bennszülöttek. Gyorsan végezzünk velük, majd azokkal is, akik a lépcsőkön szembe érkeznek. Ha felértünk, akkor máris látjuk a kihívást (klassz kis szoba, annyi bizonyos), szaladjunk a falhoz, amint alkalmunk van, és lehetőleg úgy lapuljunk hozzá, hogy ne a kerekeknél, hanem a tengelyeknél foglaljunk helyet, így nem lesz fatális a találkozás. Nyomjuk meg a két kapcsolót, majd erőt gyűjtve ugorjuk át a guruló poklot (Hell on Wheels), és tegyük ezt szemközt is. Kinyílt a kapu, várjuk meg a pillanatot és rohanjunk ki. A következő szoba még szadistább: úgy essünk le baloldalt, hogy az első kapcsolót egyből meg tudjuk húzni, majd jobbra forduljunk, másik kapcsoló, pördülés, harmadik kapcsoló és ki az ajtón (ezt azt hiszem párszor el fogjátok próbálni, amíg végre igyekezeteket siker koronázza - HIHI). Most jön az igazi Indy-csapda, csak immáron két kővel: húzzuk meg a kő alatti kapcsolót, kezdjünk el szaladni, de csak a zöld vonaltól sprinteljünk, aztán kanyar jobbra és már meg is vagyunk. Ekkor újabb támadás éri Lará-t (aki itt sem mérgeződik meg, az az igazi profi!), két oldalról is. Végezzünk velük, majd menjünk felfelé a lépcsőkön és máris észrevesszük az első titkos helyet a fejünk fölött. Miután ezzel megvagyunk, immár beléphetünk a főterembe: a főgonosz csak akkor fog megfordulni, amikor közeledünk hozzá. Amint megpördül a trón, ugorjunk hátra, majd ugrálgassunk jobbra-balra és közbe lőjük. Amikor megidéz egy-egy baziliszket, előbb azokat lőjük le, addig mesterük nem foglalkozik velünk, majd csatlósával végezve lőjük ismét uralkodójukat...előbb-utóbb elkezd remegni a trón és a vezér szétrobban. Most már felvehetjük a tárgyakat, megvan az Element 115 is, és vége a tizenkettedik pályának.
###

NEVADA - Nevada Desert



Tomb Raider III: Adventures of Lara CroftEzen a pályán dolgunkat főképp keselyűk és kígyók nehezítik. Rögtön jobbra tőlünk van egy kígyó, mely egy rakétát őriz. Menjünk tovább és végezzünk a ránk támadó állatokkal, elérünk a vízhez, majd ahogy tovább megyünk a járatban látunk egy olyan követ, amit megmozgathatunk: toljuk el, vegyük fel a muníciót és menjünk tovább előre. Fel kell másznunk úgy körülbelül középmagasságig (nekifutásos ugrások segítségével), ahonnan biztonságosan leeshetünk. Itt kígyók őrzik az első titkos helyet, de vigyázzunk a mögöttünk lévő szögesdrótra! Hogy innen kijussunk, el kell tolnunk az előbb megmozgatott követ, majd folytassuk az eredeti utunkat fölfelé: óvatosan ugrálgassunk szirtről szirtre, vigyázzunk a kígyóra a bokorban (és ne ijedjünk meg a vadászgéptől). Célunk a fekete fémépület: ugorjunk hát át arra a sziklára, ahol látjuk, majd másszunk fel rá és essünk a vízbe. Ússzunk ki a vízből, lőjük le a keselyűket, majd induljunk el jobbra, amikor a vízesésekhez érünk: menjünk egészen körbe ugrások sorával, és a létra környékén megtaláljunk a második titkos helyet (a létra aljára kell másznunk és onnan esve kapaszkodnunk egy nyílásba, majd oldalazva kimásznunk). Essünk a vízbe és szedjünk fel minden ott található tárgyat: majd másszunk ki és föl a sziklán. Most még egyszer körbe kell mennünk, célunk a felső nagy résbe bejutni (itt látunk egy jó nagydoboz TNT-t is). Szaladjunk le a járatban és találunk flare-eket, majd vissza, mert szükségünk lesz egy detonátorra ahhoz, hogy a robbanás sikerülhessen). Először is be kell jutnunk a vízesés mögé úgy, hogy ne a vízben kössünk ki: létrázás, hátraszaltó, ugrás, kapaszkodás, csúszás közbeni ugrás, kapaszkodás, jobbra himbálódzás, leesés és egy pontos ugrás; máris a vízesés mögött vagyunk. Lehetőleg mentsünk, mert itt most több kritikus ugrás következik, kőről-kőre. Ha a v