Újabb év telt el, egy újabb év anélkül, hogy gyakorlatilag bármit is játszottam volna az adott évből, az egyetlen játék, amivel játszottam is, és most is jött ki (Radiant Historia: Perfect Chronology), meg valójában egy 2010-es játék remastere. Szóval maradok annál, hogy az idén játszott játékaimat rangsoroljam. Inkább 2016-os játékokkal játszottam, amilyen tempóban pedig haladok velük, jövő ilyenkorra már össze tudnék ütni egy rendes Top játékok 2016-ból listát, csak 3 év késéssel…

Röviden annyit tudnék mondani a 2018-as videojátékos évemről, hogy nem volt olyan erős, mint a 2017-es. Egyrészt mert nem volt annyi időm játszani, másrészt meg nem volt annyira erős játékokban az év. Ezt leginkább úgy értem, hogy én nem játszottam olyan játékokkal, amik igazán bejöttek volna, valószínűleg a 2017-es évi top 3-as listámban lévők szinte az összes 2018-as top 5-öset ütnék. Másrészt viszont a 2018-as kínálta, ránézésre sem tűnik olyan érdekesnek, mint amilyen a 2017-es volt. Na, talán ez az év jobb lesz.

Azonban még mielőtt rátérnék a konkrét listára, néhány szót azért ejtenék a futottak még kategóriáról, amely játékok, még ha a top 10-be nem is fértek be, de talán egy top 15-be bele lehetett volna őket rakni. Az egyik ilyen a Skies of Arcadia, amelynek, ahogy már korábban is írtam, relatíve egyszerűsége ellenére is megvolt a maga bája. Másik például a Shadow Warrior 2, mely elődjéhez képest pusztán a felturbózott játékmenetével megvett kilóra, a rengeteg fegyver, azok módosítgatásai és a démonok aprítását nem nagyon lehetett megunni, csak hát a története eléggé visszahúzta, nameg Kumiko, a főhős ügyeletes „segédje”, valami nagyon unszimpatikus karakter lett, és a kettejük óvódás szintű civakodásait is csak Lo Wang beszólásai tették elviselhetővé. Harmadjára ott van a Night in the Woods, amelynek ugyan minimális volt a játékmenete, mégis szórakoztató volt a játéknak helyt adó várost bebarangolni, a szereplők és a történet is érdekesek voltak, de számomra a hangulata vitte el a hátán a játékot, amihez a remekbeszabott soundtrack csak hozzátett. Utoljára pedig megemlíteném a SUPERHOT-ot, melynek nagyon egyedi és nagyon addiktív játékmenete jó pár órára lekötött.

Na, akkor viszont maga a lista:

10. Gal*Gun: Double Peace


Nos, hogy mi is ez a játék? A japánok egy újabb agymenése, nagyon röviden. Elmondhatnám, hogy miről szól, mi a lényege, de ha esetleg valaki nem tudná, azt nem akarom meg*****ztani egy kellemes kis google kereséstől. Itt leírva úgysem tudnám rendesen visszaadni. Az pedig, hogy miért is tetszett, meg magától értetődő, ha tudod miről is van szó, és vevő vagy az ehhez hasonló őrültségekre.



9. VA-11 Hall-A: Cyberpunk Bartender Action



Inkább vizuális novella, mint játék, mert a játékmenet igen minimális, de jobb híján mégis itt sorolom fel. Ahogy az alcímből is kiderül, egy cyberpunk, kissé disztópikus világban lévő bár csaposát követhetjük végig, amint mindenféléről beszélget vendégeivel. Egy kifejezetten nyugis játék, ami semmi akciót nem tartalmaz, itt nem a mindenféle összeesküvés elméletek vannak a reflektorfényben, hanem pusztán néhány mindennapi ember élete, és az, hogyan is zajlik az élet ebben a cyberpunk világban. Szórakoztató karaktereket, érdekes történeteket, és nagyon erős hangulatot tartogat.



8. Suikoden I



Pont nemrég írtam meg, hogy miért is volt kifejezetten pozitív csalódás a Suikoden első része. Röviden csak annyi, hogy a játékmenet nagyon jó tempót diktál, annak köszönhetően, ahogy a harcrendszerben az elemenkülés és az auto csata működik. A történet pedig egyszersége ellenére nagyon gyorsan halad, ezzel együtt pedig a játék viszonylagos rövidsége az előnyére válik.



