Persze erről is lehet írni. Ám nem. Hallgatásom oka más, lustaságból is fakad: mivel egyéb teendők mellett csak este érek rá kikapcsolódásra, s azt is inkább kockulással töltöm. Írom ezt magamnak, és megmagyarázom magamnak, hogy miért. A lényeg: azért járok helyekre. A legtöbbet persze a Fővárosba. Orgrimmarba XD Nem. Budapestre. Erről szeretnék most: írni pár szót.Már egyszer leírtam persze véleményem Pestről. Még 2-3 éve. Vagy van az már 4 is. Különös viszony fűz engem ehhez a városhoz. Ambivalens viszony. Egyszerre tölt el csodálattal, undorral, gyűlölettel és nosztalgiával. Egyfelől szerintem büszkének kell lenni rá, mert rendkívül színes múltja van: már római őrtornyok álltak az Erzsébet-híd körül, s bár sok csata tépázta, de európai színvonalú fővárossá vált a XIX. század végére. Utána meg többször is lerombolták, de mindig fel tudott épülni újból. A budai vár, a Gellért-hegy, meg a hidak, meg még a belváros is: gyönyörű. Meg a régi épületeknek is van egy hangulata. Ez Budapest szép arca.
Másfelől viszont az ember undorodik attól a helytől. Ennek csak egy szelete a mellékutcák vagy a zaj vagy az állandó hömpölygés és kosz. Sőt, annak még van is egy hangulata, hogy hatalmas tömegek nyüzsögnek az utcán napközben. Sőt, állításom szerint még napközben a legélvezhetőbb hely. Ennek miértjére ki is fogok térni a következőkben. Ezzel összefüggésben arra a sok idióta baromra, akik miatt mégis az ember viszolyog ettől a helytől. Mert hát a kosz meg a zaj is egy tőről fakad: az emberből, vagyis inkább a humanoidokból. (Nem szívesen nevezem embernek azokat, akikről írok. Nem utálatból, szánalomból, megvetésből.)
Az éjszaka persze csak éjszaka jön el – ezt akár Paul Koelhó is írhatta volna. Azonban igaz. Volt nekem nappali vicces élményem is, nem oly rég – hisz ezért írom e bejegyzést. Ha esetleg olvassa ezt valaki rajtam kívül: az érzékenyebb gyomrúak most ugorjanak egy-két bekezdést.
Szóval. Múlt héten moziba jártam minden nap. Gyakorlatilag Pesten laktam, a belvárosban. Csak aludni jártam haza néha. Így az ebédemet is ott költöttem el. Mivel fehércsokidrága minden, így otthonról hordok ennivalót – amit meg nekem Dunakesziről vagy honnan a halálból hoznak. Tehát megutaztatom az ételt rendesen. De még így is olcsóbb, mintha lenyomnék egy 700 Ft-os gyrost. Brrr. (Persze van 400-ért is, de hát azért a 700-as a finom. Burzsuj disznaj vagyok.) Na, mivel nem szeretem, ha a pofámba lesnek idegenek evés közben, meg olyan szarul érezném magam, ha bemennék a mozi kávézójába csirkepörköltet enni, így inkább jobbnak tartottam valami parkot keresni. Tudom, ezért Walter White dühös lenne rám, mert gátlásos és meghunyászkodó voltam. :C De hát ő aztán tényleg a nulláról kezdte a Breaking Badet.Szóval kimentem a közeli parkba. Ez az Urániától nem messze van, a templom körül. Ott van egy olyan, hogy Rókus kórház. Annak a bejárata előtt meg van egy szép terület. Szép koszos.
De ez még istenes. Itt csak madárszarral van teli a tér és a padok össze vannak firkálva, meg a szombati bulik után látszanak ott hányásnyomok, meg valami fura kannásboros üvegben álló folyadék. Nem akarom tudni, mi az. Egyik nap gondoltam egyet, és na, mondom, jó, van ott a távolban egy másik parkszerű akármi, nézzük már meg azt is. Ott úgy láttam, vannak padok, normális padok, nem olyanok, mint a kórház előtt. Na, meg az mégiscsak kórház, azzal meg jobb vigyázni. (Hahahahahaa) Távolról egész jól nézett ki. De mikor betoppantam…A par közepén van valami vörös sóderos és az tele van szarva kérem. Nem tudom, milyen szarral, mert viszolygok a szartól, így igyekeztem nem odanézni.
