2013 tartalmas esztendő volt, rengeteg jó játékot láttunk idén -- olyan sokat, hogy voltak programok, amik egyszerűen elfelejtődtek az év második felére. Hogy jól sikerültek-e vagy sem, végül is mindegy, mert nevük, elődjük, hagyatékuk vagy reklámjuk egy ideig fenntartotta őket a játékipar folyton hullámzó tengerén. Csakhogy az ünnepek közeledtével befutottak a nagyágyúk, megjelent a GTA 5, a Battlefield 4, az Assassin’s Creed 4, megérkeztek a next-gen (PlayStation 4, Xbox One) konzolok, és ez a sok friss inger eltemette emlékezetünk mélyére az alant felsorolt alkotásokat.

Úgy döntöttünk tehát, hogy az újév közeledtével előásunk pár, gyakorlatilag feledésbe merült 2013-as játékot, és megnézzünk, hogy jogosan kerüli-e őket az elménk, vagy csak el lettünk kényeztetve az év végére, és kell egy pofon, hogy felrázzuk magunkat. Öt, PC-re is megjelent játékot sorolunk fel, a sorrend pedig mindössze időrendi. Az emlékeztető blokkok végén a biztonság kedvéért ítéletet hozunk: megérte-e elfelejteni őket, vagy sem?

DmC - Devil May Cry

DmC - Devil May Cry játékadatlap
DmC - Devil May Cry teszt
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3, PC

A DmC - Devil May Cry egy nagyon merész reboot volt még januárban. A Capcom PS2-es korszakot meghatározó, szupermenő akciójáték-sorozata gamerek millióit varázsolta el, a főszereplő Dante pedig a 2000-es évek „menő” fogalmának két lábon járó ikonja lett: hosszú haj, bőrdzseki, laza beszólások, démonirtás, király csajozós dumák -- mindenki Dante akart lenni, aki valaha PlayStation 2 vásárlására adta a fejét. Aztán jött a japán kiadó furcsa döntése: rebootolni kell a Devil May Cry-t, hogy a nyugati, fiatalabb generációhoz tartozó játékosok is megszeressék a franchise-t. Felkérték az angol Ninja Theory csapatát, hogy faragjanak modern hőst Dantéból, a pengeélen táncoló srácok pedig kapva kaptak az alkalmon, és bemutatták az új DmC-t.

Az eredmény katasztrófa lett: a rajongók szálanként tépkedték ki fehérre mázolt hajukat, és nyilvánosan égették el piros kabátjaikat, mert az új Dante nem hogy nem emlékeztetett a mindenki által kedvelt csirkefogóra, de egy felettébb antipatikus, emós bunkó benyomását keltette. A készítők a Capcommal karöltve igyekeztek csökkenteni a károkat, és bár a fanatikus DmC-sek máig utálják a program új látványvilágát, egy tény: amint megérkeztek az első értékelések és velük együtt a baráti pontszámok, a játékostársadalom kicsit megértőbb lett a DmC-vel szemben. A programot e sorok írója tesztelte, itt elolvashatjátok gondolatait -- de egyébként általános vélemény, hogy a DmC - Devil May Cry egy remek akciójáték lett, amit egyedül relatív rövidsége miatt lehet megdorgálni. Sajnos azonban ma már az emberek többsége egyszerűen elfeledkezett a játékról, ami nagyon szomorú. DLC-k is jöttek hozzá, és talán folytatása is lesz, így valószínű, hogy megvolt a kellő sikere, de tény, hogy karácsonykor nem sok gamer találta a fa alatt.

Megérdemelte, hogy elfelejtsék? NEM.

Crysis 3

Crysis 3 játékadatlap
Crysis 3 teszt
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3, PC

A DMC után egy hónappal befutott a várva várt Crysis 3 is. A Crytek 2007-ben gyakorlatilag forradalmat hozott, megmutatta, hogy az akkoriban gyakran temetett PC köszöni szépen, jól van, és sok olyat tud, amiről a konzolok sokáig csak álmodni fognak még. Bár az első Crysis végül Xbox 360-ra és PS3-ra is megjelent, a PC-s eredetit közel sem érték utol az átiratok, a játék pedig máig döbbenetesen néz ki. A folytatás Crysis 2 meglehetősen jól sikerült FPS volt, a harmadik rész viszont nagyon megosztotta a játékosokat. A PC Guru magazinban nagyon jó értékelést adott rá JohnBart kolléga, méghozzá joggal, mert klassz shooter lett belőle. Ugyanakkor tény: ha elvonatkoztattunk a CryEngine 3.0 által életre keltett, talán még most, a Battlefield 4 és a Killzone: Shadow Fall után is elismerésre méltó grafikai színvonaltól, egy elég átlagos lövöldözős játékot kaptunk, kiegyensúlyozatlan multiplayer komponenssel és rövid, kusza történettel.

