2007-ben jelent meg a The Apostasy mely nagyon hangulatos, jól kidolgozott lemezre sikeredett. 11 számot tartalmaz mely mindegyike gyökeresen eltér a másiktól de valahogy mégis mintha kapcsolódnának egymáshoz. Külön említést érdemel az At The Left Hand ov God c. szám mely az album legjobb száma és egyben video klipet és készítettek. A most megjelent Evangelion 9 számot tartalmaz. Az első szám (Daimonos) remekül indul, baromi gyors, sikerült azonnal rákattanni a lemezre. Nergal a vokálos hangja semmit se változott ismét ugyanolyan kiváló hörgés/ordítás amelyet a The Apostasyban hallhattunk. A 2. szám (Shemhamforash) ismét baromi gyors bár nem éreztem olyan változatosnak mint az elsőt lévén végigzúzzák az egészet és csókolom. (de azt remekül) Ezután következik egy lassú szám Ov Fire And The Void címmel. Kivételesen nem zavart a lassúsága mert hihetetlen jóra sikeredett értem ezt a hangulatára és a technikára. A többi számról röviden annyit hogy lesznek gyorsak és lassúak is. (bár sikerült azokba is némi gyorsaságot belecsempészni látszik hogy törekedtek arra, hogy ne legyen unalmas) Talán a végét említeném meg: (9. szám: Lucifer) Nos ennél a számnál felemás érzéseim voltak. Ugyan nagyon jól megszerkesztett mégis kicsit hosszúnak találtam. (kb 8 perc) De igazából nem is ezzel van baj hanem azzal, hogy míg rohadt jól indul, a közepétől kezdve kicsit leül az egész. Ezt a jelentéktelen bakit leszámítva bátran kijelenthetem, hogy minden tekintetben sikerült túlszárnyalnia a 2007-es The Apostasyt. 2 év alatt is össze lehet hozni jó albumot. Így kell ezt! Minden elismerésem a Behemothnak. Bátran ajánlom a műfaj rajongóinak! Értékelés: 95% + Remek hangulat - az utolsó szám lehetne rövidebb és kicsit gyorsabb is
Technikailag és minőségét tekintve nagyon korrekt
Változatos számok melyek sose unalmasak

Szám lista: 01 - Daimonos
02 - Shemhamforash
03 - Ov Fire And The Void
04 - Transmigrating Beyong Realms Ov Amenti
05 - He Who Breeds Pestilence
06 - The Seed Ov I
07 - Alas, The Lord Is Upon Me
08 - Defiling Morality Ov Black God
09 - Lucifer