De ez nem számított, mert húgyszag csapkodott mindenhonnan. Ráadásul a padokon ilyen fura folyások voltak. S a közelben valami „pútyerka”, vagyis valószínűleg ez egy hajléktalantanya lehet. Én hülye megpróbáltam enni, de majdnem hányással gazdagítottam a szarhúgyparkot.Nos, ez is Pest. Ez is a főváros. Biztosan vannak még cifrább helyek is. S igen, vannak, majd megemlítek még párat.
Igen, ez is egy nehéz kérdés. Jó filmes téma lehetne, hálás dolog arra, hogy ne fekete-fehér sztorit mutassunk be, hanem valami komplexet. (S igen, a szarról lehet a legtöbbet érteketzni XD.) Mert egyfelől ok, szegény hajléktalanok. Gondoljunk csak bele: sehová nincs menniük, nincs intimszférájuk, nincs semmi hely, ahová elhúzódhatnának. Hugyozni meg szarni nekik is kell, tehát érthető, hogy pl. a Blaha Lujza téren szürkületkor áthaladva simán látsz gátlástalan mattrészeg borostás fickókat, akik oldalba hugyozzák a kukát az áruház előtt.
Másfelől viszont dühítő, hogy tényleg ennyire szó szerint leszarják, hogy néz ki a város. Ilyen minden mindegy. Pedig lehetne más hozzáállással is viszonyulni a dolgokhoz. Én megértem a dühöt és az elkeseredettséget, meg a leépültséget, nehéz embernek maradni, mikor mindenedtől megfosztanak. De mégis, ez elég borzalmas, hogy egyeseknek tényleg semmit nem ér ez a város. Legalább vonulna el a Dunapartra, vagy ilyenek.
Természetesen van ennél durvább hely is. Pl. a Keleti-pályaudvar környéke. A Nyugatiról hallottam régen legendákat, micsoda szutyok egy hely. Az. De a Keleti is elérte azt a szintet. Főleg a 8-as metró építésével. Mióta lezárták azt a nagy területet és vele a régi metrólejárót, az aluljáró bizonyos része funkcióvesztett lett. S szépen lefedték lemezekkel, farostokkal az átjárókat. Igen ám, de ezt felügyelet nélkül hagyták, és így rengetegen oda költöztek, oda tespedtek le. Megértem ezt is, kell élniük valahol. De abszolút igénytelenség uralkodik. Egyszer sörözés után nagyon hugyoznom kellett, már nem bírtam volna ki a vonatig. Így, mivel nem akartam összevizezni a gatyám (főleg, hogy vagy -1-2 fok volt), kénytelen voltam arrafelé elmenni. Asszem mondjuk a keletinél van wc, de fizetős…
Úgyhogy hátramentem. Bátor voltam. Páran már le is támadtak, hogy van-e tüzem. Hát nem, bazmeg, csak vizem, amivel elolthatom, ha akarod. Mindenesetre borzasztó egy hely volt, ahová kilyukadtam. Még a cipzárt is hangtalanul húztam le, annyira figyeltem minden neszre. Ott nyugodtan leüthettek volna. Persze mindezt elnyomta a húgyszag, mert ezt nemcsak én használtam wc-nek. Bunkó 
ek közé tartoztam, de mégis láttam a szörnyű valóságot. És persze ordibálások. Asszem, ha a turisták ezt látnák, nem jönnének többé ide. Ha már így belementünk az éjszakába, menjünk is bele a témába. Szintén múlt héten tapasztaltam a következőket. Budán és Pesten nem szokásom éjszaka mászkálni. Egyszer-kétszer azért megesik, de igyekszem távol tartani magam sötétedés után a várostól – nem alaptalanul. Igaz, már azért tényleg párszor voltam ott sötétben. De legtöbbször hajnal vagy még fiatal este volt. Tehát az utcákon bőven nyüzsgött még a tömeg: a sok turista, a sok vidékről jövő baromarc. Hajnalban meg már. (Ujj, azt a hajnalt soha nem felejtem el. Pesthez illően vegyes érzelmekkel gondolok vissza rá. Egyrészt volt egy romantikája, másrészt viszont -25 fok kb., kezdődő másnaposság, émelygés… Akurrvaélet. Ráadásul azt sem tudtam, hol vagyok, így csak véletlenül találtam el a Moszkva… izé Széll Kálmán térre xd.) De olyan éjfél körül még csak kevésszer jártam az utcákat. Na, most mivel a Titanic apropóján sokáig moziztam, volt alkalmam erre is.