A Crysis 3-at a megjelenését követő egy hónapban már szinte senki sem emlegette. Eleinte arra használták a számítógépes játékosok, hogy összemérjék egymással gamer-PC-ik erejét, majd páran a konzolokban lévő kakaó bizonyítékaként mutogatták, elvégre az Xbox 360-as és PS3-as verziók sem néztek ki rosszul ahhoz képest, hogy milyen régi vasakon futottak. Aztán csend lett, a játékosok pedig továbbléptek. Jöttek az olyan FPS-csodák, mint a BioShock: Infinite, vagy a Metro: Last Light, ősszel pedig a nagyágyúk, azaz a Battlefield 4 és a Call of Duty: Ghosts. A Crysis 3 ezekhez a címekhez képest kifejezetten kicsinek és jelentéktelennek tűnhet. Tartalmilag nem ér fel hozzájuk, és bár a látványvilága tényleg elismerésre méltó, ennyi nem elég a halhatatlansághoz. A Crytek is túlhaladta az idegen inváziót, átálltak az Xbox One-ra, és most épp a Ryse: Son of Rome miatt kapnak hideget-meleget. Ugyanakkor azok, akik nem találkoztak még a programmal, próbálják ki, mert elég összerakott darab, ami talán nem válik időtálló klasszikussá, de többet érdemel annál, mintsem hogy kevesebb mint egy évvel a premierje után elfeledkezzünk róla.

Megérdemelte, hogy elfelejtsék? NEM.

Zeno Clash 2

Zeno Clash 2 játékadatlap
Zeno Clash 2 teszt
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3, PC

Az első Zeno Clash egy sokkolóan nagyszabású, és merőben újító szellemű akciójáték volt. Játékmenetének lényege az első személyű nézetben zajló verekedés volt, kidolgozott harcrendszerrel, tehát kombókkal, védekezéssel, speciális támadásokkal és néha fegyverekkel. Mindez azonban semmi ahhoz képest, ahogy a Zeno Clash kinézett: a Source motorra épülő játékot szürrealista stílusban rajzolták meg az ACE Team grafikusai, és a hangulathoz illeszkedő, őrült sztorit fabrikáltak köré, ami meglepő fordulattal zárta az egyébkén nyúlfarknyi kalandot. Mindenki folytatásra éhezett, a Zeno Clash 2 pedig jött, látott, és... elfelejtődött.

A munka négy évig tartott, a bejelentés után pedig sokáig csend honolt a projekt körül. Csak azt tudtuk, hogy az ACE Team igyekszik nagyobb lélegzetvételű játékkal előállni, amit RPG-elemekkel tesznek változatossá. Nos, az áprilisban kiadott eredmény meglepően lapos és unalmas lett, egyike azon kevés nagy reményű folytatásoknak, amik még csak megközelíteni sem tudták az előd színvonalát, nemhogy meghaladni. A grafika csúnyább lett az első résznél, a játékmenetet felesleges ötletekkel darabolták fel (kvázi sandbox környezet, fejlődés, hosszas dialógusok), és végül az egészet bugokkal fűszerezték meg, hogy ne legyen olyan könnyű lenyelni a keserű pirulát. A Zeno Clash 2 listánk eddigi egyetlen olyan várós alkotása 2013-ból, ami vitathatatlanul megérdemli, hogy elfelejtsék -- már csak azért is, hogy véletlenül se azonosítsák a remek, még most is erősen ajánlott első Zeno Clashsel.

Megérdemelte, hogy elfelejtsék? IGEN.

Remember Me

Remember Me játékadatlap
Remember Me teszt
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3, PC

A Remember Me volt a 2012-es GamesCom legnagyobb sztárja. A játékot a Capcom karolta fel, miután a Sony lemondott róla, ki tudja, miért. A leleplezést hatalmas ováció kísérte: a Remember Me egy látványos, izgalmas akciójátéknak (vagy ha úgy jobban tetszik, „brawlernek”) tűnt, amit cyberpunk atmoszféra, párizsi (tehát végre nem amerikai) helyszínek, és emlékmachinálós játékelemek véstek fel megannyi gamer kívánságlistájára. A francia DOTNOD csapata ráadásul meglengette a botrányzászlót is, leszexistázva a Sonyt, mert miért ne. Ezek után mindenki nagy durranást várt (én is, hisz volt szerencsém jóval a premier előtt játszani egy meggyőző demóval), de sajnos a derék frankoktól csak halk pukkanásra futotta.

