A film története nagy vonalakban természetesen megegyezik az eredetivel, vagyis a Földet fenyegető idegen (Piccolo) össze akarja gyűjteni mind a hét sárkánygömböt, hogy így Sen Long sárkánytól kívánhasson egyet. Son Goku és az időközben mellé szegődött társai is a gömbökre pályáznak, hogy a kívánsággal elpusztítsák Piccolot és megmentsék a Földet. Jó döntés volt, hogy az animében viszonylag kevés hangsúlyt fektetett sárkánygömbök gyűjtését választották a cselekmény vezérfonalának, és nem pedig pl. a Nagy Torna elnevezésű harcos verseny párviadalait, és így elkerülték, hogy például egy Mortal Kombat homagge-zsá váljon a film. Ez alapján egy érdekes és izgalmas akciódús kalandfilmet is kaphatnánk, de sajnos nem így történt. Az első ígéretes „kötélharcos” jelenet után egy furcsa gimis vígjátékban találjuk magunkat, és jogosan kérdezzük (nemcsak a rajongók), hogy vajon a jó filmen ülünk-e? Aztán szép lassan kezd el épülni Piccolóval az antagonista szál, megjelennek a régi ismerősök (Chi Chi, Bulma, Yamcha, Roshi mester), és már-már szomorúanjövünk rá, hogy sajnos a jó filmet nézzük.
A szereplők unalmasak,rosszul lettek eltalálva szerintem,max Goku az,akit valamennyire jól kidolgoztak. A harcok jól meg vannak csinálva, a lassítások egész pofásra sikeredtek,ám nagy harc(az az igazi Dragon Ball-os) csak a végén van,amikor is Piccolo és Goku összecsap,ebbe sűrítették bele azt,amit az egész film alatt kihagytak.

Összességében, és az egyes részleteiben is a Dragonball: Evolúció egy nagy csalódás. Sajnos nemcsak azoknak, akik a már ismert karaktereket, történeteket és hangulatot akarták viszont látni, hanem az nézőknek is, aki csak egy izgalmas kalandfilmre akarna beülni. A Dragon Ball-kultusz történetének egy hiánypótló darabjaként indult ez az élőszereplős adaptáció, de nem töltött be semmi űrt, sem a hűséges rajongókban, sem az átlagos mozinézőben - szerintem ez a film nem hiányzott senkinek. Érthetetlen is, hogy a Dragon Ball szülőatyja hogy adhatta nevét ehhez a munkához. A film 1 óra és 15-16 perc,hosszú,ki lehet bírni ezt a borzalmat ennyi ideig, nem ajánlom,hogy megnézzétek,csak is kizárólag saját felelősségre...