A Witcher III esetében a Heats of Stone kiegészítőt, jobban élveztem, mint az alapjátékot, azonban, a Blood and Wine-nal már voltak problémáim. Az egyik nagy problémáról, pedig a Dragon Age II jutott eszembe, ami (ahhoz képest egyesek mennyire lehúzták) ugyanazt a helyzetet sokkal jobban oldotta meg.
Namármost, két hasonló történeti pontot fogok összehasonlítani a Witcher III: Blood and Wine és a Dragon Age II-ből, és bár úgy fogom elmagyarázni, hogy mindenki megértse, ettől függetlenül is erős spoilerek következnek.
Összehasonlításom alapja Dettlaff és az Arishok karaktere lesz, akik a maguk módján az aktuális főgonosz szerepét töltik be.
Talán a legnagyobb problémám a Blood and Wine-nal, a főgonoszának, Dettlaffnak a bemutatásával van. Leginkább az, hogy a történet nagyon be akarja mesélni, neked, hogy valójában ő nem is annyira rossz, és természetét tekintve nem gonosz. A Witcher itt ugyanazt a témát veti fel, amit már rengetegszer boncolgatott a sorozat során, mégpedig hogy ki is az igazi szörnyeteg, az ember vagy a szörny. Ugyanis kiderül, hogy Dettlaff nem önszántából szedi áldozatait, hanem korábbi szereleme (aki ember) manipulálja, a gyilkosságok elkövetésére. Amikor pedig rájön az átverésre, bosszúra szomjazik, és mivel a tartomány hercegnője megtagadja az időközben elfogott tettes kiadatását, Dettlaff ultimátumot ad, amennyiben nem adják ki régi szerelmét, vérbe borítja Beauclair városát, mivel pedig a hercegnő nem hajlik meg a fenyegetések, Dettlaff lerohanja a várost egy sereg vámpírral. Igaz, csúnyán átverték, és valamilyen szinten joga is van a bosszúhoz, meg is érteném, ha emiatt megostromolná az Uralkodói palotát, helyette azonban az ártatlanokkal teli városra támad. Na, ezt nem kifejezetten az értelmes emberek tennék, hanem a tipikus gonoszok. Elég nehéz morálisan szürke karakternek eladni, egy olyan embert (vagy épp vámpírt), aki puszta dühből egy egész várost hajlandó a földel egyenlővé tenni, ráadásul úgy, hogy az adott város valójában nem is felelős az őt ért sérelmekért. Amivel talán még el is lennék, ha a játék nem akart volna lépten nyomon emlékeztetni arra, hogy valójában nem rossz ember ő, Regis többször is felhozza, hogy Dettlaff valójában csak érzelmileg sebezhető, meg, hogy kissé türelmetlen. És akkor mi van? Ebből csak az derül ki, hogy Dettlaff valójában, egy érzelmileg labilis pszichopata, aki a legkisebb sértés miatt is képes mészárlást rendezni. Még ha hagynám is elmenni, mi a garancia arra, hogy nem próbál meg később egy másik várost felégetni, simán kinézném belőle például, hogy miután egy utcai kereskedő átverte néhány petákkal, elveszti a fejét és vérfürdőt rendez. Igazából ez a példám nem légből kapott, a játékban van is egy visszaemlékezés, amikor egy goromba alak fellöki Dettlaffot, aki majdnem helyben kibelezi. Semmi morálisan megkérdőjelezhető nincs abban, ha úgy döntök, hogy ezt a szörnyet, mert valóban az, egyszer s mindenkorra, meg kell állítani.
