Reggel én vittem a gyereket bölcsibe, mivel szabadnapos vagyok. Szépen süt a nap, egész jó idő van. Ilyenkor néha megpróbálok visszaemlékezni, hogy milyen volt, amikor én jártam oviba, de persze csak halvány emlékeim vannak, azok is inkább csak érzések.
Emlékszem hogy ahogy Peti, én sem akartam soha reggelente oviba menni, és addig hisztiztem, míg anyukám nem vett nekem a sarki trafikban valamit, amivel lekenyerezett. Mindig úgy éreztem, hogy be vagyok zárva, és szabadulni akartam.
Ahogy sétáltunk befelé Petivel a bölcsibe, láttuk hogy néhány munkás cseréli az udvart körülvevő drótkerítést. Persze ebből jó kis beszélgetés kerekedik: mit csinálnak a bácsik? miért cserélik a kerítést - mert már régi? és ha megint régi lesz...? Én is akarok segíteni!

Hát ez az. Nagyon érdekes lehet, ahogy a bácsik dolgoznak, és azt hiszem tudom mi jár a gyerek fejében. Egyfajta szabadság utáni vágy. Ha megpróbálom magam a helyébe képzelni, újra valami hasonlót érzek én is, mint 3-4 évesen, kint akarok én is dolgozni a bácsikkal, és nem akarok oviba menni. Kint a szabadban, ahol azt csinálok amit akarok, nem kell kezet mosni, és leülni enni, nem kell rendet rakni, és aludni az ebéd után, nem kell rajzolni, és mondókát tanulni, hanem szabadon, és felnőtten eltölteni az időt azzal, ami érdekes. Amikor - már az avason laktunk - oviból kimentünk az udvarra sokszor csak leültem, és néztem a hegyről a Lenin Kohászati Művek felé vezető utat, ahogy mentek a teherautók a vasgyárba, és én is ott akartam lenni, dolgozni, mint mások...
(...hijj de jó kommunista lettem volna nem...? )

Aztán - ma reggel, amikor leadtam a gyerkőcöt, és kiléptem a valóságba, a munkásokat nézve eszembe jutott, hogy ők mire gondolhatnak. Kemény munka - valószínűleg megalázóan kevés fizetésért, gondok a családban, lakáshitel, 317Ft-os benzin, tehát a napi gondok, amiktől mindegyikőjük mogorva arccal húzza a drótot, és feszíti a dróthálót a tartóoszlopokra. Borzalmasan rossz felnőttnek lenni, legalább is itt, és most. De jó lenne, ha Peti már nem így nőne föl, de a kilátások egyre rosszabbak, lépni kell...