7. Tyranny



Nem mondanám, hogy én lennék a legnagyobb kedvelője az old-school CRpg-knek, a játékmenet pedig nem is fogott meg annyira. Azonban az alapkoncepció, hogy ezúttal a „gonosz” szolgálatában állunk, az e-köré felépített történet, és a megannyi döntési helyzet nagyon érdekes volt. Igaz végül nem egészen arra ment el a sztori amerre én szerettem volna, és a cliffhanger befejezésekre háklis vagyok, de összességében nagyon tetszett. Ja, és a játékot megelőző Conquest minijátékból szerintem egy teljes játéknyit végig tudnék vinni, annyira bejött.



6. Furi



Ugyan a játék nehézsége miatt szívtam néha a fogam, de valójában hatalmas élmény volt ezzel, a csak bossharcokat tartogató játékkal játszani. A harcrendszer egyszerűen játszatja magát, a bossok legyőzésével járó sikerélmény pedig mindig addiktív.



5. Stories: Path of Destinies


Hosszabban ecseteltem már élményeimet a Stories-al, elismerve, hogy a harcrendszer eléggé felszínesre sikerült, aminek köszönhetően a játékmenet is repetitívebbé válik a kelleténél. Azonban mivel rövid játékról beszélünk, így szerintem nem akkora érvágás. Az ezerfelé ágazó sztori pedig, az egyedi történetmeséléssel megfűszerezve, valami elképesztően bejött.



4. Warhammer 40k: Dawn of War 2



Jobban kedvelem az olyan stratégiai játékokat ahol nem gyártani kell mindenfélét, hanem egy megadott csapattal végigmenni a pályán, így a Dawn of War 2 igazából csak játszatta önmagát. Nagyon jó volt a különböző osztagaidat fejlesztgetni, felfegyverezni, majd különleges képességeiket használva taktikázni a küldetéseken keresztül. Igazából többet tudnék mondani magáról a 40k univerzumról, mert ez a játék volt az első rendes találkozásom az univerzummal. Gyakran halottam, hogy mennyire pocsék és elcseszett világ is valójában a 41. évezred. Halottam a vicceket, láttam a mémeket, de csak legyintettem, mint túlzás, mondván, hogy csak nem lehet ennyire rossz. Tévedtem, valójában még rosszabb.



3. Deus Ex: Mankind Devided



Anno a Human Revolution az egyik kedvenc játékom volt (bár igazából még most is az) ezért nagyon vártam annak folytatását. Aztán persze halottam egy két problémásabb eleméről a játéknak, így tudtam igazítani az elvárásaimat. Valójában pont azt kaptam, amire számítottam, mondjuk nem szálltam el tőle annyira, mint az előző résztől, bár ehhez hozzátartozik, hogy azóta némileg változott az ízlésem. Plusz, ahogy már többször is említettem (és ebben az írásban is), nem vagyok oda a befejezetlen történetekért. Viszont amit a játék ezektől függetlenül nyújtott, az ígyis hatalmas élmény volt. A lopakodásra és a különböző augmentációk fejlesztésére épülő játékmenet még mindig nagyon üt, és a játék világa is ott van a szeren.



2. Persona 3



Erről tesztben írtam inkább rosszat, mint jót, mert el kell ismernem, hogy a harcrendszer amellett, hogy sekélyes volt, kegyetlenül repetitív is. A Tartarus megadungeon pedig valószínűleg a rémálmaiban fog kísérteni. Azonban a történet, a karakterek, valami fenomenális volt, a játék fő témájáról, annak megvalósításáról, pedig nem is beszélve. Az iskolába járás marha jó volt, a Persona 3 zenéje után pedig mind a tíz ujjamat megnyaltam.



1. Chrono Cross



A 2018-as évben a Crono Cross gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Írtam is valamennyit róla, amikor összehasonlítottam elődjével. Az egyedi, pont grindolásmentesre tervezett harcrendszerét egyszerűen imádtam. Igaz, a történetet nem sikerült a legjobban elmesélni, és a karakterek sem voltak a legjobban kifejtve, de a sztori így is nagyon érdekfeszítő volt. A játéknak színt adó trópusi szigetvilág lenyűgözött, a hangulat pedig beszippantott. Ezekre pedig még tett egy lapáttal a játék zenéje, ami szintén remek lett, az opening cinematic meg valami zseniális volt, ennek köszönhetően a játék már az első percben megragadt, és nem is engedett el a kaland végéig.