Hozzá hasonlóan az Arishok, is egy főgonosz (valójában csak a második fejezet főellenfele) szerepét betöltő karakter, aki a Dragon Age II második fejezetének végén ostrom alá veszi Kirkwall városát, ezért meg kell állítanunk. A különbség csak annyi hogy az Arishok jelleme sokkal jobban fel van építve, ráadásul a Witcherrel ellentétben a Dragon Age nem próbálja meg a szánkba rágni, hogy nem is olyan rossz ember. Nem, a DA egyszerűen kiteríti kártyáit, felépíti az Arishok karakterét, elmondja motivációját, majd ránk hagyja, hogy ítéletet hozzunk cselekedetei felett. A Witcherrel ellentétben pedig ezt egy olyan játék éri el, amitől nem várnál ehhez hasonló morális megkérdőjelezhetőséget. Az Arishok eredetileg azért érkezett katonáival Kirkwallba, hogy felkutassanak egy ellopott könyvet, ami számukra egy afféle szent irat, ami nélkül, igazából nem is térhetnek haza. Az Arishok a qunari fajba tartozik, és mint fajának legtöbb tagja az úgynevezett Qun-t követi, ami egy igen sajátságos társadalmi, vallásos és filozófiai irányzat, a Qun alapja a rend, egy olyan társadalom, amiben mindenkinek megvan a maga feladata. Ezzel az eszmével igencsak ellentétben áll Kirkwall városának kaotikus világa, egy olyan városé mely különböző kultúrák olvasztótégelyeként szolgál, egy olyan helyé, ami hemzseg a csempészektől, tolvajoktól, zsoldosoktól és egyszerű bűnözőktől, ahol a bűnbundák uralják a sikátorokat és akár fényes nappal az utcán is ölre mennek, ahol a két legnagyobb frakció, a templomosok és a mágusok között soha nem látott méreteket öltött az ellenségeskedés, egy olyan hely ahová tucatjával érkeznek a menekültek, a tengerentúli háborúból. Ráadásul ez egy olyan város, ahol vezetőség egyre kevesebb sikerrel tudja csak irányítása alatt tartani a helyzetet. Az Arishok pedig megveti ezt a helyet és főleg megveti a város vezetőségének gyengeségét. Csak azért írtam ilyen hosszan a kontextusról, hogy bemutassam miféle mély filozófiai ellentét feszül a város és az Arishok között, pusztán azzal, hogy az Arishok itt van, és még nem is történt semmi.
Az játék egész második fejezete a város és a qunari közötti konfliktusról szól, ugyanis egy kisebb szélsőséges politikai csoport, meg akar szabadulni a qunaritól, úgy hogy ellene hangolja a várost, pattanásig feszítve a helyzetet. Miután pedig az Arishok által küldött követeket egyszerűen lemészárolja ez a csoport, az Arishok megelégeli a helyzetet és ostrom alá veszi a várost, a főgrófot lefejezi, a nemességet túszul ejti és kijelenti, hogy a város égni fog, ameddig vissza nem szerzik az ellopott szent iratot. Lehet, hogy ő a „főgonosz” aki megtámadta a várost, úgy hogy valójában nem is maga a város ártott neki, de nagyon is jó oka volt rá. Ugyan mi egész végig azon dolgoztunk, hogy elsimítsuk a problémákat, és meggyőzzük az Arishokot arról, hogy nem fordult az egész város ellene. Azonban ez nem azt jelenti, hogy az Arishoknak lett volna bármi oka is hinni nekünk, vagy érdekelte volna, az ő szemszögéből egy eleve bűnös város tört a saját és emberei életére. Az Arishok szemszögéből a város vezetőségét vagy nem érdekelte a szakadár csoport, vagy nem tudott úrrá lenni rajta, rosszabb esetben pedig maga a vezetőség tervelte ki az egészet, ezen a ponton pedig nyilvánvalóvá vált az Arishok számára, hogyha tovább vár az egész város nyíltan ellene fordulhat. A türelme pedig amúgy is fogytán volt, így magához ragadva a kezdeményezést, ő vitte be az első csapást. Az utolsó csatában az Arishok nem, mint egyszerű főgonosz áll előttünk, hanem akként, ami valójában, hadvezérként és hódítóként, aki elhatározta, hogy fegyvert ragad az igaza mellett.
Talán ez megmutatja, hogy nem is olyan pocsék játék a Dragon Age II, mint amennyire azt sokan lehúzták, és a Witcher sem olyan tökéletes, mint azt sokan hiszik. Sőt megmutatja, hogy a Dragon Age sorozat is képes felérni a Witcherhez, a fentiek alapján pedig az is mondhatnám, hogy a saját játékában veri meg. Azért az továbbra is igaz, hogy a Dragon Age sorozat jóval többet botladozik, és az Arishok pedig egy olyan pontja, amilyen magasra azért a sorozatnak nem mindig sikerül felérnie, továbbá az is igaz, hogy a Witcher sorozat Dettlaff-ja egy olyan mélypont, amilyet a sorozat azért általában nem üt meg.
Nos, csak egy kis eszmefuttatás a részemről.
