Annyit még azért hozzáteszek, hogy teljesen nem voltam kihalt, a másik blogon született néhány új bejegyzés (Mortal Kombat, Dragon Age összegzés, Tomb Raider Legend), dehát finoman szólva sem voltam aktív az év során, legalábbis ami a blogot illeti. Ennek megvan a maga oka, méghozzá a felnőtt emberek leginkább rettegett ellensége: a munka, ami annyi sok szép, szabadidős órát öl meg, tapos sárba, és dönt nyomorba.

Nade most szerencsés módon van egy kis szusszanásnyi időm (pontosabban: szakítok), így hát jöjjön egy téma, ami bizonyára sokakat érdekel, vagy ha nem, akkor is éppen aktuális. Ez pedig a multis FPS-ek témája, avagy miért is kerülöm manapság szinte az összes FPS multis részét.

De először is utazzunk vissza az időben, méghozzá az FPS-ek dicső fénykorába, a Quake 1-3 időszakába - ez persze szubjektív dolog, de mondjátok, hogy nincs igazam! Régen még relatíve sokat multizgattam FPS-ekkel is. Persze távol álltam a Fatal1ty szintű mesterektől, még csak félkomoly játékosnak is félve neveztem volna magam, viszont játszottam multikat, és élveztem azt. A folyamatos, dinamikus mozgást, az igazi harcokat, az adrenalinpörgést, amit a Quake 3 annyira tökéletesen eltalált (de hogy korrekt legyek: az UT se volt rossz, de azért na). Állítom, mind a mai napig az egyik legjobb multis játék, ami valaha létezett, az egyetlen multis FPS, amivel akkor is szórakoztam, ha éppen porba aláztak.

Ezzel szemben ugorjunk a jelenbe: mit adnak ma multis FPS néven? Nem olyan régen megvettem a CoD 4-et, mondván jobb későn, mint soha. Bár ezt ma már kicsit másképp gondolom, talán a soha mégis jobb lett volna, mint a későn, dehát Steamen nincs pénzvisszafizetés, meg hát végülis egynek elment. Nade a lényeg: felnéztem biza multira is. És hát lelőttek. A rohadékok. Nade nem is ez a baj, hanem hogy hogyan? Messziről, 1-2 golyóval, az esetek 90%-ában észre sem volt időm venni őket, máris feküdtem. És ez baj.

Ugorjunk vissza az időben, ha nem fáradt még virtuális lábunk: hogy zajlott egy csata Quake 3-ban? Ugráltunk, kitértünk, fegyvert váltottunk, neadjisten rocket jumpoltunk, és így tovább, mindezt 1-1 elleni harcban, és nem azért, mert nem találtuk el a másikat: hanem azért, mert nem halt meg egy fél pillanat alatt, nem halt meg anélkül, hogy esélye lett volna ténylegesen harcolni.

Ma meg ezzel szemben a játék jelentős része a helyezkedésen, a pályaismereten és a villámgyors gombnyomáson múlik. Oké, a precizitás kell, szükséges, fontos, de akkor is, a csaták zöme az előtt véget ér, hogy egyáltalán elkezdődött volna. És véleményem szerint ez egy hihetetlenül elszúrt dolog. Én legalábbis abszolút nem tudom ezt élvezni.

Nade nem csak a CoD van a világon: próbáltam én Bad Company 2-t is futólag, ahol annyival javult a helyzet, hogy nem csak a fragek gyűjtése volt a központban, hanem a nagy, össznépi CÉL. Ennek az elemzésébe, kritizálásába nagyon most nem mennék bele, mert nem ismerem annyira, de amit írnak róla, az szimpatikus. Csakhogy! És ez a csakhogy most egy nagybetűs DE (...szóval értitek): a harc itt is túlnyomórészt abból állt, hogy ki veszi észre hamarabb a másikat. Sunyulni, lapulni kell fedezékből fedezékbe, mint egy gyáva nyúl, és előre figyelni, hogy nem-e látok mozdulni valamit a hulladékkal telizsúfolt pályákon, ami netán ellenség is lehet. Biztos bennem van a hiba, de ez engem egy csöppet sem szórakoztat. Én normális harcokat akarok, dinamikus mozgást, miért nem lehet ma ezt megkapni?

Illetve néhol még úgy-ahogy lehet: a Halo Reachben relatíve sok életerővel rendelkeztünk, és a pályák felépítése, meg a fegyverek is kicsit rásegítettek arra, hogy több szemtől-szembeni harc legyen. Nem egy Quake-színvonal, pláne nem annyira pörgős a kontroller miatt, de azért egészen más, mint egy CoD. Illetve az ingyenes hétvégén kipróbáltam a Brinket, aminek az alap koncepciója nagyon bejött: itt sem haltál túlságosan könnyen, pláne ha eleve úgy alakítottad a karaktert, ami nálam nagy pirospont, plusz az objektíva alapú játékmenet iszonyatosan el lett találva, mint anno a Quake Warsban - kár, hogy a fegyverek nem hozták ezt a változatosságot, illetve hogy technológiailag is gondjaim voltak, különben lehet be is vásároltam volna.

A másik hiba pedig a fegyverek kérdése: számomra borzalmasan unalmas nagyjából ugyanazokat a modern fegyvereket látni, amik szinte egytől-egyig golyószórók (meg mondjuk pisztoly, shotgun, sniper). És ennyi. Hát hol van ez a felhozatal a sokkal érdekesebb plazma, railgun, rakéta, lightning gun, stb szintjétől? Hol van az ötletesség, egyediség, változatosság, kreativitás? Unalmasak, unalmasak, unalmasak.

Ez hát a lényeg, kedves olvasók. És hogy kicsit közösségire vegyem a formát: ti hogy vélekedtek erről? Élvezitek a mai FPS-ek szinte azonnali halállal járó harcait? A fedezékben sunyulást, a masszív helyzeti előnyt? Vagy ti is visszasírjátok azokat az időket, amikor még (akármennyire is irreális volt) az FPS-ek harcai valóban HARCOK voltak? Vagy rosszul látom ezt az egészet, mert nem öltem bele elég időt? Kommentáljatok bátran!