David Andrew Gemmell 1948 augusztus 1-én született Nyugat Londonban. Anyja hatéves koráig egyedül nevelte, gyermekkora nem volt könnyű, csúfolták és bántalmazták a nála erősebb, hasonló korú gyerekek, részben az apja hiánya miatt, gyakran igen komoly sérüléseket szenvedett. Fiatal korában számos hülyeséget csinált, ami miatt párszor letartóztatták, a középiskolából "szerencsejáték szindikátus" szervezése miatt kirúgták. Állítása szerint egy pszichológus még pszichopatának is nyilvánította. Ezek után munkás lett, először egy teherautó sofőrtársa volt, majd kidobó egy szórakozóhelyen. Aztán anyja állásinterjút szervezett neki egy helyi újságnál. A 100 jelentkezőből ő volt a legképzetlenebb, mégis, arroganciája miatt, amit önbizalomnak hittek, felvették. Ezután még több újságnál is megfordult az évek során. Öt helyen is volt főszerkesztő. Emellett szabadúszó újságíróként is dolgozott.
A 70-es évek elején próbálkozott először regényírással, de regénye, "A férfi Miamiból" nem jutott el a kiadásig. Utólag Gemmell azt mondta, hogy az a regénye 50 méterről megalvasztotta a tejet, olyan pocsék volt. 1976-ban rákot diagnosztizáltak nála, ekkor kezdte el "Dros Delnoch ostroma" című művét, hogy még halála előtt kiadhassa. A két hét alatt írt regény egy ostromról szólt, melyben a védők hatalmas túlerővel álltak szemben. A regény befejezését a prognózisától tette függővé. Amikor kiderült, hogy orvosai rosszul diagnosztizálták, félretette a könyvet. Egy barátja, miután elolvasta a piszkozatot, azt tanácsolta neki, hogy javítson ki egy-két dolgot, majd próbálja meg kiadatni. 1982-ben a kiadó elfogadta a könyvet és 1984-ben "Legenda" címen kiadták. A regény jelentős anyagi sikereket produkált. A "Legenda" Gemmell szerint is a legjobb műve, összes hibájával együtt. Az Árnyjáró kiadásáig (1986) folytatta újságírói karrierjét is, ám akkor kirúgták, mert munkatársai nevét használta fel benne.
2006 júliusáig több mint 30 regénye jelent meg. Egy alaskai utazása során rosszul lett, visszatért Angliába, ahol szív bypass műtétet hajtottak végre nála, ezután hamarosan folytathatta mindennapi életét, ám Július 28-án, négy nappal az 58-ik születésnapja előtt, felesége holtan találta az íróasztalánál. Felesége fejezte be utolsó művét, amit 2007-ben ki is adtak.
Műveinek témái közt szerepel a vallás, hősiesség, az öregedés, a becsület, a megváltás (még a leghitványabbaknak is). Nagy hatással volt rá az Alamoi csata és William Wallace története, éppen ezért eleinte történelmi regényeket szeretett volna írni, de ő szívesebben írt volna W. W. győzelméről, ezért kezdett inkább fantasy írásba. Műveiben általában megjelenik egy karizmatikus harcos, akit szerettei elvesztése és az önbecsülés hiánya kínoz, ez a harcos aztán mindenféle valószínűtlen társra tesz szert, hogy legyőzzön egy sötét ellenséget. A szereplők között sok az erőszakos személy és maguk a művek is sok erőszakot tartalmaznak. A karaktereket gyakran valóéletbeli emberekre alapozta. Kritikusai a művek ismétlődő természetét hozzák fel legnagyobb hibájaként.
Ajánlom mindenkinek aki szereti a fantasyt.