Hát igen, ezek után értettem meg csak igazán az Iron Maiden – Fear of the Dark c. számának szövegét. Vagyis nem is a sötétség a félelmetes, hiszen fényárban úszik minden a Rákóczi úton. Inkább az emberi sötétség az, ami megrémiszt. Ilyenkor éjszaka eltűnnek a Pesten csak ideiglenesen tartózkodók avagy a kocsmákba/éttermekbe húzódnak. Nem így a söpredék, akik ebben a városban tengetik a nap 24 órájában vegetációjukat. Emberi lénynek aligha nevezném ezeket, az értelmi szintjük már így távolról is kb. egy ebihaléval lehet egyenlő. Leírni nehéz is, amit láttam, látok. Tudom persze, hogy ez egy pestinek semmi, hiszen ebben kénytelen élni. S tudom azt is, hogy vidéken vannak még ilyenebbek – elég csak a „városomban” elmenni hétvégenként a sportpálya mellett… Brrr. De ami itt van, annak van egy igazi „zamata”.
Mikor összeszorított el megyek, s a figyelmi koncentrációm 200%-os. A zizegős melegítős, 200 kilós romákok ennek csak egy szeletét képezik. Ezek szelíd arcok azokhoz képest, akiket két alkalommal is láttam dekkolni a Blahán. Illetve annak aluljárójában. S mindkétszer ugyanaz az ipse szólított le, hogy adjak már neki tüzet. XD Tuti balhézni akart, mert nem hiszem, hogy úgy nézek ki, mint aki cigizik, sokkal inkább egy burzsuj, pénzes köcsög benyomását keltem. (Nem azért, mert az vagyok, hanem mert mostanában elég rendezett a hajam, meg borotválkozom, meg mostanában vettem új cipőt, meg manapság van egy sajátos öltözködési stílusom – favágó-style. Tehát kicsit ilyen neopunkrockernek nézek ki meglátásom szerint, ami annyira nem jó, de leszarom, mert tetszik nekem, ahogy kinézek.) Tehát bölcs dolog egy gyors nemmel tovább sietni.
Na, de kik ezek? Hát, ha az ember néz mondjuk ’80-as évekbeli magyar (dokumentum)filmeket, akkor láthat ilyeneket. S azt hinnénk, ez az állatfaj kihalt. De jelmondatuk is ezt hirdeti: „punks not dead!”. Vagyis igen: punok.