A Remember Me nem lett klasszikus értelemben véve rossz játék: hangulata, sztorija, na meg kifejezetten követendő példaként állítható harcrendszere volt, ezekért pedig mindenki dicsérte is. Csakhogy a koncepcióban rejlő lehetőségekkel nem tudtak élni a fejlesztők. A párizsi helyszín olyan lett, mint egy középiskolai színi előadás díszlete: volt, de értelmét nem láttuk, mert egy csőben kellett végigvernünk egy halom teljesen egyforma rosszfiút. Az egész játék 6 óra hosszúra sikeredett, ami botrányosan kevés, hisz ugye multiplayert nem kaptunk, a memóriamixelésről pedig kiderült, hogy még a ritmusjátékoknál is nagyobb lufi az egész. A világsajtó csalódott a Remember Me-ben, igaz, a megjelenése után már nem volt kérdéses, miért mondta azt a Sony, hogy köszi, de mégsem kér a programból. 2013-ban sok kiváló akciójátékot láttunk, többek között a Metal Gear Solid: Revengeance-t, vagy a fent is emlegetett DmC-t. A Remember Me-re viszont jobb nem visszagondolni, mert a jó tulajdonságai ellenére is csak a csalódásra emlékezünk belőle.

Megérdemelte, hogy elfelejtsék? IGEN.

Splinter Cell: Blacklist

Splinter Cell: Blacklist játékadatlap
Splinter Cell: Blacklist teszt
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3, PC, Wii U

Ahhoz képest, hogy a Splinter Cell: Conviction az előző konzolgeneráció egyik legjobb akciójátéka lett, és gyakorlatilag képes volt úgy megreformálni az elfáradt sorozatot, hogy még a leghangosabb fanyalgók is elmosolyodjanak egy-egy jelenetén, a fájóan sokáig készülő Splinter Cell: Blacklist valahogy nem tudta megismételni elődje bravúrjait. Talán pont azért, mert a Ubisoft hallgatott azokra, akik a régi részek szellemiségét szerették volna viszontlátni a hatodik főbb Splinter Cell felvonásban -- ez nyilvánvaló, a Blacklist tele van klasszikus SC-elemekkel, és bár pár dolog a Convictionből is megmaradt (pl. az egyszerre több rosszfiú likvidálásának dicsőségteljes lehetősége), azért látszik a játék felépítésén, hogy a koncepció megtervezésekor az őstrilógia előtt tisztelegtek a tervezők. Újra hivatalos küldetésekre kell mennünk, ismét csak jófiúk lehetünk, és most is velünk van az amerikai kormány, nem úgy, mint amikor Sam saját maga indult el a Third Echelon vezetőjének megölésére.

A Blacklist sajnos összeroppant az elvárások súlya alatt, és nagyon nehezen talált rá a megfelelő célközönségre. A Conviction rajongói számára vontatottnak tűnt, és hiányzott belőle az előd drámai éle, vad személyessége. A Chaos Theory óta éhező fanatikusoknak viszont már a Blacklistet is túl gyorsnak és megbocsátónak érezték, arról már nem is szólva, hogy az MI nem fejlődött eleget az elmúlt évek során. Mindez azonban nem a játék hibája, az ugyanis alapvetően nem rossz. Oké, az MI tényleg lehetne jobb, de az összhatás a maga nemében egyedülálló játékélményt nyújt, és igenis jól csiszolták össze a Conviction és a Chaos Theory játékelemeit a Ubisoftnál. Hogy miért nem beszél senki a játékról négy hónappal annak megjelenése után? Nos, pont a fenti ellentét miatt: a legtöbb Splinter Cell rajongó tagja az egyik ellentétes tábornak, holott a Blacklist a két csoport közé próbál beékelődni. Lehet, hogy egy nap kultstátuszba fog emelkedni -- érdemes elővenni, főleg most, a leárazások idején.

Megérdemelte, hogy elfelejtsék? NEM.

És szerinted mely játékokat feleljette el a világ 2013-ból? Esetleg van olyan kedvenced, ami nem került fel a listára? Várjuk véleményedet a kommentek között!