Lassan kezd élesedni a helyzet a foci Eb-n, így illő, hogy újra jelentkezzek egy kis összefoglalóval. Véget értek a csoportmeccsek így először azokról pár szóban.
A-csoport:
Pár hónappal ezelőtt írtam egy előzetest (vissza lehet keresni), ahol megtippeltem a csoportok végeredményét. Jelentem az A-csoport bejött, hiszen a portugálok és a törökök továbbjutását jósoltam. Bár azt nem gondoltam volna, hogy a második továbbjutó kiléte csak az utolsó ki-ki meccsen fog eldőlni, de végül is az általam utált, megátkozott csehek végül kiestek és a száműzetésben lévő törökök mentek tovább. Egy igazi küzdős, hajtós meccs volt, ahol az utolsó pillanatban sikerült a félholdasoknak fordítaniuk, viszont abszolút megérdemelték, hiszen tanúbizonyságot tettek a küzdeni akarásukról ugyan úgy, ahogy az osztrákok ellen. Portugália viszont leadta az utolsó meccsét a házigazdáknak, hagy örüljenek, hogy tudtak nyerni egy meccset. Legalább az egész szezonban kifacsart sztároknak egy nappal több pihenőjük volt, ami az egyenes kieséses szakaszban döntő lehet, hiszen egy fitt Ronaldora van most szüksége a portugáloknak, aki a csapat élére áll és győzelemre vezeti a többieket. Összességében tehát semmi meglepő nem történt a csoportban.

B-csoport:
Ezt a kvartettet ugyancsak eltaláltam, bár a németek és a horvátok nagyon kilógtak. A meglepő csupán annyi volt, hogy a horvátok agyonvertek mindenkit, az utolsó meccsen B csapattal, így a makulátlan teljesítmény mellett önbizalomtól duzzadva várhatják a negyeddöntőt. A németek útja nem volt egyszerű, hiszen a lengyelek magabiztos legyőzése után a horvátok ellen már egy széthullott csapat benyomását keltették, így az utolsó ki-ki meccs előtt már kongatták a vészharangot. A bajt tetézte, hogy pont a házigazda osztrákok ellen kellett hozni a kötelezőt, akik egész masszívan játszottak addig és játszottak azon a találkozón is, de a szokásos „a végén mindig a németek nyernek” szindróma ismét bejött, így kínkeservesen, csupán egy árva góllal győztek és mentek tovább. A kérdés az, hogy miként képzelik el a negyeddöntős csatát. Elég erőt sikerült e meríteni a csoportmeccsekből ahhoz, hogy ott győzni tudjanak?

C-csoport:
Na itt már gáz van, hiszen csak egy csapatot találtam el, az olaszokat. A franciák olyan távol voltak a továbbjutástól, hogy már az első meccsen csomagolhattak volna. Erőltetett, gyenge, álmos, unott focival senki ellen nem volt esélyük. Szegény románok szívták meg a legjobban és őket dühítheti az a tudat, hogy mindenki képes volt megverni a gallokat, csak ők nem, így a továbbjutásuknak búcsút inthettek, bár az utolsó meccsen még meg volt a lehetőség, hogy a hollandokat megverik és ők mennek tovább. De ez nem az a műsor volt, így a tulipánosok őket is jól megverték, nehogy valaki is megvádolja őket, hogy le akarták adni a meccset. Így inkább megmutatták, hogy a B csapatuk is van olyan gólerős, mint az A és a negyeddöntőben az ellenfelük féljen és csinálja össze magát. Az olaszok meg abszolút színtelen, szagtalan csapat benyomását keltették a csoportmeccsek alatt, így igazán nem lehet tudni, hogy mit is akarnak. Ha nem világbajnokként érkeztek volna ide, azt mondanám, hogy sötét lovak.

D-csoport:
A másik halálcsoport, ahol a spanyolok aláztak le mindenkit és jutottak tovább simán. Az utolsó meccsen ők is B csapatot küldtek a pályára a csalódást keltő görögök ellen és ők lettek volna a portugálok mellett az a csapat, akik ráfáznak a pihire, ugyanis a görögök vezettek, de az isteneik úgy gondolták, hogy most nem segítenek rajtuk, mert nem áldoztak annyit a templomokban, így csúfosan három vereséggel estek ki. Az orosz-svéd találkozó döntött a második továbbjutóról és némi meglepetésre majdnem megdőlt a magyar gólcsúcs 10:1, hiszen csak az imádság és az orosz csapat bénasága mentette meg a svédeket az armageddontól, bár a kiesés legalább akkora csapás. Guus Hiddink pedig bebizonyította, hogy teljesen mindegy milyen csapatot irányít, mert képes arannyá változtatni mindent. A szakmája legjobbja, ez nem vitás.

Most pedig következzen a negyeddöntők esélylatolgatása:

Portugália-Németország: a meccs, ahol a német szindróma nem szed majd újabb áldozatot és a portugálok továbbmennek. Mondom ezt azért, mert sok kulcs játékos pihent Ronaldoéknál és egy ilyen kimerítő szezon után ez döntő lehet, ugyanakkor a németek izgulhattak, hogy továbbjutnak-e egyáltalán. Már a horvátok ellen is látszott, hogy nincsenek igazán ott fejben és egy igazán erős válogatott ellen, igazán nagy tétnél…
70%-30%

Horvátország-Törökország: egy magabiztos csapat egy igazi küzdő ellen. Igazi parázs meccs lesz, ahol bármi megtörténhet és tuti, hogy meg is fog. A horvátokat eddig nem lehetett kizökkenteni sehogy, de biztos vagyok benne, hogy ott lesz a fejükben az, hogy a törökök már kétszer jöttek vissza vert helyzetből és ez okozhat gondot. Bár az is benne van, hogy pont most szakad majd meg a török csoda és sima meccs lesz, ki tudja?
50%-50%

Hollandia-Oroszország: talán Guss Hiddink a varázsló már ki is találta, hogy mi lesz a győztes taktika a bombaformában lévő hollandok ellen, de az biztos, hogy nehéz lesz megállítani a narancsosokat. Bárki képes gól lőni náluk, még a hátvédek is és ez jelenthet majd problémát az oroszoknak, bár náluk elég stabil védelem van és a csatáraik is tudják hozni a kötelezőt. Pedig az oroszoknak szurkolok, de ..
65%-35%

Spanyolország-Olaszország: a sötét ló egy musztáng ellen, mint az orosz-holland meccs. Az olaszok azzal a herélt kappan stílussal biztos, hogy semmire se mennek, amit a csoportmeccsek alatt mutattak, de náluk sose lehet tudni. Cassano egy szál gatyában rohangált magából kikelve (fura egy látvány volt, de a csajoknak bejött) a továbbjutáskor, de a spanyolok ellen lehet, hogy bánatában fogja leszaggatni a ruhát magáról. David Villa érzi a kaput és az olasz védelem pont nem a stabilitásáról híres mostanság, tehát komoly fejtörést okozhatnak a támadók. Torres még alig villant, így..
70%-30%