Nem meglepő szerintem senkinek. Nekem sem annyira lenne az, de azt hittem, 2012-re ezek már a múlté. Szigetváron láttam utoljára itthon ilyen arcokat, illetve Kolozsváron, a Mátyás-szobor alatt tespedtek. De, hogy Pesten, főútvonalon is – az elámít. Ugyanaz a szöges, igénytelen bőrdzseki, mint mindig, szakadt nadrág, bakancs, meg persze valamilyen hányásszínű taréj. És persze állandóan részegek. Reggelente ezeket egyébként szoktam látni a keletinél, a villamosmegállóban, de akkor másnaposnak tűnnek. És akkor azt hittem, ezek külföldiek. Máskor meg azt, hajléktalanok. De nem. Ezek igazi, vérbeli prolipunkok. Kannásbor alap. Szerintem reggel begyűjtik a kannásbort, talán még tarhálnak is (végtére is tőlem tüzet kértek, lehet, nappal meg pénzt kunyerálnak – ja, de most ugrott be, egyszer aprót kért tőlem az egyik piára XD – tehát igen, tuti erre gyűjtenek), majd estére mattrészegek.Az ilyen véglények pedig azért tűnnek veszélyesnek, mert igénytelen alkatuk és butaságuk olyan benyomást kelt, mintha állatok lennének. Vadállatok. Azok meg kiszámíthatatlanok. Nem tudod, hogy van-e benne gátlás, törvénykövetés, és érdekli-e, hogy az egész susulyka város be van kamerázva, meg, hogy azért járőröznek rendőrök rendesen (akkor is igazoltattak arrafelé). Szóval nem lehetek biztos benne, hogy ezeket érdekli, hogy esetleg aznap éjjel nem valami lepukkant helyen, hanem cellában alszanak.
Így elég paranoiás vagyok az ilyenektől. Hiába, hogy hallgatok punkzenét. De a punokat valahogy nem bírom, pont emiatt. A divatpunkok meg nem punkok.Persze, ha túl vagy a punkokon, akkor még nem vagy túl mindene! Hiszen nekem a Keleti a végcél, a Blahán átjutni még tök könnyű. A probléma ugyanaz nálam, mint annak idején pl. a perzsáknál volt Thermophülénél: a szoros. Ez a szoros pedig a 19394-es metró miatt alakult ki a Keleti körül, a Rákóczi úton. Ugyebár az egészet körülvették fallal, és épp annyi helyet hagytak, hogy 3 ember elférjen egymás mellett a járdán. Igen ám, de arra vannak kocsmák, üzletek. A kocsmák miatt kint pedig asztalok, székek. S ilyenkor éjszaka ott is meglátjuk, mi rejlik a város itallapján. Alkoholista nők, lecsúszott prolik, kiégett, cigivel és sörrel működő, ordibáló munkások. De ez még oké, mivel az alkoholista szarok ártalmatlanok. A problémák ott kezdődnek, mikor kiérsz a faltól az utcáig, és egy sötét alagúton kell átmenned a Keletihez. Na, az a finomság. Igaz, csak egy épület alatti rész, de ott aztán minden van. Egy hentesbolt előtti rész ez egyébként, átellenben meg a mekdonálc. De ott aztán szeretnek ácsorogni sötét alakok, akik rendre hangoskodnak is. Meg a falnak támaszkodó, füstös képű faszi mindig baljóslatú. Hiszen mi a susulyka anyjának áll kinn valaki éjszaka az utcán, lesve, hogy ki, merre megy?
Tehát van egy romantikája ennek a városnak éjszaka. Nem kell itt nyóckerbe, meg angyalföldre, meg kilencedik kerületbe menni ahhoz, hogy elborzadj/összeszoruljon a
ed. Egyszerűen elég a Rákóczi úton végigmenni . S emiatt még mindig hálás vagyok az Istennek, hogy vidékre születtem. Illetve emiatt is. A vidéket semmiért nem cserélném el. Sok a lehetőség Pesten? Több a választék? Ki nem szarja le! A tehén/disznószarszag még mindig ezerszer finomabb, mint a hajléktalanhúgyszag, meg a szmog. Az esti békakoncert, meg az alapvető nyugalom és csend, valamint ilyenkor a virágok illata: olyan, amit max. a Gellért-hegyen, vagy Budán, a Móricz Zsigmond körtér környékén levő tó partján kaphatsz meg. Ez az, amiért hajlandó vagyok napi (illetve most már csak heti, mert szerencsére nem minden nap kell bejárnom) 2 órát utazni oda-vissza.Ettől függetlenül viszont tényleg kialakult egyfajta kötődés ehhez a félig putrifészekhez, félig pedig lenyűgöző városhoz. A hét év alatt sokkal árnyaltabbá vált számomra ez a város, és van valami, amit megszerettem benne. De azért soha nem költöznék: oda.
